Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Páratlan archeogenetikai kutatás eredményeit közölte szerdán a világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature. Egy nemzetközi kutatócsoport – magyar kutatók közreműködésével – négy avar kori, vagyis az időszámításunk szerinti 6-9. századból származó alföldi temetkezési helyről (Rákóczifalva, Kunpeszér, Kunszállás és Hajdúnánás területéről), több száz csontvázból vett összesen több mint 400 genetikai mintát, és a vizsgálatok alapján több generációra visszamenőleg teljes családfákat és rokonsági kapcsolati hálót rajzolt fel. A világon egyedülálló kutatás újdonsága abban áll, hogy nem szelektíven vettek mintát a sírokból, hanem teljes genetikai mintavételre törekedtek, ami lehetővé tette, hogy az avar kori társadalmi szerveződés az alacsonyabb társadalmi csoportok szintjén is láthatóvá váljon.
Családfákat építettünk fel. Van olyan családfánk, ami hét generáció hosszan követhető. Így már nem csak az vált láthatóvá, hogy a sírokba tettek övet, edényt, esetleg lóval temették el az illetőt, amiből következtethetünk arra, hogy magasabb státuszú lehetett, hanem azt is pontosan meg tudjuk mondani, hogy apa, fia, unokája, dédunokája és mai szavainkkal az ükunokája melyik sírban van eltemetve. Ez elmondhatatlanul nagy információrobbanás mind a régészet, mind az archeogenetika, mind az antropológia szempontjából”
– mondta a Qubitnek a tanulmány első szerzője, Rácz Zsófia, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docense.
És a régész szerint ez csupán a kezdet: „Korábban jelent már meg egy-két olyan tanulmány a neolitikumból, amely teljes közösségeket térképezett fel, de mi ezt nem csupán egy közösségen belül, hanem több közösség között is megnéztük, rokoni hálózatokat tártunk fel.” Rácz szerint ez a kutatási szemléletmód nagyon különbözik a korábbi gyakorlattól, és biztosan lesz még folytatása. A tanulmány egyébként széles körű nemzetközi együttműködésben, számos genetikus, régész, biológiai antropológus, bioinformatikus, izotópkutató, kulturális antropológus és történész közreműködésével valósult meg az Európai Kutatási Tanács által támogatott HistoGenes projekt keretében. Ez a legnagyobb archeogenetikai projekt a világon, amelyben összesen mintegy 6000 genetikai mintát vizsgálnak.
Az ELTE közleménye szerint az Avar Kaganátus keleti csoportjai Kr. u. 568-ban jelentek meg a Kárpát-medencében. „Az írásos és genetikai források tanúsága szerint vezetőik a Türk Birodalom felemelkedése idején menekültek el a belső-ázsiai sztyeppékről, a mai Mongólia területéről, és vándorlásuk során más eurázsiai nomád csoportok is csatlakoztak hozzájuk. A Kárpát-medencében a megelőző korszakot meghatározó Gepida és Langobard Királyság maradék népességére telepedtek rá. Néhány évtizednyi, a Bizánci Birodalommal folytatott intenzív háborúskodás után fokozatosan letelepedtek, és belső erőforrásokra támaszkodó gazdálkodó életmódra rendezkedtek be. Egészen a 9. század elejéig uralták a térséget, amikor Nagy Károly hadjáratai vetettek véget hatalmuknak.”
From AD 567–568, at the onset of the Avar period, populations from the Eurasian Steppe settled in the Carpathian Basin for approximately 250 years1. Extensive sampling for archaeogenomics (424 individuals) and isotopes, combined with archaeological, anthropological and historical contextualization of four Avar-period cemeteries, allowed for a detailed description of the genomic structure of these communities and their kinship and social practices. We present a set of large pedigrees, reconstructed using ancient DNA, spanning nine generations and comprising around 300 individuals. We uncover a strict patrilineal kinship system, in which patrilocality and female exogamy were the norm and multiple reproductive partnering and levirate unions were common. The absence of consanguinity indicates that this society maintained a detailed memory of ancestry over generations. These kinship practices correspond with previous evidence from historical sources and anthropological research on Eurasian Steppe societies2. Network analyses of identity-by-descent DNA connections suggest that social cohesion between communities was maintained via female exogamy. Finally, despite the absence of major ancestry shifts, the level of resolution of our analyses allowed us to detect genetic discontinuity caused by the replacement of a community at one of the sites. This was paralleled with changes in the archaeological record and was probably a result of local political realignment.
