Köztudomású tény, hogy az utóbbi 50 évben a tudósok nagy része ateista, materialista. És az is, hogy hatalmas eredményeket értek el tudományos, technikai szempontból. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a keresztény tudósok nem tudnak ilyen eredményeket elérni. Bulvár Viktornak és az ő kereszténységének hála, Magyarországon újra lehetőséget kapnak a keresztény (azaz fideszes) tudósok! :) Cikk: https://168ora.hu/itthon/elkh-iranyito-testulet-maroth-miklos-palkovics-laszlo-lovasz-laszlo-171665
A neutronok semleges hituek, a protonok pozitivak, de meg nem dontottek el hogy keresztenyek vagy budhistak legyenek, az elektronok viszont negativan visznylnak a vallasokhoz. Ezek utan mar egy atom se tud donteni vallasilag:-)
Tisztelt ateisták! Továbbá az ősi Jézusi hitet ismerők! De nem kevésbé a magukat keresztényeknek vallók!
"Szomorú" hírt kell bejelentenem azoknak, akik ezt még nem tudták, de a keresztény hit egy fejlődő hit, ellentétben más vallások megmásíthatatlan dogmáinak kövületeitől.
Különösen a katolikus hit gazdagodik, s leginkább a II. Vatikáni Zsinat óta (1962-1965). A középkorban az akkori tudományosság tökéletlen formái miatt sajnos voltak torzulások (ugyanúgy a többi tudomány területén), de ezek felülbíráltattak, és új szemléletmód kialakítást tettek lehetővé. Ma már dogmafejlődés(!) is van náluk.
Keserű üzenet ez az ateistáknak, akik a középkor végén megrekedtek a hit támadása területén, és okfejtéseik ma már nevetségesek. Még szomorúbb nekik, hogy a fejlődés rendkívül gyors ütemű. Rengeteg dologról se ők, és - sajnos ma még - a hívők sincsenek tájékoztatva megfelelően, a terjedelmes új tudásanyag miatt. S ha még vennék is az ellentmondók a fáradságot, hogy azokat felismerjék, s újra támadhassanak, az manapság olyan, mintha mozgó célpontra lövöldöznének. Bizony rohan el a hit előlük, követhetetlenül. Egyre korszerűbbé válik, s nem a mai kor szellemét követve, s nem a régmúltat visszasírva, hanem az ateista tévedésekre alapozott téves mai hiedelmek ellenében haladván.
Ma is sok átgondolandó, új felvetés van. Leginkább amiatt, hogy visszatérvén az ősi keresztényi (pontosabban Jézusi) hit alapjaihoz, s megcsontosodott, értelmetlen kialakult hagyományokat elvetve rengeteg alapvető tény - éppen a mai tudományosság eszközeinek felhasználásával - más színben tűnik fel, s még az őskeresztények kezdetleges hitét is még pozitívabb irányban befolyásolja.
Csak egy apró adalék ehhez, pl. a "tízparancsolat" kérdése, amely csak később lett tízfelé szabdalva. Olyan új nézetek, elképzelések társulnak ehhez, amelyek még sehol nem jelentek meg, de folyik rajta kutatómunka. Rá kell döbbennünk, hogy nemcsak hogy nem tíz, hanem még csak nem is parancsok ezek! Inkább egyfajta ígéretek azoknak, akik felismerik az Isteni valóságot. A bevezető sorok pont arról szólnak, hogy melyik Isten is ez, amelyre rácsodálkozhatunk, S csak a Jézusi esemény érteti meg igazán a továbbiak ígéretszerű, a jövőbe mutató voltát. Az eredeti szövegben olyan igeidő szerepel, amely felfogható parancsnak is, de jövő idejű alaknak is. Szerencsénkre nekünk magyaroknak is van hasonló (külön téma, hogy milyen titok rejlik e mögött) felszólító módunk. Csak példaként, amikor Pistikére rászólunk hirtelen - látván, hogy el akar csenni valamit -, hogy "Nem lopsz!", az egy parancs számára, hogy ne tegye. De ezt a kifejezést értelmezhetjük "ha..akkor" környezetben egy jövő idejű jóslatként, ígéretként, tehát olyan értelemben, hogy "Nem lopsz majd", azaz nem fogsz lopni.
A helyesen kialakított Istenkép - melyet önként, szabad akaratból teszünk a magunkévá - olyan erejű, a Jézusi megváltást is ismervén olyan átható, hogy éppen a logikus gondolkodásunk által, tehát racionalitásból következve (vagy más néven a mai tudományos gondolkodás módszereit alkalmazva) egyértelműen belátjuk, hogy nincs értelme a lopásnak. Azaz beteljesül az ígéret: nem lopunk. A tudományos gondolkodás tehát az igazi, helyes hitű keresztények számára szükségszerű, mondhatni kötelező.
Sajnos kereszténynek mondott körökben azt tapasztaljuk, hogy ez nem így van. Persze, hogy nem, sőt még inkább nem így lesz, ha belerekedünk a mai világ hiedelmeibe, s szemléletmódjába, amely tudományosságot hirdet, ám nem kéri számon azt tőlünk, hanem a tévhitek alapján való automatikus reakcióinkat várja. S ez egyértelműen önzéshez, viszályokhoz, egymásra szórt negatív indulatokhoz vezet. Ha csak egy picit is megpróbálnánk a valódi tudományosság módszereivel gondolkodni, s akként cselekedni, mindezek nem történnének meg. A mai kereszténység látszata sok esetben valóban undorító, de ezt a belénk ragadt - nem keresztény eredetű - hiedelmek okozzák. Ha megújítjuk hitünket (pl. sok Béri László Renátó klipet nézünk meg a YouTube-on, de vannak még mások is, pl. Pálferi, Hodász, stb.) akkor előbb-utóbb sokkal szimpatikusabbak leszünk a külvilág számára, mint azok, akiket mások kereszténynek hisznek.
Hiedelmek bűvkörében élsz, mint legtöbben a kereszténységgel kapcsolatban. Sajnos nem alaptalanul. Ha felmentést nem is ad, de magyarázatot igen, hogy vallásról beszélsz, nem a hitről. Valóban, a kereszténység kb. 1600 éven keresztül vallási keretekben élt, mégpedig 313 óta, amikor is Konstantin - az addigi vallásokat félrepöccintve - a kereszténységet államvallássá nevezte ki. Addig azonban ők a judaizmusnak egy megújított, kiegészített hitét vallották, melyben Jézus megváltói műve legtöbbjükben még eredeti értelmében élt. Csak Anzelm volt az, aki egy - a kor szelleme számára - elfogadhatóbb megváltástannal jött elő, amelyről már nem lehetett azt mondani, hogy igazi örömhír.
