Elmagyarázná valaki, hogy hogyan jött létre a sátán, illetve az ördögök? Őket is Isten teremtette? És már eleve gonosznak? Vagy mitől lettek gonoszak? És ez a fordulat az ember teremtése előtt vagy után következett be?
Azért kérdezem, mert akkor az ember bűnbeesése egy már létező gonoszság miatt történt, amit Isten nem javított ki időben.
Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!13Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.14Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
Ez.28
Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.15Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.16Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.17Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére.
Filozófiájuk alaptétele, hogy a Sátán nem létező entitás, energiaminőség vagy rezgésszint, hanem egy szimbólum: az öntudatos, énközpontú, önálló, indvidualista, racionális, toleráns, szabad ember jelképe. Büszkén hirdetik, hogy a pillanatnyi örömökért élnek: a pénzért, a szexért, a hatalomért, és mindenekelőtt az önmegvalósításért. Ne várj semmit se Istentől, se Sátántól, mert ezeket csupán az ostoba ember fantáziája teremtette, hanem inkább küzdj meg a sikeredért te magad! vallják. Úgy gondolják, az univerzumnak nemhogy intelligens törvényei nincsenek, de még csak tudományos értelemben sem kapcsolódunk a bolygóhoz, ahol élünk. Minden véletlenszerű és véges, tehát bármi áron mielőbb meg kell valósítanunk vágyainkat, mivel a létezésnek ez az egyetlen értelme van csupán.https://barokeszter.hu/2012/12/04/a-satanizmusrol/
Az újjászületés elsősorban nem az embertársainknak szól. Így tehát nincs jelentősége, h te elhiszed-e egy bűnösnek, h Krisztus beléköltözött... Ez benne a csodálatos :-)
Igenis a rossztettet jóvá kell tenni, és ha visszafordíthatatlan, akkor biz viselni kell a büntit, nincs mese... Előre kellett volna gondolkodni, és nem rosszat cselekedni, aztán bocsánatért esedezni...
A földi világban valóban így van. Hiszen, ha az ember elhanyagolja a munkáját, annaka következménye az, h nem kap fizetésemelést, vagy kirúgják. Ha köztörvényes bűnt követ el, akkor felelősségre vonják. Ha indulatosabban szól a gyermekére, vagy a házastársához, akkor azok neheztelnek rá. Esendők vagyunk, bűn nélküli ember nincs! Bűneink sokasága, és természete pedig olyan, és akkora, h az érte járó büntetéseket ember el nem tudná hordani. És, ha akadna is ember, aki felvállalná, hogy elviszi a hátán az emberek bűneit, az nem lehetséges, mert annak ártatlannak kellene, hogy legyen. Isten úgy szerette az Embert, hogy bűneiért váltságul elküldte az ő egy Fiát (aki egyszerre volt Isten és Ember), h az Ő ártatlan vére mossa le az emberek bűneit, s ezáltal tudjanak újjászületni, mert a bűnök terhe alatt nem lehetséges az újjászületés.
Egyébként attól, hogy "vérrel lettem megtisztítva", a rossztett még rossztett marad, és a következménye sem lesz eltörölve, hiába lettem ÉN úgymond "tiszta", mert "vérrel lettem megmosva"
Éppenhogy el lesz törölve a következménye, mivel a bűneinkért mindnyájan az Örök Kárhozatra lennénk ítélve. De mivel bűneinket Krisztus véréért begbocsájtják, Üdvösséget nyerünk.
Újjászületni csakis a hit által lehetséges. Ez pedig azt jelenti, h az ember elfogadja, h van valaki, akőt szőröstűl-bőröstül szereti olyannak, amilyen. Az összes gyarlóságával együtt. Bűnei terhét pedig nem kell tovább cipelnie, mert feloldódhat a megbocsátó szeretetben. Újjászületés az, amikor az elkövetett bűneidet nem követnéd már el újra, és vigyázol arra, hogy minnél kevesebbet vétkezz.
1. Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebítsd lelkem terhét!
2. Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben; Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.
3. Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni, De bűnei miatt nem mér elődbe menni, Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.
4. Semmije sincs penig, mivel elődbe menjen, Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen, Vagy alázatosan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.
5. Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal, Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával? Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében szép magasztalásokkal!
6. Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez, Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez, Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad, igen irgalmas úr ez.
7. Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne, Bűntől őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle, Áldott az ő neve, örökké mennyekbe', ki már megkegyelmeze.
Ha valaki valóban megváltozott pozitív irányban, az valódi érték.
Ha valaki csak imitálja a megváltozást, az csupán a hazugság egy formája. Csupán köpönyeget váltott.
Az én szememben az ilyen színjáték, megvetendő, értéktelen dolog. Nem statisztikázom vele, mert arra sem méltó.
Én csak a valódi változást illetve az arra való valódi törekvést tartom valamire.
És szomorú ha csak 100-ból 1 pozitív megváltozás az igazi.
De az én szememben az az 1 a lényeges.
A többi 99 hazugság, amit megvetek, és nem érdekel (érdeklődés szintjén).
