1796. július 9-én történt a balatoni hajózás ismert történelmének legnagyobb katasztrófája, az akkor még Zala vármegyéhez tartozó Révfülöp és a Somogy vármegyei Balatonboglár között:
"1796. július 9-én történt a Balaton eddigi legnagyobb tragédiája,[23] amely a révfülöpi révhez kötődik. Az ekkor már Ságvári György birtokán és üzemeltetésében működő fülöpi rév a mai révfülöpi hajókikötő területén működött.
Egy révhajó balesete során „midőn a Szegénysgh Somogyra aratás végett indula” 58 ember halt meg.[24] A balesetet szenvedett révhajó jó időben indult el, aratómunkásokat szállított Boglárra, a déli partra. Feltételezés szerint, mivel két másik hajó már útra kelt Boglár felé, sok utas csak az utolsó hajóval tudott elindulni. Két összekötözött, nagyméretű, tölgyfából készült bödönhajó[26] alkotta a révhajót. A bakonyi főnnek is nevezett bukószél,[27] a Bakony felől érkező erős északi szél[29] csapott le a tavon már félig átjutott hajóra. Amikor a hajó kormányát rögzítő kenderkötél elszakadt („…a Kormány Gúzsa el szakadván–”.[24]), az irányíthatatlanná vált hajó felborult, és a révész a Somogyba induló aratócsapattal együtt a vízbe zuhant. A hajón tartózkodó hatvanegy ember közül csak a tapasztalt révész és két utasa, a 28 éves tapolcai Dervarits László és Szűcs Péter Ádám menekült meg, ötvennyolc ember azonban a balatoni vihar áldozatává vált. Első fokon a révészt 30 pálcaütésre ítélték és a révészszolgálattól végleg eltiltották, de a vád fellebbezett. A másodfokú eljárás végét azonban nem érte meg a révész, mert 1797. március 1-jén meghalt a börtönben."
Zala és Vas vármegyék szegényebb régióiból toborzódtak össze azok a summások (sommások), akik a Balatonon átkelve, Somogyba jártak át aratni.
"Summás (sommás) élet már az 1700-as évek elején kezdet kialakulni Magyarországon, főleg az 1000 holdas uradalmaknak volt az idénymunkásokra szüksége. Az uradalomban élő, állandó béres cselédek látták el a közvetlen alapmunkákat, az állatgondozás, szántás, vetés, erdőgondozás feladatait.
Betakarításkor segítség kellett. Erre a munkára szegődtek a summások tavasztól őszig, aratástól répaszedésig. Szegényebb megyékből kerültek ki az úgynevezett summásbandák. A boglári és környékbeli uradalmakba Zala- és Vas megyéből szerveződtek. Vezetőjüket, a „bandagazdát” maguk közül választották, általában egy közösségből, egy településről álltak össze a hat hónapi munkára. A munkát a vezető summásgazda irányította, ő osztotta el a mindennapi feladatokat, és a szerződés lejáratakor a fizetséget, amit általában gabonában kaptak meg. A férfi „egész kezes”, egész részt kapott, a nők és fiatalkorúak „félkezesek”, azok fél és negyed részt kaptak. Bár nem egyszer a nők is ugyanazt a munkát végezték, mint a férfiak, mégis kevesebbet kaptak az osztásnál. Az élelmezést a munkát adó uradalom adta, heti és havi kiosztásban. A bandagazda jelölte ki a szakácsot. A reggeli, fekete cikóriakávé mellet csak este volt meleg egytálétel. Napközben a magukkal vitt száraz ételt ették, ahogy a sommás dal is mondja: „van veres hagyma a tarisznyába, keserű magában”. A szállást szintén az uradalom adta, amik általában a tavasszal kiürült, kiganézott, friss szalmával feltöltött birkaaklok voltak. Abban szállásolták el a 40-60 fős summás bandát. Szigorú rend uralkodott a summások között A szálláshely deszkapalánkkal ketté volt választva, így a férfiak és nők - még ha házastársak is voltak - külön kellett aludjanak. Az állandó uradalmi béresek és cselédek lenézték a summásokat, nem is igen vegyültek közéjük. Igen szép summás lánynak kellet ahhoz lenni, hogy valamelyik helyi legény elszeresse, vagy nőül vegye. Az őszi betakarítás befejeztével kiosztotta a kasznár úr a summások gabona járandóságát, „pozsonyi mérőben” számolta (1 pozsonyi mérő 62,7 liter - 40 kg). "Egész kezes" rész búzából 15 mérő = 600 kiló, rozs vagy árpa 8 mérő = 320 kg, ezen felül, ha az uradalomban jó termés volt, akkor valamennyi pénzt is fizettek a summásoknak. A boglári és környéken dolgozó summások kiosztott részesedését szekerekre rakták, és a boglári révhajó kikötőjébe vitték. Onnan aztán - átkelve a nagy Balatonon - tértek haza zalai vagy vasi falujukba."
Patkó Bandi fája - ma már sajnos csak csonk, mert 2019-ben leégett - nagyjából félúton található Barcs és Sarány között, kissé keletre Középrigóc vasútállomástól.
A népi emlékezet szerint a fa mellett volt található a híres-hírhedt rigóci csárda, amely az 1860-as évek első felében a somogyi betyárok találkozási helye és szórakozóhelye volt.
Patkó Bandi fájának pontos helyszíne a kuglis térképen:
Zárásként, pedig egy idézet Juhász Ferenc költő Rezi bordal költeményéből:
“Nézd a rezi hegy üstökét, zöld bozontját nyomja az ég, rengő erdeit. Ott ül eső boronálta fején sziklakoronája. Gőzoszlopok tömődnek a dus fellegekig.”
