Segítséget szeretnék kérni, mert nagy bajban vagyok és a családom is. Előre szólok, hogy nincs jó megoldás és, hogy lehet,hogy valaki önzőnek fog gondolni, de ennyi idő után már járna nekem és a kisbabámnak is az,hogy jobban érezzük magunkat! Minden értelmes tanácsot köszönök. 3 éve vagyunk együtt a férjemmel és nagyon szeretjük egymást. Az előző kapcsolatából született egy gyermeke, akinek nevelési jogáról az édesanya lemondott, mielőtt mi összejöttünk volna, a nagyszülők és a férjem viselték gondját a kicsinek 80 % ban. Miután az anya elment mi összekerültünk, szerettem a gyereket, mert előtte már sokat vigyáztam rá és ragaszkodott is hozzám, mikor egy pár lettünk akkor volt 2 éves. Tüneményes kis tündér volt, mindenki szerette és sajnálkozott, hogy mondhatott le az anyja, hogy mehetett el. Egyelőre nem sok pénzünk volt ezért a férjem szüleihez költöztünk. Viszonylag jól indult a dolog, kedveltek is, elvoltunk. Ekkor kezdődtek a gondok. 3 éve egy nyugodt napom nincs, azóta sem. Kezdetben csak minden döntésből kihagytak, pedig próbálkoztam nevelni, végülis a nevelő anyja lettem. Az anyósom a mai napig abban a kényszerképzetben él, hogy mivel 3 évig ő nevelte ő az anyja. Napi szinten éreztetve volt velem, habár igyekeztem, hogy én ott senki nem vagyok, hogy mit hogyan kéne csinálni, ha bármit is próbáltam nevelő célzattal tanítani, mondani mindig le voltam hurrogva. Egy idő után kezdtem kikészülni. Minden nap szomorú voltam, el akartam költözni és sikerült is elmennünk a szomszédos városba, de fél év múlva haza kellett mennünk, vissza a szülőkhöz anyagi okokból, de az a fél év is maga volt a pokol járás. Ott voltam egy 3 éves gyerekkel, aki körül annyi sz*rság kezdett körvonalazódni, hogy jóformán ránézni sem tudtam, minden nap sírtam és alig tudtam kikelni az ágyból. Ha éppen nem a szülők egrecéroztatását kellett hallgatnom, akkor az édesanya rukkolt ki valamivel lépten-nyomon (csak a nevelési jogról mondott le, tehát maradt beleszólása a dolgokba.), kezdtem érezni, hogy teljesen kicsúszik a talaj a lábam alól és visszajöttünk. Itt már teljesen a padlóra kerültem. A párom próbált segíteni, de nem tudott, rengeteg gyermekkori traumám jött elő teljesen elvesztettem magam. A gyerek az anyósom szobájában aludt vele, mi a párommal egy külön szobában, volt hogy napokig nem mentem ki, nem tudtam elmenni dolgozni, utolsó évem volt hátra egy képzésből és nem tudtam megcsinálni. Úgy döntöttünk orvoshoz megyünk. Elkezdtem tavaly járni egy pszichiáterhez, aki valamelyest segített, próbáltak gyógyszerekkel kezelni, és ideig óráig működött. Májusig szedtem a gyógyszereket és eljártam a terápiákra, de a gyógyszerek teljesen kiütöttek és nem éreztem jobban magam tőlük még hónapok után sem, volt egy öngyilkossági kísérletem is, kórházba vittek, nem esett bajom. Őrületesen nagy dilemma az, hogy megtaláltam a nagy betűs igazit akit annyira szeretek máig is egyre jobban és ott ez a gyerek dolog ami ellen nem tudtam mit tenni. Közben teljesen eltávolodtunk a gyerekkel. Féltem tőle és az őt körbe vevő dolgoktól. Aztán sikerült elhelyezkednem és fél évig ki is tartott a dolog, és közben sikerült helyben találni egy lakást, de nem elég távol a