Keresés

Részletes keresés

Siphersh Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1027

Hát, ez az. Ezekben a kérdésekben az ateistáknak változatos a véleményük, vagyis nem igaz, hogy  az ateisták nem tudják elismerni, hogy ezek nem valósak. Vagyis nem ateista dogmák. Hanem egyes ateisták véleményei. Te vagy az, aki úgy fogalmaztál, mint ha minden ateista egyforma lenne.

 

" Tagadod ezeket a jellemző ateista elveket?"

 

Nem hiszem, hogy jellemző ateista elvek. Csak összegyűjtöttél álláspontokat, amiket egyes ateistáktól olvastál. Ettől még ezek nem lesznek jellemzőek az ateistákra, úgy általában.

 

"Szépen menjél végig rajtuk és írd oda"

 

Jó.

 

"Az ateisták nem hisznek Istenben vagy istenekben. Ennyi."

 

Nem értek egyet. Valóban ez a legáltalánosabb jelentése a szónak, de vannak ennél szűkebb, és tágabb jelentései is a szónak. Szemantikai kérdésben értelmetlen ilyen kategorikusan fogalmazni, mert ez nem segít a félreértésekben. Szerintem: tisztázni kell, hogy mikor mit értünk a szó alatt. Ennyi.

 

"Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén. Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni."

 

Nem értek egyet. Ha lenne Isten, annak lennének bizonyos következményei, amiknek a hiánya cáfolja a monoteizmust.

 

"Az ateizmus nem hit, ezért dogmái sincsenek."

 

Nem értek egyet. Nem azért nincsenek dogmái. Attól még lehetnének dogmái.

 

"Az agnoszticizmus az ateizmus egyik ága. Gyenge ateizmus"

 

Nem értek egyet. Ugyanaz, mint az elsőnél. Más értelemben is szokták használni az agnoszticizmus szót. Vannak keresztény agnoszticisták is, akik úgy gondolják, hogy Isten létezése nem tudható. Hanem hinni kell.

 

https://en.wikipedia.org/wiki/Agnostic_theism

 

"Semmiféle Isten nem létezik"

 

Nem értek egyet. Teljesen naív állítás. Az istenek egyfajta mitikus lények. Fiktív szereplőkként léteznek.

 

"Isten egy falszifikálhatatlan és teljességgel vizsgálhatatlan dolog"

 

Ez lényegében már volt, néggyel korábban.

 

"vallástalan = ateista"

 

Nem értek egyet. Az egyenlőség nem áll fenn. Vannak például vallásos ateista Buddhisták.

 

"Az ateizmus olyan mint a nem-bélyeggyűjtés. Tehát ezért nem lehetnek dogmái"

 

Ezzel speciel egyetértek.

 

Az ateizmus egy vallás? Akkor ennyi erővel az egészség egy betegség!

 

Ezzel is egyetértek, találó hasonlat.

 

"Ha nem hiszel Istenben, nincs más lehetőség, akkor ateista vagy."

 

Nem értek egyet. A nagybetűs "Isten" egyértelműen a monoteizmusra utal, és a politeisták se nem monoteisták, se nem ateisták.

 

"Nincs Isten" .... de azért más bizonyítsa be, hogy van.

 

Próbáld meg belátni, hogy ez csak azokra az ateistákra "jellemző" elv, akiket a legtöbbet olvashatsz a fórumokon. Pont azért őket olvashatod a legtöbbet, mert ez a konfrontatív ateista számonkérés elve. Nyilván nem jellemző a csendes ateistákra, akik nem járnak fórumokra harcosan kihívni a vallásosokat. A mintavételed nem reprezentatív.

 

És egyébként én személy szerint ezzel sem értek egyet, de ez egy személyes, szubjektív dolog. Én jobb szeretem belecsalogatni a vallásost a párbeszédbe, nem pedig követelőzni.

Előzmény: ErkölcsTan (1022)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1026

Előző stornó, mert ott együttes és azonos bizonyításnak kellene lennie, de egyik fél sem képes rá.

 

Ez a helyes, mert sokszor tesznek ilyen kijelentést úgy is, hogy előtte nem történt monoteista "Isten létezik" kijelentés.

