"Egyszercsak mellém ül Thor, eddig észre sem vettem, hogy ő is itt van. Ő Godzilla méltó párja. Beszélgetünk, pontosabban csak beszélgetnénk, de a tájfun miatt csak kiabálni tudunk egymással. Thor bombahoppa viccekkel ugrat, én meg a Valhallával cukkolom, azzal, hogy kicsi volt a gyerekszobája a zabigyereknek. Még jobb kedvre derít, ahogy kicsit később egymásnak dobálgatjuk a kalapácsainkat, próbálgatjuk, melyikünké kezesebb. Jó játék. A tegnap éjszakai szaporrói szaképarti után maradt még nálam némi szesz, abból szlopálunk a kalapácsvetés után, hagyjuk, hogy a tömény alkohol perzselje a gyomrunkat. Előrelátóan még hajnal előtt bevettem két pirula Paradoxont, hogy a várható hasogató fejfájás elkerüljön. Az alkohol gyógyszerrel ütős páros, mint Thor és bombahoppa. Instant jókedv. Együtt felidézzük a szaporrói szép emlékeket, például, hogy mekkora buli volt, amikor nyugatnémet színekben megnyertük a téli olimpiai bob páros futamot. bombahoppa ült elöl, Thor hátul, a kalapácsokat a futam alatt gondosan el kellett rejtenünk, cserébe bosszúból konfettivel és flitterrel hintettük be az egész pályát. Ki mint vet, úgy arat. Csak úgy csillogott a befutó! Az eredményhirdetés és az éremátadás után akkorát buliztunk, hogy még a földrengéseken edzett japánoknak is beleremegett a lábuk. Ezután terjedt el a szólás a nagyobb japán földrengések alkalmával, hogy "Bonba hoppa to tōru ga odotte iru", vagyis "bombahoppa és Thor táncolnak". "
Annak idején sajnos nem tudtam ezt a filmet megtekinteni moziban, most tudtam csak bepótolni. Szerintem átlagos Marvel-film. Egyáltalán nem voltam tőle hasra esve, de azért kellő szórakozást nyújtott, és nem volt egyáltalán vészesen borzasztó.
Örülök, hogy végre megjelentek a Kree-k meg a Skrullok az MCU-ban. A képregényekben meg különböző rajzfilmsorozatokban már oly sokszor találkozam velük. Azt hittem, mozivásznon már nem is láthatjuk őket... Erre tessék! Nagyon jól működtek filmen is, akárcsak az Avengers-rajzfilmsorozatban vagy a képregényekben.
Brie Larson zseniális volt. Rengeteget dobott a filmen az ő játéka, remekül hozta a kissé férfias női karaktert, nem mellesleg elképesztően dögös volt. S.L. Jacksonnal baromi jó párost alkottak.
A negatív oldalra annyi, hogy a történet nekem eléggé kusza volt, meg olykor kissé lassúnak, unalmasnak és vontatottnak éreztem a filmet.
Öregem, kellemeset csalódtam! De még mennyire! Az előző része számomra továbbra is az MCU leggyengébb láncszeme az Ant-Man első része mellett, de ezen hihetetlenül jót szórakoztam.
Pazar látványvilág, szerethető figurák (még Peter dagi ázsiai spanját is sikerült megkedvelnem), mellesleg abszolút nem vitték túlzásba a humort - pont annyi volt benne, amennyi kell.
A főgonoszt illetően roppantmód örülök, hogy a mozivásznon egy eddig még nem látott antihőst mutattak be (nem úgy mint a The Amazing Spider-Man 2-ban...), aki mellesleg rendkívül egyedi és érdekes figura volt. Nála jobban csak Kravennek örültem volna. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Jake Gyllenhaal mennyire illett a szerepbe, és hogy mennyire fantasztikusan alakított. Rengeteget emelt a film színvonalán az ő karaktere, megjelenése.
A stáblista utáni jelenetek meg olyanok voltak, hogy csak néztem... Főleg az elsőnél! Roppant kíváncsi vagyok, ezt hogy folytatják majd.
