A pásztorlevelekben és a szószékekről már nem Krisztus evangéliuma és az egyház tanítása szól az apostoli igehirdetés keresetlen szavaival, hanem kultúrmarxista hírverés és agymosás a politikai korrektség hervatag szóvirágaival. Azok a papok és hívek, akik lelki táplálékot mernek nyújtani vagy kérni, valóságos üldöztetést szenvednek el Júdás-lelkű főpásztoraik részéről, akiknek az éghajlatváltozás és a jövedelemegyenlőség fontosabb a rájuk bízott halhatatlan lelkeknél.
Fejétől bűzlik a hal. A Bergoglio-pontifikátust jobb érzésű vatikáni bennfentesek „terroruralomnak” nevezték. A legmagasabb méltóságra és hivatalra emelkedett amerikai főpapot, Raymond Burke bíborost, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának volt prefektusát a pápa azért rúgta ki, mert az tisztázásra merte felhívni Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításának még a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai kétértelműségét is felülmúló megfogalmazása miatt.
A Római Kúria középvezetői, akik a tényleges munkát végzik a Katolikus Egyház központi közigazgatásában, ellenségszámba mennek Bergogliónál, amiért kirúgás, lefokozás, áthelyezés vagy Rómától távoli hivatalba való előléptetés vár rájuk – attól függően, hogy mennyire híresek, de csak addig, amíg egy-egy közismert személyiség nem nyúl darázsfészekbe.
Carlo Maria Viganò érsek, kiérdemesült amerikai apostoli nuncius ma az életét féltve bujkál, mert le merte leplezni Bergogliot, hogy az falazott több amerikai homoszexuális pedofil ragadozónak, megszegve saját állítólagos zéró tolerancia alapelvét.
Honnan ez a zűrzavar a katolikus egyházban? Az elmúlt másfél évszázadban a felső papság sorai egyházellenes baloldali nézetek hatása alatt álló prelátusokkal teltek meg. 1903-ban csak azért nem választották pápává a szabadkőműves Mariano Rampolla del Tindaro bíborost, mert Ferenc József császár kizárási jogával élve óvást emelt megválasztása ellen Jan Puzyna krakkói hercegpüspök által, akit ezzel a feladattal küldött a konklávéra.
A Rampolla-óvoda növendéke, della Chiesa került azonban 1914-ben Szent Péter székébe, aki elvtársát, Gasparrit választotta az államtitkárául, aki aztán ott is maradt XI. Piusz alatt is. Az ő árnyékában emelkedett fel Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz pápa. X. Piusz hiába szállt szembe az Egyházat lerombolni törő modernista nézetekkel Pascendi dominici gregis kezdetű enciklikájában, mert a II. Vatikáni Zsinaton XII. Piusz és XXIII. János eretnek püspökei egy emberként hátráltak ki a körirat irányelvei mögül, főáramúvá téve szinte minden ott elítélt tételt. Méltán nevezte Leo Suenens bíboros a II. Vatikáni Zsinatot az Egyház 1789-ének, bár ő leginkább örült ennek.
Napjainkban a püspökök testületében nincs senki, aki ne ebben a balos forradalmi légkörben nőtt volna fel.
A bíborosok között pedig még a hagyományhűek se kérdőjelezik meg a II. Vatikánum újdonságait. Emberi számítás szerint tehát nincs okunk jobbat remélni a közeli jövőre nézve.
https://neokohn.hu/2020/06/26/az-egyhaz-es-a-black-lives-matter-krokodilkonnyek/