 

11. " Nincs Isten" .... de azért más bizonyítsa be, hogy van. :  Sok ateista kijelenti, hogy "Nincs Isten". Tény, hogy kijelentenek, leírnak ilyet. Ez viszont egy kijelentés és a kijelentőnek kell igazolni kijelentése igazát és nem másnak, aki nem tett semmiféle kijelentést.  https://a.te.ervelesi.hibad.hu/bizonyitasi-kenyszer-atharitasa

Előzmény: ErkölcsTan (1025)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1025

Sőt lett egy 11. Jellemző ateista dogma is:

 

" Nincs Isten" .... de azért a monoteisták bizonyítsák, hogy van. Nekik kell :  Sok ateista kijelenti, hogy "Nincs Isten". Tény, hogy kijelentenek, leírnak ilyet. Ez viszont egy kijelentés és a kijelentőnek kell igazolni kijelentése igazát és nem a másik félnek. https://a.te.ervelesi.hibad.hu/bizonyitasi-kenyszer-atharitasa

ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1024

Tehát cáfolni nem tudod, mert tények ezek a jellemző kijelentések.

 

Annyit tudsz csak tenni, hogy neked mi az alternatív álláspontjaid a kérdéskörökben.

Előzmény: Siphersh (1021)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1023

Pölö

"Az ateisták nem hisznek Istenben vagy istenekben. Ennyi."

 

-  Te ezzel nem értesz egyet, mert szerinted az ateisták hiszen több Istenben is, amelyet ők maguk teremtettek maguknak.

Láthatatlan Rózsaszínű Egyszarvú, Repölő Paszta Isten, Russel teáskannája, stb...

 

-------- valami ilyesmit kellene tenned, akkor mind a tíz ponttal. --------------------

Előzmény: ErkölcsTan (1022)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1022

Úgy írsz, mintha a magukat ateistának vallók, azonosak lennének.

Egy a tábor, egy a zászló, egyek a dogmák is. :-)

 

Csak hazánkban van legalább 15-20 féle ateista irányultság.

A világban ennek több százszorosa.

Egymással sem értenek, értettek egyet nagyon sok dologban.

 

Tehát Te Anti-Ateista vagy? Tagadod ezeket a jellemző ateista elveket?

Na legyen akkor némi kísérletezés. Érdekel.

Szépen menjél végig rajtuk és írd oda

ezzel szemben a te ateista felfogásodat az adott és felvetett kérdéskörben.

 

Attól tartok ez neked nem fog menni és kikerülöd a felkérést. :-)

 

Előzmény: Siphersh (1021)
Siphersh Creative Commons License 2019.10.19 -1 0 1021

"Ezek nagyon sok helyen fordulnak elő, rendszeresen használták és jelenleg is használják őket"

 

Ebből nem következik, hogy jellemzőek. Ettől még az is lehet, hogy ezekkel ellentmondó ateista vélemények még több helyen fordulnak elő, és még többet használják azokat. És akkor nem mondhatjuk, hogy jellemzőek. Vagyis nem logikus ez a következtetésed.

 

"A fentiek azért ateizmusra jellemző dogmák, mert az ateisták nem tudják elismerni, hogy ezek következetlenek, nem valósak és csak látszólagos érvelések."

 

Ez meg nem igaz. Mert én például, aki nem vagyok vallásos, a nagy részükkel nem értek egyet. És ez az ellenpélda cáfolja ezt az állításodat.

 

Szóval az egyik érved illogikus, a másik meg valótlan állításra épül.

Előzmény: ErkölcsTan (1020)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1020

Eddig a következő ateistákra jellemző dogmákat leltem, amit tőlük idézek:

  1. "Az ateisták nem hisznek Istenben vagy istenekben. Ennyi."
  2. "Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén. Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni."
  3. "Az ateizmus nem hit, ezért dogmái sincsenek."
  4. "Az agnoszticizmus az ateizmus egyik ága. Gyenge ateizmus"
  5. "Semmiféle Isten nem létezik"
  6. "Isten egy falszifikálhatatlan és teljességgel vizsgálhatatlan dolog"
  7. "vallástalan = ateista"
  8. "Az ateizmus olyan mint a nem-bélyeggyűjtés. Tehát ezért nem lehetnek dogmái"
  9. Az ateizmus egy vallás? Akkor ennyi erővel az egészség egy betegség!
  10. Ha nem hiszel Istenben, nincs más lehetőség, akkor ateista vagy.

