A Református Megújulás Konferenciával párhuzamosan civilek és reformátusok tüntettek, ahol Balog Zoltán lemondása mellett rendszerváltást és általános, erkölcsi megújulást követeltek – írja a 24.hu.
A konferenciát fiatal kálvinista lelkészek kezdeményezték a református egyház megújulását és a kegyelmi ügy teológiai feldolgozását megcélozva. Ennek árnyékában zajlott a csekély létszámban tartott tüntetés, de ennek ellenére – ahogy a lap írja – lehetett itt találkozni felháborodott reformátussal, esztergomi Tisza-szimpatizánssal, roma nemzetiségi zászlót lengetővel, lemondott lelkésszel, semmilyen felekezethez nem tartozóval, rendszerkritikus civillel.
Tóth-Beeri Szilvia budapesti pedagógus, a demonstráció szervezője így tisztázta az összejövetel célját:„Ez nem tüntetés, hanem kiállás azért, hogy bátorítsa a dunamelléki református lelkészeket: mondassák le Balog Zoltán püspököt!”
Óriási meglepetés érte a Balog Zoltán ellen tiltakozó salgótarjániakat
Meglepte a Balog Zoltán püspök látogatása miatt tiltakozó salgótarjániakat, ahogy a református püspökség eseményeiről beszámoló felületeken bemutatták a történteket.
Szerintük ugyanis ezek a beszámolók nem feleltek meg a valóságnak, mivel meg sem említették a templom kertjében tartott demonstrációt, és hogy a tiltakozók ne látszanak, még az épület avatásakor lezajlott szalag átvágás képe helyett is másikat tettek nyilvánossá.
Tiltakozók várták az istentiszteletre érkező Balog Zoltánt – kitört a balhé
Tiltakozók kisebb csoportja várta Salgótarjánban Balog Zoltán református püspököt, aki hálaadó istentiszteletre érkezett a gyülekezethez. A demonstrálók háttal kívántak sorfalat állni, illetve transzparenseken jelezték, hogy nem értenek egyet a korábbi miniszter látogatásával, aki több tisztségéről is lemondott a bicskei pedofilügy kapcsán. A tiltakozókat a püspökkel szimpatizálók próbálták akadályozni, a telefonokat, transzparenseket próbálták elvenni tőlük.
A korábbi tököli kántor szerint egyházi bírósági határozatot hamisítottak, hogy a Balog Zoltán elleni eljárást rövid úton lezárják. Állítja, több minden is alátámasztja a gyanúját, ezért feljelentést is tett már. Vargha Anikó szerint az ügy egyik kulcsszereplője is elismerte, hogy nem volt semmilyen hivatalos ülés és vizsgálat, amelyről a határozat valahogy mégis megszületett. Az ügy szálait a dokumentumok alapján próbáljuk felderíteni.
Okirat-hamisítás történt annak érdekében, hogy a Magyar Református Egyház házon belül tompítsa a Balog-ügyet – ezt állítja Vargha Anikó, aki a vélelmezett hamisítási ügyben már – ahogy arról a hvg.hu is beszámolt – feljelentést is tett a rendőrségen.
Megintette a Református Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége Balog Zoltán püspököt a bicskei kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt. Balog ellen tíz egyháztag indított jogi eljárást még áprilisban, de az eredménnyel nem elégedettek. Túl enyhének találják a szankciót, ezért újabb egyházon belüli eljárást kezdeményeznek az ügyben. A Zsinati Hivatal szerint megfelelően jártak el.
A nagy úgy az lehet neki, ha rajtakapják hasonlón mint a bicskei ügy...
Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület esperese is megosztotta gondolatait a párizsi olimpia megnyitóünnepségének vitatott jeleneteiről. A református lelkipásztorélve kiherélné, megnyúzná és felnégyelné az ünnepség LMBTQ-szereplőit, de előtte még égő parazsat tenne a „lyukaikba”.