A megváltozásról:
Persze én is óvatos vagyok, ha esetleg egy rossz vagy kétes előéletű ember mellé sodor az élet.
Nem vagyok birka.
De ha tanújelét adja annak, hogy már nem az, aki volt egykoron, akkor adok neki esélyt.
Oké, óvatos leszek.
Nem kísértem.
De nem is török pálcát magamban a lelke fölött.
És ténylegesen örülök, vele együtt, ha valóban megváltozott.
-------------
Ugyanakkor a Te szemléletmódod és bizalmatlanságod is érthető.
Szemlátomást még nem volt olyan tapasztalatod, hogy bizonyossággal elhihesd, hogy nem csak mai fizikai világban megszokott öt érzékünk létezik, és hogy létezik olyan létezésforma is, ahol a tényleges belső valónk a látható.
Emiatt jelenleg elfogadom a bizalmatlanságodat és szkepticizmusodat a sok rossz statisztika láttán.
"Pedig épp ez a néhány eset a mérvadó. Mert a többi hazugság."
Értem. Szóval a "néhány eset" a mérvadó, a többi meg, ami általában megfigyelhető, az meg nem, mert az hazugság. Sőt délibáb, önbecsapás, félreértés, tévedés, aki nem úgy látja, az hüjjjje...
Figyelj, én itt inkább abbahagyom, nincs kedvem tovább olvasgatnom az ilyen hsz-eket...
"Túl idealista világ nekem, amit a keresztények ezzel az ún. "belső változás"-sal meg szirupos "megbocsátás"-sal nyomatnak, minimális köze van a való élethez, alig néhány esetben figyelhető meg, nem mérvadó."
Pedig épp ez a néhány eset a mérvadó. Mert a többi hazugság. Semmi. Statisztikai adat a szomorú valótlan semmiről. Isten előtt semmik az ilyenek.
Mert a keresztény (vagy csak sima lelkiismereti) megváltozás korántsem csak egy "úgynevezett" "megváltozás" és a keresztény megbocsájtás sem egy "szirupos" jellegű dolog. Kőkemény és kikerülhetetlen követelményei vannak. A belső megváltozást nem lehet megjátszani sem önmagad, sem Isten előtt.
Ergó soha nem kell tartanod attól, hogy egy patkány bekerülhet a mennybe például, amíg patkány marad. Istent nem lehet kijátszani.
Az, hogy itt a fizikai világban sokan kijátszanak másokat, élve azzal a lehetőséggel, hogy itt mások nem látnak be a fejébe és a szívébe, annak meg is lesz/van illetve látszik is a következménye a világunkon.
És meg is lesz a következménye Isten előtt is, aki nem a szemszínedet nézi, hanem a belső valódat, és előtte nincs semmiféle elrejtőzésre lehetőség.
Tudod, apró cseprő dolgokért, kisebb vétségekért persze hogy nem forral bosszút mindenki.
De ha valakivel valami csúnya sérelem történt, annak biz jogos a bosszúvágya is, és a bosszúja, elégtétel iránti igénye is, ez számomra nem vitatéma.
És ha a sértett nem tud megbocsátani, mert akkora aránytalan sérelem érte, és nem is lehet helyrehozni, visszacsinálni, akkor biz a bűnös így járt. És akkor a felsőbb hatalom se bocsásson már meg neki a sértett helyett. Ez sem vitatéma a számomra.
"a belső változás lehetősége" - csak LEHETŐSÉG marad, minden 1000 esetből egy. Talán...
Túl idealista világ nekem, amit a keresztények ezzel az ún. "belső változás"-sal meg szirupos "megbocsátás"-sal nyomatnak, minimális köze van a való élethez, alig néhány esetben figyelhető meg, nem mérvadó.
Jobb az, hogy: "ne tégy mással olyat, amit magadnak nem kívánsz". De ha mégis, akkor viseld a következményeit. Ennyi.
Nos, nem mellébeszélni akarok, de az ember természete állandó, és leginkább csak valami erőteljes, agresszív KÜLSŐ behatás miatt változik, ami elementáris hatást tesz rá, magától biztosan nem.
Az, hogy magától belátja, mit tett, az leginkább a szép mese kategória, nem a valóság.
Sokan nem változnak, már csak csökönyösségből sem.
Kérdésre válaszolva pedig: ha egy postás nyugdíjba megy, attól még mindenki azt mondja, hogy na, ez volt a postás :) Vagy egy volt orvosra: na, ez volt az orvos. :)
Érted, ugye?
De ha mégsem; a válaszom: az emberek szemében igen, azt fogják mondani, hogy jé, ez volt az az erőszakos rabló, stb... Még akkor is, ha ő maga belsőleg megváltozott, és már nem óhajt erőszakos rablás útján járni.
Emlékezz csak Rózsa S. példájára: ő is jó útra tért volna a börtönévei után, de az emberek előítéletessége miatt újra az lett, ami azelőtt.
Lezárva tehát: az, hogy egy volt rabló végleg jó útra tér, az olyan ritka, mint a fehér holló, az esetek talán 1%-ában igaz, hogy már nem ugyana, és csak a szeme meg az arca, ami nem változott.
