A vikingek 11.századi Vinlandi kalandja elég jól ismert és nagyjából bizonyítottnak tekinthető. De többek között a polinézekkel, kínaiakkal, japánokkal, írekkel, rómaiakkal, nyugat-afrikaiakkal kapcsolatosan is van olyan gyanú, hogy megelőzték Kolombuszt.
Ezek közül a végső soron az Andokból származó édesburgonyának az európai felfedezések előtti megjelenése az óeániai szigetvilágban nálam perdöntő bizonyítéknak számít, az édeskrumpli csak úgy saját magától nem kelt át az Óceánon.
Véleményem szerint inkább a hajózásban kiváló teljesítményt felmutató polinéz törzsek tagjai hajóztak át az Újvilágba és ezek szerint vissza is tudtak hajózni Polinéziába, magukkal vive az édesburgonyát, a tortoranádat meg talán néhány foglyul ejtett indiánt is.
"Ugyancsak az ősi kapcsolatok meglétére talált bizonyítékot Lisa Matinoo-Smith, az Új-Zélandi Auckland Egyetem antropológusa. A chilei El Arenálnál végzett ásatások során – az indiánok földi maradványai mellett – baromficsontokat is találtak, a radiokarbon vizsgálat pedig kiderítette, hogy a hajdani tyúkok 1310 és 1420 között éltek. Csakhogy az Újvilágban a tyúkok nem voltak őshonosak, a ma élő észak- és dél-amerikai tyúkok őseit – a XVI. századtól kezdődően – az európai telepesek vitték be magukkal új hazájukba. Honnan származhattak a XIV – XV. századi baromfik? A tyúkok ősét, a bankivatyúkot Indiában háziasították még az ókorban, s a polinézek ősei is magukkal vitték baromfijaikat az általuk benépesített szigetekre. Lisa Matinoo-Smith-nek zseniális ötlete támadt: összehasonlította az El Arenal-i tyúkcsontokból kinyert DNS-t a ma élő, európai eredetű újvilági, illetve a polinéziai baromfik DNS-ével, s kimutatta, hogy az egykori El Arenal-i szárnyasok örökítő anyagában ugyanolyan génmutációk következtek be, mint a polinéziaiakban, az európai eredetű alfajok DNS-ében viszont ezek a mutációk nem történtek meg. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy a középkori baromfikat polinéz hajósok vitték magukkal Chilébe.Ugyancsak az ősi kapcsolatokat jelzi a polinézek és a chilei mapuche indiánok nyelvének a hasonlósága, az Andokból származó édesburgonya óceániai elterjedtsége (e fontos élelmiszernövényt már az európai felfedezők megjelenésekor is termesztették a szigetlakók), illetve az Andok fennsíkján hullámzó Titicaca-tó totora nádjának a húsvét-szigeti kialudt vulkán, a Rano-raraku krátertavában való jelenléte. Ráadásul az egymástól sok ezer kilométerre fekvő területeken ugyanolyan csónakokat készítenek a totora nádból. A híres norvég néprajzkutató, Thor Heyerdahl húsvét-szigeti ásatásai során egy olyan eltemetett kőszoborra bukkantak, mely merőben eltért a sziget jellegzetes, hosszú fülű szobraitól, s formája, kialakítása teljesen megegyezett a Titicaca-tó közelében elterülő ősi romvárosban, Tiahuanacóban álló szobrokéval. A hosszú fülű szobrok talapzatai pedig a preinka (inkák előtti) perui építészet stílusjegyeit viselik magukon. Polinézek jártak-e az Újvilágban, vagy indiánok hajóztak el Óceániába? Ez is, az is megtörténhetett. A nagyszerű polinéz hajósok pompás katamaránjaikon eljuthattak Dél-Amerikába, s balsafa tutajaikon a perui indiánok is elvitorlázhattak, elevezhettek a szigetvilágba. Thor Heyerdahl és expedíciójának tagjai Kon-Tiki nevű balsafa tutajukkal Peruból a Tuamotu-szigetekre vitorláztak, bebizonyítva, hogy az ősi dél-amerikai hajótípus képes volt a hatalmas tengeri utak megtételére. Az ősi tengerészek ügyesebbek voltak, mint azt korábban gondolták volna.
Ma már egyre több a bizonyíték arra, hogy a polinéz hajósok Kolumbusz előtt legalább 100 évvel elérték Peru csendes-óceáni partvidékét, kihasználva a Csendes-óceán középső részének áramlatait.
