Keresés

Részletes keresés

ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 264

Azok nem, de kicsit viccesebbek lesznek, lesz öniróniájuk és talán már nem égetik meg máglyákon a másként viccelőket.

Magyarán nem a golyóimon ültem két évtizedig, hanem amit kitaláltam átvittem elméletből működő gyakorlatba.

Sőt már annyira működik, hogy már a tagadásvallásosok (azaz az ateisták) "gyógyításánál" tartok, tartunk.

 

Mert a pédox vallás ott él már az emberi elmékben, a tudattalanban. Gyógyító Vakcina Gondolatvírusok formájában.

 

 

 

A legtöbb vallás gondolatvírusokkal, vagy más néven mém komplexekkel terjed. Gyakorlatilag beidegződéssel. Különféle beszéd, érzelmi, viselkedési és gondolkozásbeli sokszor teljesen értelmetlen és logikátlan kötöttségeket épít az emberekbe. Továbbá az is tény, hogy az istenhit, legyen az bármelyik, egy illogikus dolog. Az egyén feladja logikus gondolkozását és kritika érzékét is az istenhit mémmel megfertőzött területen. Kísérletekkel bizonyítva lett, hogy ez az elvesztett terület visszanyerhető. Tehát ebből az derült ki, hogy az istenhit csak egy gyógyítható lelki betegség. A gyógyítás módja sokféle lehet, de a legeredményesebb, az egyik bibliai szólást lemodellezve született. Aki kardot emel más ellen, az kard által vész el. Tehát aki hülyeséget, gondolatvírusokat emel más ellen, az hülyeségek és gondolatvírusok által vész el. Persze itt az elveszés nem jár sem az egyén, sem a társadalom számára semmilyen hátrányos, csak előnyös következményekkel.

Ezen oknál fogva a P-DOX Semmiben Sem Hívő vallás több éves kísérletesés után, már eléggé régóta terjeszti ezeket a gyógyító vakcina gondolatvírusokat, amelyek hatása már erősen érződik a társadalmunkon.

A pédox egy gyógyító vakcina vírus és eleve nem fertőz, hanem védettséget ad mindenféle vallás is önmaga ellen is.

Előzmény: Sharion (258)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 263

Nem vagyok judeokeresztény, ezért az érintettek véleménye érdekel.

Előzmény: Sharion (262)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 262

Azt írtad idióta.

Előzmény: Törölt nick (260)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 261

Értem én, csak akkor az van, hogy "megáll az élet", amikor felbukkan egy beszélgetésben a szó: ateizmus. Mi értelme használni, ha "egyeseknek álom, másoknak lidérc"? Egyébként a szó jelentésének a tudományos meghatározása sem egyértelműen tudományos meghatározás. Lehetne az, ha mindenki elfogadná annak. 

Előzmény: ErkölcsTan (252)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 260

Támogathatnád ezt az elképzelést az Ige-hirdetőtől :

________

 

Kötelezően választható logika és józanész-tan oktatás bevezetését kezdeményezzük a templomokban és más egyéb judeokeresztény vallási intézményekben. Mert hol sötétség és butaság honol ott fényt kell gyújtani az emberi elmékben. Felvilágosító munkával segíteni nekik, hogy le tudják rázni az önkényuralomra törő vallások és ideológiák rabláncát. Meg tudjanak ezektől az agymosásoktól, ideológiai kábszerektől szabadulni. Ki tudják önként dobni, oda ahová valóak a történelem szemétdombjára, vagy kukájába.

Előzmény: Sharion (255)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 259

A kutyám legalább tízszer megnézte.

Előzmény: ErkölcsTan (257)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 258

Viccesek, de ettől a keresztények még nem lesznek agnosztikusok vagy nem hívők. :) 

Előzmény: ErkölcsTan (256)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 257

Nem nézel filmeket, nem olvasol könyveket.

Persze a filmek időparadoxonba keverhetnek. :-)

 

na szóval Dart Véder = Anakin Skájvóker, aki egy jedi, aki átalakul fehérből sötétté.

Kicsit olyan kínai jing-jung csikicsuki a dramaturgia

Előzmény: Sharion (255)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 256

Sok helyen használok elme trükköket és a f@szbúkon is volt nem csak 184 ezer fős filozófiai iskolá-m(-nk), hanem több más jellegű oldal is. Ott azért mém képekkel kiosztottuk rendesen a többi vallást is.  Persze csak poénosan, ironikusan. Egy közepes csapattal, több mint 10 ezer képet magyarosítottunk, vagy gyártottunk mi magunk.  A legkevésbé a kazárok és Xenu Isten hívei, akik nem szeretik az efféle poénkodást. A judeokeresztények gyakorlatilag már szinte egy az egyben átvették a módszertanomat. Pülö itt egy ilyen kép rá példának:

 

"Jézus is egy mesehős" ezt terjesztik már a Keresztyén Humor fb oldalon is.

Beértek a Gyógyító Vakcina Gondolat Vírusaink.

 

Keresztyén Humor

 

 

Előzmény: Sharion (254)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 255

Darth Vader megtért, igaz csak a végén.

Ebből annyi igaz, hogy a sátán isten szeretne lenni. Mint a Sith nagyúr.  Ő a főgonosz.