Megkérdeztem Orbánt, lemondatja-e Pócs János fideszes képviselőt, miután egy kisgyermek felrúgását olyan gyenge pillanatnak nevezte, amely bármelyikünkkel megtörténhet – erről írt Jakab Péter független országgyűlési képviselő, a Nép Pártján elnöke közleményében. A politikusnak a miniszterelnök helyett Rétvári Bence belügyi államtitkár válaszolt pénteken.
Rétvári szerint ami a szolnoki kalandparkban történt az „elfogadhatatlan, tűrhetetlen és felháborító”. – A gyermekeket mindenhol védeni kell, nincs kibúvó, nincs kegyelem annak, aki gyermeket bántalmaz.
A Tisza Párt alelnöke egyházát szereti, Balog Zoltánt nem
Farkas György 2024. 07. 25. 08:39 Mohos Márton / 24.hu
Tarr Zoltán szerint a püspök nem túl nemes küldetést teljesít.
Tarr Zoltán szerint a reformátusok hitelességi válsága egyre mélyebb, amiért mindmáig nem sikerült egyértelműen állást foglalni Balog Zoltán kegyelmi ügyében, ami így olyanná válik, mint egy betokosodott szálka. A Tisza Párt alelnöke és EP-képviselője a HVG-nek azt mondja: a Novák Katalin bukásához vezető botránynál nincs fontosabb, de egyháza is úgy működik, mint a NER,
Mások Balog lotyójának nevezik, mondta a szentendrei múzeum frissen megszavazott igazgatónőjéről a magyar művészek krémje által támogatott Gulyás Gábor
Aki azt képzeli, hogy egy magyar kisváros múzeumának igazgatói pályázata unalmas ügy, annak érdemes bekapcsolódnia a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum új vezetőjének kinevezési drámájába.
Végre egy sötét, szennyes, személyeskedéssel teli, de a politikai szekértáborokon átívelő sztori, amiben az a legfrissebb történés, hogy a saját bevallása szerint konzervatív sztár-múzeumigazgató egy posztban azt írta a riválisáról, hogy a helyiek Balog Zoltán református püspök „lotyójának” nevezik.
Miközben a bizottsági meghallgatásán azt is megemlítette, hogy jóban van Demeter Szilárddal.
A durván betámadott pályázó Balog közvetlen munkatársa volt a püspök EMMI-miniszter korában.
Balog káderét Szentendre alapvetően ellenzékinek elkönyvelt civil közgyűlési többsége a kisebbségi fideszes frakcióval egyetértésben szavazta meg, van, aki „nagykoalíciót” emleget.
Szentendre civil polgármestere korábban református presbiter volt.
Balog Zoltánnak a karrierjén kívül semmi sem drága. Példátlan cinizmussal ecseteli, hogy hónapokig hazudozott egyháznak és világnak, hogy mentse a bőrét, s hivatalban levő egyházi vezetőként máig mentegeti egy pedofil ragadozó bűnsegédjét.
„…szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti. (…) Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.”
Pál apostol levele Timóteushoz, 3-5.
„Hát igen, az utca embere, hogyha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan
Az adóból fizeti a kormány. Az egyházi iskolákat is kistafírozza, míg az állami iskolát elhanyagolja.
A németeknél a hívektől beszedik az egyházi adót.
"Kinek kell fizetnie egyházadót?
Egyházadót csak az egyháztagoknak kell fizetni, felekezetük lakóhelyük szerint illetékes szervezeti egységének. Adófizetésre csak azok kötelesek, akik jövedelemadó-kötelesek Németországban.
A jövedelemadó hány százalékát kell egyházadóként befizetni?
Az egyházadó mértéke jelenleg (2023-ban) Bajorországban és Baden-Württemberg tartományban a jövedelemadó 8%-a, a többi tartományban 9%."
Ózd képviselőtestülete zárt ajtók mögött tartó ülésen megszavazta Balog Zoltán református püspök díszpolgári címének visszavonását - írja a 24.hu.
A címet a város még 2014-ben adományozta a pap-politikusnak. Balog akkor politikusi mivoltára hivatkozva még nem fogadta el a címet, tavaly, immár püspökként azonban igen.
