Keresés

Részletes keresés

Eklatáns Béla Creative Commons License 2025.02.10 -2 0 5502


NagyvilágVesztésre áll a húslobbi, egyre több ország adja fel a vegán termékek címkeháborújátSzerző:Kőrösi Bogdán2025-02-10 Másolás LetöltésGetty Images

A cseh kormány úgy döntött, mégsem szabályozzák, hogy milyen kifejezések kerülhetnek a növényi termékek csomagolására. Franciaországban pedig két korábbi szabályozást is vissza kellett vonni az Államtanács döntésének értelmében. Korábban Belgium is felhagyott az ilyen irányú terveivel. Ez akár azt is jelentheti, hogy a címkeháború a végéhez közeledik.

A nagyipari állattenyésztés érdekeltjei gyakran azzal az érvvel próbálják a vegán termékek „húsos” elnevezését megakadályozni, hogy azok összezavarhatják a vásárlókat. Ebben a címkeháborúban számos front nyílt az elmúlt években. Ám az Európai Bíróság tavalyi döntése, a francia Államtanács állásfoglalása, valamint a cseh kormány visszakozása arra utalnak, hogy egyelőre maradhatnak a húsos címkézések a növényi termékeken – legalábbis Európában.

Az Európai Bíróság tavaly ugyanis kimondta, hogy a húsos termékekre utaló elnevezéseket jogosan használják a növényi élelmiszergyártók. Ez ugyanis önmagában nem számít megtévesztésnek. Ez ellentétes az állattenyésztő lobbi azon indoklásával, miszerint a vásárlók nem képesek megfelelően értelmezni a növényi termékek csomagolásán lévő húsos elnevezéseket, ez pedig összezavarhatja őket.

Az indoklásról több felmérés bebizonyította, hogy nem igaz. Sőt, a növényi termékek húsos elnevezése segít a vásárlóknak abban, hogy tudják, milyen módon célszerű felhasználni, elkészíteni az adott terméket, valamint azt, milyen textúrára számíthatnak.

Franciaország csatát vesztett, Csehország pedig el sem kezdte a címkeháborút

A franciáknál évek óta napirenden van a tiltás, ám az Államtanács két korábban meghozott döntést is érvénytelenített. A döntés – talán nem véletlenül – egybecseng az Európai Bíróság korábbi döntésével a tiltás szabálytalanságáról. Vagyis a francia élelmiszergyártók ismét használhatják a korábban tiltólistára került húsos jelzőket a növényi termékeiken. Nicolas Schweitzer, a La Vie – az egyik érintett vegán élelmiszergyártó – igazgatója a „józan ész” győzelmének nevezte az Államtanács döntését.

Csehország bő egy évvel ezelőtt kacérkodott a gondolattal, hogy beszáll a címkeháborúba. A tervezet viszont mind a fogyasztóknál, mind a növényi élelmiszergyártóknál kiverte a biztosítékot. Marek Výborný mezőgazdasági miniszter az X-en jelentette be, hogy a kormány nem szándékozik az előterjesztett tiltással tovább foglalkozni.

Nem akarunk belepiszkálni az emberek életébe. Bízom benne, hogy az élelmiszergyártók megfelelően címkézik a termékeiket, hogy minden vásárló tudja, mit vesz. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a fogyasztók elég értelmesek ahhoz, hogy tudják, mit vásárolnak. Semmi vágyam arra, hogy oktassam az embereket

– írta a mezőgazdasági miniszter.

Egy éve dobta be a törölközőt és adta fel a címkeháborút a belga kormány is. Még az élelmiszeripari fejlesztések kapcsán progresszívnek egyáltalán nem nevezhető Olaszország is kerülhet abba a helyzetbe, hogy vissza kell vonnia a tiltásokat az EU döntésének értelmében. Bár az EU döntése hagy még kiskapukat: amennyiben egy ország pontosan definiálja a növényi és állati termékek mibenlétét, úgy kizárólag az országban készült termékek kapcsán vezethet be korlátozásokat.


https://prove.hu/cimkehaboru-franciaorszag-csehorszag/ ...

