"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Ma sem tudok mást írni, nincs szükségem egyetértésre és jóindulatra sem.
De ez itt akkor is az én barátaim társasága.....
Azt is írtam, hogy nem vagyok bólogató János, a máshogy gondolkodás jogát fent tartom!
Perszepersze.. régen azért voltál az aki, mert akkor az akartál lenni - de most azért lettél ez aki, mert legutóbb meg ez akartál lenni.
És tessék, lettél önálló meg független, meg erős, meg szókimondó.
Azzal nem számoltál, hogy az önállóság magány, a függetlenség magány, a a rosszul használt erő elmagányosít, a szókimondás szintén elmagányosít.
"Olyan emberekkel fogsz találkozni, akik nem hagyják abba a kritizálást, másoknak pedig a kedves szavak nem lesznek elégek, hogy jellemezzenek téged.Találkozni fogsz olyan emberekkel, akik ok nélkül utálnak, és olyanokkal, akik okokat találnak ki arra, hogy szeressenek.De, te mindvégig ugyanaz a személy vagy.."
Egy-egy harchelyzetet megnyerhetsz a szájerőddel - de társasjátékot nem fogsz tudni játszani.
Olyan társasjátékot nem is szeretnék játszani, ahol a szabályokat te fekteted le, mert ez nem demokratikus! A fórum soha sem volt az, ezért is lázadok!
Weöres Sándor:Ki minek gondol, az vagyok annak...
Olvasd el! :)
Szóval rendben, folytassuk.
Legyen így, bár nem lesz könnyű, mert kinek mit intézett a kormánya, ugye? :-)
A mosolyjel azért van, mert az írásaid alapján a hovatartozásod ismert, az oltásellenességed is tudott, most meg azok ellen vegzálsz, akikben hittél!
Nem politika hanem tények, 2020.-ban rendeleti kormányzást vezettek be az országban a pandémia miatt, az EÜ-ben megszüntették a közalkalmazotti jogviszonyt, lett helyette szolgálati, ami P.S. nevéhez kötődik, több mint 4000 szakdolgozó nem írta alá, mert kötelezték őket a vakcinára, nem kétszer, hanem háromszor, akik aláírták, azoknak a megélhetésük volt a tét, nem túlzok abban sem, hogy talán az életük is, nem 1 kórházi dolgozót gyászoltunk meg!
Betegségdiktatúra az megint egy olyan dolog, amit az én konzervatív tudásom, hol helyesel, hol meg tagad, mert emlékszem arra, hogy az átkosban még kötelező volt az évenkénti tüdőszűrés, amit jónak gondoltam, szinte megszűnt a TBC-az országban. Mióta nem kötelező, azóta terjed és ez nem jó senkinek, ergo, a fertőző betegségeket szűrni kell!
Nem tudok mást írni, mert belém van nevelve a megelőzés fontossága, mégis úgy gondolom, hogy veszett fejsze nyele, ha kötelezővé teszik, mert ha korán kiderül a baj, akkor sem kezelik, vagy felkerül az illető várólistára!
A betegségem magánügy, a saját testemmel azt teszek amit akarok, nem fogok kötelező szűrésre járni, mit fognak tenni ez ellen? Baromi egyszerű, majd nem járhatok ingyen a háziorvoshoz!
Már az is probléma, hogy egy sima vérvételem fent van a felhőben,amihez nekem és a dokimon kívül ehhez senkinek semmi köze, mégis látják!
Ui: Töck Jenővel sem értek egyet, hogy az orosz vakcina volt a legjobb! Miért is? Kerültem az oroszt, a kínait és a modernát, olyat választottam, amit jónak láttam, és nem történt hirtelenhalál.......
Ne keverjük a dolgokat.. hm. A vírus nem élőlény hogy legyengíthető legyen és az immunrendszerünk fölerősödjön ha a gyengített adagot belefecskendezik. Az a baktérium.
Az orosz oltóanyagban sem a vírus-összetevők voltak a helyesen legyengített vírusok, hanem a módosított ribonukleinsav és a célzott egyéb szennyezőanyag hiánya.
Az oltásvegyszer módosított ribonukleinsav (mRNS) -tartalma is kényszerített génkísérletezés volt, de az egyéb anyag a nagy varázslás.
Nem is lehet visszafejteni, csak a hatásait láthatja aki akarja.. hogy hétköznapi lett a HirtelenHalál.
