Kék szív (2018) - A KSC Szekszárdról szóló dokumentumfilm
Nagyon klassz kis dokumentumfilm készült a szekszárdi kosárlabda életről! Az elején, hogy hogyan indult az egész történet, az roppant izgalmas volt a számomra. Kiderült, hogy a szocializmusban az MTK és a BSE volt az elitcsapat, a Szekszárd a középmezőnyben bújt el a 20 csapatos Nb1-ben. De aztán a rendszerváltás után itt is végbementek különöző folyamatok. Az rögtön láthatóvá vált, hogy a Szabó-család nélkül ez nem jöhetett volna létre!
Manapság a KSC Szekszárd komoly erővel bíró női kosárlabdacsapat Magyarországon. A Magyar-kupagyőzelem aztán végképp mindent vitt! Egy olyan Sopront győztek le a Tolna megyei lányok, amely akkor Európában egy kiemelkedően jó élcsapat volt!
És akkor még rólam is pár szót, hogy hogyan kezdtem el szurkolni a Szekszárdnak… Ugyan én a női kosárlabdát csak az egyetemista éveim után szerettem meg jobban és akkor a Győrt választottam ki magamnak. Később jött a Szekszárdért való rajongásom is, főleg azért, mert fiatal és fantasztikusan ambiciózus csajok alkották a gárdát! Személyes kedvenceim Studer Ági és Gereben Livi! Ugyan még meccsen nem voltam, pedig Budapesten megnézhettem volna őket! :P De tervezek majd egy-két felutazást, hogy láthassam ezeket a csodás sportolónőket. Ígérem, ahogy lemegy a koronavírus banzáj én elmegyek egy pesti mérkőzésükre majd!
Összességében tetszett ez az alkotás, talán csak több meccsvideót kellett volna beleszerkeszteni. De ettől függetlenül szuper lett! Köszönöm Kindl Gábornak, hogy megalkotta ezt a dokumentumfilmet és azt, hogy láthattam is. Maradandó emlék lesz! :)
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Pro Basket Tripla-dupla Podcast legújabb részét!
Újabb női kosárlabda különkiadás. Ismerjétek meg Gereben Líviát, hallgatói kérdések segítségével!
Akik nem követik a női kosárlabdát, ők is megismerhették Gereben Lívia nevét, amikor kiderült, hogy leukémiás. Sőt, a küzdelmét a betegség ellen szinte végig is követhettük. De ezúttal nem csak erről a csatáról lesz szó, hanem Liviről magáról! Tudjátok meg mit szeret, miért kezdett el kosarazni, meg még sok minden mást a hallgatók kérdései alapján.
Lehet, hogy mostanában is sok helyen olvastatok Liviről és hogy hogy van, de most közelebbről is megismerhetitek! Ne hagyjátok ki!
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA NŐK NKE-FCSM-Csata–Sopron Basket VBW CEKK Cegléd–PINKK Pécsi 424 TFSE-MTK–Aluinvent DVTK PEAC-Pécs–ELTE BEAC Újbuda UNI Győr MÉLY-ÚT–Vasas Akadémia Atomerőmű KSC Szekszárd–ZTE KK
DÖNTŐ SOPRON BASKET–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 81–72 (20–11, 19–17, 18–11, 24–33) Győr, Egyetemi csarnok, 1300 néző. Vezette: Földházi, Cziffra, Ádám SOPRON: TURNER 20, FEGYVERNEKY 17, Crvendakics 7, DUPREE 13, HATÁR 8. Csere: Jovanovics 7, Dubei 5/3, Zahui 4, Honti. Edző: Roberto Íniguez SZEKSZÁRD: Dojkic 7, Eldebrink 14/6, Gereben, BISHOP 15/6, MCCALL 19/3. Csere: STUDER Á. 12/3, Theodoreán 3/3, Kiss, Bálint 2. Edző: Djokics Zseljko Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 6. p.: 11–9. 8. p.: 18–9. 13. p.: 25–14. 16. p.: 34–16. 19. p.: 37–28. 22. p.: 39–32. 27. p.: 50–35. 30. p.: 55–37. 34. p.: 59–49. 36. p.: 65–56. 39. p.: 73–65 Kipontozódott: McCall (40. p.), Bishop (40. p.), Studer Á. (40. p.) MESTERMÉRLEG Roberto Íniguez: – A meccs olyan volt, amilyenre számítottunk. Tudtuk, hogy a lepattanózás fontos lesz, erre nagyon figyeltünk. Kézben tartottuk a találkozót, megérdemelten nyertünk. Azt nem tudom, mennyit vett ki a játékosokból ez a három nap, ami nekünk nem a legjobbkor jött. Továbbra is tartom, hogy számunkra szörnyűség, hogy most kellett a Magyra Kupát lejátszani. Djokics Zseljko: – Gratulálok a Sopronnak, jól játszott, s gratulálok mindkét szurkolótábornak, ünneppé varázsolták ezt a döntőt. Az első félidőben mintha nem hittünk volna abban, hogy le tudjuk győzni a Sopront. Nehéz volt visszajönni a meccsbe a fordulást követően, mert ellenfelünk kontrollálta a játékot. Büszke vagyok a csapatomra, levonjuk a tanulságokat, s ha sikerül bejutnunk a bajnoki döntőbe, akkor ott ezeket hasznosíthatjuk.