"17. A magy.barom (Vieh, Besitz) és tör.barimegyeztetésére azt jegyzi meg B. úr, hogy: 1. a tör.bar, varcsak «esse», nem pedig «habere» jelentésű is; 2. hogy abarimaz általa ismert szótárakban nem fordul elő. — Mivel recensensem is tudja, hogy van egybarlikszó «Besitz, Reichthum» jelentéssel (v. ö. Lehcei Osmani (JjJ^tj JLc? ^jyJ, ,jhLw Vermögen, Reichthum), ennélfogva a szememre hányt hiba az ő téves felfogásán alapszik, mert azímvégzetet olyan képzőnek tartja, a milyen azatim (Wurf),ölüm (halál) stb. szakban van; én pedig első személyű birtokos ragnak tekintem. V. ö.barim—jokum (alles was ich habe und nicht habe), a miből kitűnik, hogy abarim jelentését il ezt értem: mein Besitz, Besitz; minthogy a «barimdin al, jokumdin alamazsin» (Nimm von meinem Vermögen, von meiner Armuth kannst du nicht nehmen) szólásmódot gyakran hallottam s magam is használtam. Hogy tehát abarim szónak «Vieh» jelentést is tulajdonítok, onnan van, mert alapjelentése «birtok, Besitz», a «Vermögen, Besitz» (birtok) és «Vieh» (barom) fogalmak pedig más népeknél is azonosak. V.o. latinpecus — pecunia,szlávlicvo (nyereség) —liehvo (Vieh), magy .jószág(Vermögen és Vieh), végre arab JU (Vermögen, Besitz), mely a mongolokhoz is eljutott «barom, Vieh» jelentésben.
Tudva tehát, hogy a barim jelentése «birtok» és e jelentésében a «barom»-mal azonos, most már azt kell bebizonyítanom, hogy a barim-la-, kirgizesen barim-la- igealak ( Vieh schaffen, Vieh machen) nem a levegőből van kapva, mint B. úr állítja. Valamint a tör. av (vad) szóból a via- (jagen, azaz: Wild fangen, a cerik-ból cemiple (Heer schaffen), a köpük (hab)-ból köpükk- (schäumen, Schaum machen), épen úgy származott a óikrím-ból barim-la, kirg. barim-la (Vieh schaffen), mert az ú. n. «baranta» alapjelentése «Vieherwerben»; minél fogva B. úr azon fölvétele, hogy e szó a mongolból volna kölcsönözve, magától elesik."
Vámbéry Ármin: A magyarok eredete és a finn-ugor nyelvészet. II. Válasz Budencz József bírálati megjegyzéseire. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XII. kötet 5. szám, 1885), 40. o.
"mal): vieh, besitz (vgl. magy. harom «vieh, besitz»)» ; — hogy honnan vette magát a kirg. haram «vieh, besitz», azt maga Y. úr jelentette ki, a művelődés mozzanatai közt a házi állatokról szólván, 283 (265)1.: «az ó-török harang...melynek alapjelentése birtok (barbírni, harambirtok), ma már csak a kirgizben a különös jelentéssel ,marha‘ fordul elő, miből harumta (Budag. 1,224) «marharabláson járni, portyázni» és barumtau, baranta«rablómenet, portyázás, tap. marharablás» (II. 265. alttürk. banım,grundbed. ,habe‘, heute nur noch im Kirgisischen in der speciellen bed. ,vieh‘, daher barumta ,auf vieh ausgehend und barumtau = baranta = raubzug, eigentl. vieh raub);v. ö. EtWb. 209. csag. barim, barum «vermögen, vieh», barumtai, baranta(kirg.) «besitznahme von vieh, raubzug» (Budagov).— Y. úr a barumtaszót igének tartja, a melynek barumtaunem. actionisa volna; ez tévedés, minthogy Budagov a barumta, barantaszót csakis névszóval fordítja (задержите, захвата пли угона скота, stb.), а barumtau-t meg igével (захватить или задержать барантою). De Budagov közlésébe is becsúszott egy kis hiba, a barumtauszóra nézve, melyet csak arab betűvel írt ki Ak*-Aé s e hiba meg V. urat ejtette tévedésbe, hogy a barumta-ban látta az igét. Iiminszki ugyanis, a kinek «Матер1алы stb.» czímű munkájából Budagov rendszerint vette át a kirgiz szókat (azokat arab betűvel átírván, s az igéknek a szokottтакinfinitivus alakot adván vagy e helyett néha u-féle nem. action:s-alakot, pl. sigala-: .biijLo) így közli a kérdésben forgó két szót (névszót, és igét): барьшта ,барантас — задержите или захвата скота s.b., és : барымтала захватить или задержать барантою, vagyis a névszó így hangzik barhata,az ige meg bariıntala,mint az előbbinek származéka; Budagov tehát barumtau .skx.^b helyett ezt akarta írni: barumtalau. — A kirgiz baranta (vagy akár Budagov írása szerint barumta,amely szó az oroszba is ment át barantaalakban), csakugyan jelent «ellenséges becsapást, rablás vagy bosszúállás czéljából, meg erőszakos foglalást adósság fejében» (Ilm. igy : «festnehmung oder gewaltsame Zueignung des viehes oder anderer Sachen für eine schuld, einen raub oder ein anderes unrecht). Budagov még hozzá teszi: «хищничество, наб'Ьга, räuberei, raubzug, überfall». Radloff, kirgiz textusaiban barimta,a fordításhoz III, 68. való jegyzetben : «Bax’ama ist nicht nur schlechtweg pferdediebstahl, sondern ein
pferdediebstahl, der 1 : mit der intention rache zu üben, oder 2 : um geschehenes unrecht oder Stammstreitigkeiten auszugleichen, oder 3 und das am häufigsten, um sich in abenteuern zu versuchen, unternommen worden»; v. ö. orosz баранта: «feindlicher überfall, raubzug, eigenmächtige rache». De ha bizonyos is, hogy a barimta-nak kézzel fogott objectuma rendszerint «marha», ebből még nem következik, hogy a szónak két első tagja (barim) épen «marhát» (akármifélét) jelentsen. Hiszen akkor a 3-dik szótagnak (ta) magára «rablást, foglalást kellene jelentenie, a mi eddig teljességgel nincs tudva ; de külömben sem lehet a szót, török szóképzéstan szerint így szétfejteni, úgy hogy a ta talán valami képző volna. A szónak etymonja a törökségben teljességgel homályos. De szerencsére megvan az még a mongolban, a hol barimta (Kowal, 1105.) «action de saisir (avec lámáin)», s mellette áll a rövidebb barim is (szintén «action de saisir»), s ennek mint nem. actionisnak alapigéje: bari- «prendre, saisir, attraper, tenir» ; s a barimta származéka: barimtala- «prendre, se saisir de, surprendre, attraper, s’emparer de», így már a kirgiz barimta is teljesen érthető, s világos hogy az a mongolból való kölcsönszó (amilyen több is van a keleti törökségben), melynek alkalmas alapértelme : «megragadás, foglalás, rablás», anélkül hogy a rablás tárgya (pl. marha) benne volna foglalva.
