1933-ban Budapesten Farczády Gerő vegyészmérnök Írisz nevű, tizennégy éves gimnazista lánya súlyos betegségéből egyik reggel felébredve, a szüleit, testvéreit nem ismerte meg és a család számára ismeretlen nyelven kezdett el beszélni.
"Az emlékek tárolási módja valóban ma még homályos. Csak általánosságokat tudunk róla. Az emberi agy memorizáló funkciója alapvető jelentőségű, mégis inkább csak azt tudjuk, hogy többféle módon valósul meg, és többféle esete is van. Van vizuális memória, amely pl. kisgyermekkorban még ismeri a fényképszerű memorizálást, ám felnőttkorra állítólag a térbeli tájékozódás átveszi a szerepét. A megmaradt nyomait a gyorsolvasás módszere használja ki (sok autistánál meg megmarad). De van auditív memória is, ezzel tudnak sokan magukban végigjátszani már ismert zeneszámokat, de pl. W.A. Mozart gyerekkorában egy koncertre vissza tudott emlékezni és lejátszani. Lényeges a motorikus memóriánk, amely az ügyességi sportokban nagyon hasznos, de számtalan sztereotípiánk ehhez fűződik (pl. az ajtó bezárása). Sorolni lehetne még"
Azt is sorolni lehetne még, hogy az általad képviselt materialista tudomány miért nem képes a dolgok legmélyére hatolni.
Ameddig e tudomány nem ismeri el az étertest és az asztrálsík (az intellektuális és spirituális zóna!, tehát maga a valódi intellektualitás és a spiritualitás) létezését, ameddig az emberi agy felépítésével és az előző életbeli huzalozottságával (lásd gondolkodáslényeg a homlokközép mögött, ahol ezek az emlékképek tárolva vannak) nem képes tisztába jönni, addig természetesen mindezen dolgok homályosak.
Ahogy a belső elválasztású mirigyek végső célja és rendeltetése (pl. nemi mirigyek) is homályos.
A jelenlegi orvostudományban sok minden homályos. Aztán szerencsére vannak olyan emberek is, akik mindebben nem hisznek, mert ők egy másfajta (gyakorlati) tudás birtokosai és számukra érdekes módon nem is homályos.
Ám ők nem is materialisták avagy dogmatikus idealisták, de nem is homi ezohívők... hanem egy teljesen másfajta rendszer gyakorlói.
Pont aznap voltam ott szerintem, még a belépőjegyem is megvan valahol.
Attól függetlenül Déri János nem bírta felemelni azt a széket a kamerák előtt.
A saját laborban való elemzésnél valóban az derült ki, hogy egy asztalosnál, vagy egy ácsnál nincs több esze.
Valóban ezek eltanulható technikák. Magam is elsajátítottam néhányat, de lehet rosszul tettem, hogy nem használtam. Erkölcsi okok miatt. Persze emiatt meg is tehetném.
Ignatyenkó több bemutatót tartott. Bp.-en az egyikről röviden beszámolt a TV híradó. Mutatták, hogy az épület előtti parkolóban imádkozó alakok császkálnak, majd Ignatyenkó odabenti panaszát is leadták, melyben elnézést kért a közönségtől amiatt, hogy "ma valamiért nehezen tud koncentrálni".
(nem tartom kizártnak, hogy ez egy általa szervezett akció volt - reklámfogás - fokozott érdeklődést kelteni a turnéja további színhelyein.)
Egy riportban egyébként megkérdezték, hogy a hipnotizőri képessége egyéni adottság e, mire azt válaszolta, hogy ez egy megtanulható "technika".
Először is ördögűző papot kellett volna hívni. (Bibliához nagyon értő jehovistától tudom, hogy Krisztus után a csodák kora lezárult, tehát aki furcsán megváltozik, annak nem szabad hinni)
A morfogenetikus mezőt érintem egyik írásomban, amely a tudományos Isten definíció/meghatározás létrejöttének egyik előzménye. Igen a tudományos módszertan szerint mindent lehet definiálni, amiről tudomásunk van. "Isten" -t is.