„A kegyelmi ügy kapcsán kirobbant botrányban való érintettsége miatt a Balog Zoltánnak korábban odaítélt díszpolgári címet Ózd Város Önkormányzata a mai napon teljes egyetértésben visszavonta”- foglalta össze a lényeget Janiczak Dávid polgármester.
Vargha Anikó a tököli református gyülekezet kántora volt, és egy Facebook-posztja miatt rúgták ki. Ebben azt írta, Balog Zoltán püspök lejáratja az országot.
Most az ATV Egyenes Beszédének nyilatkozott azután, hogy ő és több mint ezer társa nyílt levélben követelik Balog távozását a püspöki székből. A református egyház szerda-csütörtöki zsinatán választ új zsinati lelkészi elnököt a lemondott Balog Zoltán utódjául, arra viszont semmi nem utal, hogy a volt miniszter a zsinati lelkészi posztjáról is lemondana. Sokan félnek attól, hogy így semmi sem fog változni.
Balog Zoltán dunamelléki református püspök, volt miniszter elismerte: tanácsolta Novák Katalin államfőnek, hogy írja alá K. Endre kegyelmi ...YouTube · Partizán · 1 hónapja
Varga Judit nem támogatta eredetileg a kérvényt, de nem akart szembe menni az államfővel. A volt miniszter, mostanában jó ideje püspök, korábbi Fidesz-KDNP-s pártkatona még állami kitüntetést is “szerzett” az elítélt pedofil exigazgatónak, ő maga terjesztette fel.
Balog Zoltán kegyelmi ügyben való érintettsége évtizedekre határozhatja meg a református egyház megítélését – jelentette ki Kompország című műsorunkban Zalatnay István református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Ő is az egyik aláírója annak a nyilatkozatnak, amelyet összesen 24 református értelmiségi jegyez, és amelyben lemondásra szólítják fel Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét.
A lelkész nem vitatja a Balog püspök jó szándékát, hiszen a volt politikus kapcsolatai révén sok mindent szerzett egyházának. Most viszont nem veszi észre, hogy ennél sokkal nagyobb kárt okoz – tette hozzá. Zalatnay leszögezte: nagyon nem lenne jó, ha megvárnák, hogy kapjanak egy ukázt Balog leváltására, ezt az ügyet nekik, maguknak kellene lezárniuk.
A külvilág jelentős része számára érthetetlen, miért maradt a református egyház püspöke Balog Zoltán, aki a kegyelmi ügy elindítója volt, miközben a történet többi szereplője távozni kényszerült pozíciójából. Nagypénteken nem csak a hívők számára lehet fontos áttekinteni az egyház helyzetét, mert a válságnak a magyar történelembe nyúló gyökerei is vannak: egy évszázadok óta kisebbségben élő vallási közösség, amelyet sokszor üldöztek, gyakran összezárással és sündisznó-stratégiával válaszol a közéleti kihívásokra.
„Mi történik nálatok?” – a kegyelmi ügy kirobbanása óta a Magyarországi Református Egyház tagjai rendszeresen szembesülnek a kérdéssel. S ez alighanem elhangzik majd a minden keresztény, így a reformátusok számára is különösen fontos húsvét családi-baráti összejövetelein. A külvilág számára valóban nehezen érthető, miért járta ki K. Endrének a kegyelmet Balog Zoltán dunamelléki püspök, a zsinat azóta lemondott lelkészi elnöke.
Amiképpen sokaknak az sem világos: ha a köztársasági elnök, a korábbi igazságügy-miniszter és európai parlamenti listavezető távozott közéleti pozíciójából, miként maradhatott püspök Balog Zoltán.
Különösen úgy, hogy még azzal a gyermekvédelmi szakemberrel, egyetemi oktatóval is azonnali hatállyal szerződést bontott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, aki egy hírlapi interjúban félreérthetően fogalmazott a pedofíliáért elítélt bicskei otthonigazgatóról. Azaz az ügy annyira toxikus, hogy mindenki szabadulni igyekszik a témával kapcsolatba került szereplőktől.