"509. U. ahhoz: kirg. barum «marha, birtok (v. ö. m. barom- mai): vieh, besitz (vgl. magy. barom «vieh, besitz»)»; — hogy honnan vette magát a kirg. barum «vieh, besitz», azt maga V. úr jelentette ki, a művelődés mozzanatai közt a házi állatokról szólván, 283 (265)1.: «az ó-török barum... melynek alapjelentése birtok (bar bírni, barum birtok), ma már csak a kirgizben a különös jelentéssel ,marha' fordul elő, miből barumta (Budag. 1,224) «marharabláson járni, portyázni» és barumtau, baranta «rablómenet, portyázás, tap. marharablás» (II. 265. alttürk. barum, grundbed. ,habe', heute nur noch im Kirgisischen in der speciellen bed. ,vieh, daher barumta ,auf vieh ausgehen, und barumtau = baranta = raubzug, eigentl. vieh raub); v. ö. EtWb. 209. csag. barim, barum «vermögen, vieh», barumtai, baranta (kirg.) «besitznahme von vieh, raubzug» (Budagov). •— V. úr a barumta szót igének tartja, a melynek barumtau nom. actionisa volna; ez tévedés, minthogy Budagov a barumta, baranta szót csakis névszóval fordítja (3a^;ep;aHte, 3axBaTT, HJIH groHt cKOTa, stb.), a barumtau-t meg igével (3axBaTHTt( HJIH 3a,a,ep;KarbapaHTOK)). De Budagov közlésébe is becsúszott egy kis hiba, a barumtau szóra nézve, melyet csak arab betűvel írt ki .lixo.kb s e hiba meg V. urat ejtette tévedésbe, hogy a barumta-ban látta az igét. Ilminszki ugyanis, akinek «MaTepiajiH stb.» czímű munkájából Budagov rendszerint vette át a kirgiz szókat (azokat arab betűvel átírván, s az igéknek a szokott -mak infinitivus alakot adván vagy e helyett néha M-féle nom. actionis-alakot, pl. sígala-: J$jya) így közli a kérdésben forgó két szót (névszót, és igét): őapwMTa ,őapaHTa' — 3a^,epjKaHJe HJIH 3axBaTia CKOTa stb., és : óapMMTajia 3axBaTHTiHJIH 3a,ii;epjKaTiaCapaHTOio; vagyis a névszó így hangzik barimta, az ige meg barimtala, mint az előbbinek származéka; Budagov tehát barumtau .Liax.jL helyett ezt akarta írni: barumtalau. — A kirgiz barimta (vagy akár Budagov írása szerint barumta, amely szó az oroszba is ment át baranta alakban), csakugyan jelent «ellenséges becsapást, rablás vagy bosszúállás czéljából, meg erőszakos foglalást adósság fejében» (Ism. így: «festnehmung oder gewaltsame zueignung des viehes oder anderer sachen für eine schuld, einen raub oder ein anderes unrecht). Budagov még hozzá teszi: «XHIH,HHiecTBO, HaOBrb, rauberei, raubzug, überfall». Badloff, kirgiz textusaiban barimta, a fordításhoz III, 68. való jegyzetben: «Baramta ist nicht nur schlechtweg pferdediebstahl, sondern ein pferdediebstahl, der 1: mit der intention räche zu üben, oder 2 : um geschehenes unrecht oder Stammstreitigkeiten auszugleichen, oder 3., und das am häufigsten, um sich in abenteuern zu versuchen, unternommen worden»; v. ö. Orosz баранта: «feindlicher Überfall, raubzug, eigenmächtige räche». De ha bizonyos is, hogy a barimtanok kézzel fogott objectuma rendszerint «marha», ebből még nem következik, hogy a szónak két első tagja (barim) épen «marhát» (akármifélét) jelentsen. Hiszen akkor a 3-dik szótagnak (ta) magára «rablást, foglalást» kellene jelentenie, a mi eddig teljességgel nincs tudva; de külömben sem lehet a szót, török szóképzéstan szerint igy szétfejteni, úgy hogy a ta talán valami képző volna. A szónak etymonja a törökségben teljességgel homályos. De szerencsére megvan az még a mongolban, a hol barimta (Kowal, 1105.) «action de saisir (avec la main)», s mellette áll a rövidebb barim is (szintén «action de saisir»), s ennek mint nom. actionisnak alapigéje: bari- «prendre, saisir, attraper, tenir»; s a barimta származéka: barimtala- «prendre, se saisir de, surprendre, attraper, s'emparer de», így már a kirgiz barimta is teljesen érthető, s világos hogy az a mongolból való kölcsönszó (amilyen több is van a keleti törökségben), melynek alkalmas alapértelme: «megragadás, foglalás, rablás», anélkül hogy a rablás tárgya (pl. marha) benne volna foglalva."
Ez egy barantás foglalkozásvezető gyűjtése 2019-ből.
Van egy másik cikke is.
"A baranta szó eredete, jelentése
A mai értelemben vett baranta szó Magyarországon, egy harcművészeti mozgalomra értetendő, amit mesterségesen ragasztottak rá az 1990-es években. Ebben a formájában és ebben a jelentésében biztosan nem használták a múltban. Ennek a szónak a barantások körében kétféle értelmezése van, ám forrásokkal csak az egyik bizonyítható. Vukics Ferenc a baranta mozgalom megalapítója, és az első anyagok gyűjtője, állítása szerint ez egy somogyi tájszó, amit az egyik tanítója használt mikor küzdöttek a gyerekek:”...Csak óvatosan! Most még csak elbarantáltok, de nehogy böllenkedés legyen a vége!..”1. Ő úgy értelmezi ezt a mondatot, hogy most még csak játékosan gyakorolnak, felkészülnek, viszont ebből ne legyen vérre menő harc. A böllenkedés ebben formájában nem ismert ma már, régebben jelentette2 az„ellenkedést”, a vad harciasságot. Mindenesetre felismerhető benne a böllér szó, ami archaikusan az állatokat leölő szakember megnevezése. Vukics Ferenc úgy gondolta,hogy a barantálás, ez a játékos, ám mégis harcszerű felkészítést jelentő szóval lehetne a legmegfelelőbben jellemezni, azt a harcművészeti mozgalmat, melyet ő intézményesített 1997- ben, és innen ered a baranta, mint elnevezés.