Ezek nagyon sok helyen fordulnak elő, rendszeresen használták és jelenleg is használják őket, így nem szükséges semmiféle forrásmegjelölés hozzájuk. Tehát ezek köztudomásúlag ateista kijelentések. A dogmatikus bizonyításuk meg a szükséges minimális elemzésekkel megtörtént itt.

ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1019

Amit írtál, azt nagyon nehéz dolog bárkivel elhitetned.

Az általam elemzett ateista dogmák, ugyan is eléggé köztudomásúak.

...és köztudomású dolgot nem szükséges bizonyítani.

Az azok cáfolata meg le lett logikusan vezetve.

Akinek nincs ateista kényszerképzete, az be is tudja látni és be is látta.

 

 

 

Előzmény: Siphersh (1012)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1018

De mit akartál volna mondani ???

Előzmény: Törölt nick (1017)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1017

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=152751735&t=9190095

 

9+ semmi(0)= páros.:)

 

Nyugottan hülyézz le... még öt percig keresztény leszek mijattad...

Előzmény: Darwin&isten (1016)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1016

Még fejlődik egy kicsit, és kiderül semmiféle isten nem kényszeríti, hanem ő maga az.

Előzmény: Törölt nick (1014)
Siphersh Creative Commons License 2019.10.19 -1 0 1015

"hogy csak a monoteizmus és ateizmus közül lehetne választani és nincs is más lehetőség"

 

Ilyet senki se mondott. A politeista nem is monoteista, és nem is ateista.

 

"hamis dilemma"

 

Nyilvánvaló, hogy az illető azt értette ateista alatt, aki nem istenhívő.

 

Szemantikán vitázni eléggé értelmetlen dolog, de ha arról van szó, hogy szerinted nem kéne ilyen értelemben használni az ateizmus szót, akkor mondhatnád azt, és megpróbálhatnál amellett érvelni.

 

Te viszont nem ezt csinálod, hanem szándékosan félreérted, és úgy reagálsz, mint ha valami mást értene alatta.

 

Ez pedig még az érvelési hiba címkét sem érdemli ki, mert a szándékos csúsztatást naivitás lenne hibának nevezni.

Előzmény: ErkölcsTan (998)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1014

Azér a "kinyilatkoztatás" szót jobban is tisztelhetnéd, ha meg nem, akkor is gondold át, hogy a megadott magyarázat szerint - tök mindegy nem hiszel benne -, Isten által sugalltat jelent...azé túlzásnak érezném, hogy ezt a szegény embert erre Isten "kényszeríti"...

Előzmény: Darwin&isten (1013)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1013

Pontosabban : üres valótlan kinyilatkoztatás.

Előzmény: Siphersh (1012)
Siphersh Creative Commons License 2019.10.19 -1 0 1012

"Ateisták jellemző dogmái"

 

Meg se próbálod se azt igazolni, hogy jellemzők, sem azt, hogy dogmák. Ez így nem tudományos, hanem csak fantáziálás.

Előzmény: ErkölcsTan (1000)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1011

Vastyúk is talál szeget, erről az ürgéről igaz amit írtál.

Előzmény: Törölt nick (1010)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1010

Na, ezt elcseszted. Írod neki az értelmes felnőttet, erre nekem is írsz, mikó köztudottan hülye vagyok szerinted...

 

Nem tetted be a linket...pég kértelek... szépen..:(

Előzmény: Darwin&isten (1009)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1009

Ha netalán mégis akkor letiltotta, mert nem tudományos :-))

Előzmény: Törölt nick (1007)
Darwin&isten Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1008

Ne reménykedj, hogy értelmes felnőtteket érdekel a marhaságod....

Előzmény: ErkölcsTan (1004)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1007

Te még életedben nem beszéltél szakemberrel...

Előzmény: ErkölcsTan (1006)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1006

Nem érdekel senki ebben való hite :-)

A tied meg főként nem.

 

Szakemberekkel a tudást egyeztetjük.

Aki meg buta a témában, azzal ilyesmit nem lehet tenni.

Előzmény: Törölt nick (1005)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1005

Ha kevésbé jáccanád túl, még hihető is lenne...

Előzmény: ErkölcsTan (1004)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1004

Ennek a szakterületnek eléggé jó ismerője és tudora vagyok.