Addigra ez a vallássá erőltetett judaista "szekta" sok hagyományt vitt magával, mind az őséből, mind az Jézusi eseményből, mind a további kialakult szokásokból. Az egyik legfontosabb az amit úgy említünk, hogy a Biblia, s amely tartalma szintén a hagyomány terméke. A reformáció csak ez utóbbit kívánta megtartani, a többi hagyományt meg elvetni, amely paradox, mivel a Biblia is egy hagyomány. A katolicizmus kb 50 évvel ezelőtt a II. Vatikáni Zsinatban megújult, és számos fölhalmozódott patinás hagyományt - amelyek akár szorongást is okozhatnak - elvetett, s korszerűen újrafogalmazta önmagát.
Minden kornak megvannak a maga hiedelmei, a középkorban pl. a geocentrikus világnézet, de ma pl. a párkapcsolati téveszmék is, amelyek mögötti valóságról CiniKuss-tól olvashattunk részletes ismertetést. De ugyanilyen hiedelmek maradtak fenn még aktív, túlbuzgó hívők fejében is az Istenről, illetve a megváltásról. Ám a kereszténységben több szerzetesrend hűségesen őrizte az eredeti hitet, és pl. ma az ifjú karmelita szerzetes, Béri László Renátó élvezetes formában tárja elénk azt, amit eddig rosszul tudtunk, illetve ami a több száz éves keresztényellenes propaganda által fejekbe sulykolt téveszmék mögötti valóságban áll.
Annak idején nem véletlenül figyeltek föl a keresztényekre, akik üldöztetésben éltek, és ugyanolyan zavaros idők jártak körülöttük, mint amit ma tapasztalhattunk. Soha nem nevelt se gyűlöletre (őket gyűlölték egyes csoportok), se félelemre (az igazi örömhír inkább boldogságot nyújt), se szolgaságra (önkéntesen segítettek ahol jónak látták).
Ha az említett Renátótól idézhetünk: Isten, a végtelen szeretet, aki bennünk - mindenkiben - ott van, és semmi mást nem tesz, csak szeret. S - Renátó példájával (amit szt. Teréztől "lopott") -, ha egy vastag pokróccal letakarjuk, hogy ne is lássuk, akkor is ott van, és akkor is szeret. Istennél nincs rossz, azt nem ismeri, az emberi találmány "a jó és rossz tudásának fájáról ettünk", s mi akarjuk a dolgokat e két kategóriába kényszeríteni. Isten nem vádol tehát minket, nem ítélkezik felettünk (valójában halálunkkor önmagunk helyesnek vélt igazságával ítéljük meg részrehajlás nélkül önmagunkat), s ebből az ítéletmentes magához hívásból áll a megbocsájtás, amit "Isten kegyelmével" próbálunk magyarázgatni. Hív, de nem kötelező hozzá menni. Jézus idejében sem akarták elhinni ezt a megbocsájtást (azt hitték, az Isten olyan mint az ember), s áldozatokat mutattak be annak, akit ki akartak engesztelni. Jézus nem az Istent engesztelte ki! Mi voltunk azok, akik a téves hiedelmünk miatt kiengesztelésre szorultunk. Isten mutatott be számunkra áldozatot, mégpedig a legértékesebb személyt áldozta fel (vagyis hagyta, hogy megöljék), hogy bemutassa: Még ezt is megtehetitek! De én nem bosszulom meg rajtatok, mert annyira szeretlek titeket. Egy ilyen - nem haragvó, szerető - Isten képe az igazi örömhír. Ha valaki ilyen jó lehet, akkor ezt a jóságot érdemes követni. Érdemes eltaszítani belőlünk a gyűlöletet, érdemes mással jót tenni, ha az szolgainak is hat, s nincs tőle mit félnünk. Félni, csak azoktól lehet, akik nem hisznek ebben. S a mai kor példásan mutatja kik, és milyenek ezek, de biztos nem a keresztények. Akkor sem azok, ha gyülekezetben kereszténynek mondják magukat, és cselekedeteiktől csömört kap az ember (amit írtál róluk, mind igaz). Sokat beszél Renátó róluk, és más módokon is félresiklott társaikról (a szellemi gőgről, a szellemi fösvénységről, és egyebekről).
S valóban, a keresztény VALLÁS egyes személyei hátráltathatták a tudomány előrelépését (hiedelmek!), de volt egy olyan keresztény hagyomány, amit magával hurcolt, mintha a része lenne, és ez volt az, amit CiniKuss a 28-as hozzászólásában említett, s amelyet J. D. Unwin felfedezett, s amelynek nincs köze a kereszténységhez, de amely biztosította a civilizáció, a kultúra fejlődését, a racionális gondolkodás meglétét. S ez az, amelyet tévesen a kereszténységre fognak (mindenkinek ez a legfájóbb pont benne), és aminek a megszüntetése valóban azzal fenyeget ami a hozzászólásban le van írva. Egy nem hozzá tartozó, de magának érzett rejtett kincs világított belőle évszázadokon át, amelyet nemrég összetörtek, és hamarosan a sötétség tör be.
A keresztény vallással nem az a legnagyobb baj, hogy tagadja a tudományos kutatások eredményeit, magát a tudományos módszert. Ez is baj, félreértés ne essék, de van ennél nagyobb:
A kereszténység fő problémája az, hogy bár szeretetet és békét hirdet, valójában minden porcikájában a gyűlöletre, a félelemre és a szolgaságra nevel. Maga az alaptanítás is az, hogy te isten kegyelméből igazulhatsz meg, egy kvázi Stockholm szindróma, amikor önmagad kezded el a fogvatartódat imádni, mert ő az életed és halálod ura. A protestáns vallás egyébként még rosszabb, mint a római katolikus, mert hirdeti az eleve elrendeltetést is, magyarul te élhetsz akárhogy, ha az istened nem szeret, akkor is pokolra kerülsz.
Én elég sokat mozogtam református körökben, és borzasztó csömöröm lett az egésztől. Nem csak, hogy vaskalapos, szélsőséges emberek, nem lehet velük vitatkozni, pillanatok alatt minősítenek, semmi fogékonyságuk nincs a haladásra. De ez csak egy zárójeles rész.
Fura dolog amúgy, hogy többször volt szerencsém járni a távol-keleten, és többször tértem be sintoista, buddhista szentélyekbe. Érdekes, hogy pl. a buddhistáknál a szentélyek tele voltak faragott képekkel, szörnyekkel, sárkányokkal, mérges arcokkal, mégsem éreztem azt, hogy szorongok. Egy keresztény templomba bemegyek, sokszor érzem magam kellemetlenül, pedig ott nem fogad semmi más, csak a "hit, remény, szeretet".