A tudományos kutatómunkám, azonban kicsit más irányokba mutatott a szóval kapcsolatban. Magyarországi használattal és jelentéssel nem találkoztam (egy kivétellel)3, azonban belső ázsiai kutatók és néprajzkutatók alkalmazzák írásaikban. Almásy György 1903-ban4, Herman Ottó 1909-ban5 és 1914-ben6, valamint VámbéryÁrmin 1868-ban7 és 1906-ban8 említik a baranta szót, mint egy általánosan pusztai népeknél bevett kifejezést, amelynek jelentése a rajtaütésszerű támadás, ló rablás, portyázás. Herman Ottó 1909-as művében egy 1429-es peres ügyet vizsgál, amelybenaz egyik fél elhajtotta lovait és marháit a másik féltől, és itt említi meg lábjegyzetben azt, hogy ez mennyire hasonlít a kirgizek barantájára, amely náluk szabadrablást jelent.9 Herman másik művében a betyárok életéről és foglakozásáról ír,10 ahol a barantát, mint kirgiz portyázást hasonlítja össze a hazai betyárok népfelfogás szerint virtusszámbamenő fosztogatásaival.
Almásy az utazása közben többször is lejegyezte ennek a szónak a jelentését művében, ő így fogalmaz:„ Baranta néven nevezik a kirgizek a lórablást, a mit azelőtt bizonyos lovagiasággal, nyíltan, az illető aulok szemeláttára hajtottak végre, még pedig rendesen nőrablással is kapcsolatban. Ma már, az orosz adminisztráczió szigorú felügyelete folytán, gyéren fordulnak elő az effélék…”.11 További érdekesség Almásynál, hogy ő nem csak mint cselekvést említi a barantát, hanem a cselekvéstűzőket is megnevezi barantadzsik néven, mint rablók.
Mindezek mellett találtam egy regényvázlatot 1923- ból a Prágai Magyar Hírlapban, ami egy belső ázsiai, kazakterületen játszódó kalandregény: „ Egy véresarcú csikós vágtatott a tüzfény udvarába és kétségbeesetten ordította: Baranta ! Baranta! Itt vannak a kazakok .. elhajtják a ménest! — Lóra! Lóra! Baranta! A kazakok! -riadt fel mindenfelől a kiáltás s a mámorí elhőket minden fejből egyszeribe kifújta a nagy veszedelem szele.”.12 A szerző, Marjay Ödön,úgy tűnik szintén abban a jelentésben használja, mint az előbbiek, egy portyázó szerű támadásként.
Összességében ezekkel a hiteles forrással találkoztam és mindegyik egy belső ázsiai szóként használja, szinte azonos jelentéssel. Így maga a szó biztosan létezik, hazai kutatók által is használt és jelentéssel bír, ám nem abban az értelemben, ahogy azt Vukics Ferenc használta kezdetben a mozgalomra. Mindazonáltal ez a harcművészet egy új jelentést biztosít ennek a szónak Magyarországon, eredeti jelentésétől függetlenül, ezért úgy gondolom nem jelent problémát ez. Az évszázadok során többször is előfordult már, hogy egy szónak új jelentése lett, és nekünk ma az a jelentése a természetes. Néhány évtized múlva talán a barantának ez a jelentése lesz természetes és nem kell majd azt magyarázni senkinek."
7. Vámbéry Ármin: Sketches of Central Asia. London. 1868. 310
"Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 10. (Békéscsaba, 1982)
103. BÉKÉSI NÁHIJE • 109. Decse falu (219. oldal)
[...] Máté nős fia János nőtlen Baranta Mihál nős fia Tomás nőtlen [...]
Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903.
92.: Azonban a kereskedelem fejlődésével együtt nőtt a „puszták urainak" rakonczátlansága, s a gazdagon megrakódott karavánoktól felizgatott rabló szenvedélye, úgy, hogy a rablótámadások, az úgynevezett baranták, mind gyakrabban ismétlődtek. Ez természetesen az oroszok beavatkozását vonta maga után, a kik azután minduntalan büntető, vagy megtorló portyázásokat kényszerűitek indítani.
252.: A mint tovább lovagoltunk, PAVEL nevetve mesélte, hogy barátja igazán nagy zsivány, s évekkel ezelőtt néhány csakugyan vakmerő baranta-1 (rablótámadást) intézett a hegyek közt lakó kara-kirgizek ellen. Azóta nagy tekintélynek örvend társai között, s büszkén viseli a különben meglehetősen ritkává lett bafír czímet.
446.: abban állapodtunk meg, hogy a látott alakok barantadzsi-k (rablók) voltak. Baranta néven nevezik a kirgizek a lórablást, a mit azelőtt bizonyos lovagiasággal, nyíltan, az illető aulok szemeláttára hajtottak végre, még pedig rendesen nőrablással is kapcsolatban. Ma már, az orosz adminisztráczió szigorú felügyelete folytán, gyéren fordulnak elő az effélék, hanem a barantadzsik most rendesen kisebb csoportokban éjjel indulnak lovat lopni, — a mi olyan hanyatlása az erkölcsöknek, hogy az öregek, mint pl. ATTEI, csak sajnálattal emlékeznek meg róla.
474-475.: A mikor három vagy négy nevet felírtam, a lovasok kezdtek visszavonulni, s az eddig nagyon is öntudatosan fellépő sztarsina igen alázatos lett s kérelemre fogta a dolgot. Most már hát okosan lehetett velük beszélni. Legelőször is a sztarsinát hordtuk le, hogy, bár hivatalt visel, még sem átall ilyen „csendháborítást" (barantá-nak mondtuk) elkövetni. Azután tudomására hoztuk, hogy fegyver-rejtegetés bűntettében részes, mert mint az aul elüljárójának, tudnia kellett volna, hogy az egyik alattvalója „jegy" nélkül berdankát hord magával, s hogy e miatt majd a naryn-koli hatóság előtt meg fogjuk tenni ellene a feljelentést.
Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)
A kazakok kudarban szégyenkező, komor csoportjának közepén dühödten rágta ritkás bajszát a váratlanul előtermett, halottnak elhíresztelt Bajlar Dsandsar. — Ezeknek ugyancsak megkeseredett a szí- vök . . . Bajlar Dsandsar hörög, akár a tigris a tőrben . . . már reggel felhő szállott az orcájára, mert Aj-jaktim rá sem akart nézni . . . hogy szerette pedig! Nem értem a hugocskámat . . . most meg a vereség is rájuk szakadt; ha Ajjaktim csakugyan visszaadatja neki a jegyajándékot, baranta lesz belőle, — dünnyögött Csapar a Kazay fülébe. A kazakok úgy zúgtak-búgtak, mintha máris a vérbosszú tervét sütögették volna kifelé.
Egy véresarcú csikós vágtatott a tüzfény udvarába és kétségbeesetten ordította: Baranta ! Baranta! Itt vannak a kazakok .. elhajtják a ménest! — Lóra! Lóra! Baranta! A kazakok! - riadt fel mindenfelől a kiáltás s a mámoríelhőket minden fejből egyszeribe kifújta a nagy veszedelem szele. — Fut a kazak !... amelyik még futhat! — ordította Csapar. — Egy csikónk se maradt oda... mindössze öt bojtárunk bánja a barantájukat!
Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909.
150. oldal: XV. SZÁZAD. Ménes. 1429. Borsodmegyének Palóczy Mátyás jelenlétében tartott gyűlésén, az alispán, szolgabirák és hites ülnökök esküvel bizonyítják, hogy Szegedy Syketnek nevezett Balázstól, ennek ménesbeli lovait és egyéb marháit — Sajó Szögedről Berenthey Miklós és Ungai Péter elhajtották.
Megjegyzés: 1 Melczer család okm. tára p. 57. E vállalkozással kapcsolatban a Berenthey név önkénytelenül emlékeztet a Kirgizek Barantájára, mely szabadrablást jelent. A Berenle név egyébiránt élő családnév. H. O."
Az AVC. f. hó 28-ára közgyűlést hívott össze, melynek egyetlen tárgya a klub feloszlásának kimondása lesz. A vívóközönség bizonyára sajnálattal fog értesülni e klub megszűnéséről, melynek rövid felállásához oly sok szép siker fűződött. A klub alakítására az impulzust azok a fényes sikerek adták meg, amelyeket az Arlowiskola az 1899-iki versenyen elért. 1900. és 1901. években voltak a klubnak fénynapjai, mikor Gáspár Artur, Nagy Béla dr. Holberfeld Marcel, Kimnach László, Hollóssy Jenő, Márkus Soma, Szőts Aladár, Lestyánsky Dezső vívtak ott. Később e vívók egy része kilépett, másik része ritkábban járt el, de a fiatalabb nemzedék is szép sikereket aratott a vívómesterek versenyén, a bajnokságokban és legutóbb a Szemere versenyen.
A klub feloszlásának fő oka az, hogy nincs most senki, aki a tagokat erős egyéniségével összetartsa."
"Ilyen selejtezés után tizen : Pieroni, Kleckner Mihály, Dobránszky, Karkiss, Lestyánszky, Sárpy, Jarrach, Bakos, Tóth és Móricz kerültek bele a döntő küzdelembe, melyet május 3-án (vasárnap) délután 5 órakor ugyancsak a Vigadóban tartottak meg.
Az érdekesnek ígérkező verseny rendkívül nagy és előkelő közönséget vonzott a küzdelmek színhelyére. A döntő küzdelmet olyképpen tartották, hogy az előmérkőzésekből kikerült tíz legjobb vívó között körvívást rendeztek. A körvívásban gyönyörű motívumok voltak, de előfordultak kellemetlen inczidensek is, melyek a két olasz vívó iránt nagy ellenszenvet keltettek.
A legkínosabb jelenet, azonban csak akkor következett, amikor a zsűri a Pieroni—Lestyánszky assautban a döntő tusst teljesen jogosan Lestyánszkynak ítélte meg. Pieroni kardját, maszkját levágta a dobogóra, miközben szidalmakkal illette a tisztes zsűrit. A zsűri erre rögtön kimondta, hogy Pieronit tiszteletlen viselkedése miatt kizárja a versenyből. Jarradi, a másik olasz is elállt erre a további versenyzéstől.
A körvívásban legjobb formát Bakos Géza és Lestyánszky Dezső mutatták , jók voltak még Dobránszky, Karkiss és a kolozsvári Sárpy anynyiban, amennyiben gyorsan és főleg erőteljesen adta be a tussokat.
A verseny végeredménye az, hogy Lestyánszky Dezső győzött, aki mindenkit megvert."
"A vívóversenyre, mely a nemzetközi bajnoki versenyről már ismert Pieroni Amilcar (Pisa) és Jarradi Mario (Turin) részvétele által szinte nemzetközi jelleget nyert, fiatal vívóink nagy számmal jelentkeztek. A közönség, mely mindvégig feszült figyelemmel kísérte az érdekes assants-kat, élénk tapssal jutalmazta a résztvevők igyekezetét.
A verseny kezdetekor mindenki Pieroniban látta a győztest, aki azonban nem felelt meg a várakozásnak, sőt a döntő küzdelem folyamán a jury, lovagiatlan és sértő viselkedése folytán, kénytelen volt őt a pódiumról leléptetni s a versenytől eltiltani, mire Jarrach is, ki nála rokonszenvesebb, de sokkal gyengébb vivő, visszalépett. A jury, mely kisbaári Kiss Ferencz elnöklete alatt működött, nehéz feldatának elég jól felelt meg, csak néhol ingadozott, ahol a versenyszabályok hézagait kellett pótolni.
