A szövetségesek célja -1943 márciusától!!- az volt, hogy „diszkreditálják a magyar vezetést a németek szemében”, és ezzel kikényszerítsék az ország német megszállását. Annak ellenére folytatták ezt az irányvonalat, hogy biztos tudatában voltak annak, hogy Magyarországon él Európa legnagyobb zsidó közössége...
Engem ne akasszon hasba a beszkennelt némettel, mutasson konkrét amerikai forrást amely alapján az elnök/szenátus/képviselőház részleteiben tisztában volt a táborokban folyó népirtással az említett időszakban.
Megteszi, ha 2 sort ír és egy linket.
Én nem vagyok vevő az agyonmásolásnak, tehát attól kíméljen meg, mert nem fogok belebonyolódni.
1956-ban is hasonló módon jártak el Magyarországgal:
"...Gati szerint az USA hazudott, amikor életben tartotta a magyarok reményeit a felszabadulásra, miközben erre semmilyen kézzel fogható katonai vagy diplomáciai előkészületet nem tett. Nézete szerint az amerikaiak képmutató és önámító politikáját egyedül a republikánus párt radikális jobboldalának a megbékítése motiválta. Elsősorban amerikai olvasóknak szánt könyvében nem is elemzi, miért nem avatkoztak be fegyveresen az amerikaiak 1956-ban, hanem azt feszegeti, hogy miért tettek úgy, mintha be akarnának avatkozni. ..."
Történész (szerintem valójában inkább borász), országos ismertségre 2010-ben egy nagy port kavart ügy okán tett szert, amikor Kiss László alkotmánybíró korábban több pert indított ellene egy, az az Élet és Irodalomban 2007-ben megjelent, a pécsi Dialógus-csoportról szóló tanulmánya miatt. A rágalmazás (!!) vádja alól felmentették Ungváryt, azonban a Legfelsőbb Bíróság hárommillió forintos nemvagyoni kártérítésre kötelezte Ungváryt és a lapot.
-jobbat nem találtak az ügy elkenésében érdekeltek?? --nevetséges
Egy apróságot elfelejtesz: Horthy Magyarországa Hitlerrel vállvetve megtámadta a Szovjetuniót. Tette mindezt úgy, hogy a SZU-val szemben semmiféle követelésünk nem volt. Sem területi, sem egyéb. Senki nem kényszerítette 1941-ben Magyarországot, hogy hadbalépjen.
Ezek után mégis mit vártál? Hogy a nyugati szövetségesek feláldozzák katonáik életét az egyik agresszor érdekében?
"Laczó Ferenc a CEU-n doktorált, jelenleg a Jénai Egyetem tudományos munkatársa, Közép- és Kelet-Európa 20. századi történetét kutatja. Különösen a keresztény-zsidó együttélés történetében és emlékezetében mélyült el. Felvilágosult vallás és modern katasztrófa között − Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban címmel megjelenés alatt áll első monográfiája az Osiris Kiadó gondozásában."
Na, ez a történet ennyit ért, itt a korrekt cáfolat. Nem kell felülni minden szélre... mint én is említettem a téma sokkal összetettebb, mint B.L. állította és ráadásul sok tényt kihagyott, megállapításai tendenciózusok. Hogy miért nem tudom, de nem is lényeges. A tudományos szakma szerencsére meg tudományos alapon működik és nem polidili.
"A Hitler által előző nap az ausztriai Klessheimbe invitált Horthy Miklós kormányzó végül azért egyezett bele a műveletbe, mert a német vezér kilátásba helyezte horvát, román és szlovák csapatok bevonását is a megszállásba, egyfajta „új kisantant” formájában. A megszállás eredményeképpen Magyarországon harcolva vonult át a front, és további több, mint egy évig elhúzódott az ország számára a háború."
