Juszt László zseniális facebookon tett írását adjuk közre változtatás nélkül.
“Nap nem múlik el, hogy ne olvasnék két-három bejegyzést arról, hogy miért nem kergetjük már el ezt a rabló bandát? Hivatkoznak Orbán 89-es felvételére, amelyben azon füstölög, hogy a népnek joga van elkergetni azt a kormányt, amely nem hallgatja meg: “Ne csodálkozzanak az elvtársak…”
És tényleg miért tűrik, tűrjük még mindig a kirablásunkat, a sorozatos megalázásokat?
Ha valaki forradalmat akar kirobbantani, annak nem azt a kérdést kell feltennie, hogy hányan osztják a véleményemet, hanem azt, hogy hányan képessek, hányan hajlandók a konstruktív, a rugalmas együttműködésre?
S akik csak fotelben üldögélve füstölögnek, kiírják magukból az indulataikat, azok nem fognak utcára vonulni. Nem fognak?
Korábban ezt úgy fogalmaztam meg magamnak: nem tudok elképzelni nyugdíjas matematika tanárokat, amint felszedik az utcaköveket.
De nem biztos, hogy ebben igazam volt. Van egy pont a marxi megfogalmazás szerint, amikor a “mennyiségi változások minőségibe “ csapnak át.
Az tény, hogy az internet egyfelől “lustává tesz”, másfelől viszont elérhet olyan egyéneket, akik korábban nem hitték volna magukról, hogy “forradalmárrá” lehetnek.
A tény, hogy csak olyanokkal lehet változást elérni, akik képesek a hatékony együttműködésre. Ezt a pártok is felismerték. Csak nem mindig képesek rá.
Pedig a történelem számtalan példával szolgált az együttműködés feltétlen szükségére.
1917-ben az orosz felső és középosztály mintegy 4 millió embert tett ki. A muzsikok 180 millióan voltak, vagyis 45-ször annyian. A forrdalomhoz mégis elég volt 23.000 kommunista, akik tudtak hatékonyan együttműködni. De Hitler SA-ja is csak pár ezer emberből állt 1931-ben.
És a mai napig senki nem tudja, hogy a Ceausescu által összehívott bukaresti 80.000-es naggyülésen hányan és kik kezdtek pfujolni… De sokan nem lehettek!
Számomra ma nem is az a kérdés, hogy hogyan tudta negyedszer is újraválaszta(t)ni magát Orbán, hanem az, hogy az általa ennyi és ilyen mélyen sértett ember felett, hogyan tud még mindig uralkodni?
Ehhez minimum három feltételnek kell folyamatosan jelen lenni.
Az első, hogy valamennyi hivatalos szervezet élére – parlament, bíróság, rendőrség, hírszerzés, önkormányzatok, hivatalok, bankok – lojális kádereket ültetett.
A második, hogy még csírájában tesz tönkre, járat le, foglal el minden olyan új kezdeményezést, ahonnan támadástól tarthat.
A harmadik az a mérhetetlen szerencse, ahogyan az Unio mindezt finanszírozni kényszerül.
Ha a három feltétel közül csak egy megszűnik, akkor dől a rendszer. Márpedig – a történelem ezt számtalanszor megmutatta – törvényszerűen fog megtörténni. S akkor nincs az a SECU, vagy TEK, amelyik megmentheti egy diktátor – és csatolt részei – életét.
S hogy mikor? Emlékszik még valaki, hogyan kezdődött az arab tavasz? Egyszerűen. A rendőrök megvertek egy gyümölcsárus fiút..”
