A szövetségesek célja -1943 márciusától!!- az volt, hogy „diszkreditálják a magyar vezetést a németek szemében”, és ezzel kikényszerítsék az ország német megszállását. Annak ellenére folytatták ezt az irányvonalat, hogy biztos tudatában voltak annak, hogy Magyarországon él Európa legnagyobb zsidó közössége...
Történész (szerintem valójában inkább borász), országos ismertségre 2010-ben egy nagy port kavart ügy okán tett szert, amikor Kiss László alkotmánybíró korábban több pert indított ellene egy, az az Élet és Irodalomban 2007-ben megjelent, a pécsi Dialógus-csoportról szóló tanulmánya miatt. A rágalmazás (!!) vádja alól felmentették Ungváryt, azonban a Legfelsőbb Bíróság hárommillió forintos nemvagyoni kártérítésre kötelezte Ungváryt és a lapot.
-jobbat nem találtak az ügy elkenésében érdekeltek?? --nevetséges
Egy apróságot elfelejtesz: Horthy Magyarországa Hitlerrel vállvetve megtámadta a Szovjetuniót. Tette mindezt úgy, hogy a SZU-val szemben semmiféle követelésünk nem volt. Sem területi, sem egyéb. Senki nem kényszerítette 1941-ben Magyarországot, hogy hadbalépjen.
Ezek után mégis mit vártál? Hogy a nyugati szövetségesek feláldozzák katonáik életét az egyik agresszor érdekében?
"Laczó Ferenc a CEU-n doktorált, jelenleg a Jénai Egyetem tudományos munkatársa, Közép- és Kelet-Európa 20. századi történetét kutatja. Különösen a keresztény-zsidó együttélés történetében és emlékezetében mélyült el. Felvilágosult vallás és modern katasztrófa között − Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban címmel megjelenés alatt áll első monográfiája az Osiris Kiadó gondozásában."
Na, ez a történet ennyit ért, itt a korrekt cáfolat. Nem kell felülni minden szélre... mint én is említettem a téma sokkal összetettebb, mint B.L. állította és ráadásul sok tényt kihagyott, megállapításai tendenciózusok. Hogy miért nem tudom, de nem is lényeges. A tudományos szakma szerencsére meg tudományos alapon működik és nem polidili.
"A Hitler által előző nap az ausztriai Klessheimbe invitált Horthy Miklós kormányzó végül azért egyezett bele a műveletbe, mert a német vezér kilátásba helyezte horvát, román és szlovák csapatok bevonását is a megszállásba, egyfajta „új kisantant” formájában. A megszállás eredményeképpen Magyarországon harcolva vonult át a front, és további több, mint egy évig elhúzódott az ország számára a háború."
"Az eseményeket követően a kiugrás egyes résztvevői Kállayt kárhoztatták a kudarcért. A diplomata Barcza György emlékirataiban arról írt, hogy Kállay túl sokáig várt, és ebben rejlett saját, illetve Magyarország tragédiája. Mindez azonban utólagos okoskodás volt. 1943. május 21-én még ő maga is így írt Ghyczy Jenő külügyminiszternek: „ha kiugrunk a háborúból, a németek azonnal megszállnak.” A demokratikus ellenzéket „letartóztatnák, esetleg ki is végeznék”, valamint „több tíz, esetleg több százezer zsidó elpusztulna.” Szavai profetikusnak bizonyultak."
Vagyis esetleg még várni kellett volna, hogy a román kiugráshoz hasonlóan megfelelően időzítve történjen meg a proklamáció.
Amikor az orosz csapatok még nem a Kárpátok mögött, hanem már a Kárpátokon átkelve mintegy a magyar határon (Kárpátalja) illetve Erdélyben lettek volna, akkor kellett volna kiugrani.
A németek valószínű így is lekapcsolták volna a demokratikus ellenzéket, egy csomó embert így is bosszúból kivégeztek volna, ameddig még náluk lett volna a hatalom Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon (pl. Sopronkőhida), de legalább az ország nagy része nem pusztult volna el értelmetlenül és az oroszok is nagyságrendekkel kisebb véráldozattal tudtak volna átvonulni Ausztria irányába.
Tehát a történelmi kudarc kettős volt: a britek/amerikaiak hiányzó támogatása és a nem megfelelően időzített és végrehajtott (hiszen a magyar hadvezetés nagy része hűséges maradt a németekhez) kiugrás...
A végeredmény pedig a keleti front szempontjából egy elég nagy fennakadás és Mo. teljes kifosztása-kirablása 2 nagyhatalom által.
