Magyar feltalálók: Zsolnay Vilmos és a porcelánfajansz
„A jót mindig a jobbal akarom felváltani” – mondta egykor Zsolnay Vilmos. Arról a Zsolnayról beszélünk, kinek nevét világszerte ismerik. A Zsolnay porcelán pedig már magyar márkanév és hungarikum.
Az 1878-as párizsi világkiállítás aranyérmét egy elefántcsontszínű dísztárgy nyerte el. Az addig ismeretlen terméket porcelánfajansznak nevezték el, s elkészítője, Zsolnay Vilmos megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. De ki is volt ez az alkotó és mi az a porcelánfajansz? Ismerkedjünk meg velük.
Zsolnay Vilmos egy igazi reneszánsz ember volt, aki álmait még akkor is valósította, ha az más számára reménytelennek tűnt. Pécsi gyára olyan, mintha maga is egy óriási Zsolnay alkotás lenne, s valójában az is: a legnagyobb mű – olvasható a szepmagyarorszag.hu oldalon.
Zsolnay Vilmos 1828-ban született Pécsett. Az ifjú világéletében festőművésznek készült. S bár 1853-ban átvette a családi üzem irányítását, mindvégig alkotóművész maradt. Hihetetlen üzleti érzékkel vetette bele magát a csőd szélén álló gyár irányításába, s az meg is hozta sikerét. Maga kísérletezett a környékbeli agyagfajtákkal, s a felhasználásra alkalmas lelőhelyeket fel is vásárolta. Nem sokkal később üzeme teljesen gépesítetté vált, külföldi szakembereket alkalmazott, ő maga pedig kémiai ismereteket tanult és folyton kísérletezett. Ezek révén már nemcsak kézzel festett dísztárgyakat és egyedi szobrokat készítettek, hanem a fagyálló burkolólapoktól megkezdve az elegáns cserépkályhákon át az edények és szigetelőelemek sokaságáig mindent gyártottak.
A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechnika, az „eozin” teremtette meg. (A színjátszó kerámiamáz előállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, s Zsolnay alkalmazta először1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztetett. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak, s Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni – olvasható Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében.
Ezután a Zsolnay-gyárba új korszak köszöntött be új stílussal. Ez volt a szecesszió, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg. Az új stílus ötvöződött a korábban kialakított eozin technikával, s a gyár virágzott. Azonban a század egyik legnagyobb iparosa 1900-ban váratlanul elhunyt.
Zsolnay Vilmos megbecsült és szeretett polgára volt Pécsnek. Halálának napján, 1900 március 23-án azonnal gyűjtést indítottak, hogy szobrot állítsanak a fazekasmesternek, ahogy Zsolnay Vilmos saját magát hívta. A szobrot végül 1907-ben avatták fel. Zsolnay Vilmos volt az első magyar kézműves, akinek közadakozásból állítottak szobrot – írja a szepmagyarorszag.hu.
Halála után fia, Zsolnay Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat. A két világháború közötti években Zsolnay két lánya remekműveket tervezett.
Ilyen szakmai múlttal és példaértékű családi összefogással nem csoda, hogy a Zsolnay-gyár nagyon sokáig virágzott, s a mai napig megtartotta hírnevét és élvonalbeli szerepét.
A 2010-es év pedig igazi megújulást hozott nemcsak Magyarország és Pécs, de a Zsolnay-örökség részére is. Az Európa kulturális fővárosa program egyik legjelentősebb fejlesztése a Zsolnay-gyár régi épületének felújítása, s annak oktatási és kulturális célokra történő felhasználása volt.
A herendi porcelán népszerűsége töretlen: világszerte kelendőbb, mint valaha. A klasszikus, évek óta ismert és keresett dekorok mellett folytonosan új mintákkal rukkolnak elő a tervezők; a gyűjtők legnagyobb örömére.