Elég ellentmondásos a Jamnaja meg a Zsínegdíszes kapcsolata. Nemigazán tudnak megegyezni benne, hogy közös ősből jöttek e és oldalági rokonok vagy egyik a másik leszármazottja.
Érdekes, mostanáig úgy volt hogy kortársak voltak, de így jobban megérthető az indoeurópai nyelvek kialakulása, ha a Jamnajából lettek a zsinegdíszesek.
Amúgy nagy ötlet volt ezt a hagyatékot megmintázni: egyértelműen "magyar" és 10. századi. Révész szerint már a KM-ből, a "fejedelmi akarat" telepítette őket ki a Kárpátok karéja mögé, egészen Bukarest környékéig húzódóan.
The term Magyars is used to collectively identify the tribes that are thought to arrive and settle in the Carpathian basin in the 9th century AD. A recent genomic study showed that there was remarkable genetic heterogeneity among individuals in Magyar-associated archaeological contexts, despite sharing the same cultural customs. People with mixed eastern and western Eurasian ancestry coexist with non-admixed western ancestry individuals. The questions about the origin of these tribes before their arrival in the Carpathians, their precise ancestry composition and the admixture process are not yet solved. Especially nothing is known about the genetic composition of individuals buried in Magyar contexts outside of Hungary. This work analyzes 12 newly generated genomes from the Magyar-associated site of Przemyśil (Poland) and argues that these individuals belong to an unadmixed, Eastern European-like population, that could have adopted Magyar customs after their arrival in the Carpathian basin.
The north Black Sea (Pontic) Region was the nexus of the farmers of Old Europe and the foragers and pastoralists of the Eurasian steppe, and the source of waves of migrants that expanded deep into Europe. We report genome-wide data from 78 prehistoric North Pontic individuals to understand the genetic makeup of the people involved in these migrations and discover the reasons for their success. First, we show that native North Pontic foragers had ancestry not only from Balkan and Eastern hunter-gatherers but also from European farmers and, occasionally, Caucasus hunter-gatherers. More dramatic inflows ensued during the Eneolithic, when migrants from the Caucasus-Lower Volga area moved westward, bypassing the local foragers to mix with Trypillian farmers advancing eastward. People of the Usatove archaeological group in the Northwest Pontic were formed ca. 4500 BCE with an equal measure of ancestry from the two expanding groups. A different Caucasus-Lower Volga group, moving westward in a distinct but temporally overlapping wave, avoided the farmers altogether, and blended with the foragers instead to form the people of the Serednii Stih archaeological complex. A third wave of expansion occurred when Yamna descendants of the Serednii Stih forming ca. 4000 BCE expanded during the Early Bronze Age (3300 BCE). The temporal gap between Serednii Stih and the Yamna expansion is bridged by a genetically Yamna individual from Mykhailivka in Ukraine (3635-3383 BCE), a site of uninterrupted archaeological continuity across the Eneolithic-Bronze Age transition, and the likely epicenter of Yamna formation. Each of these three waves propagated distinctive ancestries while also incorporating outsiders during its advance, a flexible strategy forged in the North Pontic region that may explain its peoples' outsized success in spreading their genes and culture across Eurasia.