"...a vallás és a tudomány két párhuzamos világegyetem, nincs és nem is lehet közöttük kapcsolat"
Hadd vázoljak röviden egy ellenérvet!
Előre bocsátom, hogy nem vagyok hívő, sem tagadó, mert a "szakmám" gyakorlása közben (a repülés alapjainak oktatása, mint a hazai legvénebb /71 éves/ siklóernyős oktató), a legkülönfélébb vallások aktivistáit és pártok híveit kell egyenértékű embertársaimnak tekintenem, ezért igyekszem ideológiailag tárgyilagosan semleges véleménymentességben maradni.
Elképzelhető azonban egy olyan modell, amelyiknek lehetséges vallási és tudományos hibridje, vagyis inkább közös kereszteződési metszete, mint ahogy a vegyes másodfokú egyenletnek is lehet két különböző, de mégis reális megoldása. Ez egy rövid logikai levezetés, amit lehet szamárságnak tartani, de szerintem jópofa, és általa mindenki jól jár, nem kell senkit semmiféle máglyára küldeni a továbbiakban.
1. A hívők szerint a Teremtő abszolút tökéletes, ezáltal a teremtménye is csakis az lehet.
2. Tökéletes teremtés csak az lehet, ami azonnal tökéletes, vagyis nem kell a későbbiekben javítgatni, módosítani, beavatkozni. 3. Csakhogy már a teremtő aktus is egyfajta beavatkozás, akár egy csettintés a Teremtő ujjaival, akár egy legyintés a varázspálcájával, akár egy hosszú, bonyolult program megírása után az Enter gomb megnyomása a teremtői számítógépen, akár a Teremtő képzeletében végrehajtott szimuláció, azaz gondolat-csokor vagy álom (ld. Brahmanizmus!) folytatása. 4. Tehát: az igazán tökéletes teremtés csak egyetlen egy módon hajtható végre: Úgy, hogy a Teremtő nem csinál semmit, hanem hagyja, hogy az Univerzum magától létrejöjjön a Semmiből, és a keletkező anyag maga alakítsa ki a saját lehetséges folyamatai során a törvényeit, az abszolút indeterminizmus által lehetővé tett módon: az eleinte még nem létezhető megmaradási törvények megsértése nélkül.
A fentieknek megfelelően az Univerzum magától keletkezésének képlete (amit az igazi, következetes hívők szerint a Teremtő nyilván jóváhagyott, a materialisták meg elfogadnak, mert ebből minden további esemény levezethető a megfelelő matematikai bővítéssel:
0=1-1
Aki mindezt csak egy idétlen viccnek véli, nevessen, ha akar! Neki és a többieknek is további vidám napot kívánok! (Bocs', de mennem kell, hogy tovább száriítgassam a tegnap megázott ernyőimet.)
Remek "pszichoszomatikus" összefoglalót írtál, még ha szükségszerűen tömörítettet is, hiszen aligha férne bele egy ilyen fórumba a sokféle személyiségi (lelki és tapasztalati) variáció. Merthogy nem vagyunk egyformák, és az első párkapcsolatunk létrejötte a legkülönfélébb korban lehetséges, az élet különféle szakterületeiről addig megszerzett ismereteinkkel befolyásolt gondolkodásmód ellenőrzése alatt, vagy éppen annak ellenére.
Kimaradt azonban (eddig) a biokémiai szempontokon alapuló analízis, aminek eredménye más oldalról bizonygatná igazad, vagyis azt, hogy több mint fél évszázada, a híres "szexuális forradalom", amit az akkor felbukkant Beatles alaposan meglovagolt, néhány lapáttal rátett a civilizációnk sorvadására. Annyira bátran írtál a témáról, hogy indokoltnak érzem a még bátrabb folytatást, aminek lényege, hogy a régimódi szemléletmódnak, amelyik szerint a leánynak szüzen kell mennie a házasságba, komoly biokémiai alapja volt, még ha őseink nem is ismerhették molekuláris részletességgel az ok-okozati összefüggést.
Az ondó folyadék nemcsak hím ivarsejteket tartalmaz, hanem (tudomásom szerint, habár egyáltalán nem vagyok a téma szakembere, inkább másféle közösség számára hasznos dolgokkal töltöm nyugdíjas éveimet) legalább két tucatféle szerves vegyületet is, aminek szerepe legalább kettős. Egyik szerepe, hogy továbbító közegként lehetővé tegye az ivarsejtek eljutását a női test megfelelő helyére. Másik szerepe, hogy a méh falán keresztül felszívódva a női testben előidézett biokémiai változásokkal, előkészítse azt, mint táptalajt a leendő magzat számára. Statisztikai adatokat kellene előkeresni, hogy mennyire igaz az átlagosnál egészségesebb újszülöttek nagyobb aránya olyan anyák esetében, akiknek az apával volt a legelső szexuális kapcsolata. És alighanem még egészségesebb gyerekek születhetnek, ha nem az első aktuskor történt a megtermékenyülés, természetesen ugyanattól az apától. Azoknak a bizonyos hím ivarsejteket szállító közegként körbevevő majd felszívódó vegyületeknek ugyanis majdnem ugyanolyan fontos a szerepük, mint az ivarsejtek DNS-ének! Emiatt a "mindenki mindenkivel" szemléletmód elterjedése és gyakorlata sok esetben torzszülött utódokat eredményez, mert megnő a statisztikai esélye annak, hogy az utódok között egymásra találnak véletlenszerűen olyanok, akik genetikailag nem, de a rejtett tényezők révén, vagyis a szüleik többszörös félrelépései által előidézett biokémiai katyvasz miatt, félig rokonok.
Csakhogy ezt nemigen illik emlegetni a mai korban, amikor a filmek korhatárát semmibe vevő fiatalokat megvezető szabadosság szinte már életcél.
Megérteni akkor lehet, a elfogadjuk az előző ismereteket, átlátjuk a lényegét, s azt, hogy eddig hol volt a baj. Többször el kell olvasni, csak úgy megy.
Az utolsóról meg van könyv is, de az hívőknek lett megírva, és tele van szórva a nemhívők számára lényegtelen dolgokkal.
A házas állapotról csak később tudok írni, de az is rengeteg ismeret. Ebből látszik, hogy mi történt 50 éve, pontosabban mi nem történt.
Olyan ez, mintha lett volna egy elavult KRESZ (lovakkal, ökrösszekerekkel), aztán azt kidobták volna, és nem csináltak újat, csak azt mondták, hogy: "Forgasd a kormányt, és nyomd a gázt! Ja és van még fék is!". 50 évig ment ez!