A magyar népművészet jellegzetes virága, a tulipán ihlette a közelmúltban keletkezett Tulipe dekort. A török hódoltság idején Magyarországra érkező fajta a tavasz szimbóluma leegyszerűsített, játékos változatban bukkan fel az új herendi mintában. Az aranyozott peremű porcelán bordűrjét zöld levelű és szárú, piros, lila, sárga és kék szirmú stilizált kis tulipánok hálózzák be - tudjuk meg a világhírű gyár házi híradójából, a Herend Heraldból.
Különösen finom és elegáns a hálómintán alapuló "Réseau fruits" nevet viselő dekor. A szegélydíszt a tányéron hajszálvékony ecsetvonásokkal megrajzolt rácsháló szövi át, amelynek találkozási pontjait fekete gyöngyök hangsúlyozzák. A rácsháló által határolt, rombusz alakú mezőkben zöldesbarna levélen nyugvó, hamvas héjú áfonyaszemek kaptak helyet.
A franciaországi Sévres-i mintacsaládok stílusára emlékeztet a "Sévres petites pensée" dekor. Az arany rácshálóban kék szirmú, zöld levelű és szárú ibolyák kaptak helyet. A középen elhelyezett, arannyal keretezett medalionban egyetlen ibolya látható.
Hasonló színekben játszik, de teljesen más hangulatú a "Trifolium des Champs Bleu" minta, amelynél aranycsík ragyog a tányér szélén. A széles bordűrt kobaltkékkel megfestett lóhere levelek és virágok szövik át.
A Tecuma fantázianevű dekornál a három kisebb cikláment az arannyal megfestett, szecessziós jellegű stilizált növényi motívum teszi hangsúlyossá.
A vadászat témája a porcelánművészetben már régen megjelent. Herenden is több minta keletkezett e tárgykörben. A legújabbnál a tányér széle sötétzöld, a tükörnél körbefutó aranysávból vadásztrombita formája bontakozik ki, hangjának dallamát a bordűr felső részén elhelyezett hangjegyek jelzik játékosan.
A damaszt abrosz és az ezüst étkészlet mellől sohasem hiányozhat a minőségi porcelán, sőt ez legfontosabb feltétele az elegáns terítéknek. Induló cikksorozatunkban a világ legelőkelőbb porcelánmanufaktúráit mutatjuk be olvasóinknak.
Ha porcelánról esik szó, gondolataink leginkább három irányvonal mentén indulnak el: egyrészt a magyar, másrészt a meisseni, harmadrészt a kínai porcelánkultúra jut eszünkbe. A hazai három óriás, a Herendi, a Zsolnay és a Hollóházi révén, a Meisseni a "fehér arany" európai debütje miatt, a kínai pedig azért, mert az ő császárságukban találták fel a technikát. A kínai porcelánok Európában elsősorban két üzlettípusban lelhetők fel: a Ming-dinasztia ritka porcelánjai inkább a Sotheby's aukciósházban, a többi a Tesco gazdaságos termékek furnérpolcán. A középkori kínai mesterek titokzatos tudását az egész világon csodálták, még Mátyás király udvarában is találtak egy-egy porceláncserepet, míg mára a helyzet megfordult: nemrég a Herendi nyitott üzletet Sanghajban és Pekingben.
Európában a porcelánkészítést véletlenszerű kísérletezgetések során találták fel. A német alkimisták még az 1700-as évek elején sem tettek le arról, hogy aranyat készítsenek, ami ezúttal sikerült is nekik, igaz, ez a fajta arany fehér és törékeny lett. Mindenesetre jóval értékesebb volt sárga luxuskollegájánál az első időkben, a meisseni manufaktúra felívelésével azonban már mindenki számára elérhetővé vált a kontinensen. A porcelán újbóli felfedezésével kapcsolatban egy alkimistapárost szokás emlegetni: Ehrenfried Walther von Tschirnhaus volt a technika úttörője és Johann Friedrich Böttger a kiteljesítője. Utóbbinak köszönhető, hogy megalakult a meisseni porcelángyár, amely a nemes anyagot elindította európai diadalútjára. A fehér arany Meissenből először délre, majd nyugatra vándorolt, 1718-ban a bécsi Augartenben, 1756-ban a franciaországi Sèvres-ben vetette meg lábát.