"Ez és más közvetlen bizonyítékok arra utalnak, hogy az allélok idősebbek és évszázadokkal korábban a szervezetükbe kerültek, mielőtt még az európaiak Peruba hurcolták volna a szigetlakókat. „Az eredmények azt mutatják, hogy a polinéziaiak meglátogatták Dél-Amerikát a 15-16. század környékén, sőt néhány amerikai indián velük tartott a visszaút során” – mondta Thorsby, majd hozzátette: ez még csupán egy spekuláció, s további kutatásokat igényel.
A tudósok már más bizonyítékokat is felfedeztek a polinézek és az Újvilág lakosai közti kapcsolatot illetően. Egyes növények – mint például az édesburgonya – az Andok-hegységből származnak, azonban már a Kolumbusz előtti időkben is megtalálható volt a csendes-óceáni szigeten. A kutatók nyelvi és művészetbeli hasonlóságokat is felfedeztek a két kultúra között. Azonban a végleges régészeti bizonyítékok még hiányoznak.
Az őslakos amerikaiak és a polinézek közötti – 1492 előtti – keveredésre való bizonyíték megtalálása azt jelzi, hogy az utóbbiak képesek voltak eljutni Dél-Amerikába. Ennek ellenére Thorsby állítását néhány tudós meglehetősen szkeptikusan fogadta. „Igazán jó látni az ehhez hasonló kutatásokat, azonban a végleges választ a kronológiai kontroll hiánya miatt még nem lehet kimondani” – mondta a Hawaii Egyetem archeológusa, Terry Hunt."
Sőt a magyar pálos atyák a világtörténelmi folymatokban is részt vettek:
"A pálosok történetében kiemel-kedően érdekes színfolt a dél-amerikai szereplésük, amelyre minden magyar méltán büszke lehet. VI. Sándor pápa megbízásából is mennek Amerikába, hogy ott hittérítést végezzenek. Főleg az indiánok között jártak, és emlékük ma is él.
Mikor Spanyolország és Portugália szembefordult egymással, és megint VI. Sándor kéri fel a pálosokat, hogy csillagászati eszközökkel húzzák meg a határvonalat a két veszekedő hatalom között."
A hálás indiánok, persze alaposan elferditva, de ezek közül a dallamokbol és szövegekböl egész 1920-ig megjegyeztek foszlányokat és nemcsak a spanyolok, hanem az equadori indiánok kulturáját kutatók (Smithsonian Institute) is döbbentek.
Pálos atyák voltak. Igen. De nem ez miatt nyilt róluk kiállitás, hanem mert kivételes bátorságrol tettek tanubizonyságot, amikor felemelték értük a szavukat irásban is. és eme levelek voltak kiállitva.
De talán nem akkora kultura-hamisitás amikor a tengern tulon megtanitották szülőföldjük néhány szép dalára az ottaniakat?
Ad 1.: a környezetüknél világosabb bőrszínű indién törzsek valóban léteztek, ill. léteznek, de teljesen fehér bőrű, teljesen europid embertani megjelenésű indiánokról nem tud az antropológia tudománya. :-)
Ad 2.: Szent Brendan apát utazására a VII. században került sor. Tegyük fel, hogy sikerült elérnie a kontinens partjait, sőt ott megtérítenie néhány tucat vagy néhány száz indiánt a Krisztusban való hitre.
Ez esetben is minimális lett volna annak a valószínűsége, hogy keresztény hívek az észak-amerikai kontinens 16. sz.-i felfedezéséig fennmaradtak volna.
A kereszténység ugyanis eléggé egyház- és írásközpontú vallás, tehát annak huzamosabb fennmaradásához valami minimális egyházszervezet, de leginkább egy fejlett írásrendszer lett volna szükséges - ez utóbbi a Szentírás, a Sancta Scriptura miatt.
Az éjszak-amerikai őslakosság kultúrájából mindkettő hiányzott, később is többnyire európai vagy euro-amerikai papok folyamatos jelenléte volt szükséges, hogy fenntartsák közöttük a kereszténységet.
Ma már persze más a helyzet, sőt külön észak-amerikai indián felekezet is van, az ún. Native American Church, meg olyan is van, hogy a keresztény tanítások az ősi indián vallási hagyományokkal keverednek.
Ez utóbbi persze Latin-Amerika indián közösségeire is jellemző általában.