De nem számít, mert az agymosógép majd kimossa. Az számít, hogy a következő lépcsőben kimarad a választhatóság.
Ne keverjük a dolgokat. Van egy rossz amerikai oltóanyag Covid ellen, meg egy jó orosz. Mivel mi az Európai Unióhoz tartozunk az USA-t kellett vennünk. Az amerikai Salk vakcina is gyenge volt, szemben az orosz Szabin cseppel, de mindegy. Anyugati vakcinákat nem kellett volna erőltetni. De az előbbiekből nem következik, hogy minden egészségügyi intézkedés rossz.
Tudod hogy ugyanazon a véleményen vagyunk, de én Jenővel is beszélek annyit hogy elfogadjam az álláspontját. A szinte mindenki által" elfogadott megoldás miatt keresi ő is arra a bizonyítékokat hogy "ugyenembaxtamel amikoravezetőimben ésa zegésségügybenbíztam".
Megérdemel legalább annyi elfogadást, hogy majd kiderül hosszú távon.. nem kell úgy látnia az első kísérletet mint ahogy mi látjuk. Az a lényeg, hogy a kényszerített egészséget ezután ne szeresse és ne követelje meg a saját példája alapján mindenki mástól.
Jenő.. tudom hogy nem követelted, csak az ésszerűséget vártad el.. legalább annyit amennyi benned is dolgozott, legalább azoktól akik hozzád hasonlóan ésszerűeknek tűntek. Tudom : édesapám is meg volt győződve a nehéz napokban arról, hogy két arcmaszk az jobban véd mint az egy, és pláne ha az egyik kifelé van fordítva, és a másik meg befelé.
Pedig elhihetitek hogy ő sem rosszabb képességű elme mint én vagy te vagy közülünk bárki.
Olvassátok el ezt a cikket, és próbáljátok annak látni aminek én : van fontosabb ellenségünk is, mint a köztünk levő kis különbségek..
Érdekes a covid-témát úgy kezelni, mintha kizárólag Magyarországon létezett volna... Ha kinézel a nagyvilágra talán rájössz te is, hogy valami nem stimmel, pl. abból hogy az USA-ban a libsik fröcsögtek az oltás ellen, csak közben Biden elnök lett 2020 végén, és akkor a balosok 0,3 nanoszekundum alatt oltásellenesből abszolút oltáspártivá, sőt, oltást kötelező tevővé változtak. Hmmm.
Egészen olyan, mintha le lettek volna osztva a szerepek, hogy kormányon mindenki tolja az ágendát, ellenzékben viszont szabad hőzöngeni, mert az növeli a az emberek közötti megosztottságot.
De persze biztos ez is csak konteó - sima véletlen, hogy gyakorlatilag ugyanazt csinálta az egész világon minden kormány, mármint egy olyan dolgot hajtottak végre amiről már közben is vígan lehetett tudni hogy emberiség elleni bűntett. Nem volt a világon egy józan politikus sem aki azt mondta volna, hogy közel zéró halálosságú vírus miatt nem teszi kötelezővé az oltakozást kísérleti génterápiás szerekkel. (Vagyis volt pár renitens államfő Afrikában, ezeket ki is nyírták azonnal.) Ilyenek ezek a véletlenek.
Ennyire nem egyszerű. Tömören az ellenzék egy engedetlenségi mozgalma volt. Ők fennen hirdették, hogy nem kell Covid elleni oltás, nem jó, ők meg mentek beoltatni magukat. De ez csak nagyon leegyszerűsítve.
Álmok és ábrándok.. hm.. Hidd el Szibillia, ezek csak egy rövid életkori szakaszban határozzák meg az ember értékrendjét.
Hiába hangzik jól hogy minden esetet olyan lelkesedéssel kísért figyelemmel mintha a saját édesanyját kezelte volna, ez akkor sem életszerű. Nem ez a normális.
És ha nem ez a normális, akkor a valóságos normalitást kell a marionettzsinórunkra rácsalolgatni.
Mivel lehet felcsalizni a pecahorgot, ha orvosi lelkesedést akarunk.. hm.. ha nem is kifogni az éltető eleméből, de legalább magunkhoz rögzíteni? A szülői szeretettel? A hatósági kényszerítés fenyegetésével? Vagy a pillanatnyi anyagi előnyök lehetőségével?
És ha nem egyéni beteg-jelölt vagy, hanem állami munkáltató..?