The Yamnaya archaeological complex appeared around 3300BCE across the steppes north of the Black and Caspian Seas, and by 3000BCE reached its maximal extent from Hungary in the west to Kazakhstan in the east. To localize the ancestral and geographical origins of the Yamnaya among the diverse Eneolithic people that preceded them, we studied ancient DNA data from 428 individuals of which 299 are reported for the first time, demonstrating three previously unknown Eneolithic genetic clines. First, a "Caucasus-Lower Volga" (CLV) Cline suffused with Caucasus hunter-gatherer (CHG) ancestry extended between a Caucasus Neolithic southern end in Neolithic Armenia, and a steppe northern end in Berezhnovka in the Lower Volga. Bidirectional gene flow across the CLV cline created admixed intermediate populations in both the north Caucasus, such as the Maikop people, and on the steppe, such as those at the site of Remontnoye north of the Manych depression. CLV people also helped form two major riverine clines by admixing with distinct groups of European hunter-gatherers. A "Volga Cline" was formed as Lower Volga people mixed with upriver populations that had more Eastern hunter-gatherer (EHG) ancestry, creating genetically hyper-variable populations as at Khvalynsk in the Middle Volga. A "Dnipro Cline" was formed as CLV people bearing both Caucasus Neolithic and Lower Volga ancestry moved west and acquired Ukraine Neolithic hunter-gatherer (UNHG) ancestry to establish the population of the Serednii Stih culture from which the direct ancestors of the Yamnaya themselves were formed around 4000BCE. This population grew rapidly after 3750-3350BCE, precipitating the expansion of people of the Yamnaya culture who totally displaced previous groups on the Volga and further east, while admixing with more sedentary groups in the west. CLV cline people with Lower Volga ancestry contributed four fifths of the ancestry of the Yamnaya, but also, entering Anatolia from the east, contributed at least a tenth of the ancestry of Bronze Age Central Anatolians, where the Hittite language, related to the Indo-European languages spread by the Yamnaya, was spoken. We thus propose that the final unity of the speakers of the "Proto-Indo-Anatolian" ancestral language of both Anatolian and Indo-European languages can be traced to CLV cline people sometime between 4400-4000 BCE.
A budapesti eseményen Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója felidézte, hogy 2014-ben indult az archeogenetikai kutatás III. Béla magyar király és feleségének azonosításával. A folytatódó program most jutott el oda, hogy az Y-kromoszómán lévő, férfiakon öröklődő haploid mellett elkezdjék vizsgálni a székesfehérvári osszáriumban lévő csontok anyai öröklődési vonalait is. Kiemelte: Béla macsói herceg genetikai vizsgálata azzal a reménnyel kecsegtet, hogy IV. Béla számos gyermekének a genetikai meghatározásához további támpontokat lehet nyerni.
Kásler Miklós felidézte, hogy IV. Béla magyar uralkodó egyik lánya, Boldog Jolán egy lengyel Piast fejedelemhez ment feleségül, az ő leányuk Kaliszi Hedvig volt, akinek pedig Károly Róbert hitvese, Nagy Lajos király édesanyja, Lokietek Erzsébet volt a leánya.
A leányági öröklődés szabályait figyelembe véve tehát egészen Nagy Lajos királyig el lehet jutni a genetikai kutatásokkal
– hangsúlyozta a főigazgató.
Kovács Bence Gábor, a MKI Archeogenetikai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa a kutatásról elmondta: szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumból elhozták Béla macsói herceg két vázcsontját, egy combcsontot és egy bordacsontot.
A koponyán kívül ezekben a vázcsontokban őrződik meg legjobban a DNS az archeogenetikai munkákhoz – jegyezte meg a kutató.
Tájékoztatása szerint a hétvégén induló kutatások során Béla macsói herceg combcsont- és bordacsont-maradványaiból egy-egy apró darabot fognak kivágni, ebből csontport csinálnak, majd DNS-kivonást végeznek. Ezt követően egy többhetes komplex laboratóriumi munka kezdődik meg, amelynek végén teljes genomszekvenálást fognak végezni, vagyis a teljes genomot, a Y-kromoszómát és a mitokondriális DNS-t is meg fogják határozni – hangsúlyozta Kovács Bence Gábor.
Az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjának kiemelt feladata a Székesfehérváron eltemetett királyaink azonosítása.
Az intézet a projekt keretében már több mint négyszáz, a székesfehérvári osszáriumban eltemetett egyén teljes genomszekvenciáját határozta meg. A kutatás következő fázisában további 120 olyan mintát dolgoznak fel, amely a csontokban megőrzött DNS vizsgálatát teszi lehetővé speciális laboratóriumi módszerekkel.
A kutatók célkitűzése Béla macsói herceg (1243–1272), III. Rosztyiszlav kijevi nagyfejedelem és Árpád-házi Anna hercegnő fia, IV. Béla király és Laszkarisz Mária unokája teljes genom- és mitokondriális DNS-vizsgálata, amely több királyunk – többek között Nagy Lajos király – azonosításához is döntő bizonyítékul szolgálhat, valamint lehetőséget adhat több Árpád-házi herceg azonosítására is.
A Magyaraságkutató Intézet (MKI) Archeogenetikai Kutatóközpontjának kutatói Nagycenken, a Széchenyi-mauzóleumban folytatnak archeogenetikai kutatásokat: Széchényiné Wurmbrand Franciska genetikai analízise további Árpád-házi királyok azonosításában segíthet.
Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett: a székesfehérvári osszárium feltárása és a vizsgálatok folyamatosan zajlanak. Felidézte, a feltárt csontvázak mintáinak mindegyikén megtörtént a genetikai vizsgálat. Százharminc minta esetében azonban olyan mértékben degradálódott a genetikai örökítőanyag, hogy azokat más módszerrel is meg kell vizsgálni.
Az Árpád-háziak esetében III. Béla férfiakban öröklődő DNS-szakasza ismeretében nagyon könnyen megmondható, hogy valamelyik férficsontváz Árpád-házi-e vagy sem
– hangsúlyozta a főigazgató. Elmondta: ahhoz, hogy a beazonosítás megtörténjen, több módszer is van: az egyik az, hogy egy nagyon közeli hozzátartozótól vesznek mintát összehasonlítás céljából. A közeli genetikai rokonság bizonyítja a személy kilétét – tette hozzá. Kásler Miklós elmondása szerint a vizsgálatokhoz referenciaszemélyek szükségesek.
Kilenc referenciaszemély kellene Európából ahhoz, hogy az Árpád-házi, valamint a vegyes házi királyokat is könnyen és nagyon biztosan beazonosíthassuk
Hozzátette: van egy másik módszer is, mely révén egy matematikai algoritmussal számolhatók ki a nemzedékek, illetve van egy harmadik lehetőség is, amikor a leányokban öröklődő genetikai anyagot határozzák meg, mivel az első generációban markánsan megjelenik az apai mellett az anyai átörökítőanyag is.
A munkatársainkkal együtt eljutottunk 23 nemzedék után Wurmbrand Franciskához, aki gróf Széchényi Lajos felesége volt az 1800-as évek elején. Ő a huszonharmadik leányági leszármazottja II. Vak Béla feleségének, Szerbiai Ilonának
– fogalmazott Kásler Miklós.
Kiemelte: Széchényiné Wurmbrand Franciska grófnő (1797–1873) családját megvizsgálva anyai egyenes ágon el lehet jutni az Árpád-házba házasodott Szerbiai Ilonáig (Jolán), aki II. Vak Béla felesége volt. Szerbiai Ilona gyermeke volt II. Géza, II. László, valamint IV. István király is.
A mitokondriális öröklődés, valamint a genetika szabályait és törvényeit figyelembe véve Wurmbrand Franciska, II. Géza, II. László, valamint IV. István mitokondriális haplocsoportja megegyezik. Wurmbrand Franciska genetikai vizsgálata ezáltal közelebb viheti a kutatókat nevezett királyaink beazonosításában – hangsúlyozta a főigazgató.
Egy friss tanulmányban a szerzők genetikai adatok alapján rekonstruálják Vu kínai császár, az Északi-Csou-dinasztia tagjának megjelenését – számol be a Phys.org. A kutatók szerint a 36 éves korában, 578-ban elhunyt uralkodó halálát stroke okozta, a csapat emellett az egykor Északkelet-Ázsia egyes részeit uraló nomád nép eredetére és vándorlási szokásaira is fényt derített.
Vu 560-ban került trónra, uralkodása alatt erős hadsereget épített ki, és egyesítette Kína északi részét. A császár etnikailag hszienpej volt, az ősi nomád nép a mai Mongólia és Észak- és Északkelet-Kína területén élt.
Mint Saocsing Ven, a sanghaji Fudan Egyetem munkatársa és a csapat tagja kiemelte, egyes szakértők szerint a hszienpejek „egzotikus” kinézetűek voltak, erős szakáll, magas orrnyereg és szőke haj jellemezte őket. „Elemzésünk azt mutatja, hogy Vu császárnak tipikus kelet- vagy északkelet-ázsiai arcvonásai voltak” – tette hozzá.ű
Úgy tűnik, hogy a császárnak barna szeme, fekete haja és sötét vagy közepesen sötét bőre volt, arcvonásai pedig hasonlítottak a mai észak- és kelet-ázsiaiakéhoz. „Korábban az embereknek történelmi feljegyzésekre vagy falfestményekre kellett hagyatkozniuk, hogy elképzelhessék, miként néztek ki az ősi emberek. Mi képesek vagyunk közvetlenül feltárni a hszienpejek külsejét” – nyilatkozta Pianpian Vej, a Fudan Egyetem kutatója.