Az 5000 koronás ösztöndíjat Lestyánszky Dezső (A. V. C.) nyerte el, kit már korábbi versenyekről ismerünk, ki mint szakíró is működik s ritka elméleti tudásával és erős technikájával dicséretet érdemel. Dicsősége Arlow mesteré is, amennyiben az ő iskolájának kitűnőségét mutatja. A második díja Bakos Géza (M. A. C.) nyerte el, míg harmadik Sárpy István (Kolozsvár) lett, ki egyedül képviselte a tisztán magyar iskolát. A többi két győztes közül ki kell emelnünk Karkits Kornélt, Tóth Pétert, a (M. A. C.) tagjait, végül Kleckner Mihályt (A. V. C.), ki a nehéz fegyver ellenére is finom vívásával tűnt ki. A (M. A. G.) és (W. V. C.) tagjai mind Santelli mester tanítványai s talán azért foglaltak el csak ily helyet a győztesek között, mivel finom pengéhez szokva, küzdöttek a fegyver nehézségével."
Független Magyarország, 1903. május 10., 26. o.
Ui.:
"...csak néhol ingadozott..." -- ehhez képest lásd a NS elemzését ;-PPP
"A vívás pedig nem az eddigi versenyeken használt könnyű olasz karddal, hanem a sokkal nehezebb magyar Keresztessyféle kardokkal ment végbe. A verseny, zsűrije a következőkből állott : Nemeskéri, Kiss Pál elnök, Thurn- Taxis Sándor herceg, kisbaári Kiss Ferenc, Lisznyay Damó Tihamér és Iványi Gyula. A vívást Berki László főhadnagy és Mészáros Ervin hadnagy vezették. [...]
A délelőtti első összevetés eredménye a következő: 1. Karkiss Kornél győz Kósa Tibor ellen (7:5), 2., Sándor Imre Székely Ákos ellen (7:6), 3. Kuzma Oszkár Werkner Lajos ellen (7:6), 4. Tóth Péter Bakay Lajos ellen (4:1). 5. Gerde Oszkár Jaco Győző ellen (6:4). 6. Sárpy István Biró Endre ellen (7:2.) 7. Klekner Mihály Nádpataky Andor ellen (7:4.) 8. Nagy Sándor , Szinnyei Elemér ellen (6:3.) 9. Bakos Géza Biró II. ellen (6:3.) 10. Dobránszky Béla: Móricz István ellen (7:6.) 11. Pieroni Amilcare Fuchs Jenő ellen (6:3.) 12. Jarradi Mario Szivák Imre ellen (6 :4.) 13. Klekner Károly, Kovák József ellen (5:4.) 14. Szemethy Károly Boronkay György ellen (7:5.) 15. Lestyánszky Dezső Árvíz Lipót ellen (5:0).
A második összevetés eredménye a következő volt: Tóth Péter győz Biró Endre ellen (9:5), Werkner Lajos Szivák Imre ellen (6:2), Klekner Mihály Boronkay György ellen (9:2), Sándor Imre Sárpy István ellen (6:1), Móricz István Szinnyey Elemér ellen (6:4), Pieroni Amilcare Gerde Oszkár ellen ,(7:6), Fuchs Jenő- Jaczó Győző ellen (4:2), Székely Ákos Kovák József ellen (5:3), Lestyánszky Dezső Nagy Sándor ellen (9:2), Karkiss Kornél Jarrach Mario ellen (5:3), Dobránszky Béla Bakay Lajos ■ellen (8:6), Szemethy Károly Klekner Károly ellen (5:4), Bakos Géza Kuzma Oszkár ellen (5:3), Nádpataky Andor Árviz Lipót ellen (6:5), Kása Tibor Székely Ákos ellen (5:4).
A versenyszabályok szerint, aki legalább egyszer győztesként kerül ki a két összevetésből, az kerül be a további küzdelmekbe. A két összevetésből huszonegyen kerültek ki győztesen s ezek résztvettek a délutáni versenyekben.
A délután lefolyt első összevetés eredménye a következő: Jarraci Maria győz Klekner Károly ellen(7:4), Pieroni Amilcare Szemethy Károly ellen (10:8), Nagy Sándor Sándor Imre ellen (7:6), Karkmn Kornél Gerde Oszkár ellen (5:2), Bakos Géza Klekner Mihály ellen, (5:4), Fuchs Jenő Tóth Péterellen (7:5), Lestyánszky Dezső Kuzma Oszkár ellen (5:3), Dobránszky Béla Kádpataky Andor ellen (6:0), Kósa Tibor Székely Ákos ellen (6:4), Móricz István Werkner Lajos ellen (6:5), Sárpy István Klekner Mihály ellen (5:2).
A második összevetés eredménye a következő volt : Klekner Mihály győz Pieroni Almicare ellen (7:6), Dobránszky Béla Kósa Tibor ellen (7:5), Lestyánszky Dezső Karkiss Kornél ellen (5:4), Sárpy István Fuchs Jenő ellen (7:6), Jarrach Maria Bakos Géza ellen (5:4),Tóth Péter Nagy Sándor ellen (4:2), Móricz István Szemethy Károly ellen (5:2). A mai , összevetésekből a döntő mérkőzésbe a következők kerültek be: Dobránszky Béla, Lestyánszky Dezső és Sárpy István négy-négy győzelemmel, Bakos Géza, Jarrach Márió, Karkis Kornél, Klekner Mihály, Móricz István, Pieroni Amilcare és Tóth Péter három-három győzelemmel."
"A czéllövő-verseny első győztesének arczképét bemutatjuk lapunk e heti számában. Lestyánszky Dezső 1882-ben született Ipolyságon. Fia Lestyánszky Sándor földmivelésügyi miniszteri tanácsosnak és a műegyetem rendes hallgatója. Kiképeztetését a vívásban és czéllövészetben Ártom mesternél nyerte és olyan tökélyre vitte, hogy a kard- és vítőrvívásban már több ízben nyert első díjat. Kard- és tőrvívásban azonban további kiképeztetésre készül, főként azért, hogy pengéjét a külföldön a hírneves amatőrökkel is összemérje."
A vivóverseny eredményéről mindent inkább mondhatunk, mint azt, hogy reális. Bármennyire tiszteletreméltó volt Szemere Miklós Intenciója, bármenynyire becsülésre méltó az áldozatkészség, melylyel ezt a versenyt rendezte, nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a károkat, amelyeket a verseny a magyar vívósport ügyének okozott.