A porcelángyártásnak Magyarországon is közel két évszázadra visszanyúló hagyománya van. A három nagy minőségi porcelángyártó közül a Hollóházi dicsekedhet a legkorábbi cégalapítási dátummal - az 1777-es évszámot a logóba is beépítették -, bár ekkor még más termékeket készítettek. A Herendi és a Zsolnay nem sokkal később követte az ország keleti csücskében eldugott kis manufaktúrát. Mára a három cég sajátos arculatáról ismert az emberek között: a Herendi leginkább a fényűző barokkot, a Zsolnay a szecessziót, a Hollóházi a modern művészetet idézi fel. Az arisztokratikus miliő leginkább a Herendihez kötődik, de a századfordulós Zsolnayk is gyakran kelnek el nagy összegért az aukciósházakban.
A porcelán mindemellett nem egyszerűen tányéraink anyaga, a különböző márkák egyúttal státusszimbólumok is. A nagyvilágban jelenleg néhány nagy luxusmárka hódít a milliomosok körében (Meissen, Sèvres, KPM, Augarten, Herend, Ludwigsburg és így tovább), a csúcskategória "olcsóbb" termékeit természetszerűen nagyobb közönség vásárolja.
Keresztbe tett kardokat lát a nagymamától örökölt porcelánon? Kérem, őrizze meg hidegvérét, lehetséges, hogy egy értékes meisseni porcelánt tart a kezében. Az alábbiakban a világmárka további fontos ismertetőjegyeivel és történetével ismerkedhetnek meg olvasóink.
Nem mind arany, ami fénylik, és nem mind meisseni, amin két keresztbe tett kard látható; továbbá egy porcelán lehet meisseni még akkor is, ha nincs rajta az ismert márkajelzés. A szászországi kisváros mára egyértelműen a fehér aranyról lett világhírű, ebben pedig nem kis szerepe volt azoknak a német alkimistáknak, akik a hagyományos ördögűzés mellett komplett iparágakat találtak föl vagy fogalmaztak át teljes egészében. Johann Friedrich Böttger például 1708-ban azt az anyagot mutatta be Erős Ágost szász választófejedelemnek, amely a mai porcelángyártás meghatározó normájává vált. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a porcelán újbóli felfedezésében másoknak is jelentős szerepe volt. A fiatal alkimistát Erős Ágost ugyanis egy másik híres vegyésztárssal, Ehrenfried Walther von Tschirnhaus-szal együtt zárta egy meisseni "börtönlaboratóriumba" azzal a paranccsal, hogy készítsenek aranyat.
Tschirnhaus kísérletei sorozatosan azt bizonyították, hogy a nemesfémet nem lehet agyagból előállítani, keletkezett viszont egy nagyon fontos "melléktermék", egy barnás-vöröses anyag, amelyet már Böttger fejlesztett tovább. Böttger rájött, hogy a kínaiaktól ismert porcelánt nem őrölt kagylókból kell készíteni (ezzel a módszerrel próbálkoztak kortársai), hanem a földből kell kiégetni. Tschirnhaus utasításainak megfelelően Böttger felfedezte a kaolin égetési technikáját, ám a találmánnyal nem sokáig dicsekedhetett tudóstársának, aki még az első európai, kemény, fehér porcelán előállításának évében meghalt. Böttger amikor bemutatta a szász választófejedelemnek a fehér aranyat, az uralkodó két év múlva királyi pátensben kérte meg a szerencsés vegyészt, hogy alapítson manufaktúrát. Így indult el 1710-ben a meisseni porcelán diadalútja.