(Persze nem igaz, hogy nem történt semmi. Könyvek jelentek meg a kormány forgatásának és a gáz nyomkodásának a művészetéről. A fék használatának titkairól. Meg ha baleseted volt, akkor így egyenesítsd ki a meggörbült kormányrudat. A sebeidet pedig az alább módon kezeld. Később felmerült, hogy szinte gyerekek is beállhatnak a forgalomba. Aztán jöttek a motorosok, és tüntettek, hogy ők is autósok, és jár nekik ezért a tisztelet, no meg a kutakon az ingyenes ablakmosás.)
Te pont a topiknyito szintjen allsz. A tudomanyt nem erdekli, hogy kereszteny, muszlim vagy szabadelvu muveli. Az szamit, hogy bizonyos kulturakban a feljebbvalo tisztelete miatt minden ujitastol idegenkednek, ami nem kedvez a felfedezesnek, es mas kulturalis hatasok. Az europai kultura a legjobb talaja tudomanynak, de az osszeomloban van. Oroszorszag, a Tavol-Kelet viszi tovabb. Az afrikaiak ( akar Afrikaban, akar masutt, ahova belapatoltak oket, akik gyulolik Europat) semmifele magaskulturat vagy top kutatast nem tudnak letrehozni. Talan szazezer ev a jegkorszakban segitene rajtuk, de belathato idon belul semmi.
Lofaszt .Eljött a horogkereszténység ideje .Ja hogy olyan volt már? khmm Keresztény tudós fából vaskarika!Mint ahogy muszlim tudós is .Azok a rohadt szabadelvű ateisták fogják uralni a tudomány ha tetszik ha nem a keresztény faszitáknak.
Erre a másik topikban, ahol pont ugyanezt kopipésztelted be (vagy onnan ide) válaszoltam neked. Ide pedig onnan csupán egy részletet másoltam, hogy ne kelljen újrafogalmaznom, bár a másolás nem szokásom.
"Zsebihal18"-nak meg nem tilthatom meg a megnyilvánulásait, s örülnék ha számomra csupán azt jelezné, hogy valami érdekli-e tovább vagy nem. Legfeljebb megkérhetem, hogy a megnyilvánulásaidra adott reakciójaként a továbbiakban tartózkodjon minden olyan megjegyzéstől, amely dicséretet sugall. Ám a végleges döntése erről az ő kezében van.
Mint azt máshol jeleztem, nincs szükség mások munkája miatt arra, hogy azért engem dicsérjenek. Annak azonban nagyon tudnék örülni, hogy ezt a tudásanyagot megértve, és megszerezve mások is bekapcsolódnának az ismeretterjesztésbe. Nagyon kevés ma még aki ezt teszi. A hozzászólásaimnak az egyik burkolt célja, hogy hátha találok ilyet. (a másik, a tesztelés, a reakciók, ellenvélemények begyűjtése; harmadik az, hogy minél több embert tájékoztassak; a negyedik: várom mikor csap le az ellenszél viharából a villám - mert vannak ilyen jelek; ötödik, hogy melyek azok a helyek melyek ártatlannak tűnnek, ám nem tűrik az efféle ismeretek népszerűsítését - ebből egyre több van, saját magukat minősítik; a listám nem teljes)
Velem kár vitáznod, nem vagyok szakértő, és nem is akarok vitába bocsátkozni. Sokat olvastam a témáról pro és kontra. Azt sem bánnám ha hamisítvány. Engem az nem győz meg semmiről. A hitről meg nem ilyen bizonyítékok alkalmasak az ateisták meggyőzésére.
A kérdéses "szoftver" nem új. De nem is a régmúlt visszasírása. Még a 80-as években alakították ki. A kb. 30 éves tapasztalatok azt az eredményt hozták el, hogy a válási arány ott kb. 6%-os. De itt is legtöbb esetben valamiféle agyi defekt mutatható ki mögötte. Könyv is van róla, több kiadásban.
Meg kell azonban vallani - sajnos - hogy Katolikus körökhöz kapcsolható. Ahhoz a Katolicizmushoz, amely az 1965-ben megkezdett II. Vatikáni Zsinat után - rengeteg reformmal - annyira megújult, hogy rá sem lehet ismerni, s ettől fiatalok tömegeit kezdte vonzani. Csak itt volt a szoftverre fogadókészség.
Ám az igazán szomorú ebben, hogy ezek a fiatalok is pontosan ugyanúgy átvették a párkapcsolati szemléletváltozást, és pontosan ugyanolyan boldogtalanságokba keveredtek, hasonló arányban, mint mások. A hit nem tartalmazott erről útmutatót. Ami meg volt, az csupán olyan hagyomány részének tekinthető, amelyeket ez a vallás évezredeken át magával hordott, örökölve elődjétől. S ez a hithez nem tartozó szokás félre lett dobva, mint valami elavult dolog. Ma is így van. Csak a Tomka Ferenc nevével fémjelzett, és "Biztos Út"-nak becézett forma hozott jelentős változást úgy, hogy ahhoz még vallásosnak sem kellett lenni.
Siránkozás helyett nézzük a lényeget, azt a "biztos utat" amely elkerüli a boldogtalan házasságot. Tényleg semmi vallási nincs benne!
1. Alapként megfogalmazható, hogy minden kornak, társadalomnak voltak hibás nézetei, pl a kannibáloknál az emberevés, vagy még a közeli múltban is élt a vérbosszú intézménye. Hiába voltak a teljes társdalomban elfogadottak, végül hibásnak bizonyultak ezek. Látható, hogy a mai kor társadalmilag széles körben elterjedt párkapcsolati szokásai nagyon sok esetben boldogtalanságokat szülnek, pillanatnyi örömökért cserébe. Lényeg: Nem kell bedőlni a társadalmilag elfogadott téves nézeteknek. Ám az örömökről sem kell lemondani!
2. Az ember csecsemőként kezdve fokozatosan különböző érettségi szintre jut el. Ha mondjuk a 4 éves "Pistike" azt mondja, hogy "Én kukásautós leszek!", akkor tudjuk, hogy ez tetszik neki, de még nincs abban a helyzetben, hogy erről ebben az életkorban döntést tudjon hozni. (pl. a fiamnak is tetszett, hogy a végére kapaszkodva utaznak a kukásautón a munkások). A lényeg: egy adott döntéshez el kell érnünk egy adott kort. Ezt a tapasztalatok alapján a házasság esetében kb. 20-23 éves korra tehető. Persze addigra tudnia kell azt is, hogy mit vállal, ha megházasodik, tehát ismeretszerzés is kell hozzá. Ha nincs meg a kor, külső segítség kell a döntéshez!