Eltekintve attól, hogy amatőröknek pénzdíjjal való kecsegtetése a legnagyobb mérvben káros és a sport céljaival nem egyezik, — amiért a hadseregenek a versenyre jelentkezett tisztjei utasítást is kaptak, hogy a versenyen részt ne vegyenek, — hibáztatnunk kell azt az eljárást, hogy az eddigi, Magyarországon általánosan elfogadott s így egyöntetű vívási szabályokat, erre a versenyre külön módosították. Ezen módosított szabályok káros hatását a jury ítélkezésénél volt alkalmunk tapasztalni. Egyrészt a legnagyobb kedvezésre nyújtottak alkalmat, másrészt a jury ítélkezése ingataggá vált. Nem volt kétszer egymásután egyforma elbírálás. A tussokat hol így, hol úgy számították és még azt a magában képtelen szabályt, hogy az ambo nem annak számít, aki előidézte, hanem mindkettőnek sem alkalmazták következetesen, hanem úgyszólván minden esetben máskép.
A vasárnapi döntő mérkőzés eredményét vasárnap délután díszes és előkelő közönség előtt a vigadó nagytermében hirdették ki. Eszerint: 1. Lestyánszky Dezső 7 győzelemmel (Arlowisk.), 2. Bakos Géza 6-tal (Halász-isk.), 3. Sárpy István 5-tel (Kolozsvár), 4. Kárkis Cornél 4 gyel (Santelli-isk.), 5. Dobránszky Béla 3-mal (Vizi-isk.), 6. -Móricz István 2-vel (Santelli-isk.), 7. Tóth Péter 2-vel [...]
Pieroni Amilkár (Pisa) és Jaradi Mario (Turin), miután Lestyánszky és Bakostól vereséget szenvedtek, a versenyt föladták.
A győztes, aki 5000 koronán kívül egy remek kivitelű aranyérmet is nyert, igen szimpatikus fiatalember, 4 év óta viv vitorrel, de a kardvívásra csak a Szemere-verseny kiírása óta trainirozott. Az eredmény reális, Lestyánszky az összes elő és döntő mérkőzésekben egyetlen egyszer sem szenvedett vereséget. Eddigi versenykarierjében a legjobb eredményt két év előtt érte el, mikor a magyar vítőr-bajnokságban a második helyet foglalta el, míg a folyó évben az ötödik helylyel kellett beérnie."
A Szemere Miklós által felajánlott díjért ma tartották jeles ifjú vívóink döntő mérkőzésüket a fővárosi Vigadó nagytermében. A verseny feolyása mindvégig érdekes és izgató volt. Nemzetközi jellegét két olasz vívó részvétele : Pieroni Amilcare és Jarradi Giovanni adta meg. Különösen Pieroni veszedelmes ellenfélnek bizonyult s tekintve a M. A. O. nemzetközi vívóversenyén való szereplését, legtöbben ő benne látták a biztos nyerőt. Pieroni azonban, bár igen szép stílust mutatott, erős ellenfelekkel találkozott s a díjat sem nyerte meg, sőt a zsűri egyenesen diszkvalifikálta, sértő és egyáltalában nem sportszerű viselete miatt. A másik olasz, Farraci Giovanni erre visszalépett, s úgy a díjért az utolsó döntő assout-kat ifjú magyar vivőink intézték el egymás közt.
A közönség feszült figyelemmel nézte a mérkőzést, mely délután 6 órakor kezdődött . Valő órakor ért véget. A döntő assout Lestyánszky Dezső és Bakos Géza közt folyt le s mikor heves küzdelem után győztesként Lestyánszky vált ki, a közönség dörgő tapssal és éljenzéssel jutalmazta. Az első ily módon Lestyánszky Dezső lett, kit sportkörökben már jól ismernek régebbi szerepléseiről, mint folyton fejlődő, tehetséges vivőt. Ő nyerte meg az első díjat, egy díszes aranyérmet s ezenfelül a Szemere Miklós által felajánlott 5000 koronás ösztöndíjat. A második Bakos Géza lett, harmadik Sárpy István, negyedik Karkis Kornél..."
"Lestyánszky Dezső: A nemzetközi vívóversenyről szóló tudósításunkból érthető okokból kimaradt egy név, amely nélkül pedig az hiányos. Lestyánszky Dezső a múlt évi tőrversenyen második volt, az idén azonban az olaszok erős küzdelem után hátrább szorították. Mészáros után a legtehetségesebb tőrvívónk, kinek ügyességét páratlan elméleti tudás és a tőrvívás minden titkának alapos ismerete támogatja."
"oldalán foglaljon helyet és a másik oldalon történteket csupán sejtelemszerűen bírálja el; sohase láttuk még, hogy a vívásvezetők véleményét annyira figyelmen kívül hagyták volna. Az első napon Berty László és Mészáros Ervin vezették a vívást, mindkettő elsőrangú szaktekintély, de mondhattak akármit, reájuk nem hallgattak, még oly kérdésekben sem, ahol csupán arról volt szó, hogy mit láttak. Berty meg is unta a dicsőséget és másnap már abbahagyta a vezetést, Mészáros helyt állott végig, minden alkalommal megmondotta pártatlan, igazságos és szakszerű véleményét, amelyről csak annyit mondhatunk, hogy nem volt alkalom, ahol minden szakértő ne osztozott volna nézetében és mégse fogadták el azokat. A vasárnap szereplő másik vezető véleményei ingadozók és következetlenek voltak.
A juryról még azt se lehet mondani, hogy elvi alapról dolgozott, mert alig fordult elő, hogy két hasonló esetben egyforma lett volna a döntés; még a versenyfeltételeket se tartották be. Egy egész összeállítást toltak be a versenybe, sértve azok érdekét, akik 2 összeállítás után kiestek, holott mások ugyanoly eredmény mellett csak a harmadik összeállításban estek ki. A küzdelmeknek a vitatkozások leszámításával, 6 illetve 3 percig kellett volna tartani, de néha 15 percig is tartott a küzdelem, másik meg 12 perc alatt véget ért. Vagy egy óra hosszat alkalmazták a tennis-szabályoknak azt a rendelkezését, hogy egy volttal győzni nem lehet és addig folytatták a küzdelmet, míg legalább 2 volt lett a különbség. Utóbb ezt is megunták és abbahagyták. Két ambo után le kellett volna a vívókat a szabályok szerint szállítani, de a legszebb assautokban is volt büntetlenül egy egész sereg ambó.
Mindezek következtében a vivők és a közönség csakhamar olybá tekintette a versenyt, mint valami sorshúzást, melyben csak a szerencse segít.