Előzmény: ErkölcsTan (253)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 254

Ne legyél ennyire diszkriminatív. :) 

 

Előzmény: ErkölcsTan (252)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 253

Ez azért a filmben, ami nem azonos a vallással pont ugyanolyan összetett dolog,

mint a judeokersztények Jahve istene/sátánja

Dart Veder is egyszerre mindkettő

 

lásd képen

 

 

 

 

 

Előzmény: Sharion (250)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 252

Engem nem zavar, hogy mások hogyan határozzák meg az ateizmust.

Mert hűlyének és butának mindenkinek jogában áll lennie.

Nem csak az istenhívőknek, de az ateistáknak is.

Másokat szokott inkább zavarni az ateizmus tudományos meghatározása.

Amit a google képkeresője is elsőként ad ki. Nem véletlenül.

Előzmény: Törölt nick (248)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 251

A sötét oldal vadorzója.

Előzmény: ErkölcsTan (249)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 250

Ez tényleg vallás. Még sötét oldal is van. :D Sith nagyúr a fejedelme.

Előzmény: ErkölcsTan (246)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 249

Na és mit mondasz/írsz arra aki valamelyik skandínáv országban hivatalosan bejegyzett Ateista egyház tagja?

Előzmény: Sharion (244)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 248

Jól vam. Ha megkérdeznéd azokat, akik magukat ateistának mondják: ők is így határoznák meg a szó jelentését, szerinted? Ha nem, akkor simán elmondhatod, hogy meghatároztad az ateizmus jelentését - magadnak. Ha másoknak mást jelent, és ha ebben nincs egy megállapodás, hát akkor mire való a szó? Alkalmas lehet pl. egy vitát soha le nem záró érvnek, ami mögé el lehet bújni? 

Előzmény: ErkölcsTan (243)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 247

Ja ez a jedi vallás "halál komoly" és korábban "nem veszem ám túl komolyan" dolog a vallási portfóliómban szereplő másik vallás a P-DOX (paradox) miatt van.  (ja van még ezen kívül más vallásom is)

ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 246

Halál komolyan vagyok Jedi. A jedi kódex szerint élek.

 

Jedi Kódex 

 

részlet belőle:


Nincs érzelem; béke van.

Nincs tudatlanság; tudás van.

Nincs szenvedély; egyensúly van.

Nincs halál; Erő van.

A Jedi nem keres hatalmat.

A Jedi nem uralkodó, nem zsarnok.

A hatalmat keresni, az elhagyni az Erő útját.

Elhagyni az Erőt, a sötét oldalhoz vezet.

Az uralkodó és a zsarnok az ellenség

 

.....

Előzmény: Sharion (244)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 245

Igen, felfedezte: az a férfi aki szereti a nőket az buzi......

Előzmény: Sharion (244)
Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 244

Elhülyéskeded az egészet :)

Aki nem vallásos, az gondolom logikailag nem vallásos. Igaz, a hülyeségben is van logika.

Előzmény: ErkölcsTan (241)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 243

IGen:

 

Google képkeresés: Ateizmus

Első kép

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (240)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 242

Te is tudod olvasgatni a judeokereszténységról szóló Ige-hirdetését......

Előzmény: Sharion (236)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 241

Nem jó a logikád és be is mutatom saját magamon:

 

A Magyar Jedi Rend nagymestere is vagyok és ebéli a Magyar Jedi Tanács képviseletében televíziókban is többször szerepeltem. Ez egy vallás. Tehát vallásom van, több is, de ettől még nem hiszek semmiféle jöttment Istenekben, sem más mítoszlényekben. Tudom, hogy vannak, kitalált lények, alakok. Akinek van vallása, az gondolom logikailag vallásos.

 

Mielőtt bárki kekeckedne: Nem veszem túl komolyan a jediséget is, annyira nem hogy fénykardom se volt soha és nincs is. Elmetrükköket viszont használok.

Előzmény: Sharion (234)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 240

Meg tudod határozni röviden, hogy mi az ateizmus? 

Irónia nélkül. 

Előzmény: ErkölcsTan (238)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 239

 ateista egyházakat alapítanak, ateista isteneket tisztelnek, ateista szertartásokat tartanak stb.

____________

 

És vannak akik saját vallás címén pofátlanul hazudoznak....

Előzmény: ErkölcsTan (237)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 238

Nagyon sok minden lehet. Olvass vissza a topikban!

Ha nehezen megy, akkor csak nézd a képeket!

Előzmény: Törölt nick (235)
ErkölcsTan Creative Commons License 2018.10.19 0 0 237

Ateista logikátlanság, dogma és annak cáfolata:

 

"Az ateizmus egy vallás? Akkor ennyi erővel az egészség egy betegség!"

 

Nem azért vallásosak az ateisták nagy része, amit nem tesznek, hanem azért amit tesznek. Például ateista egyházakat alapítanak, ateista isteneket tisztelnek, ateista szertartásokat tartanak stb.

Sharion Creative Commons License 2018.10.19 0 0 236

Te nem tudod őt olvasni, de ő tud téged.

Előzmény: ErkölcsTan (230)
Törölt nick Creative Commons License 2018.10.19 0 0 235

Ezt mondod te, mások meg mást mondanak az ateista jelentésével kapcsolatban. Szerinted, aki nem hívő, az micsoda (automatikusan)?

 

Előzmény: ErkölcsTan (227)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!