A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
Nagyon sok múlik azon, hogy kisgyerekként milyen élményeket szereztek, vagy a szüleik miként óvták - pontosabban idegenítették el - őket akár csak a kutyáktól, akár minden állattól!
Sajnos van ilyen személyes tapasztalatom is: a keresztfiam felesége a 2-3 éves korban lévő kisfiukat féltette túl kutyától, macskától egyaránt. Aztán, mikor megszületett a kislányuk, ő olyan elementáris ösztönnel kezdett vonzódni az állatokhoz már pici korában is, hogy őt ettől nem tudta eltéríteni! :-)) Azóta a gyereke felnőttek, évek óta van saját kutyájuk is, akiről rendszeresen kapok is fotókat, mert tudják, hogy nekem természetes, hogy ő is a családjukhoz tartozik.
Egy nagytestű kutya nincs igazán tisztában a méreteivel és a súlyával. Ha megszokta, hogy kiskorában a gazdi felemelte, az ölébe ülhetett, ez továbbra is természetes marad a számára. Számtalan ilyen fotó kering a neten.
A malamutjaim megérezték, ki nem kedveli őket, és mindent megtettek, hogy ez másként legyen. Más kérdés, hogy volt, aki a méretük miatt féltek tőlük. Ők meg ugye, ezt nem értették. Jelzem, én sem.
Akkor nyilván a szolgálati feladatát hajtotta végre.
Erről megint egy sztori jut eszembe: hajdan a Kisstadionba egy Omega koncertre igyekeztem, és az egyik mellékúton álltam meg a Trabival, mikor nyilván szintén oda tartva elment mellettem egy fiatal rendőr egy álomszép, szolgálatban lévő német juhásszal. Épp szálltam ki, és persze azonnal kibukott belőlem, hogy "De gyönyörű vagy!" A rendőr rám nézett, mire én: "A kutya!"
Látod, a yorki is, mint szerintem minden kutya, ösztönösen megérzik, ki az, aki minimum szimpatizál a kutyákkal, arról már nem is beszélve, ha valaki úgy rajong értük, mint én, úgyhogy ezért is, nem csak a virsli ott maradt illatát kiszagolva ugrott fel a térdedhez.
Számomra egy kutya - pláne egy idegen kutya - bizalmát elnyerni, felér egy kitüntetéssel! Jó emberismerőknek tartom őket: az orrukkal csodákra képesek.
Ahogy mondták, a német juhászokat általában járőrözésre és védelemre használják. A kisebb termetű kutyák könnyebben beférnek a szűkebb helyekre pl. az autókban.
Szívesen megsimogattam volna, elvileg lehetett is, de legalább 30 gyerek várt ugyanerre, úgyhogy inkább békén hagytam. Kárpótlásul egy yorki odajött, felugrott a térdemre, és megnyalogatta az ujjaimat. Nem a személyes érdeme, de az enyhén virsliszagú ujjaim miatt.
Annyira okosak tudnak lenni ezek a különböző szolgálatokra megtanított kutyák! Az általad látott collie is a bizonyíték rá, hogy az ilyen feladatokra messze nem csak a német juhász fajta alkalmas! Ma már akár a rendőrség, akár a repterek, de számos egyéb területen is a legkülönbözőbb fajták válnak be kíválóan. Nagyon sok ilyen riportot lehet látni nem csak kifejezett kutyás adásokban, de híradók számára is hálás téma, úgyhogy szívesen mutatnak be ilyen kutyás sikereket.
Gondolom, élvezted a látványt: ahogy leírod, nem csak okos és ügyes, de nagyon szép is volt a kutya! Sok sikert, jó egészséget neki és a társainak is!
A mai napon pedig a csepeli retro május elsején vettem részt. Évek óta járok oda május elsején, általában ugyanaz a műsor, persze apróbb változtatásokkal, és ezt így is szeretem. Pontosan a rendőrkutya bemutatóra érkeztem oda, jó sokan várták, Szándékosan használom az egyes számot, mert csak egy szépen ápolt, sima szőrű és felemás szemű collie szerepelt egy fiatal nővel, a vezetőjével. A neve Fanfan, és keresőkutya, kábítószert, dohányárut, ilyesmiket keres. Talál is! Mind szóbeli parancsra, mind kézjelre egyaránt engedelmeskedik, ez utóbbi akkor lehet hasznos, ha túl nagy a zaj, vagy éppen csöndben kell lenni. Egyébként jelre ugat is, ha kell. A vezetője eldobott egy fémpénzt, a kutya megkereste, Nem vette föl, csak éppen mutatta, hol is van, kérésre többször is, ha már az emberek ilyen nehéz a felfogásuk! Nem is kell mondanom, hogy sikere volt! A bemondótól megtudtuk, hogy egy év múlva nyugdíjba megy – mármint a kutya – és a kiképzőjénél marad. A bemondó közölte, hogy neki is van egy nyugalmazott, 16 éves rendőrkutyája. A hátsó lábait már nem tudja használni, kis kocsifélén jár, de az orra és az esze változatlan!