 

Eklatáns Béla Creative Commons License 2025.01.21 -1 0 5501

A Gazd. Vers. Hiv. helyt adott a feljelentésnek; az állatmészárló cég megalapozatlanul hazu reklámozza, hogy csirkéi wellnessben érzik magokat: https://youtu.be/4uR_FA75_SY?si=BJWeMhKyQHaTJc4G ...

drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 -1 2 5500

mit minek

Előzmény: kalászos (5499)
kalászos Creative Commons License 2024.12.30 -2 1 5499

minek?

Előzmény: drakulinadrakula (5497)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 0 1 5498

persze brusszel ne is egyen hust           kar belejuk

Előzmény: drakulinadrakula (5497)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 -1 1 5497

a husfogyasztas novelese javallt szerintem

Előzmény: Eklatáns Béla (-)
vidióta Creative Commons License 2024.12.30 0 0 5496
Előzmény: drakulinadrakula (5495)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 0 2 5495

short hujeseget SE nezek meg egy fuevo provokatortol       tudom faj de ez igy marad      elvezem ahogy kapaszkodsz utanam v idiota

Előzmény: vidióta (5494)
vidióta Creative Commons License 2024.12.30 -2 0 5494
Előzmény: drakulinadrakula (5493)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 -1 1 5493

ez NEM 0 hanem 00=WC=water klozet az idiota videoid

Előzmény: vidióta (5492)
vidióta Creative Commons License 2024.12.30 -1 0 5492
Előzmény: drakulinadrakula (5491)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 0 1 5491

soha SE nyitok ki huje videodat de azert tedd be szorgalmasan Hatha valaki megnezik idiota videoidat

Előzmény: vidióta (5490)
vidióta Creative Commons License 2024.12.30 -1 0 5490
Előzmény: drakulinadrakula (5489)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 0 1 5489

mit reggeliztel vegetarianus fiuka    gyenge vagy mint a harmat

Előzmény: vidióta (5487)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 0 1 5488

takarodj tolem el

Előzmény: vidióta (5487)
vidióta Creative Commons License 2024.12.30 -1 0 5487
Előzmény: drakulinadrakula (5486)
drakulinadrakula Creative Commons License 2024.12.30 -1 1 5486

arpadek a hust hussal ettek    ezert tudtak elfoglalni a karpat medencet

Előzmény: Eklatáns Béla (5485)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.12.30 -2 0 5485
Előzmény: fák, juh, madár2 (5484)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2024.12.29 -4 0 5484
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.11.14 -3 0 5483

A végso cél hogy egyàltalàn ne egyunk hust halat

 

Kinek a célja ez...?

Előzmény: Törölt nick (5479)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.11.14 -3 0 5482

Nuku érv, csak személyeskedés: https://youtu.be/UL9M6LUaXRc?si=9hZTdsN54KG5RMxu ...

Előzmény: Törölt nick (5481)
Törölt nick Creative Commons License 2024.11.14 -3 1 5481

Ez egy szerencsétlen elmebeteg....

Előzmény: Eklatáns Béla (5480)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.11.14 -3 0 5480

"Mond(sic!) ezt a husevo ragadozo àllatoknak"

 

👉🏻 https://youtube.com/shorts/c4qHEJUTXhs?si=kPeCBZ3CQE0SP1YI ...

Előzmény: Törölt nick (5478)
Törölt nick Creative Commons License 2024.11.14 -3 1 5479

"Környezetvédelmileg és gazdaságosság szempontjából sokkal jobban járnánk már azzal is, ha a fejlett országok csak kb. 30-40%-kal csökkentenék a húsfogyasztásukat."

