Igazmondo szuperman...Biztos a 9x csavarodott jo sziiriuszi genek miatt :-))
Egy korábbi interjúban (Demokrata, 2017) azt mondta, másfél-két évtizedig napi 18-20 órát dolgozott.Bár ez kicsit soknak tűnik, aki akar és tud is ennyit dolgozni, az ön szerint nagy valószínűséggel milliárdos lesz?
Az egy ultraliberális, már-már kommunista jelmondat, hogy nálunk a magyar vállalkozók csak úgy megkapják a munkákat, osztogatják nekik. Nem igaz, ezt kikérem magamnak, de kikérem minden magyar vállalkozó nevében. Ez egy tévhit, egy vicc, a világ nem úgy működik, hogy van egy joystick, és azzal állítgatják a pénzcsapot, hogy ki mennyit kap.
Vádat emeltek 54 ember (zömében volt kormányzati tisztviselők) ellen, akik kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre – derült ki kedden nyilvánosságra hozott nyomozati adatokból. A gyanúsítottak közt a Miniszterelnökségen és Pénzügyminisztériumban dolgozó tisztviselők vannak, az ügyben helyettes-államtitkárok is érintettek.
sem akkor, sem azóta nem részletezte, hogy pontosan milyen „távoli rokoni kapcsolat” fűzné Sulyok Dezsőhöz, a két világháború közötti politikai élet jelentős szereplőjéhez, a Független Kisgazdapárt egykori vezéralakjához, miniszterelnök-jelöltjéhez. Ugyanakkor Sulyok Tamás és Sulyok Dezső Wikipédia-oldalán is az szerepel: az államfő nagyapja a testvére volt Sulyok Dezsőnek. Ezt a kormánysajtó is tényként állította. hirado.hu például azt írta: „Az egyik legemberpróbálóbb időben, a kommunista diktatúra kialakulásának vészterhes éveiben, 1945 után volt a Független Kisgazdapárt egyik vezetője Sulyok Dezső, aki nem más, mint a Sulyok Tamás nagyapjának a testvére.” Annak nem találtuk nyomát, hogy Sulyok Tamás bármikor is pontosítást kért volna, a hirado.hu március 4-én publikált cikke tegnap délután is ebben a formában volt olvasható.
Sulyok Tamás nagyapja és Sulyok Dezső nem testvérek, és semmi jele annak, hogy a két család névazonosságon kívül rokoni kapcsolatban állt volna.
Miután kiderült, hogy Sulyok Tamás évekig hazudott apja nemzetiszocialista múltjáról, az ember azt gondolná, hogy ez már nem lesz viccesebb. Kicsit viccesebb lett.
Sulyok nagyapjának a testvére, Sulyok Dezső volt, aki arról híresült el, hogy ő hozta nyilvánosságra a Parlamentben Imrédy Béla egyik dédanyjának zsidó származását, majd később népügyészként agyon is lövette Imrédyt. Ő kifejezetten náciellenes volt.
Most jön, amit megtaláltam. Sulyok Dezső 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a karhatalom közbiztonsági előadója volt Pápán, talán ismerte Kövér elvtársat a munkásmozgalom régi harcosát, aki az ideiglenes köztársasági elnök nagyapja volt és Pápán volt kommunista a Tanácsköztársaság idején. Persze Bartók Béla és Kodály Zoltán a zenei direktórium tagja volt a Kommün idején, Ferenczy Béni a művészeti direktőrium tagja, Babits Mihály és Móricz Zsigmond az írói direktóriumé. Demeter Szilcsinek esélye nem lett volna, maximum Lenin-fiúcska lehetett volna. Az ifjú Márai Sándor a kedvencem, aki a Tanácsköztársaság idején a Vörös Lobogó című lap tudósítója volt és előtte a Kommunista Írók Aktivista és Nemzetellenes (ne tessék így nézni, ez volt a neve) Csoportja című mérsékelt konzervatív mozgalom egyik szervezője volt.
Most itt van nekünk a Sulyok Tamás, akit a Mandiner nevű vicclap konzervatív jogtudósnak nevez, Prof. Mádl Ferenc és Prof. Sólyom László akadémikus urak utólagos nagy örömére. Sulyok csak hazudott egy kicsit az apjáról, seftelt egy kicsit arannyal, “csodaedényekkel” majd Balogh Elemér professzor táskahordozója volt, és innen sikerült az Alkotmánybíróság elnöki posztjára kerülnie (tegyük hozzá, 57 évesen szerzett egy Ph.D-t, konkrétan ezzel a dolgozattal). Megnézem, amint Giorgia Melonival smúzol Izlandon (Novák Kati spanyolul beszélgetett Melonival, akinek az apja drogdíler volt, de gyerekkorától nem is volt vele igazán kapcsolata). Nem visszasírom a Novákkatit, hanem visszazokogom.