Annyira aranyosak tudnak lenni - pontosan tisztában vannak vele, hogy valami olyat csináltak meg sikeresen, ami csodálatot és elismerést vált ki nem csak a gazdiból, de mindenki másból is, aki látta!
Ugyanezt éljük meg a klub kutyafoglalkozásain: különböző játékokat játszunk a kutyákkal - van, amikor Bea kettőt hoz be - 6 kutyája van -, amíg ez egyik dolgozik, a másikat lefekteti pihenni. Ám, amikor eldobjuk a labdát, amit a játékban levőnek vissza kell hoznia, és annak a kezébe adnia, aki eldobta, előfordul, hogy aki "kipihente magát", felpattan, és ő is ráveti magát a labdára. Ha tényleg ő ér előbb oda érte - ez a másik szoba valamelyik sarkát jelenti, mint távolságot - olyan diadalmas pofácskával hozza vissza, mint aki tűpontosan tudja, hogy ő most ugyan tök szabálytalan volt, de a győzelem mámora kiül a képére! :-))
És mert a társaság jót nevet rajta, Bea nem szidja meg érte, hiszen ő is látja rajta, milyen boldogan vigyorog!!!
A másik kutya konstatálja, mi történt, aztán onnantól már szabályosan versenyezhetnek egymással.
A volt BNV területén is volt egyszer-kétszer, ott is bőven volt hely. Emlékszem, egy alkalommal kutyakiképző iskola mutatkozott be, ott a reménytelennek minősölő eseteket nevelték át. Bemutatót tartottak, volt egy kedvencem, erre tíz év múlva is emlékszem. Egy komondor parancsszóra lefeküdt, egy yorki némi kísérletezés után felkúszott a hátára, büszkeségtől ragyogva körültekintett, majd újabb parancsszóra leugrott. A komondor meg sem mozdult, a produkciót nagy tapssal fogadták,
Az úgy sokkal kellemesebb élmény lehetett, mint tolongani egy zsúfolt kiállítóhelyiségben, amilyeneket tévéhiradós riportokban szoktam látni.
A kutyakiállításokban az is jó volt, hogy mindig kellő méretű szabad területeken rendezték. Az egyik ilyen kellemes helyszín volt a hajdani Népstadion mellett az Olimpiai Park. Annyira jó volt gyönyörködni a jó kiállású, szépen gondozott kutyákban. Az agyoncicomázottakat pedig kifejezetten sajnáltam, mit kellett kiállniuk a
Pár évvel ezelőtt én is jártam kutyakiállításra, no meg a FeHoVa kiállításra is, holott sem fegyverkezni, sem horgászni, sem vadászni nem áll szándékomban, viszont szeretek nézegetni. Aztán leszoktam róla, mert néhány kitömött állatfej láttán folyton olyan érzésem volt, hogy szemrehányóan néznek rém, és nem is hibáztattam őket. No, ott is voltak kutyák, és nem csak vadászkutyák, Viszont olyan zsúfoltság volt, hogy a kisebb ebeket alig láttam. Na jó, egy orosz agarat vagy egy újfundlandit elég nehéz eldugni, de a zsebkutyákat a bámészkodóktól alig lehetett látni. Aztán találtam egy padot leültem, és előbb- utóbb a legtöbb kiállító kihozta a kutyáit egy kicsit sétálni, és a legtöbben nem kifogásolták, ha egy kicsit nézegetem-simogatom őket.
A szelfi nagy divat, tudom, főleg hírességekkel szeretik magukat megörökíteni, és nem csak a fiatalok. Én nem alkalmazom.
Ha valami nagyon szép helyen jártam, többnyire megkértem valakit, fotózzon le az előtt a háttér előtt - nem bizonyítékként, hogy tényleg ott jártam, mert ahhoz elég egy egyszerű photoshop-trükk is. :-))
Ha én fényképeztem, az az utazásaim során tájak, műemlékek, utcai hangulatok stb. megörökítéséről szólt.
Plusz nagyon szeretek riportfotókat csinálni különböző eseményekről.
Évtizedekkel ezelőtt kinn voltam minden kutyakiállításon, akkor még hagyományos, filmes fényképezőgéppel természetesen.