Az első időkben természetesen a megbízó nevét kellett hirdetnie a meisseni porcelánnak, ezért az első tányérok alján az AR betűk láthatók, ez az Augustus Rex vagyis Ágost király rövidítése. Ez a márkajelzés két évtizedig volt forgalomban, nagyjából addig az ideig, ameddig a porcelánkészítés titka ki nem szivárgott az európai nagyvárosokba is. Az eredetileg államtitokként kezelt receptet egy porcelánfestő Bécsben eladta, ahol a szász város igen nehéz ellenfélre akadt. Az 1718-ban alapított, konkurens Augarten arra késztette Meissent, hogy új formatervezéssel rukkoljon elő, ezt pedig új márkajelzéssel hangsúlyozták. Meissen tudta, hogy a titok kiszivárgása után folyamatosan el kell kápráztatnia a főurakat termékeivel, ezért a legkiválóbb mesterembereket szerződtették a manufaktúrához. Johann Gregor Höroldt festő új színskálát dolgozott ki a porcelán festéséhez, az ő nevéhez kötődik a vörös, bíbor, zöld, kék és sárga felhasználása, de a máz alatti díszítéstechnikát is ő találta ki. Az AR jelzést három darab hárombetűs rövidítés követte: K.P.M. mint "Königliche Porzellan-Manufaktur", M.P.M. vagyis "Meissener Porzellan-Manufaktur" illetve K.P.F. "Königliche Porzellan-Fabrik" - azaz királyi, meisseni porcelánmanufaktúra, illetve királyi porcelángyár (megj.: ez a KPM nem összetévesztendő a KPM Berlinnel, az 1763-ban alapított másik luxusmárkával).
A hamisítványok elterjedése miatt Erős Ágost elrendelte, hogy 1731-től kizárólagosan a két kard legyen a meisseni porcelán védjegye. Innentől kezdve a 21-ig századig megszakítás nélkül használják a két kardot a márka logójaként.
A meisseni porcelán egy másik nagy alakja Johann Joachim Kaendler, aki udvari szobrászi hivatását otthagyva lépett be a porcelánmanufaktúra küszöbén. A híres szobrász a meisseni egyik fénykorában, mintegy negyven éven keresztül alkotott maradandót. Az idén háromszáz éve született művészről a porcelángyár külön sorozattal emlékezik meg májusban.
Mindemellett a meisseni manufaktúra a kezdetektől szállított különleges minőségű porcelán-étkészleteket Törökországba, amelyeket ál-kínai irkafirkával védjegyeztek a tányérok alján. A kínai porcelán ugyanis abban az időben horribilis áron cserélt gazdát a dúsgazdag uralkodók közt. Ezek az ál-kínai porcelánok 1722-től 1830-ig érkeztek Törökországba.
"Halmányi: Soha nem felejtem el azt a délutánt, amikor, Oxfordban Sir Arthur McMillan barokk könyvtárszobájában ültünk, régi és ritka könyvek között. McMillan, a szanszkrit nyelvek professzora, felesége és még egy tudós ültük körül az asztalt. A szobapincér belépett a könyvtárba, antik ezüstkannában forró vizet hozott, s a teáskannába öntve leforrázta a teafüvet. Majd felkavarta, várt, s amikor a kinyílt tealevelek leülepedtek a kanna aljára, Wedgewood csészékbe töltötte az illatos Twinnings Orange Pekoe-t. A professzor és a felesége tejet is kértek hozzá. A pincér apró teasüteményeket szolgált fel, meggyújtotta a gyertyákat és távozott. A süteményből mindenki vett, a professzor vajat, dzsemet is kent rá, majd tejszínhabot, és majszolni kezdte. Közben kortyolt a teájából."
(Polgár Ernő: Isten madárkái (Kutatóintézet az ÁVH börtönében) Forgatókönyv - Készült az MTV megbízása alapján)
