Keresés

Részletes keresés

sszinténzenész Creative Commons License 2021.01.17 0 0 252

1942-es visszatekintő nemzetközi helyzetértékelésvéleményezés?

 

Ettől függetlenül természetesen a jövőben is szoros kapcsolat lesz az amerikai-brit vonalon, azonban nem lenne meglepő, ha Washington a kontinentális hatalmakkal dolgozna szorosabban együtt, főként Oroszország viszonylatában. Ennek fényében nehéz azt látni, hogy a britek hogyan tudják majd külpolitikai céljaikat érvényesíteni, mivel gazdaságilag, katonailag, de akár a „soft power” tekintetében is lefelé lógnak ki a valódi szuperhatalmak közül, a korábbi együttműködéseik pedig több sebből is véreznek. Így tehát úgy tűnik, az új szövetség kiépítése során komoly kihívásokkal néz szembe a brit kormány.

 

Azok mik?

Washington természetesen továbbra is Britanniára fog támaszkodni katonai vonalon, neki van a világ egyik legnagyobb hadserege. Az Uniónak meg semmi.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, a G7 tagja, kiterjedt kapcsolati és titkosszolgálati hálóval, nagy diplomáciai múlttal és gyakorlattal (és a legnaprakészebb hadsereggel). Azt gyanítom, a lakossága is nagyobb, mint a hivatalos adat, vonzó ország demokratikus hagyományaival, történelmi múltjával, természeti szépségével a bevándorlóknak és túristáknak egyaránt, tőzsdéje szintén vonzó a befektetők számára. Előny az is, hogy világnyelvet beszél. Belső demográfiai egyensúlya/növekedése is pozitív jel.

Nem igazán látom, miért ne tudná érdekeit érvényesíteni, azt sem tudom, mely "vérző" kapcsolatokra gondol a szerző.

A negatív: az uniós tagság alatt jelentősen csökkent az ipari termelése, zsugorodott a gazdasága. Ezzel kell majd valamit csinálni. 

 

Ezt hosszan lehetne csinálni, ezt a félig-üres - félig-tele pohár gondolatvezetést:

 

Csak 28, míg az USA-nak 46milliárd az afrikai kereskedelme. vs. az több mint fele, negyedannyi lakossággal. etc.

 

 

Előzmény: gutentago (249)
sszinténzenész Creative Commons License 2021.01.17 0 0 251

Furcsa kicsit ez a sok hőbörgés. Nyilván, kilépett a klubunkból, tehát egy ilyen-olyan amolyan, de ennek nem sok köze van a racionális értékeléshez. Most is milyen rosszul jártak: védőruha is van, oltás is van. 

bloody rain Creative Commons License 2021.01.17 0 0 250

Nagyban rontja a kereskedelmi adatokra hivatkozás hitelességét, hogy az UK-t a teljes EU-val, a 330milliós USA-val és az 1500milliós Kínával méri össze, amiktől nagyságrenddel kisebb méretű és lakosságú az UK. Teljesen természetes, hogy a sok országból álló Commonwealth-el nagyobb kereskedelmet bonyolít le a 27 államból álló fémilliárd lakosú EU, mint a 66 milliós UK, másrészt nagyon korai még bármilyen következtetést levonni gyakorlatilag 2 hét után, de akkor is ha 50 héttel számolunk - mindez példátlan méretű nemzetközi felfordulás közben.

Előzmény: gutentago (249)
gutentago Creative Commons License 2021.01.17 0 0 249
toloba Creative Commons License 2020.02.06 0 1 248
random seed Creative Commons License 2020.02.04 0 0 247

tesco-val mi lesz szerintetek itt nálunk?

lesz hatása erre a brexitnek?

Krinyó0 Creative Commons License 2020.02.04 0 0 246

Tanulhatnának a dk-tól, azok be sem engedik őket

Előzmény: toloba (243)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.04 0 0 245

#241

Előzmény: toloba (242)
Toowoomba Creative Commons License 2020.02.04 -1 0 244
toloba Creative Commons License 2020.02.03 0 0 243

Még Johnson kormányával szimpatizáló újságírók is kivonultak a sajtótájékoztatójáról, amikor biztonságiakkal akart kirakatni néhány újságírót.....444.hu

 

toloba Creative Commons License 2020.02.03 0 0 242

A brexittel merőben új helyzet állt elő....