A reflexiód ..hm.. az enyémre adott válaszod bőven elfért - csak az elkórháziasodás ellen próbáltam finoman célozgatni.
Tudod hogy szívesen beszélgetek veled akár a kórházi viszonyokról is, de én itt is az én gyenge nőmet keresem aki közben eeeekkora combú meg fenekű. És ugyan ilyen nőnemű ember nincsen égen-földön, de legalább jól egyetérthettem veled, hogy mást is meg fogok majd menteni a kényszerkezeléstől ha megtehetem.
Mert azt mondtad hogy nincs szükséged az egyetértésemre, nincs szükséged a jóindulatomra.
De ez itt akkor is az én barátaim társasága.. akkor is, ha ők egymással is jól szót értenek.
Perszepersze.. régen azért voltál az aki, mert akkor az akartál lenni - de most azért lettél ez aki, mert legutóbb meg ez akartál lenni.
És tessék, lettél önálló meg független, meg erős, meg szókimondó.
Azzal nem számoltál, hogy az önállóság magány, a függetlenség magány, a a rosszul használt erő elmagányosít, a szókimondás szintén elmagányosít.
Egy-egy harchelyzetet megnyerhetsz a szájerőddel - de társasjátékot nem fogsz tudni játszani.
Szóval rendben, folytassuk.
Ha azt akartad mondani hogy orvosként sokkal többet nézegethettem volna félre.. hm. Részben nem is azért jöttem mozdonyvezetőnek, részben pályaválasztáskor még sok dolgot nem tudhattam magamról sem.. részben pedig a készülődő betegségdiktatúra nem az orvosok műve. Ők csak beadják az oltást - de nem ők készítik, és nem is ők teszik kötelezővé.
Ne a kollégáidat védd, mert nem őket vádolom - de az ő védelmük eltakarja a helyes irányt.
Töck Jenő uram világosított fel már régebben, hogy nem a jobb és a baloldal a különbség, hanem a nemzeti és a nemzetellenes. És nem tudok azóta se belekötni a meghatározásába, legfeljebb kiegészíthetem azzal hogy a ma feladata az álnemzetieket meghatározni és kiszűrni.
ÉS a mieinkkel.. harcolni a betegségdiktatúra ellen.
Az nem baj ha veszítünk. Az lenne a baj ha meg sem próbálnánk.
Ha nem is bukdácsoló, de kitűnő, az Isten is orvosnak teremtette és van olyan, akit az orvos szülők nem hagytak meg kertésznek (inkább). :)
A szerencse az egyik legfontosabb tényező a magyar egészségügyben és a szerencsétlenség a másik. :)
Elég lenne, ha annyi eszükbe jutna, hogy ez a test valaki anyja,apja, testvére, gyereke, nagyszülője, szerelme, mindene, ahogy neki is vannak ilyenek és mindent megtenne értük, hát... ezt kéne a másik embernek a valakijéért is.
De szerintem a legalapvetőbb gondolat (bibliai is), hogy azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek.
Aki ezt figyelembe veszi és "használja", az mindent megtett, amire képes volt.
Az EÜ. dolgozói egy zárt közösség, összetart, és minden percet kihasználnak arra, hogy azt a sok érzelmi energiát amit kiadnak magukból, azt valahogy pótolják! Ezért van az, hogy a házasságok több, mint kétharmada orvos-nővér, orvos-mentős, ápoló-nővér, orvos-orvos között alakul ki. Olyan kimondhatatlan kötelék ez, amit egy civil nem is érthet.
A műtéti osztályokon a szeretőzés is arra jó, hogy energiákat adjon és kapjon, feszültségoldásként,
kóbor numerák előfordulnak két műtét között, hallomásból tudom, nem tapasztalás!
Ha civil emberrel kötöd össze az életedet, az sohasem érti meg azt, ha a kérdésére, hogy milyen napod volt ma? A válasz úgy is az lesz, hogy szar, és bogozza ki, mit is jelent!
Akkor töröltesd, bár azt el kell mondanom, hogy az ápolónők fele vagy egyedülálló, vagy elvált, esetleg özvegy és egyedül nevelik a gyerekeiket! Mire nem képes egy nő!!!!
..és erről a témáról ettől többet nem lehet mondani.
Föltételezni igen, de már az alap-cikkben megírta a jogász, hogy mindenre van kapacitás amit a hatalom fontosnak tart. Ha nekik kell, akkor lesz - mindegy hogy nekem meg neked nem kell.