Őszintén sajnáljuk, hogy ily kemény kritikával kell fogadnunk Szemere Miklósnak és a B. E. A. C.nak ezt a szépen indult versenyét, de amit elmondottunk, azt a versenyen jelen volt bármely iskolához tartozó vivők úgyszólván egyértelmű nézetét tartalmazza.
Hosszú évek óta emberfeletti munkával dolgoznak vívóink azon, hogy a magyar vívást újból az európai színvonalra emeljék, e fáradság csak néhány napja hozta meg első gyümölcsét, mikor a nemzetközi bajnoki vívó versenyen dicsőséggel állották meg helyünket a külfölddel szemben. E munkánkat láttuk megtámadva és veszélyeztetve a most lefolyt verseny jüryjében többségre jutott elvekkel, melyek nem csak arra alkalmasak, hogy megrendítsék a külföld bizalmát a magyar vívóversenyekkel szemben és így lehetetlenné tegyék ezentúl komoly nemzetközi versenyek rendezését, hanem arra is, hogy a fiatalabb nemzedékben azt a hitet keltsék, hogy a víváshoz nem tudás és művészet, hanem erőszak és szerencse kell.
* * *
A versenylefolyása
A vívóversenyre 32 nevezés érzett be, ebből 2 volt olasz, Pieroni és Jaracké, a többi magyar. A legkülönbözőbb vívótermek, fiatal gárdánk java képviselve volt. Az első napon megtartott négy összeállításos eliminatió után benmaradtak a versenyben Bakos Géza (3 győz.) Dobránszky Béla (4), Jarack Mario (3), Karkis Kornél (3), Kleckner Mihály (3), Lestyánszky Dezső (4), Móricz István (3), Pieroni Amilcár (3), Sárpy István (4), Tóth Péter (3.)
A kiesettek közül első helyen kell Fuchs Jenőt említeni, ki igazán megérdemelte volna, hogy benmaradjon. Szépen vívott még Nagy Sándor, Kleckner Károly, Kuzma Oszkár, Bakay Lajos, Biró Endre és Werkner Lajos. Általában azt lehet mondani, hogy néhány kivétellel azok maradtak ki, akik kisebb izomerővel rendelkezve a kardot kevésbbé bírták forgatni.
A körvívás vasárnap este általános izgatottság közepette kezdődött. A verseny közepe felé kínos incidens volt az, midőn Pieroni, ki már előbb is többször megintetett a jury iránti tiszteletlenség miatt, annyira elragadtatta magát, hogy az emelvényen földhöz csapta maszkját, kardját és elrohant, majd képéből kikelve heves kifakadásokkal illette a sulyt. Pieroni e tettéért a versenyből kizáratott. Jarack aki szintén többször megintetett, erre azonosítva magát társával, visszalépett. Ez a sportszerűtlen és feltétlenül elítélendő eljárásuk felment attól, hogy versenyszereplésükkel foglalkozzunk.
A körvívásban szép mérkőzések helyett verekedéseket láttunk. Soha annyi ambor, mint itt esett. Védeni alig védett valaki, annál inkább bele vágott és beleszúrt. Legszabálytalanabb verekedéseket Sárpy István (Kolozsvár) csinálta, akit veszélyes vívómodora miatt nem is lett volna szabad a versenybe bocsájtani. Igen nagyokat vágott és hozzá többnyire lappal, belevagdalt mindenbe, így terrorizálta ellenfeleit. Jellemző dolog, hogy mégis harmadik helyre vergődött be. Kleckner Károly a nehéz karddal nem tudott mozogni és bár a bajnoki versenyen ő érte el a legszebb sikert a fiatalok között, itt egészen leszorult. Tóth Péter és Karkis Kornél távolról se mutattak oly' formát, mint egy héttel előbb a bajnoki versenyen. Dobránszky és Móricz, amennyire lehetett iparkodtak szépen vívni. A verseny Bakos Géza és Lestyánszky Dezső között dőlt el, mert ők ketten minden versenytársukat leverték. Hosszú verekedés és számtalan ambo után Lestyánszky legyőzte ellenfelét és így megnyerte a versenyt és vele az 5000 koronás ösztöndíjat és az aranyérmet.
Mindenki örült annak, hogy a versenyből oly vívó került ki első győztesnek, aki azt legjobban meg is érdemelte. Lestyánszky a fiatalok között a legfejlődésképesebb vívó és a legjobb teoretikus. E győzelmét balkezes voltán és kivételes hidegvérén kívül, főként elméleti tudásának köszönheti, mert csakhamar felismerte a Jury ítélkezését és ügyesen kihasználta azt saját javára. Ellenfeleit visszavágásokkal és feltartó szúrásokkal győzte le. Lestyánszky Arlow lovag tanítványa, eddig inkább a tőrvívásban szerepelt, legszebb sikerét a tavalyi bajnoki versenyen érte el, ahol Mészáros után a második lett. Nála biztosra vehető, hogy beváltja a hozzáfűződő reményeket. Bakos Géza (Halász Zsiga és Santelli tanítványa) nagy erejével könnyen forgatta a nehéz kardot és erélyes támadásaival verte le ellenfeleit. Sok rokonszenvet keltett gavalléros viselkedésével, korrekt bemondásaival. Harmadik és negyedik helyre kerültek holtversenyben Karkis és Sárpy, ismételt mérkőzés után a sorrend : 3. Sárpy, 4. Karkis."
A B. E. A. C.-nak ez volt a vívóversenyek rendezése terén a legelső szereplése és ez a szereplés, tekintve a rendezőség kifogástalan működését, megérdemli őszinte elismerésünket. A versenynek fényes külső sikere volt. Előkelő közönség, aristokráciánkkal élén, élénk, érdeklődéssel nézte végig; fiatal vívóink szine-java részt vett azon és igazán nem az alapítón és a rendező egyesületen múlt, ha a sportszerűség tekintetében súlyos kifogásokkal kell előállanunk. Aligha volt még verseny, melynek feltételeiről annyi szó esett volna, mint erről a vívóversenyéről. E vitatkozások aktái azonban a Magyar Athletikai Szövetség ismert határozatával lezárultak és azok felújítása nem volna helyénvaló. El kell ismerni a rendezőségről, hogy mindent elkövetett arra, hogy a versenyt, közelebb hozza vívóink általános felfogához. Hogy csak egyet említsünk, az annyit kifogásolt nehéz kardokat, oly kitűnő alakban és egyensúlyozással készítette el, hogy a fegyver elleni kifogások egy részét képes volt eloszlatni.
