A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"Viszont a kicsit korábbi végtelenné tágulás közben nem hűlt le."
Tévedés.
Az infláció alatt lehűlt.
És csak akkor forrósodott fel újra, amikor lebomlott Higgs skalármező azon módusa, ami az inflációt hajtotta, s e módus energiájából gerjesztődtek a kvark és gluon mezők módusai, amivel létrejött a kvark-gluon plazma.
A kvantumot, mint adagot, én a tér és az idő végességéhez kapcsolom, amennyiben egy potencia pont olyan, mint egy kvázi „szingularitás”, amely nem végtelen, hanem véges potenciával, dinamikus megnyilvánulási készséggel rendelkezik. Ez a véges potencia az az elsődleges létalap, ami öröktől van, és ami megnyilvánul a létezés téridő kvantumaként. Ugyanakkor a potencia pontok, az egyéni téridő kvantumok száma az, ami megszámlálhatatlanul „végtelenül”sok. Ezzel a végtelen sokaságával alkotja azt a lét és létezés között fluktuáló téridő struktúrát, amit „kvantumhabnak”, is neveznek. A kvantumhab diszkrét eleme, „egy buboréka” a végtelen téridőnek. Így kerül közvetlen kapcsolatba a véges, a végtelennel. Számomra nehéz elfogadni azt, hogy a végtelen nagy potenciaerő, vagy a végtelen nagy energiasűrűség, egy darab kiterjedés nélküli pontban, a szingularitásban /statikus állapotban/ legyen. Azt már jobban el tudom képzelni, hogy végtelen sok véges potencia, a statikus és dinamikus állapot fluktuációjával, eredményezi a tér és az idő együttes megnyilvánulását. Amíg egy téridő kvantum energiája, a saját létezésére fordítódik, a végtelenül sok létező kvantumnak, végtelen nagy, de nem egy pontba koncentrált energiája van, hanem egy homogén, alapgerjesztésű, sík geometriájú végtelen struktúrában, /a de Sitter téridőben/ oszlik el. Ha az anyagmentes téridő, valamilyen oknál fogva elvesztené a homogenitását, egy lokális energiasűrűség lépne fel, akkor ott görbület is keletkezne a struktúra geometriájában. Tételezzük fel, hogy ez az ismeretlen ok hozta létre az anyagot oly módon, hogy /a Higgs mechanizmus/ felhasználta az anyagmentes téridőnek inhomogén, elgörbült halmazában található összes energiáját. Azzal, hogy létre jött a véges mennyiségű anyag, egy minőségi változás és szimmetriasérülés jött létre a globális téridőben, mert megszületett benne az anyagi univerzum.
Az anyagról: az anyag is kettős természetű létező, amely részecske és hullám formátumú, véges mennyiségű létező, amely keletkezésétől fogva, állandóan mozgásban van.
Én úgy gondolom, hogy a (field) mező, az anyag elemi részecskéinek hatása, a terméke, vagyis a töltéseikből fénysebességgel ki és beáradó „hatóerő”, ami mindenirányban átjárja azt a téridő tartományt, amely még az érzékelési határunkon is túl terjed. Képzeljük el, hogy az elektromágneses hatás kék színű, a gravitációs, pedig sárga. Ezek keveréke a zöld színű mező, egy zárt halmaz, ami az anyagi hatóerőknek állandó fénysebességű, mindenirányú, az univerzumon belüli áramlása. Mivel ebben a halmazban találhatók a töltéssel, (gravitációs tömeggel bíró) részecskéket formáló anyag is, ezek mozgási sebessége már nem éri el a fénysebességet. Mivel a mezők egy állandó sebességű zárt halmazt képeznek, eltekinthetünk a mozgási irányultságoktól, így egy „kvázi álló” vonatkoztatási rendszernek vehetjük. Ehhez vonatkoztatjuk a részecskékből álló anyag mozgási sebességének a maximumát, amihez meg viszonyíthatjuk a minimumát. A mezőhöz, mint vonatkoztatási rendszerhez viszonyítva álló részecske nincs, csak az együttmozgó testek egyike áll, a másikhoz képest.
Most képzeljük el, hogy az álló vonatkoztatási rendszernek minősített mező „színe fekete”. Ez lenne a sötét égboltozat, amin fehér fénypontként látszanak a nem fénysebességgel mozgó, de fényt is kibocsájtó égitestek. A fehér fénysugár, aminek színét az irányultságának figyelembevétele adja, fénytöréssel (prizmával) további irányultsággal szétbontható a szivárvány színeire. Ezek szóródása és visszaverődése, pedig a kevert színeket adja.