3. A boldogtalanság alapvető oka szinte mindig arra vezethető vissza, hogy olyanok választották egymást, akik nem egymáshoz valók. Van a tulajdonságaik között valamiféle összeférhetetlenség (ez általában a renddel, az idővel, az anyagiakkal kapcsolatos, de sok más is lehet). Az egymás melletti döntéshez az kell, hogy ilyen problémát a legtüzetesebb vizsgálattal se találjanak. Ez csak akkor sikerül, ha nincsenek gátló tényezők a döntésben. S a döntés eredménye az is lehet, hogy: NEM. Szimpátia kell. Pontosabban nem lenne kötelező, működik anélkül is (pl. Indiában a szülők döntenek), de nagyon előnyös ha van, tehát elfogadható a szükségessége. A legaljasabb gátló tényező a kötődés. Amely azt hazudja az értelem felett állva, hogy minden rendben, egymáshoz tartozunk, ő az igazi. Akkor is ha nem. Kötődés esetén nincs szabad döntésünk. Csak egy eredményt tud adni: IGEN. Ez nem szabadság, hanem rabság. A legfontosabb ennek a rabságnak a kerülése. De van más is. Az egymás megismerésének az idejét ne izgalmas programokban való részvétellel, s magunkat előnyös színben mutatva töltsük el. Sok beszélgetés kell, akár viták is, sőt rendkívül előnyös, ha olyan helyzet alakul ki, hogy össze is veszünk. Fontos tudnunk, hogy milyen a másik ilyenkor, s nem érhet a házasságban mindig előforduló konfliktushelyzetben csalódás. A NEM-et megfontoltan, és bátran kell kimondani, ugyanakkor tisztelettel el is kell tudnunk fogadni. Sajnos ennek egyáltalán nincs meg ma a helyes kultúrája. S akkor mi van a szexszel? Miért nem próbáljuk ki? Nem lehet mindent kipróbálni, a halált sem, de a szex is már az elején kemény nyomot hagy bennünk, és befolyásolja a további sorsunkat, ahogyan ez kiderült róla. S a tapasztalatok szépen mutatják, hogy a legritkább, hogy azzal van baj. De beszélnünk erről is kell egymással. Hosszú ez a rész, de van még egy gyakori probléma. Ez a szerelem, amely lehet egyoldalú, de kölcsönös is. Sajnos - akár a kötődés - ez is egy hamis üzenetet hordozó állapot. Jó lenne, ha csak akkor bukkanna elő, ha már tudunk egymásról mindent, és a 4. pont is teljesült. Ám - mivel ez egy drogos állapot, és bármikor beüthet - nagyon bele tud kavarni. Ma a válások jelentős része a házasságot követő 1-2 évben zajlik le (szerelem, házasság, 1.5 év után lehull a lepel). Meg kell várni a szerelem elmúltát. Kemény dió ez, de aki volt már reménytelen szerelmes, az tudja, túl lehet élni. Időveszteség, de ez van. Ha elmúlt: szabad a döntés. Vagy - ritkán - külső segítség a döntéshez.
4. Ha alaposan megismertük egymást, és valamelyik féltől NEM a válasz, akkor így nem okoz a szakítás fájdalmat, legfeljebb egy kudarcot könyvelhetünk el, s valóban barátként válhatunk el. Ám ha végül két IGEN jön ki (ehhez pár hónap is elég lehet), akkor jön még egy nagyon fontos dolog. Az elköteleződés egymás mellett! Ez már maga a döntés, amelyet szabadon kell meghoznunk, külső kényszer nélkül. De feltétlenül fontos, hogy úgy hozzuk meg, hogy tudunk egymás elköteleződéséről is. Tehát ez egy közös akció, amely felér egy szerelmi vallomással.
Vannak még fontos apróságok de a lényeg ez a jó házasság megindításához. Ám egy másik nagy falat az ismeretanyagban maga a házasság.
Erről is sokat lehet írni, mert szőr kerülhet egy jól sikerült bablevesbe is.
Nahat, Cinikuss, megtoltod tartalommal ezt a topikot. Hallottam ezekrol regebben, talan Thinking Ape youtubertol, vagy mashol. Vilagos, hogy katasztrofalis kulturalis osszeomlas fele megy/lokik a Nyugatot, de mi sem vagyunk kint a vizbol. Irhatod tovabb, nagyon erdekes!
Ha a 22, 23, 25-öt mind elolvastad, akkor most jön egy bizarr jövőkép. Kevés időnk maradt arra hogy a bemutatott helyzet helyzet visszaforgatható legyen.
Elöljáróban megjegyzem, hogy 2016 nyarán figyeltem föl a Gloviczki klipjeire és rögtön letaglózott. Aztán véletlenül részt vettem egy konferencián abban az évben, decemberben:
Ebben is szerepel Krúdy Tamás előadása, melynek lényege az interneten több helyen is fellehető. Valójában egy 1934-ben(!) kiadott tanulmányról van szó, J. D. Unwin antropológus nagyszabású kutatásának eredményéről, melyben tulajdonképpen Freud szublimáció elméletét akarta ellenőrizni (vélhetően cáfolni). Ám megdöbbentő eredményre jutott, s kénytelen volt saját nézetein változtatni. S akaratlanul is bemutatta, hogy a történelmi múltban hogyan is zajlottak le azok az események mintegy 16 különböző civilizációban, amelyek a mai folyamatra - mint 17.-re - jellemzőek. (néhol csak 15-öt említenek) Néhány forrás:
Ez a mű segít megérteni a jövőt. A "Sex and Culture" lényege tömören: Unwin azt kutatta, mi okozza azt hogy egyes civilizációk fellendülnek, míg mások nem, illetve azt, hogy ha fellendült, mi okozza a hanyatlásukat. Összeszedve a számára akkor hozzáférhető anyagokat 80 olyan civilizációt talált, amely egy alacsonyabb (zoisztikus ill. manisztikus) szinten megrekedt, s nem volt további fejlődés. Ám 16 olyan volt amely eljutott egy olyan szintre is, amelyben előretört a racionalitás. Ezek minden esetben akkor és csak akkor indultak fellendülésbe, amikor racionális megfontolásokból bevezették a szigorú monogámiát (lásd a cikkekben). A bevezetés és a felvirágzás kimutathatósága között mindig volt egy kb. 3 generációs késési idő. S mindig eljött a pillanat, amikor az emberek elfelejtvén az okokat, elnyomásként kezdték megélni a korlátozásokat. S mikor lazítottak rajta, minden esetben akkor, és semmi mástól nem, hanyatlásnak indult, szintén 3 generációs késéssel a felfedhetőségben (azaz sokáig még élvezték az előnyöket, s látszólag fejlődésnek tűnt, de már hanyatlott). Ugyanúgy mint manapság, népességfogyás jelentkezett, mely idővel ördögi körbe kerülő katasztrófát szült. Csak azok a társadalmak élték ezt túl, amelyben a demokráciát diktatúra váltotta fel, szigorú intézkedésekkel, ám utána zsarnokságok évszázadai jöttek el.