"Az eseményeket követően a kiugrás egyes résztvevői Kállayt kárhoztatták a kudarcért. A diplomata Barcza György emlékirataiban arról írt, hogy Kállay túl sokáig várt, és ebben rejlett saját, illetve Magyarország tragédiája. Mindez azonban utólagos okoskodás volt. 1943. május 21-én még ő maga is így írt Ghyczy Jenő külügyminiszternek: „ha kiugrunk a háborúból, a németek azonnal megszállnak.” A demokratikus ellenzéket „letartóztatnák, esetleg ki is végeznék”, valamint „több tíz, esetleg több százezer zsidó elpusztulna.” Szavai profetikusnak bizonyultak."
Vagyis esetleg még várni kellett volna, hogy a román kiugráshoz hasonlóan megfelelően időzítve történjen meg a proklamáció.
Amikor az orosz csapatok még nem a Kárpátok mögött, hanem már a Kárpátokon átkelve mintegy a magyar határon (Kárpátalja) illetve Erdélyben lettek volna, akkor kellett volna kiugrani.
A németek valószínű így is lekapcsolták volna a demokratikus ellenzéket, egy csomó embert így is bosszúból kivégeztek volna, ameddig még náluk lett volna a hatalom Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon (pl. Sopronkőhida), de legalább az ország nagy része nem pusztult volna el értelmetlenül és az oroszok is nagyságrendekkel kisebb véráldozattal tudtak volna átvonulni Ausztria irányába.
Tehát a történelmi kudarc kettős volt: a britek/amerikaiak hiányzó támogatása és a nem megfelelően időzített és végrehajtott (hiszen a magyar hadvezetés nagy része hűséges maradt a németekhez) kiugrás...
A végeredmény pedig a keleti front szempontjából egy elég nagy fennakadás és Mo. teljes kifosztása-kirablása 2 nagyhatalom által.
"1944. Március 17-én délben sok angolszász repülőgép a Dunántúl légi terén északi irányban, majd később visszatérve, déli irányban átrepült. Gyújtó- és rombolóbomba Mosonmagyaróvár és Kaposvár városokra, valamint a Dunántúl cs a Csallóköz sok községére esett. Több helyen csekély épületkár keletkezett. Két helyen a vasúti pályatest megrongálódott, de a forgalomban zavart nem okozott. Négy sebesülés és egy haláleset történt.”
A logika akkor lett volna igazán sikeres minden szempontból és a mind a keleti, mind a nyugati frontra nézve, ha sikerül ezt a német-magyar közjátékot a lehető leghosszabb ideig elnyújtani (ez teljesült is), ám a magyar fél sikeresen kiugrik.
A közjáték elnyújtásával teljesült az, hogy a németek átcsoportosítottak a nyugati frontról egy pár hadosztályt, ám a magyar fél sikertelen kiugrásával az oroszok nem tudtak hatékonyan áthaladni a KM-n Ausztria és Szlovénia irányába.
Ha Horthyék sikeresen kiugrottak volna és az országban megszűnt volna az oroszok irányába az ellenállás, vagyis szinte vértelenül bevonulhattak volna Budapestre illetve a Dunántúl stratégiailag fontos városaiba, akkor a keleti front utolsó bástyái sokkal rövidebb idő alatt omlottak volna le...
(mondjuk én az oroszok helyében nem is mentem volna tovább, mint Pest külvárosai illetve a Duna vonala, a németek benzinje és emberállománya is annyira fogyóban volt már itt 1944 végén, hogy tényleg vártak volna még 2-3 hónapot, és önként is megadták volna magukat)
Mindezzel együtt az oroszok is hamarább találkozhattak volna a nyugati front előretörő egységeivel.
Summa summárum: az egésszel a britek/amerikaiak mindössze néhány ezer halottat kerültek el a nyugati fronton, de a keleti fronton bizony ez egy hatalmas stratégiai baklövés volt, hogy nem támogatták érdemben és nem segítették elő a magyar kiugrást...
Auschwitz bombázásának kérdése a nyolcvanas évek eleje óta tartja izgalomban a korszakkal foglalkozó történészeket. A problémát egy amerikai kutató, David Wyman vetette fel először. Korábbi cikkeinek összegzéseként 1984-ben kiadott The Abandonment of the Jews. America and the Holocaust 1941-1945 című könyvében a szövetségesek érdektelenségét, burkolt antiszemitizmusátokolja a bombázás elmaradásáért.