... de csak azért mert sokat foglalkoztam vele

... így sokat is tudok

 

Egyre jobban elismerik a tudásomat már bizonyos szakhelyeken, bizonyos hozzáértő szakemberek.

Ennek az oka jelenleg az összeszedett formában megírt tudományfilozófiai esszém.

 

Túl Richard Dawkinson
IGe (Iván Gábor elemér)

Tudományon átszűrt „Isten”,

avagy van egy kis bibi az ateizmussal

 

Most kezdtem el osztogatni és eljuttatni általam lényegesnek tartott helyekre, de kérni is lehet, akit érdekel, de csak szűk szakmai körök kaphatják meg jelenleg még; Memetikai, pszichológiai, kognitív tudományi, logikai, ismeretelméleti, tudományfilozófiai, szemantikai .... szakmai körök indoklással igényelhetnek belőle. Teológusok kérem kíméljenek.

 

Előzmény: Törölt nick (1003)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1003

A te egód akkora, hogy soha nem tennél senkit x-re...

Előzmény: ErkölcsTan (1002)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1002

Agyaltam rajta, hogy feloldom a tiltásodat,

de végül nem teszem.

Néha írsz értelmeset és viselkedni is megpróbálsz és nem csak legyőzni, félretenni  a másként gondolkozóakat ...

Így amikor olyan kedvem van, mint most is "Megnézem" funkcióval fel tudom fedni

és válaszolgatok is arra, amely már gyógyulást mutat.

Előzmény: Törölt nick (1001)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.19 0 0 1001

"...Ha valami elvileg túl lenne a lehetséges tapasztalaton, akkor nem lehetne sem elmondani, sem elgondolni, s kérdéseket sem lehetne feltenni vele kapcsolatban...."

 

Egy csomó ilyen dolog van.:) Nem mondják el, egyszerűen belső titok marad ... ha nem vagy képes titkot őrizni - az addig kiderül - soha nem tudod meg...

 

(mekkjegyzem, az ilyen tudástartamok esetében az a szerencsésebb, ha soha nem tudod meg)

Előzmény: ErkölcsTan (999)
ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.18 0 0 1000

ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.18 0 0 999

ide is

 

A Metafizika Kiküszöbölése a Nyelv Logikai Elemzésén Keresztül

  • Ha valami elvileg túl lenne a lehetséges tapasztalaton, akkor nem lehetne sem elmondani, sem elgondolni, s kérdéseket sem lehetne feltenni vele kapcsolatban.

 

ErkölcsTan Creative Commons License 2019.10.18 0 0 998

Videó: Hit, vallás, tudomány panelbeszélgetés Boldogkői Zsolt ateista akadémikussal 1. rész 2019. okt. 14.

 

Nekem egyetlenegy részlet tetszett csak az egész vitából amelyet végignéztem, amikor Zsolt elemezni kezdte az agnoszticizmus értelmetlenségét. Valóban az, sőt ha tovább tudja bontogatni a szálat, akkor arra is rájön, hogy hasonló gond van az ateizmussal is, amely "zombi-csoport tagjának még vallja magát. Ezt is sejtheti már hogy nem teljesen jó, hiszen ezt meg éppen a vita elején vetette fel. (atudósok/asciensek) Igen egy tudósnak be kell tudnia látnia, hogy téved ha észérvekkel meggyőzik. .... ha csak nincs kényszerképzete, ami egy pszichológiai elmebetegség és az meggátolja ebben. Jómagam nem fogadok el ilyen vitameghívásokat, pedig többet kapok mint Zsolt, mert értelmetlenek. Akkor lenne értelműk, ha az elején kikötnék, hogy egy ilyen vita, akkor vita, ha a feleknek legalább helyesen kell érvelniük és az érvelési hibák használata tilos.

 

 

Bemutatok egy logikus érvet, hogy miért felesleges például Zsoltnak is ateistának vallania magát, amikor van ennél jobb, hibátlan megoldás is. Például a racionalista önvallomás. /// "Ha nem hiszel Istenben, nincs más lehetőség, akkor ateista vagy." : Az egy hamis dilemma, hogy csak a monoteizmus és ateizmus közül lehetne választani és nincs is más lehetőség. Ez egy bugyutaság. A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van.
a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma
hu.wikipedia.org/wiki/Hamis_dilemma
www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/hamisdilemma.php

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!