Mi valójában ez a közelgő rémálom? Az aminek jelei már most is több országban észlelhetők (Japán, Kína), de nálunk is és más civilizált társadalomban is furcsa jelenségek ütik fel a fejüket. Pl. a munkanélküliségre alapozó kapitalizmusban a munkaerőhiány kialakulása. Okaként a népességfogyás beindulásától 2-3 generáció múltán kialakuló "elöregedő társadalom" adható meg. Erről bemásolok ide egy máshova nemrég beírt fogalmazványomat:
Sajnos az "elöregedő társadalomról" nincsenek realitást tükröző cikkek (a fenti könyvben azonban van), s amik mégis említik, hamis reményeket táplálnak. Valójában a helyzet az lesz, hogy a munkaképesekhez képest - a népességfogyás miatt - arányaiban sokkal több idős lesz mint ma. Ez lehetetlenné teszi az anyagi forrásaiknak a biztosítását (Nyugdíj: nincs elég TB befizetés) nem csak állami hanem banki megtakarítással sem (nem lesz elég hitelfelvételből származó törlesztésekből bevétel), illetve biztosítással sem (nincs elég új biztosított, aki a biztosítási összegeket befizeti). Mivel a helyzet az egész világra érvényes a magasan civilizált társadalmakban, nincs menekülési útvonal sehová. Továbbá a komoly szakismereteket igénylő területeken is jóval kevesebb lesz a munkás (egészségügy, oktatás, műszaki élet, bankrendszer, stb.), ezek akadoznak, vagy becsődölnek. A "betervezett elavulással" gyártott eszközök tönkremennek, a gyártósort nincs aki kezelje, karbantartsa, továbbfejlessze, s a termékek fejlesztése is leáll. A műszaki eszközeink (Számítógépek, internet) lassan használhatatlanná válnak. Fórumozni sem fogunk. A mai 50 év felettiek - akkor 70 évesen - azon panaszkodnak, hogy nincs pénzük, nincs aki törődik velük, s ha betegség jön, hamar elviszi őket (valójában minket!). A fiatalok szintén nyomorognak, s nem tudnak elég gyermeket vállalni, tehát később ők jutnak ugyanerre a sorsra (ezek is mi vagyunk!), majd az utódaik is.
Az ördögi kör látható, ez akkor realizálódik tragikussá amikor a reprodukciós mutató (egy nő átlag hány gyereket szül életében) 1.3-ra lecsökken. Ma ez az érték a legtöbb helyen (pl. USA) 1.4-en áll! A szexforradalom óta eltelt 50 év. 1-2 évtized múlva az időnk lejár. A jelenségekért a kormányokat hiába hibáztatjuk, mi vagyunk az oka, hogy egyre rosszabb pl. az egészségügyben az ellátás. Ám azt is hiába vetjük a nők szemére, hogy "miért nem szülsz több gyereket?". A boldogtalanságokat elhozó párkapcsolatokban a bizalomhiány ezt megtiltja nekik, nem ők a felelősök ezért. S a pénzügyi juttatások sem hoznak gyógyírt. Az csak egy olyan üres hardver, amelyből hiányzik a szoftver.
Erről a hiányzó szoftverről írnék még, amely megoldást adhat.
Helyesen mondod! A "tartozni valahová" a négy alapigény egyike.
Van még a "szeretve lenni" és az "értékesnek lenni" igény is.
Az utolsóként megemlítendő igény pedig pont a "szabadnak lenni", tehát ezekben mind egyetértünk.
A helyzet megoldásában tehát mind a 4 igénynek teljesülnie kell!
Szabad sokféleképp lehet az ember! Ha fel van világosítva az egyes döntési irányainak a következményeiről, akkor szabadsága van, hogy melyiket akarja választani.
Ha a felvilágosítás hiányában csak egyféleképp dönthet, azaz akként ahogyan azt a környezete sugallja neki, akkor valójában nem szabadon, hanem rabságban dönt.
Az ismertetőmben a mai világ által sugallt, gyakorlatilag egyféle döntés világosan tapasztalható következményeiről írtam.
Ám vannak más, kipróbált, ellenőrizhető, több évtizedre visszavezethető, illetve több évtizedes eredményt mutató másfajta döntésirányok az előbbi mellett. Ha ezt is ismeri, akkor választhat, és nyugodtan választhatja a rosszabbat, senki sem akadályozza.
Bár rossz példa, de az üzlet is ilyen. Van olcsó, amitől csak állandóan szenvedni fog, és mindig új kell, vagy van drága, de életre szóló, és szenvedésektől mentes.
Ez a 4. rész neked, ami arról szól amit akár "önbecslési bombának" lehetne nevezni. Eddig volt szó kötődésről (oxitocin), szerelemről (PEA), és a hűséget okozó erőforrásunkról, s most megtudhatjuk mi vár ránk amikor ezt az erőforrásunkat elvesztjük.
Amikor 1968 tájékán kitört a szexforradalom, akkor nem tudtunk ezekről az ismeretekről semmit, s arról sem, hogy létezik egy titkos szervünk az agyban, amely a hűséget jó eséllyel biztosítani tudja. A válások aránya akkor 15-20%-os volt, és külön célként volt kitűzve - pontosabban ezzel indokolták -, hogy kell a szabadabb szexualitás, hogy ezt az értéket lejjebb lehessen vinni, mert bizonyára a szexuális összeférhetetlenség ennek az oka. Persze sok más okból is kellett a forradalom, mert az akkori szokások, előírások igen értelmetlennek látszottak, és sok esetben valóban azok is voltak.
Mi történt? Ahelyett, hogy a válások csökkentek volna, inkább emelkedtek, s mára már mindenütt 45-50% körül mozog, sőt a mai fiatalok már házasodni sem akarnak. A népesség meg először lassabban, majd egyre nagyobb mértékben csökkenni kezdett (pontosabban eleinte az egy nőre jutó szülések számának csökkenése volt detektálható). Nem sok jelentőséget tulajdonítottak ennek, örültek, hogy kiöntötték végre a piszkos fürdővizet. Ám kiderült, hogy a gyerek is benne volt.