nagyszülőktől és az édesanyától. Hiába jöttünk el kb 1 éve még a nyakamba kaptam a saját anyám, apám, és testvérem állandó zaklatását, hogy tudok így bánni egy gyerekkel. Legalább 4-5 oldalról kapom az ívet folyamatosan és én ezt nem bírom tovább csinálni, 3 éve ez megy. És ha csak rólam lenne szó... Decemberben kiderült, hogy kisbabát várok, rettenetesen boldog voltam, mert reméltem így a férjem családja majd vesz valami emberszámba engem is és egy család leszünk, boldogok. Nem adtam fel, de minden elölről kezdődött. A bántások, a depresszió, így 5 hónapos terhesen mikor boldognak kéne lennem és nem tudok az lenni, és eljutottam oda, hogy ránézek az idegen gyerekre és csak a nyűg, baj, probléma forrását látom, pedig megpróbáltam szeretni,de nem megy. Elviszem az óvodába, főzök, mosok rá, gondját viselem fizikailag, de ennyi, bár ez is jóval több,mint amit a kedves édesanyja tett érte. Eljutottam arra a szintre, hogy veszélyben érzem a kisbabám, érzem, hogy nyugtalan, boldogtalan és nem akarom tönkretenni őt. A férjemet nem kérhetem arra, hogy beszéljen a saját gyereke ellen az édesanyával, hogy magához venné-e, de ez így nem megy, el akarok menni, elvinni innen messzire a babát, hogy legyen esélye a boldog életre ne stresszben kelljen megszületnie és felnőnie. Két megoldás van, vagy én magam beszélek az anyával, hogy vegye magához a lányát, mert én nem tudok neki megfelelő neveltetést biztosítani, olyat amilyet egyébként érdemelne, de ott tartunk, hogy utál velem lenni és érzi,hogy nem szeretem, ebben az esetben a férjem csak akkor mond le róla, ha már 5 éve ő neveli, bírósági úton elpereli tőle. A másik, hogy a családom megkövezne, ha ezt tudná és szóba sem állnának velem, jobban szeretik az idegen gyereket,mint engem, szóval nem levén más opció és nem tudnék kihez menni elmegyek jó messzire innen. Valaki valami ötlet? Tényleg nem bírom már ezt tovább, hogy 4-5 embernek megfelelve kellene nevelnem egy gyereket ami nem is az enyém és nem is akartam. Elfáradtam nem tudom tovább csinálni és a kisbabám épsége az első!!! Köszönöm...
Kérlek, kérdőívem kitöltésével segítsétek szakdolgozati kutatásom sikerességét, melyben a kisgyermekes nők munkavállalással kapcsolatos igényeit és lehetőségeit kutatom! Köszönöm szépen!
Első dolog: Én 25 éves vagyok (a 23. a gyerekem várható születésnapja miatt van a nickben), a férjem 32 éves. Én fogalmaztam rosszul. Van egy érettségim és a szakközépben végeztem alapfokú pedagógiai ismereteket.
Mikor már a férjemmel egy pár voltunk biztatott sokat, hogy kezdjek bele valami jó szakmába, hogy könnyebben boldoguljak, de ha éppen nem volt munkám nem zaklatott vele, mert Ő is sokat volt ilyen helyzetben.
A Választásom a boltvezető képzésre esett, mert úgy éreztem az a megfelelő nekem, közben sikerült is boltban elhelyezkednem mellette tanultam, jártam a kezelésekre, de egyszerűen nem tudtam megcsinálni, sokszor a szobából nem tudtam kijönni, mert akkor még a szülőkkel éltünk és rettegtem, hogy találkozom velük, lényeg a lényeg nem voltam jó állapotban.
2011 óta mióta végeztem sok helyen dolgoztam, van külföldi munkatapasztalatom is, sok felé megfordultam, sajnos a környékünkön nem túl rózsás a munkavállalás.