"A tudományos módszertannak sokféle útja és módja van, de az első és legfontosabb az ilyen esetekben, amikor nincsenek kézzelfogható és egyértelmű támpontok - csak leírások, vélekedések, rész kutatások, megérzések, tippek - az adatgyűjtés. Tehát elkezdtem összegyűjteni hogy mit tartanak a világban az emberek "Isten"-nek. Eléggé hosszas és pepecs munka volt és ami nagyon fontos. Ilyenkor nem szabad, hogy esetleges elő-feltételezésink alapján részre hajlóak legyünk és csak az elképzeléseinkkel egyezőeket tegyük a "kosárba". Ami bevallom nekem is volt, de mára már nincs. Nekem akkor amolyan morfogenetikus mező istenképem volt. Ezt kicsit körülírom, hogy akkor én mit is értettem alatta. Amivel akkor a tudományos fantasztikus irodalom és a tudósok is foglalkoztak. Tehát, hogy az emberek gondolatai, bölcsessége és tudása nem vész el, hanem az valahogyan kapcsolódik és összegződik. Kicsit én beleértettem a többi élőlényt is. Ez az össz emberi és más élőlényi tudás az ami akár ha nem jelenleg, hanem csak a jövőben jön létre, de képes lehet arra is, hogy az időben visszanyúlva megteremtse önmagát. Sok tudós eljátszott ezzel a gondolattal, csak ők jellemzően számítógépekkel modellezték ezt le."
Akkor buta vagy, ha menekülsz, hiszen a mobiltelefon is parajelenségnek számított volna úgy 200 évvel ezelőtt.
Ja meg "Levegőnél nehezebb tárgyak önerejükből nem repülhetnek" stb.
Tehát aki kizárja a tudomány fejlődését és azt írja, vagy mondja, hogy már mindent tudunk és ami még ismeretlen azt nem is akarom tudni ..... hát az ha nem is buta, de nem is túl okos.
Javaslom gondold át ezt még egyszer.
Egyébként az alapképzettségem mérnök / automatizálás/ robotok/ vezérléstechnika.
Tagja voltam a Gépipari Tudományos Egyesületnek
a magyar ausztonotika társaság köreiben is forogtam.
(Farkas Bertalan első magyar űrhajósunk anyám személyes falubeli ismerőse)
Tehát a mérjünk, amit lehet, elv nagyon is közel áll hozzám.
A tudománnyal gyakorlatban foglalkozóként mindig rossz érzésem van akkor, amikor felbukkannak tudományosnak mondott környezetben olyan szavak, amelyek jelentéstartalma kívül áll a tudományos definíciókon. Ilyenkor inkább menekülésre fogom a dolgot, mert feleslegesnek tartom a szélmalomharcot.
Mező: a tudományban ez a fogalom mindig jól detektálható, és mérhető, a mérést bármikor reprodukálható jelenségre értjük, és a mező fogalmával az is együtt jár, hogy a mért érték a tér különböző pontjain más és más (eltekintve a homogén mezőt, amelynél az érték mindenütt pontosan ugyanakkora). Képletek is születnek rá, pl. a mért értékek térbeli elhelyezkedésétől függően. Mezők a fizikában a négyféle kölcsönhatáshoz tartoznak (gravitációs, elektromágneses, gyenge és erős), és ebből három elemi részecskékhez köthető (bozonok), míg a gravitáció a tér görbülete.
Ha még energiát is rendelünk hozzá, akkor az energia valószínűleg függ a mező értékétől, de a legjellemzőbb az - bármilyen új energia jelenségről lenne szó -, hogy az energia átalakulhat más ismert energiává, s az tovább, ismét mássá, a sor végén gyakran a hőenergia áll. S mindez mérhető, s az átalakulás nyomon követhető.
Mindaddig a tudomány nem nevezi olyan neveken a jelenségeket, amelyek nem teljesítik az ahhoz tartozó definíciót.
Súlyos hibát követünk el, ha mégis megtesszük. Ezt a nyelvi jelenséget homonimának hívjuk, amikor is ugyanazt az elnevezést használjuk különböző dolgokra. A kommunikációban a félreértésnek, és az ebből keletkező vitáknak ez a legjellegzetesebb formája. Önmagát - vagy a tudományt - járatja le, aki ezt a hibát elköveti, és hamarosan hiteltelenné válik.
Remélhetőleg itt nem erről van szó, és kideríthető milyen - a fizikában már eddig is ismert - jelenséghez tartoznak. Ha mégsem, akkor csak olyan esetben kívánok belemélyedni, ha az elnevezések félre nem érthetőkké alakulnak.