Én 10-es skálán 7-est adok rá, és azt a három pontot amiatt vonom le, ami már az előző részben is aggasztott: Tom Holland az én szememben nem annyira jó Spider-Man (bár itt most egész jól alakított), illetve Mary Jane Watsonnál abszolút nem éreztem azt, hogy ő Mary Jane Watson, ahogy Flashnél se, hogy ő Flash. Zendaya nagyon aranyos lány, szerethető figurát alakított, de nekem ő egy percig sem volt Mary Jane. Ahogyan Flash Thompson se volt nekem Flash Thompson.
Hát ez tényleg jó volt. Simán a legjobb Nolan utáni DC film és szerintem veri a Marvel-es párjait (Marvel kapitány ill. Dr. Strange).
Az előzetesek csalókák voltak, valójában jóval komoylabb film mint gondoltam, és kisebb gyerekek számára sok helyen kifejezetten ilyesztő lehet pár rész.
A CGI-al nem volt komolyabb gondom, szerintem a pradémonok sokkal gázabbak voltak +
A poénok közül némelyik igazán jó volt, és volt benne olyan fordulat, amire nem számítottam. Dr. Sivana sem volt rossz főgonosz., ill .a többi karakter is működött, a casting is jó lett.
Szóval egy nagyon jó kis filmélmény volt, és még biztosan meg fogom nézni a mozit.
Kövezzetek meg, de nekem bejött a Marvel Kapitány. Brie Larson jó csaj. Nálam a Thor 2 is nagy kedvenc, de hát nem vagyunk egyformák! Mindenesetre az biztos, hogy nem ez a legjobb képregényfilm.
Az ilyen beugrós sztorik ismerte nem szükséges az eredeti sorozat megértéséhez, ha például Zöld íjász beugrik segíteni Flashnek, az gyakorlatilag semmit nem módosít a Zöld íjász sorozaton, tehát a Flash adott epizódja nélkül is teljes a Zöld íjász sorozat és érthető.
Régebben volt téma hogy a négy sorozat: Zöld íjász, Flash, A Holnap legendái, Supergirl karakterei közös részekben szerepelnek és elég nehéz követni ezek sorrendjét, hála a nálunk szokásos időbeli csúszásoknak és megszakításoknak a tévécsatornákon. A sorozatjunkie és a négy sorozat wikipédia oldalai alapján létrehoztam egy listát.
Az első közös szereplés. A Holnap legendái felépítése volt a cél. Vandal Savage az ellenség.
A Flash 2 sorozat 8 része és a Zöld íjász 4 sorozat 8 része fejtette ki a sztorit.
A második egy idegen invázióról szól, Invázió a címe, 3 részes a sztori, három sorozat érintett.
1.rész Flash 3 / 8.
2.rész Zöld íjász 5 /8
3.rész A Holnap legendái 2 / 7.
A harmadik egy másik Földről szóló támadás története, Válság az X Földön. Négy sorozat érintett, ebből kettő szinkronizált, a Supergirl és a Holnap legendái, a többit még nem adták le nálunk tévében.
1.rész Supergirl 3 / 8
2.rész Zöld íjász 6 / 8
3.rész Flash 4 / 8
4.rész A Holnap legendái 3 / 8
A negyedik az Elseworlds, itt három sorozat érintett, átvezetés a Batman történetbe. Itt egy rész sincs szinkronizálva, nem adták nálunk tévében.
Vannak nála rosszabbak is - Thor2, Fekete Párduc, Avangers 2 - meg jobbak is - Thor 3, AK 1-2, Hangya filmek.
Van benne pár jópofa poén - pl. a 90-es évekre reflektálva - meg jól hozza a 90-es éveket.
A látvány rendben van, nem éreztem túltoltnak a CGI-t, bár a röpködős részek az acélemberben szeritnem jobbak.
Féltem, hogy esetleg túlzott fempropaganda lesz, de nem éreztem annak - a Demóna és a TLJ, na az brutálisan az volt.
A Stan Lee cameo aranyos volt.
Egyszeri menézést megér, és ha érdekli az embert a "Marvel Univerzum" nyilván vannak benne fontos dolgok.