Itt jönne képbe a férjem aki kiválóan érettségizett és fel is vették egyetemre, de rettenetesen rossz immunrendszere volt akkoriban, hiába tanult jól a rengeteg betegség miatt nem tudta befejezni, bár nagyon szerette volna, nem úgy volt , mint én a szakmával.
Utána azért végezett el egy csomó szakmát, mert próbált megfelelni a munkaerő piacnak.
Sorban végezte el ami épp a legkeresettebb szakma volt, mégsem boldogult. Elvégezte a gyermek és ifjúságvédőt, a valutapénztáros és valutaügyintézőt, magánnyomozót, személyi és vagyonőrit, a vállalkozási ügyintézőt és a gyakorló ápolót. Jelenlegi munkahelyén az egészségügyben megkövetelték a továbblépéshez a szakmát így azt azért csinálja jelenleg, meg érdekelte is valamennyire, ha végez akkor szakápoló lesz.
Én szerettem volna pár hónappal ezelőtt hivatásos gondnok lenni, mert nagyon érdekel egyébként ez a szociális vonal (egészségügy része nem , inkább mentálisan), ezért úgy döntöttem, ilyesmit végeznék el, ha a baba akkora lesz.
Középfokú pedagógiai végzettségem van és érettségim, a férjem a 7. szakmáját csinálja és egyikünk sem idióta.
Gondolod én az vagyok? :-)
Középfokú pedagógiai végzettség az a régi óvónői szakközép iskolát jelenti.
23 évesen ilyet aligha végezhettél, mert aki végzett az már 40 fölött jár és elkötelezett a diploma megszerzésére, különben munkaviszony megszűnik.
Esetleg ilyen végzettsége lehet még a szakmai tárgyat oktató szakoktatóknak, de ők sem 23 évesek, hanem legalább 43.
Hatályos törvény alapján a legutolsó dátum 2012. január 1. Vagyis már ez előtt alkalmazásban kellett, hogy álljanak. Ennek már 6 éve. 6 évvel ezelőtt te pedig aligha álltál pedagógiai állásban :-)
Van még ugyan egy engedmény miszerint foglalkoztatható így is, ha kevesebb mint 10 éve van hátra a nyugdíjig. De ez nálad ugye megint nem játszik :-)
Mondjuk aki nem ért hozzá, annak is egyből feltűnik, hogy az érettségit a pedagógiai végzettség utánra írtad :-)
Szóval maradjunk annyiban, hogy 2012 január 1-től a pedagógiai végzettség az diplomát kell, hogy jelentsen.
2015 január 1-től van olyan engedmény, hogy aki nyelvvizsga hiánya miatt még nem kapta kézhez a diplomáját az határozott idejű szerződéssel gyakornokként foglalkoztatható. Ha az előírt határidőig nem teszi le nyelvvizsgát, akkor a munkaviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik.
A plusz poén kedvvért felsorolnád a huszonéves férjed meglévő 6 szakmáját és a hetediket amit éppen most tesz le?
Utána rá is térhetnék végre a valóságra, hogy megoldást találjunk.
Középfokú pedagógiai végzettségem van és érettségim, a férjem a 7. szakmáját csinálja és egyikünk sem idióta. A gyerek anyja az már egész más, de érettségi ott is megvan ( bár sosem láttam nem tudom). És képzeld nem szoktam ezzel zaklatni és esze ágában sincs engem elhagyni. Meg fogjuk próbálni együtt megoldani, mert nagyon szeretjük egymást, és képzeld nem azon járt az eszem, hogy elvegyem a barátnőmtől.
Láttam, hogy kihasználja, ugráltatja, állandóan elvégeztette a házimunkát a férjemmel míg együtt voltak, meg az odajáró barátaival, a férjem is dolgozott akkor is, és még a gyerekre is ő figyelt.