"Egy felnőtt embernek azért a gyerek öröm és nem teher"
OFF
Mai, civilizálódott módon való gondolkodás ez, nem pedig az őskori emberek módján, akik civilizáltsága jóval alacsonyabb volt annál, amilyet ma a világban legalacsonyabbat el tudsz képzelni. Ott kellett ez a hormon.
(De elképzeléseid mindenki számára elgondolkodtatóak)
Ugyanakkor a társadalom mai legnagyobb hibája éppen az a önző viselkedés, amelyről Dawkins mesél az "önző gén"-ről szóló könyvében. Csakhogy a túléléshez az ezzel ellentétes, gondoskodó viselkedés lenne szükséges. Az utódok felnevelése mindig is nagy teher volt, és ehhez különböző, evolúciósan kialakult segítségek járultak, leginkább ösztönök használatával, de a hormonális támogatás is megjelent. Ezt végzi a nőknél az ösztrogén a tesztoszteron helyett (nagyon hasonló szerkezetűek), s náluk a "megcsinálni, végrehajtani" tesztoszteronos attitűd helyett - ami a férfiakra jellemző - az "ellátni, megsegíteni, kapcsolatot alakítani" lenne ezzel a hormonális különbséggel a jellemző. Csakhogy már a nők jelentősen elférfiasodtak, a férfiak elnőiesedtek, ami éppen a hormonális változásoknak köszönhető (a férfiaknál a 10% ösztrogénarány megnőtt a tesztoszteronhoz képest, a nőknél pedig az egyensúlyt biztosító 90% lecsökkent, az életmódból adódóan).
A gyerekvállalás "öröme" hamis maszlag, mert persze, hogy van öröm is bőven, de sokkal több, és sokáig tartó a gond időszaka (4 gyerekkel csak tudom). Ezt csak ösztrogénes gondolkodással lehet átvészelni, amelyre a nőiesedett férfi egy ideig képes is, de a 10%-os egyensúly megbomlása miatt hosszú távon feszültséget okoz benne. A férfias (tesztoszteron vezérelt) nők meg nem akarnak szülni (tehernek érzik), és minden ürügyet kitalálnak, hogy éppen most miért nem, de majd igen, aztán kifutnak az időből. Közben ők is feszültekké válnak. A férfias nőktől nőiesedett férfi pedig egy idő után már nem kívánja azt a társat, aki olyan mint egy férfi, ezért megcsalja. Ezt hozta a feminizmus és a szexforradalom ránk, aminek nem ez volt az elsődleges célja, ám ilyenné torzult.
Az évtizedek óta tartó kevés utód eredménye az, hogy az idő múlásával egyre kevesebb a fiatal, s egyre több az öreg, eltartandó, s ez a válság kb. 20 év múltán kezelhetetlenné válik (a mai fiatalok már most utálják az öregeket). Ez az egész fejlett nyugati civilizációra jellemző.
A szerelemről csak annyit, hogy kb. 10 éve már azt is megfejtették. Ott egy PhenilEtilAmin nevű (röviden PEA) vegyület droghatása játszik közre, amit az agy termel folyamatosan, s hamar bomlik is (hasonló a nehezen bomló amfetaminhoz). Ám kb. 1.5-2 év kell mire ez a pozitív stresszet okozó kábítószer termelődése leáll. Közben a szerotonin szintjét lenyomja, amitől depresszióssá válnánk, de a PEA kompenzál. Emiatt marad meg az alacsony szint hatásából az, hogy kissé "őrültek" leszünk miatta, s kevéssé normálisan gondolkodunk. (A szerelem múltával bizony jön egy rövid depressziós szakasz).
Ez is arra lett "kitalálva", hogy minél több egyed egymásra találjon, még a kevésbé szimpatikusak is vonzónak látszódjanak, így több utód szülessen a közösségben.
Csak azért írok ezekről, mert nagyon nagy a baj, és minél több helyen tudomást kell róla szereznünk. A tét - bármilyen hihetetlen is - az európai gyökerű kultúra megmaradása, vagy a semmibe hanyatlása a fejlett nyugati civilizáció teljes régiójában.
Magam is kutattam a témát és irkálgattam is róla ezt azt. Például azt, hogy a szererem egy lelki betegség, tudat-szűkült állapot, vagy túl komolyan, vagy túl lazán veszik a testiséget, a középút lenne a helyes, a magánházasság intézménye is megoldás lehet, rossz példákat tanít a társadalom a filmek és a vallások is. Lazábban kellene venni és akkor lenne normális, mert nem lennének akkora mértékű és tömegű kilengések. Egyik irányba sem.