A hosszú folyamat a következő módon zajlott le, ami a mához vezetett: Mivel a kötöttségek, a hallgatólagos szabályok megszűntek, egyre többen örömmel választottak párt kifejezetten szimpátia alapján, illetve szerelemből. Ám ebből csak a 25% volt sikeres, a többiben szakítani kellett, általában válással, azaz hivatalosan is. Rejtett pokol indult be.
A szakítás fájdalmakkal jár, és az önértékelés alacsonyra zuhanásával. Vágyunk vissza a másikhoz, de nem lehet, sőt az eszünk is tiltakozik. De miért döntöttünk mellette? Csak egy válasz tudunk elképzelni, ami hamis ugyan, de hatásos: "becsapott a szemét!" Ebben gondolkozunk, és próbáljuk visszanyerni az önbecslésünket. Ez nem mindenkinek megy, évekig rágódhatunk, de van egy "kiváló" és gyakran használt módszer, amely sokaknál automatikusan előjön: Magunkat jobbnak beállítva másokat próbálunk megalázni, értéktelenebbnek tartani. Mérgező fegyver ez, mint egy bomba, vagy egy fertőzés. Mert ugyan akár hatásos is lehet, de ezzel egy ártatlannak az önbecslését romboljuk le. Főnökként a beosztottét, szülőként a gyermekünkét, vagy ma pl. trollkodván másokat szólunk le, pocskondiázunk az interneten. S ez így terjed tovább, a gyermekünk az iskolában adja át, ha tudja. Ebben mindenki akit ér, sérül! Akkor is, ha sikeres akciók után úgy véljük, túléltük. Megváltozunk tőle.
A kép attól teljesebb, ha a szakítás utáni helyzetben megnézzük mi történik a következő partnernél. Mint tudjuk, a hűségünknek oda (olyan nehéz megtartanunk, mit azt, hogy abbahagyjuk a dohányzást, vagy otthagyjuk az alkoholt). Tehát van esély félrelépésre (mai kor felmérése, hogy pl. a nőknél a második partnernél ez az esély hétszeresére nő!). A megcsalatás pontosan ugyanazt a fájdalmat, és önbecslési válságot hozza elő, mint a szakítás tette, mégpedig az oxitocin miatt, és minden kötődésünkben! Az eredmény ugyanaz, csak most nem mi, hanem az eddigi társunk kerül ugyanebbe a helyzetbe. Ártatlan személy sérül, majd valószínűleg ott is hagy, és a következő partnernél talán ő a következő tettes.
Horrorisztikus ennek a kezdetben ritka, majd egyre növekvő boldogtalanságnak a terjedése, és az önértékelési problémák mindennapossá válása. A fejlett civilizált területeken ma már a lakosság kb. fele küzd ezzel, köszönhetően a szexuális forradalomnak. Boldogság helyett pillanatnyi gyönyöröket, és elhatalmasodó boldogtalanságot okozott hosszú évtizedek alatt.
Sok részlet lenne még, de már csak arról írnék, hogy milyen módon, milyen katasztrófát hoz el ez a mai állapot igencsak hamar. Ezt csak akkor teszem meg, ha van igényed rá elolvasni, mert meggyőzött a "póráz". Ebben az áll, hogy mitől rettegnek azok, akik félnek, hogy mindez kitudódik. Pedig publikus. (Ja és van megoldás! De az nem a civilizációnk megsemmisítése, és egy új, különleges uradalom megalapítása. A póráz rajtuk van, csak nekik nincs senki aki ezt megmondaná.).
(remélem rajtad kívül vannak még egy páran, akiknek kinyílt ezektől a szemük)
A valahova/valakihez tartozás igénye genetikus. (Erről talán nem nyitunk vitát.)
Pusztán a (mindig több irányú/kimenetelű) döntés szabadságát/felelősségét (a bármilyen irányba elköteleződő egyént froclizva) firtatom a (szabad akaratából, rá jellemző módon) választott (általa azonban sorsszerűnek vélt élet)út zarándokát.:-)
Folytatom a kérésedre történő ismertetést, amelyet a (18)-ban és (22)-ben megkezdtem:
A szerelemről írtakból kikövetkeztethető, hogy ez a szintén evolúciósan kialakult "ajándék" szintén a faj fönnmaradását szolgálja, s lehetővé teszi, hogy ne csak a legelőnyösebbnek látszó egyedek, hanem a többiek is párra találjanak. Hiszen - ahogy mondják, és igaz is - a szerelem vak.
Hol jön be a probléma, amelynek megléte nemhogy a korunkra jellemző, hanem mindennapos megléte társadalmi méretű gonddá dagadt? Be kell látnunk, s a kutatások, felmérések, és elemzések ezt mutatják, hogy a szex által kialakuló kötődés csak teljesen monogám helyzetben hatékony, de akkor nagyon. Ha rátalálunk a párunkra, és szerencsés esetben tényleg ő az, akit hosszú távon el tudunk viselni, akkor - némi odafigyeléssel - egy életre szóló társat szereztünk, s vele nem komoly gond az utódaink vállalása. Először is nem esik nehezünkre a hűséget megtartani, amelyet több mechanizmus is biztosít, és az egyik maga a kötődés. A kötődés adott személyre szól, ővele érezzük azt, hogy "egyek vagyunk", "egymáshoz tartozunk". Idővel sokszor tényleg olyan mintha mi magunk kiterjesztése lenne ő. Ha jön egy kísértés (persze nem baj ha elkerüljük), akkor is annak a képzete, hogy nem a párunk van mellettünk, vagy akár ennek a szerencsétlen megtörténte, idegenszerűnek, taszítónak látszik az új partner. Olyan ez, mintha nem a saját, hanem valaki más fogkeféjével kellene fogat mosnunk. (Persze a párunkkal is így kezdtük az első szexet, de akor még maga a szex tűnt idegenszerűnek). Ha azonban a félrelépés a kis esély ellenére mégis megtörténik, akkor a hűség mechanizmusa több szinten is sérül. Először is kialakul egy újabb kötődés, ami ugyanúgy erősödik, ha több szex jön az újjal. Na de akkor kihez is kötődünk? Most már nem egyedüli, külön személyhez. Az agy stratégiát vált, s másként kezeli a többet, mint az egyet. Egy fecske nem csinál nyarat, de ha valami többször is megtörténik (több partner), akkor az agy már általánosítani kezd. Egyre inkább a másik nem az aki már nem idegen. Persze az eredeti kötődés is megmarad, és az újabb problémákat szül, illetve a kötődéseink széttöredeznek. Megcsaláskor még gond az is, hogy utána automatikusan összehasonlítgatni kezdünk, és ezután már keresni fogjuk a "jobbat". Ha a második valamiben jobb, akkor lehet, hogy van valaki, aki még jobb. Ha az előző volt jobb, akkor legalább annyira jóra vágyunk. De nézzük a kötődési defekteket inkább.