Mikor még Baráthegyiék szerveztek Budapesten nyílt napokat, azokon is örömmel vettem részt. Mostanában már nincs ilyen, nyilván anyagi okokból, hiszen miskolci székhelyű az iskola, és a stábot + a képzés alatt álló kutyákat idehozni, itt gondoskodni róluk egész nap, nem olcsó mulatság.
Mutatok pár fotót 2018-ból, a Hajógyári szigeten tartott találkozóról:
Gondolom, tudod, hogy az V. ker. Falk Miksa és Szt. István körút sarkán van Columbo szobra, a kutyájával együtt! Ahányszor arra járok, mindig rájuk mosolygok -persze nem is én lennék, ha nem főleg a kutyára! :-))
A természetfilm csatornákat én is szívesen nézem, bár ezeket elég gyakran ismétlik. Ebben is van jó, mert ha lemaradtam valamiről, könnyen pótolhatom. Időnként meglepő dolgokat láthatok-hallhatok.
A főzőműsorokat is nézem, bár a magyarokat nem szívesen.
A krimisorozatokat is gyakran ismétlik, no meg kezdem kissé túl szupernek érezni a nyomozókat. Ez alól üdítő kivétel Columbo hadnagy, az ő módszere az, hogy mindenkinek az agyára megy.Nem is csoda, hogy a bűnözők csüggedten feladják.
Ez inkább abban a szituációban tipikus, ha valami olyasmi nem hiányzik, amit még nem ismerünk, sohase próbáltuk.
Erről egy kiskamaszkori történet jut eszembe: 7-8.-osok lehettünk, az egyik osztálytárs barátnőm bizalmasan beavatott, hogy megtetszett neki egy fiú, és szerinte a srác is észrevette őt.
Aztán teltek a hetek, majd egyik nap Zsuzsi félrehívott és elmondta, összejöttek, sőt, a fiú meg is akarta csókolni, de ő nem hagyta, hogyisne! Majd pár nap múlva elújságolta, hogy hát, mégis megtörtént! Ezzel a szöveggel: "Amíg nem tudtam, hogy ez ilyen, nem hiányzott. De már tudom, és többé már nem tiltakozom!"
A tévére visszatérve: pláne több csatorna esetén azért lehet találni érdekes, értékes néznivalót, ha az ember kicsit körbenéz a lehetőségek között.
Én pl. nagyon szeretem a népszerű természettudományos témákat, a különböző országokat bemutató filmeket és persze az állatfilmeket. Többféle állatorvosos sorozatot néztem végig, ahol élesben mutattak be különböző eseteket, és azok műtéti vagy egyéb módokon való kezelését, gyógyítását. Túl azon, hogy csodáltam az ott dolgozók szaktudását, sok esetben a szükséges találékonyságukat 1-1 megoldás alkalmazásánál, annyira jó volt látni, hogy a sérült, beteg állatokkal milyen gondossággal, szeretettel bánnak, és hogy 1-1 szomorú végtől eltekintve általában visszaadták az egészségüket. Az orvos és az ápoló együtt örült az állat gazdájával, és annyira jó látni, hogy a kutya, macska, madár, bármi mennyire boldogan fedezi fel, hogy újra tud járni, futni, rágni, repülni, hogy már nem fáj, ami előzőleg megkeserítette a mindennapjait.
Sőt, végignézem olyan műtétet, ahol a diagnosztizált eset, amit közben az orvos pontosan elmagyarázott, nagyon hajazott az én műtétem előzményeire és körülményeire - mondhatni, abból értettem meg igazán és pontosabban, hogy velem mi is és hogyan történt. Nagyon izgalmas és tanulságos volt. Tényleg.
Persze nézek hírműsorokat, játékfilmeket is. A boxnak az is az egyik nagyszerű adottsága, hogy ha bármi olyannak előlegeztem meg a bizalmat, ami mégse tetszik, mikor elkezdem nézni, sutty, 1 mozdulattal törlöm is ki a felvételt. És ezt bármikor tehetem, amikor épp időm és kedvem van belenézni: a beprogramozott adást a box rögzíti, és türelmesen várja, mikor kerítek sort rá. Olyan szabadságfok, amit nagyon élvezek, és már maximálisan hozzászoktam.
Fura dolog ez nálam, ha nincs, nem hiányzik. Asztali gépem van, és marad is. Rendszeresen használom, viszont volt olyan, hogy házpásztorként működtem, ott nem volt gép, de különben sem nyúltam volna olyanhoz, ami nem az enyém. Nem is hiányzott. Ugyanúgy, ahogy vagy tíz éve a telken elromlott a tévé, Nem vettem újat, kibírtam nélküle is. Ezért aztán nem is akarok rászokni, pedig a legtöbb nyugdíjas klubtársam is használja és szereti is. Nekem ez nem túl fontos.