Aki járt már a Rezi várban az tudja, hogy a megmaradt, ég felé nyújtózkodó 8-10 méter magas és közel két méter széles falak mellett elnézve tényleg páratlan kilátásban van része a kirándulónak.
Szinte 360 fokos rálátásunk lesz a Balaton-felvidékre, a Meleg-hegy púpjára a közeli Tátikára és a rajta fekvő várra. Fejünket tovább forgatva, igazán bámulatos, amikor szemeink rátalálnak a Béke Sztúpa fehéren világító kupolájára. Arról nem is beszélve, hogy tiszta időben még a Balatont és a Sümegi várat is láthatjuk.
Érdemes a várfalak alatt lévő környéket is végig pásztázni, hiszen a mesebeli nevekkel megáldott Vindornyafok, Vindornyaszőlős, Vindornyalak, Várvölgy és a már emlegetett Zalaszántó is a látvány részét képezik. Nem csak vizuálisan, de óránként felcsendülő templomharangjaik is emelik a helyen töltött percek és órák különlegességét.
A történelem egy romos szelete: Rezi vár
A várat már a 13. századból való írásos emlékek is említik. Sorsa kissé hányattatottan alakult, ugyanis kézről kézre adták a nádorok, püspökök, de volt olyan is, hogy az urak ostrommal szerezték meg egymástól. A török dúlás ideje alatt aztán a Pethő család birtokolta a várat, kiknek „uralkodása” alatt a 16. század végére az teljesen romokban hevert, használhatatlanná vált. Majd a 18. század végén a Festetics család kezébe kerül, de a romok rendbe hozását csak a 2000-es években kezdik meg.
A 418 méter magas dolomit csúcson álló Rezi vár ma a kirándulók fellegvára. Innen lenyűgözően szép a napkelte és a napnyugta is. A vár „kertjében” idős fák adják az árnyékot, melyek alatt számos piknik padot és asztalokat, valamint tűzrakóhelyeket találunk."
Egy éghajlatváltozás és mezőgazdaság témájú videóban hallottam, hogy a jövőben Zala lehet Magyarország egyik legkiválóbb bortermő vidéke.
A klímaváltozás következtében az évi napfényes órák száma folyamatosan nő, viszont itt nincsenek és valszeg a jövőben sem lesznek olyan kíméletlen hőségek és aszályok, mint az ország más régióiban, főleg az Alföldön.
Állítólag néhány fiatal borász már kezdi felfedezni a Zalai-dombságban rejlő lehetőségeket.
"Ha Vonyarcvashegyen jársz, mindenképpen mássz fel a Fénykereszthez, hiszen csodás panorámát nyújt a Keszthelyi-öbölre. A kicsit bevállalósabbak semmiképp ne hagyják ki a Berzsenyi-kilátót sem, hiszen legfelső szintjéről lélegzetelállító körpanoráma tárul elénk: észak felől a távolban (tiszta időben) Rezi vára látható. Keleti irányba tekintve Badacsony déli részét is megpillanthatjuk.
Délre fordulva elénk tárul a Balaton, a híres Szent Mihály-domb és a rajta fekvő kápolna – ami kétségtelenül Zala egyik legértékesebb kincse!
A Szent Mihály kápolnát hazánk egyetlen halászkápolnájaként tartják számon. Egyes feljegyzések szerint a dolomitképződmény, ami a templomot a földhöz tapasztja, egykor a Balaton vízéből kiemelkedő sziget volt. A rómaiak idején őrtorony állhatott itt, majd várat építettek a dombtetőre, amely később megsemmisült.
De hogy került rá a kápolna?
Egy legenda szerint a kápolnát halászok emeltették tiszteletadásként, amiért éppen hogy, de sikeresen megmenekültek egy balatoni viharból. Erre a legendára utal a kápolnához vezető út mellett látható a 40 halász emlékhelye is. "
A török időkben a két megyén keresztül húzódott a törökök és a maradék magyar állam közti frontvonal egyik szakasza, amit egyre nyugatabbra nyomtak a törökök. A lakosság is kicserélődött a török részen, délszlávok költöztek be tömegesen. Különben nem túl ismert, hogy a magyarországi török várak helyőrségeinek többsége is muzulmán és ortodox délszláv volt.
Hát katonának sem volt valami jó ott lenni , kb 50valahány napot voltam csak otthon a több mint 500ból...ha nem lettem volna dandárpostás még jobban utáltam volna...így volt némi " szabadságom "...meg a szeszcsempészésből fel tudtam tuningolni a nem túl extra katonakaját / lásd kantinos sütik / .
Hát régen volt...receptet nem kértem róla :)...ami tuti , három lap , közötte egy csokis és egy fehér krém / sztem nem vanilia / , tetején csokimáz...nagyon finom volt.
Ehhez nem tudok hozzászólni, mert én a Hajdúságban, a debreceni Kossuthban voltam egy kőkemény alapkiképzésen, utána meg a Gödöllői-dombságban, Nagytarcsa, Pécel és Isaszeg térségében védtem a hazát. :-)
Milyen Belső-Somogy? Amikor katona voltam Marcaliban villanyoltáskor sokszor hangzott el a szlogen, hogy kapcsoljuk Marcalit :) Sok igazság volt benne.
Kedvenc íróm...sok története játszódik a környékünkön, a Hajnal Badányban / nagy kedvenc / ihletője a somogyfajszi malom, ahol sokszor nyaralt a rokonainál.
Másfél évig elég sokszor találkoztam vele...Lentiben voltam katona, a kantinban ez volt az egyik kapható süti...mondjuk nekem a Göcsej szelet jobban ízlett, de ez sem volt rossz...ja és a Túrókocka...a zsoldom nagy része kb sütire ment el :)
