"Tracie Ahern, Soros György egyik legfőbb bizalmasa egy interjúban elmondta, hogy csak Magyarországon kétezer embert foglalkoztatnak annak érdekében, hogy befolyásolják az itteni politikai folyamatokat, és megbuktassák a kormányt. Hír lenne ez, ha valamelyik balliberális sajtótermékhez jutott volna el? Lehet, de legfeljebb egy mínuszos hír, vagy egy flekk arról, hogy rendben van ez így. És milyen olvasata van ennek, ha Orbán Viktor mondja ki? Hát persze, hogy halállista, Rákosi visszatért, a „diktátor megőrült”… Érdekesség, hogy Orbán ugyan nem említett egyetlen nevet sem, az érintettek mégis azonnal magukra ismertek."
...
"Az amúgy a választási programjuk mondanivalóját nagy részben a fideszesek bebörtönözésében meghatározó, Orbán mondataira pedig a halállista ördögi vízióját hörgők az igazságnak azt a kicsiny szeletét nem bontották ki rettegésük közben, hogy a Soros György által finanszírozott, kétezer emberből álló magyarországi csoport története nem a Fidesz sátánista szeánszainak látomásai közben született meg, hanem arról Tracie Ahern, Soros amerikai pénzügyi alapjának korábbi pénzügyi vezetője beszélt korábban,az erről szóló hangfelvételt a Magyar Idők a napokban hozta nyilvánosságra. Ahern nyíltan elmondta, hogy a más országok mellett Magyarországon is foglalkoztatott, fizetett aktivistáikkal, alapítványaikkal igyekeznek befolyásolni a helyi politikai folyamatokat."
Jó.... nem csodálom... A folyamatos főbelövéssel, Fideszesek hulláinak Ifa platóra hányásával, lámpavassal, bosszúállással kelő-fekvő társaság nem tud szabadulni saját árnyékától. Végüls ezek lövettek a tömegbe 2006-ban, nem Orbán....
Annak a 2000 jómadárnak meg bőven elég büntetés lesz, ha nem tudják tovább titokban folytatni aknamunkájukat. Egyszerűen úgy járnak, mint Soros civiljei... A pókhálós sarkokból, a lapos kövek alól meg a nyirkos pincékből ki kell jönniük a napfényre, és felvállalni azt, hogy kinek mit dolgoznak, hogy a köznép is világosan lássa, hogy pontosan ki kinek dolgozik.
Ezeknek a világosság és az igazság a legnagyobb büntetés... Pedig alig várják, hogy egy rendőr legalább igazoltassa őket, hogy New Yorkig szaladhassanak a magyar rendőri brutalitás miatt...
Gyanítom, hogy nem a lelkét adta el, hanem a putyini példát követi, az meg az, amit látunk... maximális hatalom bármi áron:-)
Oroszország és az ottani bevált gyakorlat a követendő a mai fidesznek... abba meg ugye sok minden belefér, aminek semmi koze az EU-s normákhoz...
én tényleg egyik létezni tudó hazai pártnak sem vagyok híve, csak rácsodálkozni tudok, hogy egy EU tagállam polgáraként önkényuralmi kényszer vázolódik és nem is apránként, hanem totálisan a kényszer szinten (pl média), szóval ez így egy nem kívánatos jövőkép a gyerekeimnek sem...
> elképesztő, hogy ez tudott lenni az egykori reménykeltő fideszes csapatból
A 2002-es és 2006-os veresége után zorbán eladta a lelkét putyinnak, hogy ismét hatalomba kerülhessen. Innentől nincs visszaút, mert ha ismét kikerül a hatalomból, hiába menekülne akár Moszkvába is - ott is olyan dicstelenül végezné, mint a két korábbi budapesti muszkavezető, Kohn "Kun" Béla és Rosenfeld "Rákosi" Mátyás.
A ruszki csekák elteszik láb alól a túl sokat tudókat, amikor azok már haszontalanná válnak a számukra - márpedig ruszki felfogás szerint egy hatalom nélküli politikust ki kell retusálni még a fényképekről is. Ott nem ér semmit az emberélet a keleti despotizmusban és ebbe Orbán nem gondolt bele, amikor eladta a lelkét a sátáni putyinnak.
> 2. A rendőrséget tényleg a belügyminiszter utasítja, a honvédséget pedig a honvédelmi miniszter. Ezt a két minisztert meg dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr utasítja.
Súlyosan el vagy tévedve! Békeidőben a fegyveres erők legfőbb parancsnoka a Magyar Köztársaság Elnöke (akit Ádernek hívnak és sajnos sokak szerint csak Orbán bábja, nincs önálló személyisége.) "M" idején pedig az egyesített honvéd vezérkar főnöke utasít. Ilyen komoly dologban a csutti törpének nem osztottak lapot, ez nem foci, hogy csocsó asztalon tologassa a hátvédet, meg a csatárt.
Megelőző támadás, védekezés szint, már annyi elítélhetőt követtek el, ami ténylegesen elítélhető (pl egy a sok közül a felcsúti polgármester röhej szinten), hogy innentől kezdve bármire képesek, ha néphülyítés nem lesz elég, akkor jön az erőszak, hatalommal visszaélve... elképesztő, hogy ez tudott lenni az egykori reménykeltő fideszes csapatból...