"S ez különösen akkor történt volna meg, amikor az emberben felcsillant az értelem, és az értelemmel belátta volna, hogy a felesleges terheket jobb otthagyni, s más után nézni" - Ez azért nem értelem, hanem inkább értelmetlenség. Egy felnőtt embernek azért a gyerek öröm és nem teher.
Normális erkölcsi szabályok esetén bőven lenne és van ideje és alkalma 10-14 és akár 21 partnerrel is kipróbálnia, hogy menne-e az a hosszas együttlét és közös gyerek vállalás. Csak ugye nem azzal kell kezdeni, hogy holtodiglan-holtomiglan fogadalom. Hanem ahogy én 3 hónap és majd meglátjuk, vágjunk bele. Az se nem sok, se nem kevés. Pont elég. Nem úgy kezd bele a pár, hogy csak egy-két izgalmas lepedőgyűrés, hanem úgy hogy ez egy kölcsönös megismerési folyamat is.
Ha az orosz rulettben ennyi az életben maradás esélye, akkor azért az ember másképp gondolkodik. Márpedig itt éppen az ember egész további életéről van szó!
A 25% - az "nagyon kicsi"? Egy számtanász is, és egy pártember is hanyatt vetődne. Én egyik sem vagyok, de szerintem (is) a 25%, az nagyon, elképesztően sok!
Most kezdek bele és majd folytatjuk. Csak nekem is jobban megy az írás, ha van rá reagálás és érdeklődés.
Tehát amit most írok, az a tudomány határterületei. Egy része már igazolt, egy része kérdéses és kutatott.
Para és pszichológia jelenségekről írok a lélekvándorlás a lélekváltás összefüggésében. Több minden is van amivel én találkoztam, kutattam és nagy részük köztudott is. Itt tudat, akarat, információ átvitelt érintem pszichésen, mert az már nincs messze egy nagyobb mennyiségű "adat" átviteltől.
I. Hipnózis, tömeghipnózis. Eléggé ismertek a tömeghipnózis esetei. Amikor egy nagyon erős hipnotizőr elveszi több ember akaratát és beszéd nélkül is azt csinálja, amit a hipnotizőr gondol. 4-5 ilyen nagyon erős képességű emberrel találkoztam személyesen és kísérleteztem is velük. Albert Ignatyenkó, Jim Sanders, valami professzor a Szentpétervári parapszichológiai akadémiáról a neve nem jut most eszembe ... stb ... Lényege, hogy ilyenkor látszólag nincs semmiféle érzékelhető információ áramlás, csak feltételezett pszichológiai féle és létrejön egyfajta adatkapcsolás.
II. Telepátia Ez jár a legközelebb tudományosan bizonyított para dolgokhoz. Lehet már meg is történt. Nagyon sok kutatás történt és neves orosz és amerikai egyetemeken is. Itt is valamiféle agy-agy kapcsolat van.
III. Prekognició azaz jövőérzékelés Erősen kutatott, magam is kutattam.Itt is az emberi agy a műszer.
Most folytathatnám ezt a sort, de nem teszem. A lényeg az, hogy az emberi agy egy vegyi és minden jel szerint egy valamiféle adó és vevőkészülék is. Innét meg már nem akkora ugrás egy nagyobb adathalmaz csere és a régi törlése, mert nincs hely.
Jeleztem - és különösen fiatal fórumkövetőknek ajánlom -, hogy írok az oxitocin hatásáról az emberi szervezetben, amely teljesen más megvilágításba rakja az emberi természetet a szexualitással összefüggésben. Mivel ez nem a topik témája, ezért akit nem érdekel az átugorhatja, mindenesetre ahogyan itt az indexen szokás off-ként írom be:
OFF
Az új kutatások kiderítették, hogy az oxitocin nagy mennyiségben áll elő a közös együttlét alatt. Ilyenkor ugyanis nem csak az endorfin nevű hormonunk termelődik, amely a gyönyörérzetet adja, hanem létrejön közben az oxitocin "mellékhatása" is. Valójában azonban ez a fő hatás, és a kéjt, amit meg érzünk, annak az a szerepe, hogy ezt minél gyakrabban ismételjük egymással. Az endorfin teljesen drogszerű, tehát hamar rá lehet szokni, azaz függőségünk lesz iránta.