A legkeményebb kritikát hívja azonban ki a versenybíróság működése.
A feltételekben a tussszámításra nézve két szabály volt felállítva, az egyik, hogy a lapos vágás nem számít, a másik, hogy az ambó mindkét vívónak számít. Ha az ambó alatt, miként ez közhasz
nálatban szokásos, csupán a tempó commune-et értjük, ez a két szabály sem a M. A. Sz., sem pedig az egész világon elfogadott szabályokkal nem ellenkezik. Az a számításmód azonban,, amellyel a jury élt, nem egyezik meg még a feltételek szellemével se. Ily számítás mellett a tudatlanság győz a tudás, az erőszak a művészet ellenében. Minden rossz elővágást, a legdurvább közbevágást, utánvágást vagy ismételt vágást mindkét vívónak számítani, tekintet nélkül arra, hogy ki a hibás, egyszerűen anarkia és az ily alapokon való munkát verekedésnek igen, de vívásnak nem lehet nevezni.
A legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy ezt a vívást a magyar vívásnak, ezt a számításmódot, magyar vívószabálynak nevezzék és Keresztessy nevével hozzák összeköttetésbe. A magyar vívóművészet sohase szentesítette az ambot és a verekedést. A régi magyar vívók felfogását az 1895. évi vívóverseny számítása tükrözi vissza, mely szerint az ambo okozójának egész, a másiknak egy fél volt számittatik ; ez a számításmód megfelel az igazságnak. Hivatkozhatunk a magyar vívómesterek versenye szabályaira, amelyek teljesen azonosak a szövetségi, így a világszerte elfogadott szabályokkal és azt hisszük, hogy ezekkel meg van cáfolva azok nézete, kik az e versenyen alkalmazott számítási módot magyarnak tartják.
De az se áll, hogy ez a számítás volna egyedül reális, mert más az éles karddal való vívás, ott a kard hegye és éle óvatosságra kényszeríti a vívót, ott nem lehet a jól párnázott fejvédőbe és kabátba bízva, adni a mokányt és senki se fogja széthasíttatni a fejét, mialatt egy laposat vág ellenfele mellére. Más a párbaj és más a sportszerű vívás, a kettő összeköttetése ellen minden vívó tiltakozik. A sportszerű vívásnak csakúgy megvannak a szabályai, mint a többi sportágaknak, e szabályok betartása nélkül azt űzni egyáltalán nem lehet.
A legnagyobb hiba volt tehát a megállapított és világszerte elfogadott szabályok és az alapító által megállapított versenyfeltételek szelleme ellenére, puszta szeszélyből, új, sohase hallott szabályokkal állani elő és ezzel sportszempontból értéktelenné tenni a versenyt.
A jury működése a versenyen egyébként is minden tekintetben sportszerűtlen volt. Sohase láttuk még, hogy a vívójury a küzdőknek csak egyik" (1. o)
Kendo: Culture of the Sword. By Alexander C. Bennett. University of California Press, Berkeley, 2015. xxxvi, 286 pages. $32.95, cloth; $32.95, E-book.
Alexander Bennett, a well-known kendo practitioner and New Zealand expatriate living in Japan, has produced an engaging survey of kendo from its putative origins in medieval Japan to the present. These two biographical details are not meant as introductory filler; from the prologue to the final chapter, the author’s project is not simply an academic study but a personal journey, “reassessing why I had embarked on this journey in the first place and why I persist in trekking down this intangible, eternal path to self-perfection” (p. 237).
Like many surveys with a long temporal scope, this book is not argument driven but a presentation of how kendo changed over time. The author offers many smaller, insightful arguments that connect his subject to other historiographical issues familiar to scholars of Japan: kendo as a device for the “taming” of the samurai, an invented tradition in the Meiji period, a vehicle for nationalism and militarism during Japan’s modern wars, and an object for postwar rehabilitation, democratization, and internationalization. The book has something for everyone. For the casual reader and martial [End Page 371] arts enthusiast (the book is priced for this market, unlike the publisher’s specialist monographs which are almost double the price), this work acts as a highly readable and intelligent survey of early modern and modern Japanese history through the lens of kendo. There are also extensive translations of rules, mission statements, mandates, speeches, and the like. I cannot imagine that anyone will attempt a historical kendo survey for the general audience that will so thoroughly cover the major issues in kendo history. For those with an academic interest in the topic, each chapter is better than the last—analytically the strongest chapters occur in the latter half of the book as the chronology moves into the modern period and closer to the author’s own involvement at the very highest levels of the kendo world in Japan and abroad.
The first two chapters cover the late medieval and early modern periods. Bennett summarizes the historical context as it relates to the samurai, for example, the “rise of the samurai” debate among Karl Friday, Wayne Farris, and Eiko Ikegami. And those who have read martial art historical works such as Cameron Hurst’s Armed Martial Arts of Japan, Friday’s Legacies of the Sword, and the late John Rogers’s often-cited dissertation, “The Development of the Military Profession in Tokugawa Japan,” will be familiar with the historical personages, sword “styles” (ryūha), and general narrative of martial art history.1 The central argument of the two opening chapters is that swordsmanship originated as an “art of killing” and became an “art of living” as it shifted from a skill set used in combat to an art form that adopted the vocabulary, institutions, and pedagogy found in other cultural arts such as nō and tea ceremony. The author demonstrates how swordsmanship was part of what Norbert Elias famously termed the “civilizing process.” Citing Elias, Bennett argues that the civilizing process began during the Muromachi period as samurai created cultural practices that would not embarrass them while living among the Kyoto nobility. This process accelerated during the Tokugawa period when swordsmanship, the author asserts convincingly, became integral to what Ikegami defined as samurai “taming.”
Chapters 3 and 4 trace swordsmanship’s popularity in the early modern period, through its fall after the Meiji Restoration and its revival during Japan’s modern wars. Swordsmanship reached peak sportification in the mid-nineteenth century but suddenly dropped in popularity during the Meiji “civilization and enlightenment” boom when much of samurai culture [End Page 372] was depicted as archaic and undesirable. Kept alive as a carnivalesque exhibition by a small group of martial artists, kendo gradually began to find supporters among people who felt that kendo, and martial arts more generally, would be beneficial in education. Although initial efforts to introduce martial arts into education were unsuccessful, for reasons fully explored...
