Most hogy mondod, Zalavár volt Zala megye történetének legjelentősebb települése. A Karoling korban ez volt a mai Magyarország területének legjelentősebb települése Mosaburg néven, itt volt Pannónia székhelye.
Zalának ez a keleti, Keszthely, Zalavár, Zalakaros és térsége régiói azok, amik a turisták előtt leginkább ismertek.
Aztán van a középső rész, Zalagerszeg és környéke és van a "Mély-Zala", a nagy turisztikai célpontoktól távol eső, a szlovén és horvát határszélhez közeli régiók, a Kerka-vidék (vagy Hetés) és a Göcsej.
Ez utóbbiakat is érdemes lenne felfedezni, jóllehet kevesebb az ismert turisztikai célpont, mint a Balatonhoz közeli részeken.
Az 1950-es kommunista megyerendezésnél nemcsak Keszthely környéke, hanem Tapolca, Balatonfüred és Sümeg térsége, valamint a komplett Balaton-felvidék átkerült Zala megyétől Veszprém megyéhez.
Sajnos 1979-ben csak Keszthely és térsége tért vissza, a többi "elcsatolt" terület maradt Veszprém megyénél.
Kiemelésre méltó még, hogy lényegében a Festeticsek tették Keszthelyt újkori értelemben vett várossá.
Amúgy egy viszonylag sötét időszak volt a város és az egész keszthelyi járás életében, amikor 1950 és 1979 között Veszprém megyéhez tartoztak, mert a megye kommunista vezetése inkább Veszprémet és a "szocialista nagyipar" megyei központjait, Ajkát, Pétet stb. fejlesztette meg a Balatonnak a Veszprémhez közeli partvidékét.
A reakciósnak, klerikálisnak tartott Keszthely, Tapolca és Pápa jóval kevesebb fejlesztési forrást kapott.
Mellesleg, bár nem ide tartozik, de Veszprém megyének volt egy vadbarom, fanatikus kommunista pártfőtitkára, akinek az egyik "nagy ötlete" a Balaton feltöltése volt, a helyére hatalmas kiterjedésű kukoricatáblákat képzelt el.
Még szerencse, hogy felülről valakik észbe kaptak és időben leállították, nyilván a kommunista felsővezetők között is voltak néhányan, akik szerettek a Baltonnál nyaralni.
A római korban is jelentős település volt Keszthely, utána meg itt született Nagy Theoderik keleti gót király, volt itt egy túlélő római közösség is, az avar kor elején még itt éltek.
A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum archeológusai egy, a maga nemében rendkívül ritka és kitűnő állapotú római aranypénzre bukkantak a Balaton környékén. A szakemberek nem árulták el a lelőhely pontos fekvését, mivel valószínűsíthetően még további értékes leleteket rejt a föld mélye, és ezért tovább folytatják a feltárást.
A 2. századtól felerősödő barbár betörések elől menekülve, a villatulajdonosok – valószínű, hogy a visszatérés reményében – az értékes kincseiket gyakran elásták.
Ennek tudható be, hogy időnként pénzérmékkel töltött agyagkorsók, vagy más, a római időkben elásott értékes leletek kerülnek elő, mint például a késő antik Seuso-kincs, valamennyi közül a leghíresebb.
Extrém ritkának számít a megtalált aranypénz
Az unikális aranyérmére a múzeum közleménye szerint idén februárban bukkantak rá, fémdetektor segítségével.
A PÉNZÉRÉMÉT A 3. SZÁZAD DEREKÁN URALKODOTT VOLUSIANUS CSÁSZÁR VERETTE.
Ezen felül van valahol egy doktori értekezés (Nemzetvédelmi Egyetem) kering a neten.
Elöször ebben olvastam a Répa Rozi történet tényszerü cáfolatát, megállapitva, hogy az csak Eötvös báró kitalációja (Utazás a Balaton körül). Eötvös járt lápafön is... igaz az joval odébb van mint a Balaton. Várong mellett Somogy határán.
Továbbá tételesen bizonyitja Antonia contesse-vel valo affiarját Sobrinak. Felhasználva Antonia önvallomásait is Sobrirol irott életrajzi regényében.
Bünlajstromát tekintve,megállapitja: Lényegében Sobri mint betyár jelentéktelen volt, Antonia tette legendássá.
Nem meglepö, Sobrirol sonak megirták hogy feltünöen joképü, a korbeli sajto és körözölevelek "lányos képünek "irják.
ami ugyannyira valóság, hogy az öreg Kesselstadt maga indult utáéna vagy 15 csendörrel és a lápaföi csatában a sarokba szoritott Sobri sziven lötte magát.