Az oxitocin azonban az agyi hálózatban egymás iránt egy kötődést épít föl, s a sok ismétlés kapcsán egyre erősödőt, ráadásul - mivel ez memóriaeffektus, tehát úgy működik mint egy emlék - örök időkre (amíg élünk) megmarad, kitörölni nem lehet. Ez a kötődés egyfajta birtokjellegű érzetet ad, pontosabban úgy érezzük, hogy egymáshoz tartozunk, ketten egyek vagyunk, a másik fél az akit kerestünk, azaz ő az "igazi"!
Mindezt az evolúciótól kaptuk, és nagyon fontos szerepe volt az emberi faj fennmaradásában, vagyis abban, hogy a pár a megszületett utódokat közös erővel tudja felnevelni, hiszen az évekig még gyámoltalan. Ha nem lett volna, akkor a pár tagjai elhagyták volna egymást, és az anyánál maradt utód elpusztul. S ez különösen akkor történt volna meg, amikor az emberben felcsillant az értelem, és az értelemmel belátta volna, hogy a felesleges terheket jobb otthagyni, s más után nézni (ma egyébként sokszor ez történik).
A kötődéssel azonban a mai korban baj van! A legfontosabb, amit csak kevesen tudnak, és még kevesebben hisznek el, hogy hiába a szimpátia, a szerelem, a nagy vonzerő, annak semmi köze nincs ahhoz, hogy két ember hosszú távon el tudja viselni egymást. A felmérések szerint ugyanis ennek a valószínűsége (azaz, hogy elsőre megtaláljuk a tényleges "igazit"), nagyon kicsi, mindössze 25% !!! Azaz négy esetből csak egyben! A többiben szét kell válni. A szétválás nem lenne nehéz, ha csak azt látjuk egy idő múlva, hogy a másik nem hozzánk való. Még a másik is - némi keserűséggel ugyan, de bele tudna egyezni. Csakhogy amennyiben kötődésünk alakul ki egymás iránt, akkor ennek a felismerése rendkívül nehéz, hiszen maga a kötődés csap be minket, hogy "ő az igazi!". Évek múlnak el, amikor a feszültségek már kibírhatatlanok, és - ahogy mondják az érdekeltek - "az eszemmel szakítanék, de a szívem visszatart". Igen ez a "szívem" az oxitocin hatása. A szakítás mindkét fél számára fájdalmas. Ez a szerelmi csalódás. Sajnos nem is múlik el nyomtalanul. Mindketten a másikat hibáztatják, de szinte általános az is, hogy egyúttal csalódnak a másik nemben is. Közben az önértékelésük komoly csorbát is szenved, amit éppen az tud enyhíteni, hogy azt mondogatjuk: "a fiúk/lányok mind hülyék!". A továbbiakban pedig bizalmatlanok leszünk.
Már ez is komoly baj, de van egy még komolyabb is! Az evolúciósan kialakult kötődés a tapasztalatok, felmérések szerint: egy személyre szól. Azaz az első partnerre, akivel egybekeltünk. Ha 1/4 valószínűséggel rátaláltunk volna, akkor nincs szakítás, de van egy nagyon hatékony erőforrásunk a megcsalása ellen. Ez pedig a kötődésünk. Idős házaspárok tudják elmondani, hogy bár lehettek az életükben csábító pillanatok, de elképzelni se tudták volna a valóságban, hogy valaki más mellett kellett volna feküdni az ágyban, annyira idegenszerűnek tűnt volna. Ám ha a szakítás miatt egy következő partnerrel kerülünk össze, ez megváltozik. Hozzá is kötődünk persze, de ez az automatikus akadály már nagyon rosszul működik. Nőknél pl. felmérték, hogy van ugyan egy kis esély az első partner megcsalására, de a másodiknál ez az esély meghétszereződik (7*!!).
Miért gond a megcsalás? A megcsaló félnek úgy tűnik nem gond, de a másiknak elképesztő mértékben az. Mégpedig a kötődés miatt. Ugyanolyan önértékelési traumát okoz, mint a szakítás, vagy talán még nagyobbat! Még akkor is ha pl. "egymáshoz valók" lennének, de ugyanaz a fájdalmas folyamat zajlik le: a másik hibáztatása (sokszor a megcsaló is hibáztat ám), és a másik nemben való bizalom megszűnése.