Bármely kötődésünkről is van szó, a szétválás nehéz, sőt fájdalmas. Az anyának is fájdalmas ha a gyereke elhagyja, ugyanígy fáj ha a párunk teszi ezt velünk. Ha pedig egy kapcsolatban évek alatt felhalmozódik valamely tulajdonság okán az összeférhetetlenség feszültsége, vagy éppen a szerelem elmúlása hozza ezt elő, akkor nem tudunk dönteni. "Az eszemmel szakítanék, a szívem visszahúz" - mondjuk. Igen, ilyen erős a kötődés, amely az értelem fölött hat. Ez a szerelmi csalódás helyzete, a "se vele, se nélküle" állapot. Ami a fejlett nyugati társadalmakban mindennapos eseménnyé vált, és milliók szenvednek miatta.
A legdurvább, hogy sok esetben szakítani kell. Ez azért is van, mert hiába bármilyen szimpátia, attól az, hogy egymáshoz valók vagyunk, nem függ. És az esélyünk borzalmas, főleg ha ismerjük a következményeket. Az együtt maradáshoz ez csak 25%-os! Négy kapcsolatból háromban hibásan döntenénk. Ám ha előre nem tudjuk, mi szakíthatna szét, akkor a megkezdett szex miatt kialakuló kötődés szabályosan becsap minket. Egy állandó, bedrogozottság szerű állapotban tart, amiben rögzül bennünk az egymáshoz-valóság érzése, s évek kellenek, mire felocsúdunk, de akkor már késő. S szakítanunk kell de az már fájdalmas akkor.
Hogy mi következik ebből, az a következő - horrorisztikusabb - részben.
OK. Akkor nézzük még - amennyire röviden csak lehet - a szerelem állapotát.
(lxt-re egy megjegyzés: nagyon szomorú, de ezekre a kormánynak semmilyen támogatása nincs, mert aki hozzájuk fordulna, csak titkolt rettegést tapasztal felőlük az ügyben, hogy ezekkel foglalkozni kellene. Helyette önkéntesek házalnak, gyakran szinte ingyen felvilágosítva. S irtózatos, az ellenszél. Ezt nem póráznak, hanem egy láttató szemüvegnek tartom, amely ellenkező módon működik mint a szerelem rózsaszíne)
Szerelem: Itt le kell szögezni, hogy nem a szexuális vágyról, izgalomról van szó, mert szerelmesek enélkül is lehetünk, különösen gyerekkorban, amikor ezek a motiváló tényezők nem jönnek elő. És ne azonosítsuk a szerelmet a szexszel sem, noha gyakran annak szinonimájaként használják - tévesen.
Ezt csak az tudja milyen, aki már volt szerelmes, a többi körülírás semmit sem ér. Ha a szerelem fellobban, akkor az agy egy PhenilEtiAmin nevű hormont termel, amit úgy szokás rövidíteni, hogy: PEA. Ez a PEA kissé hasonló az amfetaminhoz, hatásának jellege is közel áll hozzá, de az utóbbi csak lassan bomlik el, a PEA azonban gyorsan, ám az agy újratermeli. Ettől feldobottnak, érezzük magunkat (a dopamin termelésére hat), egyéb mellékhatásai is vannak (pl. nem vagyunk éhesek). Az igazi mellékhatás az, amitől a szerelmünket lila ködben, rózsaszín szemüvegen át, a realitásérzékünket vele szemben elvesztve látjuk. Ennek az oka az, hogy - Gloviczki Eszter fogalmazása szerint - van egy normálisság hormonunk, a szerotonin, amelynek a szintjét a PEA alacsonyra nyomja le. PEA nélkül ez az állapot legtöbbször depressziós hangulatot, sötét, irreális gondolatokat okoz, értelmetlen önvádaskodással. A PEA azonban ezt kikompenzálja, sőt a szerelmünket irreális módon láttatja. Azok a tulajdonságai, amelyeket képtelenek lennénk elviselni, mind olyan cuki, aranyos, jópofa színben tűnnek fel.
Az állapot nyitottá tesz vele szemben, és itt is előjön egyfajta MI-érzés, mintha az egyéniségünk megszűnne, és ketten lennénk egyek. Ez azonban nem egy agyban felépült kötődés, hanem egy drogos állapotnak fogható fel.
A szerelem - a gyakorlati tapasztalatok alapján - kb. 1.5-2 évig tart. Ez az agynak egy pozitív stresszes állapota, amihez ennyi idő kell neki, hogy legyőzze. S akkor lehull a lepel, s teljes realitásban látjuk azt, akit eleddig a "nagy Ő-nek" véltünk, s nem tudjuk hova tettük az eszünket. Sajnos ekkor már nem tűnnek pozitívnak azok a tulajdonságok, amelyekben összeférhetetlenek volnánk egymással. Kivéve, ha - részben tudatosan - azokat a szerelem alatt megpróbáljuk elengedni úgy, hogy ne csak egy személyhez kötődjön az elviselése. Több mint egy évünk van erre, hogy sikerüljön. A szerelem után már csak az oxitocin tartós hatása tudja kiváltani a MI-érzést, ám akkor nyitottságunk nincs többé, és komoly problémákkal nézhetünk szembe, amelyre az életünk, a sorsunk is rámehet. Erről azonban a következőkben.
Ha nem értesz félre, és persze nem tételezel fel rosszindulatot a kijelentés nyomán: most raktad magadra a pórázt.:-)
Vezetve leszel. Még akkor is (és ez a jobbik eset), ha a tudomány által.
Pontosan ebből a megfontolásból kerülnek a kormány hatáskörébe (felügyelete alá) a zömében államilag dotált (de az államháztartást minden formájában terhelő, ezért is, talán elvárhatóan közérdekűnek/közhasznúnak sokszor alig, de mégtudományosnak is csak áttétesen minősíthető, sajnálatosan de jellemzően, az öncélú megvalósítást szolgáló, idővel enerválttá váló, kis ívű pályát leíró) kutatókteoretikus kutatásai.:-)
Mennyire beszédes annak ténye, hogy 490 pont kell ma ahhoz, hogy (egyáltalán) felvegyenek valakit a pécsi egyetem germanisztika alap(szak)képzésére? Megvan a fő csapásirány?:-)