Aljas hazugsàg. A végso cél hogy egyàltalàn ne egyunk hust halat....undorito elmebeteg beszàradt pofàju vegànok miatt. Rohadjatok meg a sàrgarépàval a szàtokban.

Előzmény: Jehosua Nazir (5474)
Törölt nick Creative Commons License 2024.11.14 -2 0 5478

Mond ezt a husevo ragadozo àllatoknak is. Nagyon szivesen csocsàljàk. En is.

Előzmény: Eklatáns Béla (5475)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.11.14 -4 0 5477

Célok

 

A nagyüzemi gazdaságok és a vágóhidak ellentétesek az állatok jogairól szóló 1978. évi nyilatkozattal és a Lisszaboni Szerződéssel. Az állatjogi nyilatkozat kimondja, hogy minden állatnak ugyanolyan joga van a létezéshez, a Lisszaboni Szerződés pedig érző lényekként határozza meg az állatokat.

 

nagyüzemi gazdaságok és a vágóhidak állandó közegészségügyi veszélyt jelentenek, mivel új világjárványokat, valamint egészségügyi és higiéniai problémákat idézhetnek elő (szalmonella, madárinfluenza stb.).

 

EZÉRT A KÖVETKEZŐKET SZORGALMAZZUK:

 

1) ösztönzők bevezetése a növényi fehérjék, többek között a növényi alapú tej- és tojáspótlók, valamint a szintetikus hús előállítására;

 

2) a haszonállatok számának évenkénti fokozatos csökkentése 50%-ra és az összes állattartó gazdaság fokozatos bezárása.

 

Ehhez elsőként a nagyüzemi gazdaságokat kell megfékezni, majd a szabadtartású gazdaságokat és a vágóhidakat, mivel ezek az állatok szenvedésének és kizsákmányolásának helyszínei, és egyben az újabb és újabb járványok és egészségügyi problémák (szalmonella, madárinfluenza stb.) terjedésének kockázatát is hordozzák.

 

 

A kezdeményezés webhelye az Európai Bizottság nyilvántartásábanhttps://citizens-initiative.europa.eu/initiatives/details/2024/000008 +Több információ:

 

https://eci.ec.europa.eu/047/public/#/screen/home ...

🌿✌🏻

Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.10.26 -4 0 5476

Hat napja a bolgár–török határon vesztegel egy romániai, szarvasmarhákat szállító kamion. Két állat már elpusztult:

https://maszol.ro/belfold/Ket-orszag-kozott-csapdaba-estek-a-roman-szallitmanyozo-tehenei ...

Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.07.05 -5 1 5475

Fölvilágult, jóérzésű 21. sz-i ember nem kívánja elgyötört, megkínzott állatok tetemcafatait csócsálni, hanem szégyenkezve az emberi nem eme borzalmaitól igyekszik tenni ellene, hogy ilyes ne fordulhassék elő...

Előzmény: Inmaga (5473)
Jehosua Nazir Creative Commons License 2024.07.04 -4 1 5474

1. nincs semmiféle közöm Eklatáns Bélához, nem vagyok a másodnickje

 

2. úgy tűnik, nem értesz te semmit.

Azt tudjuk, hogy nagyon ellenzed a vegánságot, de a tények attól még tények maradnak.

Környezetvédelmileg és gazdaságosság szempontjából sokkal jobban járnánk már azzal is, ha a fejlett országok csak kb. 30-40%-kal csökkentenék a húsfogyasztásukat.

Hiszen ebben az esetben ennyivel kevesebb növényvédőszert is használnánk, vagy még egy nagyságrenddel kevesebbet.

Mint tudjuk, a takarmánytermesztés is hihetetlen mennyiségű növényvédőszert igényel (és kártevőként/betakarításkor igen sok apró kártevőt/bogarat is megöl).

Előzmény: Törölt nick (5438)
Inmaga Creative Commons License 2024.07.04 -3 2 5473

Előzmény: Eklatáns Béla (5472)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!