Az önértékelés visszaszerzésére sajnos a legtöbben visszavágnak, azaz a másikat akarják értéktelennek beállítani önmagukhoz képest. És nem csak a társsal teszik ezt. A legnagyobb vesztese ennek a gyerek, de beosztottól kezdve, bárhova lecsaphat az illető hosszan tartó indulata. S akin fogást talál, az meg adja tovább. Pestisként tud terjedni ez a "kór". Naponta tapasztaljuk, szüleinken, főnökeinken, az autóból kiüvöltőkön, stb. A házasságok legalább fele tönkremegy, s sokan ma már meg sem házasodnak, mert "elavult". Persze, mert ezt az oxitocin által működtetett "szervünket" - úgy is mondhatjuk - "kasztráljuk" az első partner után. Kötődéseink szétforgácsolódnak, s az evolúciósan monogámmá alakult állapotunkat visszaváltjuk az ősi - 4 millió évvel ezelőtti - poligámiára. Nem a család van válságban, hanem a kötődéseink. Ettől szenved már 50 éve az egész fejlett nyugati kultúra, ahol emiatt a népességfogyás az általános, amely rövid időn belül a demográfusok által jósolt katasztrófához vezet.
Ezek izgalmas kérdések ugyan, de számomra a SciFi kategóriába tartozik. Bevésődni csak valamilyen módon átélt emlékek tudnának, s amint említettem vagy hipnózis alatt, vagy traumatikusan a feledésbe küldve a bevésődési időszak egyéb körülményeit.
Az adott esetben meglehetősen hanyagul jártak el a kivizsgálásban, mert ha a nő ismerte Madridot, akkor ott biztosan hazatalált volna, és bizonyítani lehetett volna igazát. Ám én nemrég - nem önszántamból - éppen nemrég néztem végig egy YouTube-n lévő esetet egy gyerekről, akit végül is elvittek oda, ahonnan "jött", még valószínűleg meg is találták azt a helyet, ahol lakott egy ideig, és sok - már régóta mondott - részlet stimmelt, ám voltak nagyon nagy pontatlanságok is, és a helyszínen a fiú eleinte lelkes volt ("ugye megmondtam"), majd egyre furcsábban viselkedett, dührohamot is kapott, és végül már nem akart tovább kommunikálni, és abbahagyta az "előző életéről" való emlékek felelevenítését. A SciFi-bn persze beszélhetünk párhuzamos univerzumokról (pl. Sliders, vagy a StarGate-ben is van), de ez inkább a szórakoztató műfaj.
Az emlékek tárolási módja valóban ma még homályos. Csak általánosságokat tudunk róla. Az emberi agy memorizáló funkciója alapvető jelentőségű, mégis inkább csak azt tudjuk, hogy többféle módon valósul meg, és többféle esete is van. Van vizuális memória, amely pl. kisgyermekkorban még ismeri a fényképszerű memorizálást, ám felnőttkorra állítólag a térbeli tájékozódás átveszi a szerepét. A megmaradt nyomait a gyorsolvasás módszere használja ki (sok autistánál meg megmarad). De van auditív memória is, ezzel tudnak sokan magukban végigjátszani már ismert zeneszámokat, de pl. W.A. Mozart gyerekkorában egy koncertre vissza tudott emlékezni és lejátszani. Lényeges a motorikus memóriánk, amely az ügyességi sportokban nagyon hasznos, de számtalan sztereotípiánk ehhez fűződik (pl. az ajtó bezárása). Sorolni lehetne még, miközben van rövidtávú, középtávú, és hosszútávú memóriánk is (utóbbi bizonyosan kétféle is, mert nagyon későn visszaidézhetők olyan emlékek, amelyekre látszólag nem emlékszünk, miközben sok - főleg a tanulási - emlékeink meg a gyakorlástól, azaz az emlékekre való emlékezéstől működik). És persze ott van a bevésődés folyamata is.