A kínai univerzalizmus szimbóluma a Jin Jang, jól szemlélteti az elgondolásomat. A kör, amiben a két cseppalak van, az egységet, az egészet jelöli. A fekete cseppben lévő fehér kör, és a fehér cseppben lévő fekete kör, az anyag duális természetét és a vonzó, taszító hatásokat is szimbolizálja. A cseppalakok görbülete, pedig a mozgást, a körforgást jelképezi, ami a galaxisokra jellemző. Ha az anyagmentes végtelen téridőt színtelennek tekintjük, akkor a benne lévő Jin jang szimbólum az anyagi univerzum.
Semmibe se tágult bele, ez a tér tágulás meg egyáltalán a tér fizikai létezése egy sztereotíp gondolat, a természettudományok szégyene.
Az anyag létezik ami mozog. Mivel egy master fekete lyuk felrobbant ezért a szélső anyaghalmazok sebessége nagyobb. Mozog és lassul. A Nobeles, gyorsuló tágulás mérési hiba vagy csak egyszerűen hazugság, mert a fizikusok sem lehetnek ennyire hülyék. Nagyon távoli, nagyon halvány szupernova megfigyeléséből vontak le nagyon bátor következtetést. Egyetlenegy SN megfigyeléséből, amelyet még csak nem is akkor vettek észre amikor ideért a fénye hanem csak később, amikor már lefutóban volt a fénygörbe. Nagyon nagy hibahatára van a mérésnek, sok feltételezéssel.
Annyit lehet mondani, hogy a Világegyetem tágul. Lassulva tágul.
De a tér nem tágulhat mert nincs olyan. Téridő sincs. A nemlétező téridőnek nincs szövete. Nincs metrikája.
Ekkora erővel azt is mondhatnád, hogy a függvények tágulnak, vagy például tágul a sík. Ezek elvont fogalmak, nem léteznek a természetben.
Csak a galaxisok léteznek amik mozognak. Nem mennek bele semmibe se, hanem mozognak. Egymáshoz képest mozognak.
"Semmilyen erő/energia/impulzus/perdület/mező/hullám nem keletkezhet, sem végtelen sem véges. Pusztán azért mert az erőt/energiát/impulzust/perdületet/mezőt/hullámot definiáltuk és nem legyártottuk.
Erő/energia/impulzus/perdület/mező/hullám a természetben nem létezik, az egy matematikai konstrukció. Egészen elmebajos dolog elvont, idealizált matematikai definícióknak fizikai értelmet tulajdonítani, majd azt találgatni, hogy egy matematikai képlet mikor és hogyan keletkezett.
Akkor keletkezett amikor definiáltuk. Csak a fejünkben létezik, a gondolatainkban."
Mert Astrojan feje képes magukat a fizikai objektumokat kezelni, nem csak azokat a gondolataiban létező fogalmakat, amelyeket ezekről a fizikai objektumokról alkotott. Például a fejébe veszi a vasszeget és a kalapácsot, aztán műveleteket végez rajtuk.
Szerinted csak az anyag létezik, annak minden törvényszerűségeivel együtt. Azonban a termodinamika törvénye szerint, univerzumunk egy darab, és az kitágulása közben, nagyon melegről hűlt 2,725 Kelvin hidegre. Szerinted mibe tágult, és/vagy mi tágult 13,82 milliárd év alatt? :)
„Jelenleg a legkorábbi időszak, amiről mondhatunk valamit, a kb. 10-34 -10-32 szekundum közötti infláció. Semmi értelme az "ősrobbanás pillanatáról", mint egyetlen ideálisan nulla időtartamú pillanatról beszélni. Eddig bármit ismertünk is meg a fizika jelenségeiből, egyik se egyetlen pillanat alatt játszódott le.”
Ha a T=0 és a 10-44 másodperc, vagyis a Planck idő közötti időtartamot nem tekintjük mérhetőnek, akkor szerintem az egy pillanat. Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy nulláról végtelenné alakuljon át a tér. :)
Semmilyen tér nem keletkezhet, sem végtelen sem véges. Sem egyenes sem görbe, pusztán azért mert a teret definiáltuk és nem legyártottuk.
Tér a természetben nem létezik, az egy matematikai konstrukció. Egészen elmebajos dolog elvont, idealizált matematikai definícióknak fizikai értelmet tulajdonítani, majd azt találgatni, hogy egy matematikai / geometriai alakzat mikor és hogyan keletkezett.
Akkor keletkezett amikor definiáltuk. Csak a fejünkben létezik, a gondolatainkban.
Szó nincs erről, a gravitációt nem a tömeg közepe okozza hanem maga a tömeg egésze. Az Univerzumra úgy tekinthetsz mint mondjuk egy tűzijáték szétrepülő szikráira ahol a tömegpontok a galaxisok. Ezek a galaxisok az Univerzum gravitációs hatását együttesen határozzák meg. Elég sokan vannak. Ha egy galaxis ki akarna szökni akkor a többiek gravitációs hatása a szökés sebességét lassítja.