Segíteni szerettem volna rajta és tudtam, hogy nem szereti őt és csak kihasználja (saját maga is megjegyezte többször, hogy nem szereti már) és nekem majd megszakadt a szívem, mert én igazából szerettem már akkor is, hónapokig elnyomtam a dolgot, hogy ne én legyek aki tönkreteszi a családjukat.
Akkor történt, hogy dobbantani akart saját önszántából elmenni, mert hogy addigra már ki volt neki nézve valaki akihez odacuccolhat, és ezek után jöttünk mi össze a férjemmel.
Aztán kezdődött a gyermek elhelyezés. Hosszú hónapokig tartott. A gyerek 1-1 hétig felváltva volt az apjánál és az anyjánál, míg végül azt mondta, hogy maradjon velünk.
Kb. 1 év telt el mikorra neki már megint új párja volt, aki meg kell jegyeznem hozzá képest elég normális, ha a gyereket érintő kérdésben kell tárgyalni hamarabb írok a srácnak. Ekkor valamennyire összeszedte magát és tette azt az ajánlatot amit fentebb már kifejtettem és ezzel párhuzamosan történtek azok a dolgok is amik annyira bántanak engem.
Szóval leültem a férjemmel a napokban, hogy nem tudom már ezt így csinálni és beszélni akarok a nővel, hogy vegye magához a gyermeket, még ha ő meg is utál érte. Ő teljesen megért engem, de nekem meg kell értenem, hogy nem fog lemondani a gyerekről, csak ha elpereli tőle. Ha az sikerül mindketten abban bízunk, hogy helyrejöhet köztünk annyira a dolog, hogy neveljük a gyerekünket és együtt maradjunk, mert ezt az egy dolgot leszámítva semmi gond nincs (legalábbis a kapcsolattal.)
Na remélem így már érthető. Próbáltam kronológiai sorrendet betartani, de amit már elmondtam nem írom le még egyszer
Ess neki újból a történetnek, mégpedig tagoltan, érthetően, időbeli sorrendben és tényszerűen.
Erre a kesze-kuszán előadott, értelmezhetetlen élethelyzetedre nem lehet érdemi tanácsot adni, csupán az jön le belőle, hogy ideje korán befejezted tanulmányaid. Pedig igen nagy szükséged lett volna még képzésre, sokkal nagyobb, minthogy lenyúld a barátnőd lányának apját. Vélelmezem, hogy volt barátnőd és férjed sem képzettebb nálad.
Ezeket nem sértésnek írom, hanem tényeknek. Mégpedig azért, hogy feltehesd magadnak a kérdést, hogy mi értelme volt. Hová jutottál vele?
Ha ezen eltudsz gondolkozni, akkor a magas lóról is letudsz szállni. Ugyanis te jöttél ide segítséget kérni és nem te teszel nekünk szívességet.
Ha arra kérlek, hogy írj tagoltan, akkor úgy írsz! Hiszen kávézni senki nem fog elmenni egy 5 hónapos terhes kismamával. Aki mégis elmenne, annak tanácsa annyit is ér :-)
Én kitudlak vezetni a krízisből, melynek feltétételeit az előbb olvastad. Ezek nem nekem kellenek, hanem a te érdekeid szolgálják rövid és hosszútávon egyaránt.
Ellenkező estben borítékolom, hogy záros határidőn belül a férjed is döntést hoz, miszerint kilép ebből a felállásból. Biztos vagyok, hogy már kapja egy ideje az ez irányú tanácsokat.
Sajnos nem fér minden ide,de aki úgy gondolja, hogy ennyi alapján komplex és átfogó véleményt tud mondani szívesen meghívom egy kávéra és elmesélem. Nagyon sok dolog még nincs itt! Az amit leírtam az alapján vártam volna olyan hozzászólásokat,hogy merre tudnék elindulni, hogy mit tegyek, hogy mindenki a legkevésbé sérüljön. Mivel nem tudok tovább ebben a helyzetben így létezni és már ébredéskor 100 a pulzusom, a terhességi súlyom is jóval alacsonyabb,mint kéne, mert az idegtől enni sem tudok mindenképp tennem kell valamit a babáért. Ezért jutottam idáig és némi megértést várnék, önigazolást nem, mert én tudom miben vagyok, miken megyek keresztül. Sajnálom, hogy kihaltak a segítőkész emberek és csak ítélkezni tudtok.