Ezt nem kell legendaként beszélni. Magyar pálos atyák dél-amerikai téritésének a következményei és ezekböl a dokumentumokból volt egy kiállitás is az Egyetemi Könyvtárban. Itt kiemelendő, hogy a magyar atyák voltak azok között ekik legerőteljesebben hivták fel a világ figyelmét a gyarmatositók által elkövetett bóntettekre. Ezek az indiánok nem sokat, de néhány magyar dalt visszaénekeltek amit őseiktől kaptak hagyományba ők érintkeztek eme magyar téritőkkel.
Fürstner doki mindenféle prekolumbián kapcsolatokat vizionált bizonyos indián kultúrák kapcsán, egyiptomit, líbiait , keltibért , keltát, föníciait, tartesszoszit, talán még fekete-afrikait is, ezért őt némi egészséges fenntartással kell kezelni.
Dr. Fürstner László magyar író szerint Gallia vagy Britannia római hódítása után a római uralom elől menekülve egy vagy több kisebb-nagyobb kelta csoport elérte Észak-Amerika keleti partvidékét, valahol a mai USA közép-atlanti partjainál, tehát nagyjából New York, Pennsylvania, New Jersey és Maryland magasságában. Viszonylag rövid idő alatt, de nem teljesen nyom nélkül beolvadtak a helyi indián népességbe.
Erre Fürstner olyan "bizonyítékokat" hoz, hogy egyes keleti partvidéki algankin indián törzsek között kelta eredetű hiedelmek és szokások voltak, illetve hogy néhány keleti algankin nyelvben kelta eredetű jövevényszavak találhatóak.
Mivel nem vagyok sem a kelta, sem a keleti algankin nyelvek szakértője, nem tudok állást foglalni a témában...
A vikingek az európai nagy folyókon is hajóztak. Minden irányban terjeszkedtek, ahol volt mit elvenni, még Bizáncig, és a Földközi tengerig is eljutottak, de ezen célok közé nem tartozott Izland, és Grönland.
A mamutok a füves tundrára voltak kitalálva. Nem szerették az erdős területeket. Nagy tömegű lágyszárú növényzetet fogyasztottak. (Napi 200-300 kg-ot). Az jégkorszak idején az eljegesedés és a tundraövezet határa az 50-55 szélességi kör mentén lehetett. Itt a vegetációs időszak az év háromnegyed részét kitette. A tél rövid volt, amit át kellett vészelni. A szülések tavasszal tőrténtek, hogy megerősödhessenek a borjak. A felmelegedés folyamán egyre északabra húzodott a tundra. Csökkent a vegetációs időszak. A borjak még tél végén megszülettek, és nem tudtak megerősödni a hideg beköszöntéig. Egyre nagyobb volt az elhullás. A felnött egyedeknek is nehezebb lett az egyre hosszabodó téli időszakot átvészelni.
A viking támadások is először a tőlük nyugatra fekvő területek ellen irányultak, mint Anglia, Skócia, Írország, a tengeren ez volt a természetes útirány nekik, plusz délre Oroszország a svédeknek. Északra a sarkvidék volt, keletre meg néptelen erdők, minimális finn népességgel.
"A vikingek esetében adott volt a nyugati terjeszkedés Skandinávia földrajzi fekvése miatt."
Ez így nem fedi a valóságot. Izlandra többnyire menekültek, száműzöttek települtek. Grönlandra és Amerika partjaira azok jutottak el először, akik eltévesztették az irányt.
A vikingek, és a föniciaik között nem lehet párhuzamot vonni. Jelentősen különböztek a céljaik, módszereik, és a gondolkodási módjuk.
Ez valóban így igaz. Két csoportba lehet sorolni az állatok emberi tevékenység következtében törtnő kihalását. Első, amikor közvetlenül, valós, vagy vélt gazdasági érdekből, kedvtelésből levadászták az egyedeket (pl. erszényes farkas), a második, amikor az ember gazdasági tevékenysége során a fajok életterét szüntette meg. Mindkét esetben többnyire intézményesített gazdasági érdek, és a népesség növekedése a fő ok.
Az ősidőkben az ember alacsony egyedszáma, és tevékenységének módja nem volt számottevő az élővilág formálásában, viszont a kihalások akkor is az élettér megszünésére vezethető vissza.
Gondold végig, hogy hol tudnál elképzelni a mai időjárási viszonyok között olyan területet, ami el tudná tartani a hajdani nagytestű növényenők csordáít.
Az a nagy kérdés, hogy miért hajóztak volna nyugatra, amikor az ő tudásuk szerint nem volt ott semmi. A vikingek esetében adott volt a nyugati terjeszkedés Skandinávia földrajzi fekvése miatt.