S vannak olyan emlékeink is amelyet pl. nem is tudatosítunk, pedig lényeges szerepük van az életben, s nem is gondoljuk, hogy az agy memóriafunkciója miatt van. Egy ilyet nem rég fedeztek fel (kb. 10 éve), és alaposan fel is forgatta az ismereteinket (már aki tudomást szerzett róla). Ez pedig nem más mint az oxitocin nevű hormonunk hatása a személyekhez való kötődésünkre. Miközben eddig csak úgy tudtuk, hogy a simaizmok összehúzódásban vesz részt, kiderült, hogy ez alakítja ki az anyának a gyermeke iránti kötődését az agyi hálózatban. A méhösszehúzódások, majd a szoptatás alatt a tejcsatornák összehúzódása egy nagyon erős kötődést alakít ki viszonylag hamar, és arra ösztönzi az anyát, hogy ne szakadjon el a gyermekétől. A kötődés gyakorlatilag örökké megmarad, s ezért van, hogy egyes anyák nagyon nehezen engedik el felnőtté vált gyermekeiket. Hamarosan felfedezték azt, hogy ez a kötődés az agyban nem az egyedüli, hanem van még pl. az emberi kapcsolatokban, különválva az anyaitól (az agy ebben nagyon okos), bár ott az oxitocint más váltja ki. A legnagyobb átütés azonban a szexualitás terén jelentkezett, ugyanis a szexkapcsolatban felszabaduló oxitocin kötőhatása (méhösszehúzódás, prosztata) teljesen felforgatta az emberi szexualitásról eddig vallott nézeteinket. Ezt - mivel nem ehhez a témához tartozik - itt nem részletezem, de egy külön hozzászólásban - OFF-ként(!) - ismertetem, ugyanis erről elvileg minden középiskolás korúnak tudnia kellene, mert hamar kerülhet olyan döntéshelyzetbe, amelytől az életének a további sorsa függhet jelentős mértékben.
Az oxitocin, és más hormonális felfedezések rávilágítanak arra, hogy az emberi szervezet működése, az emberi természet sokkal összetettebb annál, mint eddig hittük, és a helyes életvitelhez olyan tudásra tehetünk szert, amit az őseink csak parancsokba rögzített kényszer által tartottak be, elnyomásként élve meg azok létezését. Ugyanakkor sejtetik azt, hogy van még felfedezni való a biokémia területén, amelyek talán segítenek megérteni ezeknek a ritkán jelentkező, "emlékvándorlásnak" vélt jelenségeknek a folyamatát.
Vannak olyan, a gyakorlatban bevált elméletek (a kétkedők persze tagadják), hogy a lelki törések jelentősen hozzájárulnak bizonyos testi változásokhoz, illetve - és ez a lényeg - ha egymást követően több, feldolgozatlan lelki törést szenved valaki, akkor az az agyi mechanizmusokra is komoly hatással van, konkrétan pl. pszichés betegséget (pl. skizofrénia) válthat ki. Itt, ha az idegen szülőket élte meg először lelki traumaként, majd visszatérve újabb traumatikus hatás alá került, akkor elképzelhető, hogy ez egyfajta menekülési reflexet váltott, ki amely a "családba nem tartozás" állapotaként realizálódott, enyhe elmebetegség formájában. Trauma esetén gyakori, hogy magára az esetre az egyén nem emlékezik, mélyen a tudat alá kerül, felfedhetetlenül, így írásos nyoma sem marad, mert nem is beszél róla soha.
Hogyan tud olyan emlék bevésődni, ami fizikai képtelenség, mert több száz évvel ezelőtt történt?
Netalántán nem is a Földön játszódik?
Csavarként jövőben játszódik?
Regresszió mellett lehet progresszív módon emlékeket elő hívni, ami ad némi pikantériát a dolognak.
Másik észrevétel, hogy tisztázni kellene az emlékek pontos tárolási mechanizmusát, mert ezt is balladai homály fedi. A kémiai/fizikai elváltozások már csak okozatok, és nem okok, ami abból is kikövetkeztethető, hogy az agy képes prediktív funkcióra, amit egyáltalán nem lehet fizikai módon magyarázni, mert akkor az okozat megelőzné az okot...
Most csak röviden válaszolok, mert van több minden is amire reflektálni szeretnék.
A pszichológiai betegség vonalban azért még is lehet valami, amit korábban felvetettek itt már. Érdemes eltöprengeni rajta. Közben olvastam egy fontos momentumot. Illetve többet is az adott családról.
Két dolog van. Az adott családban négy gyerek volt és Irisz másodikként született. A legkisebb gyerek értelmileg fejletlen lett. A másik az, hogy Íriszt 1,5 - 2 éves korában elvitték egy másik családhoz, egy másik országba nevelési célzattal. Alig tanult és szinte nem is tudott magyarul, de már el is felejtette és más nyelven kellett beszélnie. Ez még is csak okozhat lelki törést egy gyerek életében és lehetnek miatta pszichéz problémái.