Teljesen megértelek, és szívből kívánom Neked, hogy soha ne kerülj olyan helyzetbe, hogy ne tudj odaülni a gépedhez!
Az eredeti tabletemet - akkor egy kedvező akciós áron - 2017-ben vettem, főleg az utazásaimhoz, de igazán 2020-ban áldottam ezt a döntésemet, mert a 2 hónap kórház alatt ez volt a köldökzsinórom a külvilág történéseinek követhetőségéhez. Mobiltelefonon a barátaimmal tartottuk a kapcsolatot, de hogy rajtuk kívül másról is tudjak, ahhoz akkor lett igazi kincs számomra a tableten az internet.
És mert betelt a drágám, bebiztosítottam magam ezzel a pótlással. Egyébként bármikor jó szolgálatot tesz. Van olyan, hogy már fekszem este, akkor jut eszembe, hogy valami infót még meg kell néznem másnap reggelre vonatkozóan - csak nyúlok Tercsiért (nálam minden ilyen tárgynak van neve. A telcsi-ből lett ő Tercsi! :-)) ), és seperc alatt megnézem rajta, amire szükségem van. Nem dohányzom, nem iszom, ennyi luxust megengedek magamnak. Pláne, hogy itthon WI-FI-vel működik, azaz plusz pénzbe csak akkor kerül a használata, ha a feltöltőkártyára kell átkapcsolnom pl. úton vagy ha bárhol másutt vagyok.
(A régi tabletem fehér, ezért Bianka lett a neve. Nagyon közel érzem magamhoz mindegyiket, főleg amiatt, amilyen hasznos, fontos kiegészítői az életemnek.)
A hagyományos mobilomtól azért kellett megválnom, mert a töltőkábel elszakadt, és nem tudtak hasonlót adni. Nem tudtam feltölteni, ezért az adatok is elvesztek volna, no de ezeket felírtam egy noteszbe.
A szaküzletben, amikor azt mondtam, hogy az ajánlott telefon nekem túl nehezen kezelhető, az eladó megvető arckifejezéssel ajánlotta, hogy menjek a közeli nagyáruházba. Mentem, kaptam egy elfogadhatót. Viszont nincs rajta internet, és nem is lesz! Már így is elég sokat ülök a gép előtt, nem akarom ezt még fokozni is.
Egyébként a hagyományos mobiltelefonodat se nevezd butának!
Telefonként jó sok éve a mai napig nekem is olyan van, kicsi, praktikus, imádom, és állítom, még mindig többet tud, mint én róla! :-)) Épp ezért megválni se vagyok hajlandó tőle mindaddig, amíg az aksija bírja, mert újat már biztosan nem kapnék bele, olyan régóta megvan. Még hosszú, boldog életet kívánok neki!!!
Az ún. okostelefonomat tablet-funkcióként használom, ugyanis a réginek nagyon kicsi volt a tárhelye, 6 év alatt totál megtelt, muszáj voltam az utódlását megoldani. Nem vagyok helyhez kötve, ha internetezni, levelezni akarok, akár úton vagyok valahol, vagy mindössze már az ágyban... Fotózni is jól lehet vele, bár ennek a funkciójának az állíthatóságával még nem ismerkedtem meg a gyakorlatban: egy alapbeállítást használok, oszt' jónapot. Viszont, mikor szinkronizálva bekerülnek a képek a laptopomra is, ott már tudom szerkeszteni is a fotóimat.
Dual SIM-es, tehát, ha a kicsi valamikor - remélem, még jó sokára - megadja magát, akkor a telefon funkció is átkerülhet belé.
De a 2 masinával nagyon jól megvagyok így, külön-külön.
Örök hiányérzetem marad, hogy a költözködésünkkor ki tudja, hová lett az a doboz, amelyben a Csibészről készült fotóimat tartottam. Így azután csak az emlékeimben él a kinézete. Viszont kerestem a Google Képek között hozzá hasonlító kutyákat.
Találtam egyet, ő formára, kiállásra emlékeztet rá, és egy másikat, a kicsi bundája színe stimmel nagyjából. Mutatom: ilyen volt a külseje, de a mérete ennél nagyobb a bundája színe meg ilyen: Okos, kedves, játékos,jókedvű, igazi társ volt. Anyu szerint olyanok voltunk egymással, mintha a húgom lenne: maximális, kölcsönös bizalom és áradó szeretet, 16 éven át.
a bundája színe meg ilyen: 
Okos, kedves, játékos,jókedvű, igazi társ volt. Anyu szerint olyanok voltunk egymással, mintha a húgom lenne: maximális, kölcsönös bizalom és áradó szeretet, 16 éven át.