Az uralkodó DNS-ének vizsgálatából azt is meghatározták, hogy Vunál magas volt a stroke kockázata, ami hozzájárulhatott halálához. A megállapítás összhangban van a forrásokkal, amelyek szerint a császárnak afáziája, lecsüngő szemhéja és rendellenes járása volt, ami illeszkedik a stroke tüneteihez.
Végezetül az elemzés azt is feltárta, hogy a hszienpejek déli irányú vándorlásuk során keveredtek a han kínaiakkal. „Ez fontos információ annak megértésében, hogy miként terjedtek el a régi népek Eurázsiában, és hogyan integrálódtak a helyi népekbe” – mondta Ven.
Mit jelent az, a kijelentés, hogy "ma a neandervölgyiek genetikai öröksége kb 5%!
Tudtommal csinpánzokkal ez az érték 90% - százaléknál is magasabb... de még a delfinekkel is nagyságrendileg több.
Számomra ez az adat teljesen értelmezhetetlen.
Az én "történeti értelmezésem" szerint a tudomány ezt állítja:
Kijött Afrikából az 1. számú embercsoport - és elterjedt az egész Földön
Kijött Afrikából az Neandervölgyi - embercsoport - és elterjedt az egész Földön - miután kiirtotta az előző embercsoportot.
Kijött Afrikából az HSZ-SZ. - szuperintelligens embercsoport - és elterjedt az egész Földön - miután kiirtotta az akkorra már elkorcsosult - vagy legalábbis továbbfejlődésében megrekedt Neandervölgyieket - de mivel néhány ezer évig azért együtt éltek - maradt a génjeikből 5% - nyi.
Vagyis úgy néz ki - számomra - mintha a tudomány azt sugallaná, hogy a mai ember ugyan valóban a biológiai folytonosság terméke... de az "emberelődök" viszont nem... hiszen az ő genetikai örökségük, csak 5% - ban része a mai ember genetikájának.
Ez a "20. 000 évig még együtt éltek, és keveredtek" - ez vagy egy hatalmas ostobaság - vagy egy totálisan rosszul ( vagy szándékosan hamisan ) megfogalmazott állítás.
Szerintem arról van szó, hogy a mai HSz.SZ. - és a NEVÖ - ember 99% - ban azonos genetikával rendelkezik... és az eltérés 1% - ának 5% - az amely bizonyíthatóan a NEVÖ - ( önálló fejlődése során létrejött ) öröksége... és így azért már - "teljesen más a leányzó fekvése"...!!!
Úgy néz ki hogy Thomas Jefferson USA elnök egy ritka apai haplocsoportba tartozik, a T-be, a topik 76 kommentjében írtam róla, 0,5-1 % ma Angliában a férfiak közt.
Több ezer évig a mai Irán, Irak és Szaúd-Arábia területén élhetett az emberi faj, miután 60-70 ezer évvel ezelőtt először tartósan Afrikán kívülre merészkedett – állítja egy friss kutatás. A Reuters hírügynökség összefoglalója szerint ezután, nagyjából 45 ezer évvel ezelőtt a Homo sapiens elkezdte benépesíteni Európát és Ázsiát, majd később a bolygó szinte összes szegletét.
Az egykori populációról tanúskodó genetikai adatok arra mutattak, hogy az Eurázsiát először benépesítő emberi populáció az Iráni-fennsíkon élhetett, ami a modellek szerint megfelelő, és más nyugat-ázsiai régióknál nagyobb eltartóképességű környezetet biztosíthatott nekik 40-60 ezer évvel ezelőtt.
A kutatók szerint a legkorábbi, 44 ezer éves régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy az ember sokáig élhetett a területen, ahol nem volt egyedül: a neandervölgyiek legalább 40 ezer évvel ezelőttig előfordultak az iráni Zagrosz-hegységben, vagyis akár 20 ezer éven át keveredhettek a mai, eurázsiai felmenőkkel rendelkező emberek őseivel.
A szakember szerint úgy tűnik, hogy a vadászó-gyűjtögető csoportok az Iráni-fennsíkon szezonális életmódot folytattak, vagyis télen a síkságokon, nyáron pedig inkább a hegyvidéki területeken éltek.