UPDATE: rövid guglizás után rájöttem arra, hogy Sulyok apjának náci múltjáról már nag
Ismét önellentmondásba keveredett Bayer Zsolt fideszes publicista. Szombaton egy sajtótájékoztatón azt mondta: „2016-ban egy idős rokonom, akit most sem fogok megnevezni, mert a mai napig él, a kezembe adott négy darab levelet. Kettőt ezek közül a nyilas múltja miatt feljelentett nagyapám védelmében írt két ember.”
Ha jól értjük, Bayer nem akarta, hogy kiderüljön: egy meg nem nevezett rokonától vannak a levelek, ezért hazudott. Hogy ki zaklatta volna emiatt a rokont, és hogy találtak volna rá, ha nem nevezi meg, nem világos. Az sem, hogy ha nyolc éve még így akarta védeni valakinek a biztonságát, most miért adja fel mégis, ha ez szerinte zaklatási alap lehet.
Hozzátette: „Meghatározza az emberfiát a családja. Igen. (...) Senki sem felelős felmenői tetteiért. (...) Ebben talán konszenzus is volt – eddig. De most itt ülök, és a fejemre olvasták nagyapám bűneit.”
Bayer Zsolt Donáth Anna és Dobrev Klára nagypapáját emlegeti.
Bayer Zsolt versenyre kelt a hírhedett Apák és fiúk című, a ’90-es évek elején keletkezett förmedvénnyel. Bayer aljas módon Dobrev Klárát és Donáth Annát, az ellenzék két vezető politikusát, apai nagyapjuk kommunista múltjával óhajtja tönkre tenni, megalázni, beszennyezni. Előre mondom: ezzel a primitív, aljas, minden jóérzést nélkülöző begyalázási kísérlettel Bayer udvari bértollnok kizárólag saját magát, pártját, és a kormányát szennyezi be.
Figyelek az utcán de csak azok vannak itt akik a samsungban dolgoznak.- Te a gyerekkel jár edzésre egy Dimitro vagy hogyishívják ukrán gyerek. Ő nem hiszem, hogy a Samsung-ban dolgozna.
A nyáron létrehozott alapítványról a Sándor-palota korábban azt állította: magán- és jogi személyek támogatásaiból, pályázati forrásokból és az alapítványhoz csatlakozók vagyonrendeléseiből fogják finanszírozni.
December 12-én döntött az állami Szerencsejáték Zrt. szponzorpénzeit osztó leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. a hónap legnagyobb kifizetéséről: nettó 20 millió forint támogatást kapott a Családpárti Alapítvány – írta meg a HVG.
Közleményben tette helyre az Európai Bizottság a magyar tagja Várhelyi Olivér szavait a palesztin segélyekről.
Az EUrologus és az Euractiv szerint a kijelentés miatt több kormány is tiltakozott. Az ír kormány fejlesztési szóvivője úgy vélte, az Európai Bizottság egyetlen tagjának egyedül jogalapja sem lenne minden kifizetést felfüggeszteni.
Csakhogy az Európai Bizottság közleménye szerint „mivel nem voltak előirányozva kifizetések, nem is lesznek felfüggesztve kifizetések”.
Az EU nem a gázai Hamászt, hanem a ciszjordániai Palesztin Hatóságot támogatja Ahogy azt hétfőn Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője elmagyarázta, „az EU semmilyen formában nem támogatja a Hamászt vagy a tevékenységét”. Helyette a Palesztin Hatóságot segíti, amit a mérsékeltebb Fatah vezet.
Deutsch kivágta a történelemkönyvet az ablakon, hogy beszólhassonPressmannak Zacc
2023. április 15. – 16:44
Rövid, tömör üzenetet küldött Deutsch Tamás az Egyesült Államoknak:
„Mi már hazaküldtük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat, a németeket és végül a ruszkikat is. Óvatosan, Mr. Pressman! Ennyi.”