"Subri (Sobri) Józsi, Öt megyére szóló kalandozásai közben sokszor megfordult Zalában is. Legutolszor a Sümeg - keszthelyi út mentén nyújtózkodó gyöngyösi csárdában ricsajozott a ringó derekú Répa Rozival, a leányfejjel asszonysorba került babájával."
Amit erröl tudni kell, Répa Rozi sosem létezett.
Sobri az igen magasan növö virágszálakat szerette, és igen megejtette leányfejjel, de nem Répa Rozit, hanem Kesselstadt Antoniagrofkisasszonyt.
Annak a Kesselstadt grofnak a lányát, aki akinek emberei majd a Lápaföi csatában Sobrit lelövik. Az öreg Kesselstdtot ilyenformán a személyes bosszu vezérelte.
Antonia grófkiasasszonnyal mi lett? Soha nem felejtette el szerelmét. Antoniának köszönhetö a Sobri legenda, és az utonállo megdicsöülése.
Antonia inditotta el a legendát:
"Sobri, a legnagyobb magyar rablóvezér, cimnel amely 1843-ban jelent meg német nyelven, az írója bizonyos Kesselstadt Antónia."
Akkor hogy is lett Répa Rozi Kesselstadt grófkisasszonybol?
Egyfajta kegyelet és tapintat Eötvös Báro részéröl, aki "Utazása Balaton körül" cimü munkájával teremtette meg Répa Rozi alakját (hogy mér választott ennyire hülye nevet, amiböl már akkoriban is kilogott a loláb???) ezért hogy a grófkiasasszony "megesettségét" Répa Rozi nemlétezö szeretö alakjával elrejtse,
Nos fölösleges volt, indirekte Antonia grofkisasszony a Sobri életrajzzal, ami utjára inditotta a legendát, maga tálalta ki a hozzá füzött érzelmeit.
Valodi dréáma a 19. század elején:
a szerelems grófkiasasszony
a romantikus lelkü utonállo
és a bosszuszonjas apa regénybe illö története zárult le a Lápaföi csatában 1837 fenruárjában.
eredeti forrás: Sobri Józsefet Antonia grofkisasszony csak Gyurinak szolitotta. Ezért aze redeti munka:
A. Kesselstadt, 1843: Georg Schobri dér Ráuber Hauptmann in Ungarn. Wien.
Eke István ásatásvezető régész munkatársunk elmesélte, hogy már korábban is sejteni lehetett, hogy a területen vannak még rejtett kincsek. Ugyanis a városban keringett egy legenda, ami arról szólt, hogy ezen a településrészen mindig furcsán nőtt a kukorica, sőt bizonyos sávokban ki is égett. Az emberek azt hitték, valamilyen titkos alagútrendszert rejt a föld, a római korral foglalkozó történészek és régészek azonban arra gyanakodtak, hogy itt inkább borostyánkőút húzódik. Az élet őket igazolta, a napokban felszínre került az ókori kereskedelmi út egy része. Az izgalmas felfedezés alapja sejthető volt, hiszen már diákként megtanultuk, hogy a borostyánkőút egy fontos kereskedelmi és katonai út volt a Római Birodalom idején, ami az Adriai-tengertől egészen a Balti-tengerig húzódott, és az útvonalba tökéletesen illeszkedik a Salla-Savaria-Scarbantia (Zalalövő-Szombathely-Sopron) terület.
A munkálatokat egy magnetométeres és talajradaros vizsgálat is megelőzte, és a múzeumbarát fémkeresős csoport is átvizsgálta a területet. Már a kezdeti szakaszban sok római kori érme és fémtárgy előkerült. Háromszáz pénzérmét találtak, amelyeket a 2-4. században használhattak, de ebből a korból származtatnak több épületmaradványt is.
Ezeknek egy része lakóház, mások gazdasági vagy a helyi iparhoz köthető épületek lehettek. Több házmaradványon azonban égési nyomokat figyeltek meg, ami vagy háborúra vagy más tűzesetre utalnak. De számos apróbb ékszert, csatot és fibulát, valamint egy bronzból öntött szobortöredéket is találtak, ami a testtartásból ítélve Vénusz-szobrocska lehetett. Az eredetileg kb. 20 cm nagyságú női alak a feltételezések szerint egy házi oltáron állhatott.