Hány pont jár egy átlagos Marvel filmnek? 6,5?
***
Kapcsolódó.
Állítólag a nemsokára mozikba kerülő, a Foxos X-meneket lezáró sötét Főnix valamiféle összekötő lehet a Bosszúállók 4 utáni Marvel Univerzummal, azért írták át annyiszor, az Új mutánok meg azét ne mkerül moziba, mert nem illeszthető a képbe :(
Kíváncsi leszek az új DC Batman sorozat minőségére. Az Eaglemossról sok jót nem hallani. De legalább a reklámját sikerült google fordítóval kiadni. Szerencsétlenek...
Szerintem a legjobb film a DC moziuniverzumából. Végig lekötött, és nagyon élveztem, egyszerűen fantasztikus volt. A látvány totálisan lenyűgözött. Rendkívül ügyesen mutatták be a vízivilágot; nagyon érdekes, látványos nézőpontokból tekinthettük meg a tenger alatti fiktív világot. Az akciójelenetek elképesztően jól sikerültek, nekem főként a videojátékszerű pillanatok tetszettek. Az animáció meg csodálatos volt!
A hangulat is teljesen megfogott. Végre nem az a gyengére sikerült, erőltetett sötét hangulat volt, mint a Bvs-nél meg a MoS-nél. Ráadásul még humoros jelenetekben is gazdag volt a film.
A szereplőket nagyon jól megválogatták. Jason Momoa egyszerűen zseniális volt főhősnek. Tény, hogy nem egy Oscart érdemlő színész, de erre a szerepre tökéletes választásnak bizonyult. Komolyan mondom, ő erre a szerepre született. :D Maga a karakter is nagyszerű volt, bírtam a laza, jópofa, higgadt stílusát. A többi színész is nagyon jól hozta a formáját.
Eleinte nem néztem jó szemmel, hogy Aquaman gyerekkora után rögtön a felnőttkorába csöppenünk, de ezt tökéletesen sikerült ellensúlyozni a flashbackekkel. Azért tartom ezt az egyik legjobb DC-filmnek, mert nemcsak arról szól, hogy van egy gonosz ipse, aki jókedvében el akarja pusztítani a világot, vagy ki akar szúrni egy szuperhőssel, hanem olyan társadalmi témákat feszeget, mint a tengerszennyezés, a tengeri csaták, a kalózkodás, egyebek. S ezek azért elgondolkodtatóak. Illetve az egész tulajdonképpen egy szívet melengető szerelmi történet.
Nem tudok rá nem 10/10-et adni.
Eddig nálam ez a sorrend a DCEU-filmeket tekintve:
1. Aquaman (10/10)
2. JL (10/9)
3. SQ (10/7)
4. Wonder Woman (10/7)
5. BvS (10/6)
6. MoS (10/4)
(Azt hozzá kell tennem így, zárójelben, hogy már elég régen láttam a DCEU-s filmek nagy részét, az SQ-t pl. 2016 nyara óta nem, szóval a lista nem teljesen reális, bár nem gondolom azt, hogy egy újranézést követően óriási változások történnének a helyezéseket illetően.)
Ebben a percben végeztem a Spider-Man: Unlimited című, 13 epizódból álló rajzfilmsorozattal. A sorozat nézése közben arról áradoztam magamban, hogy mennyire jó szuperhősös rajzfilmsorozat, és hogy ilyen jót még életemben nem láttam. És ez igaz is, egészen az utolsó epizódig. Ilyen egy béna, semmilyen, összecsapott befejezést még életemben nem láttam.
Kár érte, mert egy elég szürrealisztikus, érdekes, izgalmas Póki-sorozat, aminek nagyszerű hangulata van, és tele van jobbnál jobb karakterekkel, mellesleg a történet sem mindennapi. Igazándiból nem sok köze van az alap SM-sztorihoz, de pont ezért tetszett, mert nem a szokásos sztorival kellett megint szembesülnöm, hanem egy erősen sci-fi környezetbe ültetett történettel.
Zseniális sorozat - lenne, ha az utolsó részt nem cseszték volna így el.