Rohadtul nem a barátnőm, csak az volt. Az,hogy nincs vele egyéb problémám nem jelenti, hogy a barátnőm! Sőt kifejezetten útálom azért, mert a nyakamba sózta a gyerekét. Azt, hogy viszonylag normális a kapcsolat közöttünk azért emeltem ki, mert gondoltam fontos lehet, egyébként nagyon szépen és érthetően, hibák nélkül fogalmazok, nem úgy mint egy némelyik iq fighter kommentelő retardált akik csak mocskolódni. Nem tagolom, nem regényt írok, ha nem tudod elolvasni vegyél fel szemüveget.
Igazából arra lennék kíváncsi, hogy fair dolog lenne-e a párommal aki nyilván ragaszkodik a gyermekéhez, mert eddig ő nevelte, mert hiába beszéltük át sokszor mennyire kellemetlen ez nekem és hogy nem tudom meddig megy ez így, mert, ha egy hangszínnel másképp szólok a gyerekhez már mindennek le vagyok hordva. Én elfogadnám a segítséget, meg el is fogadom, az zavar, ha egy kvázi gyámügyi bizottság állandóan beleszól mindenbe és kontrollál. Előtte soha nem voltak pszichiátriai jellegű gondjaim. Szóval én mondtam a férjemnek, hogy szeretnék beszélni az anyával, hogy tegyen valamit, ami szerintem mégsem annyira szemét dolog,mintha a háta mögött beszélnék vele pl és egyszer csak kapná a bíróságról a papírt, ha viszont nem beszélek az anyával és tönkremegy a kapcsolatunk és a gyerek az apjával marad és a nagyszülőkkel, és az anya úgy már biztos nem hagyja annyiban, mert gyűlöli őket. A vége mindenképp az lenne, hogy valamilyen úton-módon elperelné szerintem és úgy érzem, ha még most az kevésbé fájna mindenkinek talán. Nincs jó megoldás, valaki(k) mindenképp sérülnek. Meg így bónuszként még ideírnám, hogy mivel elég kiszámíthatatlan nőről van szó lehet 2 év múlva amúgy is gondol egyet, hogy mégis akarja, mert nála sosem lehet tudni...
Ja és még annyi, hogy valamit nagyon félre értettél annál a résznél, hogy a saját gyerekem miatt nem akarok vele foglalkozni, 5 hónapja vagyok terhes, a problémák évek óta fenn állnak, szóval ez egyáltalán nem igaz!