A régészeti munkák ideje alatt konzulensként jelen volt Dr. Redő Ferenc nyugalmazott régész, aki korábban a Régészeti Intézet igazgatóhelyettese volt, és húsz éven át Zalalövő ókori múltját kutatta. Számára is nagy élmény a mostani feltárás eredménye,már csak azért is, mert a legutóbbi időszak leleteit és a mostani felfedezéseket ő tudja a leginkább összefüggésbe hozni. Most már kétség sem fér hozzá, hogy Salla, az ókori belső pannóniai település nagyobb volt, mint ezt eddig a szakemberek feltételezték, hiszen most már a Zala folyótól délre fekvő területeket is a helységhez lehet csatolni. A leletanyag pedig azt mutatja, hogy e városban magas igényű lakosság élt a római korban.
"Szent Balázs templomrom, a Nivegy-völgy neves látnivalója A templom építését a XII-XIII. századra teszik, az egyik forrás említ egy XII. századi, fából épült elődöt is. A torony és a hozzá tartozó hajó a korai, román maghoz való későbbi gótikus hozzáépítés, feltehetően a XIII. század második negyedéből. A templomhoz kripta és sekrestyekápolna is épült, a torony felőli oldalon háromnyílású kegyúri karzat látható. Román kori szentélye kívül négyszögletes záródású, belül íves, hasonlót Zánkán láthatunk, a ma is álló templomnál. Íves kapuzatát érdemes megcsodálni a templom előtt álló fügefák árnyékából.
Szentbalázs falut először 1333-34-ben említik, papját Jakabnak hívják, káplánja János. Érdekes, hogy Pelárgus János 1872-es rajzán a torony bejárat felőli oldalán még kereszt alakú ablakot ábrázol, a déli falon pedig három résablak található. Ez analógiát mutat a közeli felsődörgicsei templomrommal, ahol a nyugati falon kereszt alakú ablakot, a délin pedig három résablakot találunk. Kozák Károly tanulmánya szerint mindkettő Szentháromság szimbólum, Felsődörgicsén az ablakok a keresztelőmedence helyét jelölték. Hasonló, kereszt alakú toronyablak volt megfigyelhető a révfülöpi Ecsér falu templomromján, illetve a déli fal három résablaka is stimmel. A török időkben néptelenedett el a település, a templomot is ekkor hagyhatták el. 1962-ben a romok közül előkerült egy késő gótikus/korai reneszánsz pasztofórium is, amit akkor a Keszthelyi Múzeumba szállítottak. A romot 2001-2002-ben részlegesen helyreállították. Mi 2009-ben látogattuk meg, akkor azért a felújítás után érzékelhettünk némi állagromlást. A romot szeretnénk meglátogatni mostanában, sajnos a 2009-es emlékek kicsit megkoptak, és a források még az épület részeinek tájolásában is sokszor ellentmondásosak, jó lenne egy tudatosabb szemlélődés erejéig visszatérni. Megéri meglátogatni a romot, hiszen a panoráma is csodálatos mellőle, a Szent Balázs-hegyről. A Szent Balázs templomrom titokzatos története A források felmérése közepette találtam egy cikket az mno.hu-n, amiben arról írnak, hogy a Szent Balázs templomrom története elég furcsa fordulatot vesz a XX. században. A magyar forrás Lanz Györgyként említ egy embert, akit a modern kori templomos rend megalapítójaként aposztrofál. Az illető Jörg Lanz von Liebenfels, eredeti nevén Adolph Joseph Lanz osztrák okkultista filozófiával foglalkozó, a Wikipédia szerint szélhámos. Egy biztos, nehéz definiálni személyiségét. Elméleteiből később a német nemzetiszocializmus is táplálkozott. 1918-ban Magyarországra érkezett, lelkes antikommunistaként, aktívan fellépett a forradalmi rendszer ellen. És itt jön az érdekesség, 1926-ban állítólag megvásárolta a Szent Balázs templomromot, amibe be is költözött, és kisebb átalakításokat végzett, a tornyot és a nagyobb hajó egy részét lakhatóvá tette, az épületet nyári rezidenciaként is használta. 1925-ben a Balaton-felvidéken, 1937-ben Szentendrén alapított "fiókszervezeteket" az új templomos rend számára Magyarországon. Sajnos a magyar források elég homályosak, és kicsit össze-vissza kezelik ezt a történetet. Ha valaki rendelkezik plusz infóval az esetről, vagy hiteles forrással, az nagyon szuper lenne. Egy biztos, 1933-ban Magyarországról Svájcba költözik Liebenfels. Hogy a romot mikor hagyták el teljesen, azt nem tudni. Érdekes lenne kideríteni a teljes történetet."
Közte a gyöngyösi betyárcsárdáról szóló, amelynek a közelében, egy pincénél a pandúrok tűzharcban lelőtték a hírhedt Vak Illés (valódi nevén Illés Imre) nevű betyárt és egyik társát 1862. december 15-én.
