Azért az ember időnként megrökönyödik, hogy az ellenzék milyen mélyre képes süllyedni, hogy valamiképpen negatív színben tüntesse fel a kormányt.
A fotó a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanévnyitóján készült, s az látható rajta, amint az intézmény elsőéves hallgatói a díszjogar felé nyúlnak, hogy aztán azt megérintve – a hagyományos rituálé részeként – esküt mondjanak.
Szó sincs tehát semmiféle náci karlendítésről vagy más csibészségről. Még akkor sem, ha Bősz Anett – a belpesti liberális értelmiség gyakorlatát követve – minden bokorban nácikat vizionál.
Talán ha a libsik egyformán allergiások lennének a komcsi és náci szimbólumokra, ruhákra, viselkedésre, stb. akkor szavahihetőbbek lehetnének! S ha a kommunizmus bűneit felejthetőnek, a múlt örökségének tekintik, akkor a nácizmusét miért is nem? Miért is értik őket jobban mint a lakosság többségét?
Mivel ezt az egyetemet 2011-ben alapították, talán nem akkor szentségtörés a "hagyományaiba" belenyúlni, mint mondjuk a Himnuszt átírni, vagy a Koronán a keresztet kiegyenesíteni. Ahogy az előttem szóló is írta: tetszettek volna átgondoltabb koreográfiát alkotni.