A gravitáció hatalmas erő, képes a galaxisokat clusterekbe és ezeket "szálakba" rendezni.
„a végtelen csakis egy pillanat alatt jöhet létre, mert "felnövekvéssel" minden sebességnél végtelen ideig tartana.”
Már csak azt kellene tisztázni, hogy mennyi ideig tart egy pillanat figyelembe véve, hogy a nyugalomban lévő pontból kiinduló téridő „keletkezés”, csak felnövekvő lehet, mert végtelen idő és végtelen tér, az vagy van, vagy nincs. A véges téridő azonban, ki van téve a relativisztikus nyúlásnak és rövidülésnek, a Lorentz trafónak köszönhetően. Ehhez még azt is figyelembe kell venni, hogy időtlen eseményről még nincs tudomásunk.
"Nem tágul semmi. A galaxisok távolodnak. Az egész felfúvódás, tértágulás mese azért kell, hogy ezeket a fénysebességnél nagyobb sebességeket begyömöszöljék a fénysebesség alá."
Ennél nagyobbat nem is tévedhetnél!
Senki hozzáértő nem akarja az univerzum tágulásából eredő sebességeket "begyömöszölni a fénysebesség alá". Általában ez az első, amit a kozmológián értetlenkedő laikusnak megpróbálnak elmagyarázni: a fénysebesség határsebesség volta csak a TÉRBEN mozgó dolgokra vonatkozik, magának a TÉRNEK a tágulását ez nem korlátozza. Az egy totálisan másik fizikai dolog!
Nem tágul semmi. A galaxisok egyre távolabb egyre nagyobb sebességgel távolodnak, ez történik. A legtávolabbinak van a legnagyobb sebessége, ezért van tőlünk a legtávolabb. De ez a sebesség csökken, mint ahogy egy feldobott kő sebessége is csökken amíg vissza nem fordul a Föld felé. Az Univerzum saját gravitációja csökkenti a távolodási sebességet. Ezért nem 1 millió c -vel távolodnak a leggyorsabb galaxisok hanem csak néhány c -vel. Ez például 10 c -vel.
Nem tágul semmi. A galaxisok távolodnak. Az egész felfúvódás, tértágulás mese azért kell, hogy ezeket a fénysebességnél nagyobb sebességeket begyömöszöljék a fénysebesség alá. A fénysebesség maximális volta egy téveszme.
A tértágulás mese a természettudományok megcsúfolása, arcátlan hazugság.
A tér tágulása a metrika skálafaktorának növekedése. Ha két szabad objektum távolsága pár milliárd éve csak pármillió fényév volt, mára pár milliárd lett. Ez így nő bármely párra, mindig éppen a pillanatnyi távolságukkal arányos növekedési sebességgel.
De ugye te csak eljátszod itt ezt az értetlen fazont?
Tudod mi az a sztereotípia? A fejedbe belevert dolog amiről meg sem kérdezed valóban úgy van-e.
Melyik fajta tér van az orrod előtt? A tér matematikai konstrukció. És a fizikus nem is számol vele, neki téridő van az orra előtt. Neki az csavargatja az órát.
De a természetben nincs ilyen.
Van az orrod és a monitor. A kettő között úgy tanultad, hogy ott van a semmi. Az üres tér, ha eltekintünk a levegőtől. De pont fordítva van. Csak a levegő van ott, a téridő nincs.
Anyag van az orrod és a monitor között. Protonok, elektronok, atomok, fotonok, gravitonok esetleg neutrínók.
Ami nincs ott az orrod előtt: függvények, számok, tenzorok, egyenletek, síkok, hexaéderek. Nincs ott szeretet, szépség, gondolat, Minkowski tér, euklideszi tér, semmilyen tér. Téridő sincs ott. Ezek mind az orrod mögött vannak.
Ezek szerint te még mindig nem érted, hogy a végesség egyáltalán nem szükséges a táguláshoz? Amit még csak nem is a méret növekedésével definiálunk, és nem is az alapján mérünk, hanem a skálafaktor növekedésével.
Így számomra unalmassá vált a veled való társalgás.
'A kozmológiában ez a végtelen térbeli kiterjedés pragmatikus értelmezése.'
akkor szerinted se csavarta be a teret az Ősrobbanás-szingularitás?
'Egyébként az elején te egyáltalán nem is ide cövekeltél le, hanem oda, hogy csak egy gömbszerűen görbült véges Univerzumot tudtál tágulónak elképzelni.'
lehet tőlem hipertórusz is. ha az a kezdetektől nem végtelen, hanem növekszik...