Azt kell mondanom hogy sokkal jobban sikerült ez a topik mint eredetileg elképzeltem, hála az archeogenetikusoknak, akik mindig felfedeznek valami érdekeset.
Az eddigi legrészletesebb genetikai képet sikerült egy kutatócsoportnak elkészítenie Dél-Ázsia népeiről, amelyből kiderült India lakóinak iráni eredete, de meglepő módon az egészen gazdag neandervölgyi és a gyenyiszovai örökség is. Néhány dolgot a nyelvészeti kutatások már sejteni engedtek korábban is, ám a vér szerinti múltról csak a géneket lehet kifaggatni. Ez különösen igaz az ősi örökségre – se neandervölgyi se gyenyiszovai emberi maradványok nem kerültek eddig elő India területén. Egyelőre nem világos tehát, miként kerültek e gének Indiába, és miként tudtak mindmáig fennmaradni. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) vezette nemzetközi csoport egyelőre preprintként (hivatalos folyóirati megjelenés előtt) mutatta be a kutatási eredményeket, amelyeket a Science ismertetett.
A vizsgálatok során közel 2800 indiai teljes genomját tárták fel, minden földrajzi régiót és minden főbb nyelvet, törzset, kasztot képviseltek ezek az emberek. A vizsgálatokból kiderült, hogy a legtöbb indiai vérvonala a több tízezer éve a területen élt vadászó-gyűjtögető közösség utódaiból, az Irán felől, időszámításunk előtt 4700-3000 között, érkező földművesek, valamint az ezt követően a közép-ázsiai sztyeppékről érkező pásztorok keverékéből áll. Ezek nem teljesen új eredmények, de a friss genetikai adatok igazolták a korábbi, sokkal kevesebb adaton alapuló elméletet.
A friss mérésekkel pontosítani is tudták a korábbi információkat. Ehhez felhasználtak emberi régészeti leletekből kivont régi DNS mintákat is, így például kiderült, hogy az iráni eredetű összetevők legnagyobb valószínűséggel a mai Tádzsikisztán nyugati végén lévő Szarazm ősi városának régiójából származhattak.Az itt élők búzát és árpát termeltek, szarvasmarhát tartottak és kiterjedt kereskedelmet folytattak egész Eurázsiával. Az összehasonlító vizsgálatok legérdekesebb vetülete az volt, hogy egy szarazmi emberben indiai géneket találtak, az illetőt olyan kerámia karpereccel temették el, ami leginkább az ősi indiai alkotásokhoz hasonlított.
Egy másik régi kérdést is megvizsgáltak a szakemberek. Mintegy 80 ezer évvel ezelőtt hagytak kőeszközöket India középső részén az akkor itt élt, vagy itt járt emberek, az azonban kérdés volt, hogy ezek mely embercsoport tagjai lehettek – nem voltak ugyanis csontmaradványok a kőeszközök közelében. Mivel 74 ezer évvel ezelőtt a Toba vulkánkitörésének hamuja Indiába is eljutott, sokáig élt az a feltételezés, hogy az ezt megelőző itteni emberi csoportok egyszerűen kihaltak a távoli vulkán hatására. Azonban pont a közelmúltban jutott arra egy kutatócsoport, hogy távolról se volt olyan hatású e kitörés, mint korábban véltük. Ez megerősítette, hogy nem okozhatott az emberiség létszámában se visszaesést a Toba kitörése. A friss kutatásból az derült ki, hogy ez az ősi, ismeretlen embercsoport egészen kevés nyomot hagyott a mai utódokra. Ezt úgy számították ki a szakemberek, hogy a genetikai mutációk, időbeli változások ütemét ismerve felmérték, mennyi idő kellett ahhoz, hogy a mai indiai gének sokfélesége létrejöhessen. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a jelenkori India népességét megalapozó első emberek elsöprő többségében azok voltak, akik jó 50 ezer éve érkeztek Afrikából, és csak elenyésző, 0-3 százalék lehetett az ennél ősibb elődöket képviselő genetikai nyom.
Az indiaiakban ugyanannyi neandervölgyi (és gyenyiszovai) gén található, mint az európaiakban, azonban meglepően sokfélék ezek az indiai-neandervölgyi gének a más modern népességekben találhatóval szemben. Az ősi rokonok örökségében most találtak olyanokat is a kutatók, amelyek segíthették az indiai embereket a környezeti alkalmazkodásban.
