A vákuumenergia (leánykori nevén kozmológiai konstans) miatt.
Ami az Univerzum egyre nagyobb struktúráiban egyre döntőbb befolyásra tesz szert, mert a nagy léptékek anyagsűrűsége egyre kisebb, miközben a vákuum energiasűrűsége változatlan.
Márpedig ismereteink szerint a tágulás gyorsulása épp olyan, mint amit akkor kapnánk, ha egyszerűen betennénk az Einstein egyenlet energia oldalára egy mindenféle anyagtól független (mindenhol egyforma) konstanst, vagyis az üresség valamiféle energiasűrűségét.
Ha egyáltalán létezik a vákuumnak energiája, akkor annak nyomása és energiasűrűsége között fenn kell állnia az -e=p egyenletnek. A tágulás okaként szóba jöhető bármiféle ismeretlen mező tulajdonságait pedig elég jól meghatározzák a precíziós kozmológiai mérések adatai. Állapotegyenletét a -1,033e <p<-0,927e határok közé szorítják, ami kísértetiesen közel esik az egyszerű vákuumenergia fenti állapotegyenletéhez.
Nem, ez egyáltalán nem könnyű. Annyira nem, hogy eddig még senkinek se sikerült.
Mert ehhez az Einstein egyenlet ismert megoldásainak két elkülönülő csoportját kellene valahogy egyesíteni. Vannak ugyanis a csillag léptékűek, vagyis a Schwarzschild tipusúak (ide tartozik a Kerr is), amelyek egy tömegpont körüli üres vákuum statikus metrikáját adják meg. És vannak a kozmológiai léptékűek, amelyek a homogén és izotrop anyageloszlásúnak feltételezett teljes univerzum téridő metrikáját adják. Ilyen volt például Einstein önmagába záródó pozitív görbületű véges megoldása, s ilyen de Sitter negatív görbületű nyílt (végtelen) megoldása. Amelyek szintén statikus téridőt adnak. De kozmológiai léptékű (s homogén izotrop anyageloszlást feltételez) a Friedmann–Lemaître–Robertson–Walker (LFRW) megoldás is, ami a paraméterek bizonyos értékei mellett táguló metrikát ad.
Az áltrel alapegyenletének olyan megoldását viszont még senki se tudta előállítani, ami egy csillag körüli táguló metrikát adna.
De úgy tűnik, nem is érdemes rá energiát fordítani, mert a tágulás csak ennél sokkal nagyobb léptékekben tapasztalható. Nem csak az anyagi kölcsönhatásokkal összetartott struktúrák, vagyis pl. a hidak vagy Brooklyn nem tágul, de nem tágulnak a bolygórendszerek, a galaxisok, meg a galaxis halmazok se, csak a halmazoknál is nagyobb struktúrák. Vagyis amelynek elemei olyan távol esnek egymástól, hogy a közöttük lévő vonzó gravitációt már le tudja győzni a taszító (skalármező, sötét energia).
Az 1972/73.-as évi verseny (akkor persze más volt a neve) megoldásait tartalmazó füzetek szkennelt képeiből összeállított pdf-eket felteszem ide. Tudomásom szerint ezen dokumentumoknak nem létezik más (vagy legalábbis könnyen megtalálható), digitalizált változata, úgyhogy töltsétek le és/vagy terjesszétek, hogy ne veszhessen el nyomtalanul.
A megoldásokat én úgy csoportosítanám, hogy vannak középiskolások számára is érthető (deriválás, integrálás, lineáris algebra alapjai) matematikai eszközöket használó, illetve haladóbb, kifejezetten fizikusok (matematikusok?) számára érthető megoldások is.
Általában igyekszem érthetően fogalmazni, és a lehető legelemibb szinten elmagyarázni a dolgokat.
Az is igaz ugyanakkor, hogy az általad felvetett "holywoodi bombás" feladat megoldása még nincsen teljesen kidolgozva.
Ha van bármilyen javaslatod arra vonatkozóan, hogy melyik feladat melyik részét lenne érdemes részletezni, vagy találsz bármit amit nem értesz, nyugodtan írd meg.
Ezekkel az ortvai feladatokmal csak a legjobb szaz emer tud foglalkozni, en meg a matlap peldak megoldasaban is csak szazhetvenedik voltam. Tehat max egy orezres kozonseged van amibol tan tizen lehet ek itt a forumban.