A kormánypárt EP-képviselőjének érvei egyesek számára talán nyomósaknak tűnhetnek, de megbicsaklanak azok előtt, akik legalább általános iskolában láttak történelemtankönyvet belülről. Vagy azok előtt, akik ismerik a Himnusz több versszakát, amely a tatárjárásról és a török hódoltságról sem sikertörténetként emlékezik meg.
Ezután majd másképpen jár iskolába, átrendeződnek baráti kapcsolatai, ezután majd összesúgnak a háta mögött, kinevetik, megalázzák, ezután majd másképpen viszonyul édesapjához – ezután majd minden másképpen lesz, csak azért, mert néhány heterofób alaknak így tetszett.
Utolso mondat helyesen
De legszebb hogy az Bayer mondta a jaj mi lesz szegeny gyerekkel az iskolaban ha kiderül hogy meleg aki most buszken kijelenti homofob es „Irtózattal, utálattal tölt el, hiszen nem tudjuk elképzelni, hogy ezt meg lehet csinálni”."Akkor mifelek is csinaltak volna - azt ami soha sem tortent meg ! - vele az iskolaban amirol irt?
Kardos József a Blikknek nyilatkozott Szájer József ügyével kapcsolatban. Mint mondta: „Nagyon jól tudta Orbán és mindenki a Fideszben, hogy Szájer Józsefnek milyen irányultsága van, és őt így fogadták el. Ez nem volt probléma, csak ne derüljön ki. A probléma az lett, hogy ez kiderült.”
Hangsúlyozta ugyanakkor: nekik ezzel a kérdéssel magánemberként nem volt, és meglátása szerint a mai napig nincsen problémájuk. Hozzátette: a mai napig vannak kettős életet élő, magas pozíciót betöltő fideszesek, akik most sszisztálnak a szexuális másságot a pedofíliával összemosó törvényhez.
Sokan vannak a Fideszben, akik viszik a maguk keresztjét. 2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg, és kettős életet él. […] A melegek között sokan pletykásak, ha valaki hazugságban éli le az életét, az előbb-utóbb úgyis kiderül
Az igazi aljasságra csütörtökön vetemedett a Habeas Corpus Munkacsoport és Juhász Géza. Ezen a napon nyílt levélben fordultak egy ismert kormánypárti képviselőhöz, felszólítva őt, álljon az „ügy” mellé, mivel nevezettnek úgymond „széles körben ismert a szexuális kisebbségek egyenjogúsága melletti személyes elkötelezettsége”. Mit is jelent ez a páratlanul gyáva, sunyi mondat? Azt jelenti, hogy nyilvánosan le lett buzizva egy politikus. Nevezett (a „megnevezett”, a „megszólított”, a „tetemre hívott”, a nyilvános autodaféra ítéltetett, akinek életét egyetlen pillanat alatt teheti tönkre ez a néhány gazember) szexuális szokásait nem ismerem, és azok nem is érdekelnek. Egyet viszont tudok: ő nem akarta, hogy szexuális élete nyilvános polémia tárgya legyen. Legszentebb emberi jogaiban sértette meg, méltóságában alázta meg, legutolsó menedékében, otthonában, hálószobájában rontott rá néhány minden emberségéből kivetkezett buzi. Megnevezettnek (aki eztán majd Canossát fog járni a nyilvánosság terében, szadista homokosok, immorális és perverz, lelki toprongy eszdéeszpolitikusok legnagyobb gyönyörűségére) gyermeke van, aki tökéletesen védtelenül áll majd szemben mindazzal, ami történni fog.
Ezután majd másképpen jár iskolába, átrendeződnek baráti kapcsolatai, ezután majd összesúgnak a háta mögött, kinevetik, megalázzák, ezután majd másképpen viszonyul édesapjához – ezután majd minden másképpen lesz, csak azért, mert néhány heterofób alaknak így tetszett.
Jol mondta Kardos Jozsef: "előbb-utóbb úgyis kiderül " az igazság
De legszebb hogy az Bayer mondta ajaj mi lesz ha kiderül hogy meleg aki hogy „Irtózattal, utálattal tölt el, hiszen nem tudjuk elképzelni, hogy ezt meg lehet csinálni”."
Szóval akkor mifélék is is súgnának össze az iskolaban a gyerek hata mögött?
Valamit csúnyán benézett a balliberális. Igaz egy darabig lehetett hallani olyasmit, hogy Észak-Schleswig-Holsteinben elindul valami helyi pártocska, de mostanra köztudott, hogy csak a Világnemzetet Építő PÁRT indul, mindenki örömére.