"1944. Március 17-én délben sok angolszász repülőgép a Dunántúl légi terén északi irányban, majd később visszatérve, déli irányban átrepült. Gyújtó- és rombolóbomba Mosonmagyaróvár és Kaposvár városokra, valamint a Dunántúl cs a Csallóköz sok községére esett. Több helyen csekély épületkár keletkezett. Két helyen a vasúti pályatest megrongálódott, de a forgalomban zavart nem okozott. Négy sebesülés és egy haláleset történt.”
A logika akkor lett volna igazán sikeres minden szempontból és a mind a keleti, mind a nyugati frontra nézve, ha sikerül ezt a német-magyar közjátékot a lehető leghosszabb ideig elnyújtani (ez teljesült is), ám a magyar fél sikeresen kiugrik.
A közjáték elnyújtásával teljesült az, hogy a németek átcsoportosítottak a nyugati frontról egy pár hadosztályt, ám a magyar fél sikertelen kiugrásával az oroszok nem tudtak hatékonyan áthaladni a KM-n Ausztria és Szlovénia irányába.
Ha Horthyék sikeresen kiugrottak volna és az országban megszűnt volna az oroszok irányába az ellenállás, vagyis szinte vértelenül bevonulhattak volna Budapestre illetve a Dunántúl stratégiailag fontos városaiba, akkor a keleti front utolsó bástyái sokkal rövidebb idő alatt omlottak volna le...
(mondjuk én az oroszok helyében nem is mentem volna tovább, mint Pest külvárosai illetve a Duna vonala, a németek benzinje és emberállománya is annyira fogyóban volt már itt 1944 végén, hogy tényleg vártak volna még 2-3 hónapot, és önként is megadták volna magukat)
Mindezzel együtt az oroszok is hamarább találkozhattak volna a nyugati front előretörő egységeivel.
Summa summárum: az egésszel a britek/amerikaiak mindössze néhány ezer halottat kerültek el a nyugati fronton, de a keleti fronton bizony ez egy hatalmas stratégiai baklövés volt, hogy nem támogatták érdemben és nem segítették elő a magyar kiugrást...
Auschwitz bombázásának kérdése a nyolcvanas évek eleje óta tartja izgalomban a korszakkal foglalkozó történészeket. A problémát egy amerikai kutató, David Wyman vetette fel először. Korábbi cikkeinek összegzéseként 1984-ben kiadott The Abandonment of the Jews. America and the Holocaust 1941-1945 című könyvében a szövetségesek érdektelenségét, burkolt antiszemitizmusátokolja a bombázás elmaradásáért.
Ami azt illeti egy cseppet sem volt katona. Tengerésztiszt volt. Altengernagyi rangban a Monarchia
tengeri flottájának, az utolsó megkoronázott Habsburg császár/király által kinevezett parancsnoka
volt.
A két világháború közötti időszakban, Magyarországon a Magyar Királyi Honvédség - nek (mert ez
volt a hivatalos neve) hármas vezetése volt (talán éppen amiatt, mert az államfő nem gyakorolta a
legfelsőbb főparancsnoki tisztséget, tehát egyidejűleg volt honvédelmi miniszter (a politikai vezető),
hadsereg főparancsnok (a kiképzésért és a békeidőbeli vezénylésért felelős katonai veető, valamint
vezérkari Főnök (az operatív katonai vezető, az ehhez szükséges műveleti törzzsel). A Kormányzó -
talán éppen amiatt, mert tengerésztiszt volt - nem töltötte be soha a fegyveres erők főparancsnoki
tisztét.
Ami pedig a kis kerek lábjegyzetedet illeti, semennyiben sem változtat a makacs tényeken. Erről
egyebekben (ha óhajtod) megérdeklődheted a dolgok alakulását például iktári gróf Bethlen István
egykorvolt Magyar Királyi Miniszterelnöktől, vagy vitéz dr. Shvoy Kálmán egykori altábornagytól, a
Magyar Királyi Honvédség egykori szegedi (békeidőben) vegyesdandár-/(hadiállapotban) hadtest-parancsnokától. Bár mindketten nincsenek már az élők sorában (béke poraikra), mégis van írott
Ami végleg lerándotta a leplet, az Auswitz jegyzőköny pedig több, mint egy hónappal Magyarország megszállása után született Pozsonyban. Végleges, német nyelvű változata 44. ápr. 27.
Ehhez képest a britek már 42-től tudták.
Kezd egy kicsit más optikája lenni a Hotel King Davidnak is...