Látom mivel kihagytam pár részletet (amit én részletkérdésnek véltem a történetben), de talán fontos lett volna, ha megemlítek. Először is nem lóg mindig itt mindenki,talán heti 1-2 alkalom, de ez bőven elég ahhoz, hogy szarul érezzem magam tőle. Másrészt kikérem magamnak, hogy buta lennék. Harmadrészt az anyáról több információ: Nagyban befolyásolta,hogy a nevelési jog a férjemé lett, hogy a férjem párja én lettem. Ez elég furcsa lehet, de mi barátnők voltunk. Sőt igazság szerint ezt az egy problémát leszámítva nekem most sincs bajom vele. Ő jelenleg külföldön él, ritkán jön, csak vannak elvárásai amiket azért közvetít felénk a technika világában, amit nem érzek korrektnek, mert pont a nevelési jogról mondott le. Szülés után súlyos depressziója lett és tény,hogy nem foglalkozott a gyerekkel ezért kerültek képbe ennyire a nagyszülők és ezért levakarhatatlanok most is, mert azt hiszik, hogy én is olyan vagyok, pedig ellátom. Példa kedvéért annyira nem csinált semmit, hogy lazán megvárta míg a férjem haza ér munkából és megeteti és átpelenkázza, napközben (mivel anyateje sem volt) 8 órát az anyósék házában töltött. Ezek régen történtek és sokat változott azóta, nem azt mondom, hogy minta anya lenne, de a saját gyermekének jobb lenne, mint én. Tett nekem kb. 1 éve egy olyan ajánlatot, hogy ha úgy érzem nem bírom, csak szóljak és jobban kivenné a részét ebből, mert ő igen is szereti a lányát és rám sem akarja kényszeríteni, ha én úgy érzem nekem ez így sok. Én ez idáig nem szóltam neki, mert azzal elárulom a férjem aki viszont ragaszkodott hozzá, de leültem vele és megbeszéltem vele a dolgokat, hogy sajnos nekem ez így nem megy és talán beszélek az anyával mit lehetne tenni. Ilyen kijelentések után jogosan érezhetem úgy, hogy szeretném, ha annak idején amit ő vállalt felelősséget mikor szült (mert feltételezem senki nem kényszerítette fegyverrel) vállalja és ne másokra terhelje! Szerintem valahol meg lehet érteni, hogy így gondolom, pláne, hogy még fel is ajánlotta, mert mint mondtam is mivel a férjemet és az egész családját gyűlöli és, ha én elmegyek innen annak nem fog örülni és magától elvinné, ezért gondoltam mielőtt én babástól, mindenestől teljesen kikészülve elmennék talán beszélnék vele, hogy ha már annyira ígérgette akkor tegyen is valamit, ami szerintem jogos lenne. Érdekelne, hogy mások szerint is jogos-e.
Először panaszkodsz, hogy a kislányt mindenki neveli, aztán meg az a bajod, hogy nem bírsz vele.
Valójában inkább örülnöd kellene ha valaki leveszi a válladról a napi terhek egy részét. Nem támadásnak, hanem segítségnek felfogni.
Most, hogy jön a sajátod, férjed kislányával már nem is akarsz törődni.
Legnagyobb vesztes a kislány. Valójában senkinek nem kell. Se az édesanyjának, se neked, se anyósodnak.
Egyetlen bűne, hogy te, párodnak volt nőjét látod benne, aki még mindig odajár.
Először is az a kislány semmiről nem tehet. Hamár összehozott vele az élet, akkor neveld szeretettel. Ha valaki besegít, akkor ne beleszólásnak vedd, hanem segítségnek.
Főleg ha anyósod teszi. Nyilván nagyobb tapasztalata van, mint neked. Ráadásul ott laktok a nyakán. Szóval szép lehetsz, de okos nem.....
Anyósodnál alszik az 5 éves kislány? Örülj, hogy nem veletek, különben problémás lenne az intim együttlét a pároddal. Vagy menjen más nőhöz?
Ha jól vettem ki a kusza történetből, akkor jelenleg külön éltek, már nem a szülőknél.
Lehet kicsit drasztikus de ha mindig a nyakadon ül valaki (saját szüleid, férjed szülei, kislány anyja stb) akkor bekell zárni az ajtót és megszabni, hogy ki mikor jöjjön és meddig maradjon. Ezt az átjáróházat megkell szüntetni.
Mindezt nyilván nem így kell előadni, hanem találj ki programokat és hivatkozz rájuk, hogy nem lesztek otthon. Egyiknek sincs más dolga, mint ott ücsörögni és osztani az észt?
Finoman koptasd le őket. Csökkentsd a heti látogatói óraszámot :-) Ezeket beszéld meg a férjeddel is, legyen benne partner.
A stresszes állapotodra pedig ne kemikáliákat szedjél, ami nem csupán az idegrendszered de a májad is tönkre vágja, hanem B-komplex vitamint és Magnéziumot. Így kérd patikában vagy gyógynövényboltban.