Előzmény: Fzolee (237)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.03 0 0 241

Hogy idezzek egy fideszes megmondoembert a brexit kapcsan: a nep dontott, a kormanynak vegre kell hajtani a nep akaratat...

Előzmény: blue rocket (238)
Tschüss Creative Commons License 2020.02.03 0 0 240

Mert egyébként Ursula van der Leyen mondaná meg mindezt.

 

Előzmény: BécsiBécsi (239)
BécsiBécsi Creative Commons License 2020.02.03 -2 0 239

Csak jól járhatnak, eztán ők mondják meg, hogy honnan hoznak be élelmiszert, mit halásznak, mit vadásznak, mit bányásznak, kivel mosogattatnak

blue rocket Creative Commons License 2020.02.03 0 1 238

A brexit miatt már másképp gondolják a skótok és joguk van hozzá.

Előzmény: Fzolee (237)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.03 -2 0 237

2015-ben volt egy nepszavazas Skociaban, h. akarnak-e a Kiralysagban maradni, v. fuggetlenednenek. Elsopro tobbseggel a maradas mellett szavaztak.

Előzmény: Bakter. (236)
Bakter. Creative Commons License 2020.02.03 0 0 236

Kilépés ügyben Nagy-britaniában volt népszavazás. Ha emlékeim nem csalnak ők a maradásra szavaztak.

Előzmény: Fzolee (234)
BécsiBécsi Creative Commons License 2020.02.03 -1 0 235

És nem sokkal kevesebben maradnának az angolokkal

Előzmény: Fzolee (231)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.03 -1 0 234

Persze. Mert egyszer mar megszavaztattak oket ugyanerrol. Ennyi erovel valasztasok sem kellenek, mert egyszer mar megszavaztunk valakiket...

Előzmény: Bakter. (233)
Bakter. Creative Commons License 2020.02.03 0 0 233

Előbb szakadnia kell Nagy-britaniának. Az angol parlament akadályozza a skót népszavazást

Előzmény: Fzolee (231)
BécsiBécsi Creative Commons License 2020.02.03 -1 0 232

Tegnap megint irigykedve nézte Bayer a britek hátát

Fzolee Creative Commons License 2020.02.03 -1 0 231

Skocianak kb. olaja van, whiskyje es hala. Minden mast importal. (Jo, nem ennyite sarkos, de ez a lenyege.)

Előzmény: toloba (228)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.03 -1 0 230

Nem ertek egyet.

Előzmény: altimus (229)
altimus Creative Commons License 2020.02.02 0 1 229

gyakorlatilag ez csak formalitas, skocia minden kivanalomnak megfelelne az eu tagsaghoz. skocianak mindenkepp el kellene ernie az elszakadast a uk-tol.

Előzmény: Fzolee (227)
toloba Creative Commons License 2020.02.02 0 0 228

Nem tudom Skócia, mint gazdaság hol áll, elsőre azt mondanám, hogy elég könnyen mehetnének a tárgyalások.....

Én sem mondanám az elején....

Előzmény: Fzolee (227)
Fzolee Creative Commons License 2020.02.02 -1 0 227

"Hozzátette ugyanakkor: Skócia függetlenné válása esetén a szabályoknak megfelelően új felvételi eljárásra lenne szükség, és “nem érvényesülne automatizmus” Skócia önálló EU-csatlakozásának folyamatában."

 

Na ez az, amit Nicola nem igazan emlitett a fuggetlensegi nepszavazasban...

Előzmény: toloba (225)
toloba Creative Commons License 2020.02.02 0 0 226

Meg távoztak brexitesek....

 

néppártiak nem?

Előzmény: DAKOTAGET (221)
toloba Creative Commons License 2020.02.02 0 1 225
Előzmény: Toowoomba (218)
Mandrake2 Creative Commons License 2020.02.02 -1 0 224

 

Boldog BEXIT napot! :)

ManoSanga Creative Commons License 2020.02.02 -12 1 223

A Néppártban a Fidesz tagsága fel van függesztve. 

Előzmény: DAKOTAGET (221)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!