"P. S. Furcsán hat talán, hogy mikor a kivételes író munkáját és személyét ünnepeljük, éppen az éntelenítés fogalmát hozom elő. Mentségem annyi, hogy nem fölösleges a fogalom és a mögötte lévő radikális törekvés számbevétele, ha meg akarjuk érteni ezt a nagyszerű életművet. Mindez arra is segít magyarázatot találni, hogy a szerző mért nem szereti, ha ünneplik. Azt írja egyébként, hogy 1953. október 14. volt gyerekként az utolsó születésnapja, utána apja elfelejtette, anyja egyre rosszabbul lett, elhatalmasodtak a bajok. Tizenegy éves volt ekkor. Aki teheti, keresse meg a Világló részletek első kötetének 405. oldalán az erre vonatkozó részt, és gondoljon most arra a kisfiúra!"
Nádas Péter memoárja, a Világló részletek várhatóan október 11-én jelenik meg németül a Rowohlt Verlag gondozásában. Az Aufleuchtende Details című kötetet Christina Viragh fordította.
„Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait. A másodperc töredék idejében mérjük fel a tér legsötétebb és legvilágosabb foltjait. Viszonylatként fogjuk fel a térben elhelyezkedő tónusbeli különbségeket. Tónusok vezetnek a tárgyi perspektívák rengetegében a legsötétebb és a legvilágosabb között. Felületek, amelyek a fényforrás fényét tükrözik, szórják, eltakarják, különböző mélységű és különböző minőségű árnyak tömegét vetik. Olykor tónuskülönbségek végletei között hányódunk, ilyenkor a legsötétebb és a legvilágosabb kettőssége irányít. Tényleg a szempillantás töredéke, ennyi elég, az észrevételt szorosan követi a felismerés, s a felismerés pillanatában kész a kép. Holott igen ritkán tudjuk, hogy mit ismertünk fel. Egy képről lehet gondolkodni, de a kép nem olyan dolog, ami gondolatból áll. Mondanivalóját szokták keresni.”
Nádas Péter: Világló részletek. Egy agg fényképész búcsúja az analóg fotográfiától
Reszletek egy interjubol egy masik konyvevel kapcsolatosan:
"Motoszkálni nem motoszkált, hanem tudtam, mit fogok csinálni. Alig vártam, hogy csinálhassam. Folytatásos regény két flekken. Hőse nem a személy, hanem a város. Ilyet még nem csináltam. Inkább technikai jellegű lett a gond. Boldogult úrfi koromban, ha azt mondta a szerkesztő, Ősz Feri, hogy öt flekk, akkor öt flekket írtam, ha azt mondta, hogy kettőnél többet nem ér a téma, akkor írtam kettőt. Most írhatsz nyolcat is. Az embernek az agyában kialakul egy terjedelmi séma, s ehhez tudja aztán szabni a mondókáját. Ez a terjedelmi séma most ennyi évtized írói szabadság után alig működött. A szabadság nagy úr, talán a legnagyobb. Viszi magával legnagyobb ellenségét, az anarchiát. Néha három flekk lett a kettőből, néha még négy is, nem tudtam magam leállítani."
................
"Ha valamit vagy valakit egy szövegben nem neveznek meg, és a hiány az őt illető helyeken tisztességesen van elhelyezve, mert legalább kétszer kell elhelyezni, hogy a gondolkodásban megragadjon, kétszer, a három már sok lenne, a három már szájbarágós, de ha kétszer tisztességesen leteszik a helyére, akkor a hiánynak jelentősége lesz. A gondolkodás ugyanis minden ellenkező hiedelem ellenére az absztrakciót részesíti előnyben, nem a tárgyiast. Nem a tárgyat, hanem a struktúrát, amelyben a tárgy elhelyezhető. Még akkor is, ha mérhetetlen mennyiségű vackot halmozunk fel magunk körül. A konkrét lecserélhető, kicserélhető. Ha azt mondom, hogy szőke nő, akkor ez jellemzésnek nulla. Van egy jó népi bölcsesség is erre. Némely férfi mind egyforma. Ez áll a német városokra is, legyenek nagyok vagy kicsik. Azok a helyek ütnek el az átlagostól, amelyeket a második világháborúban nem bombáztak porrá. Kevés ilyen hely van. Ilyen város Goslar, ilyen Detmold, Rothenburg vagy keleten ilyen város Görlitz. S ha az ember az épen maradt településeket ismeri, akkor jobban rálát a szétbombázottak belső életére, az egész történetükre. Ezekben a városokban vissza lehet látni a kora középkorig, magára az európai urbanizációs folyamatra lehet rálátni. A mediterrán városokban még mélyebben lehet persze visszalátni, egészen az antikvitásig, de a német városiasodás történetét jobban ismerem, meg erősebben hozzá is van kötve a mi urbanizációs történetünk. S nem is erről vagy arról a német kisvárosról akartam én írni, hanem nyilvánvalóan a saját történetünkről, mintha a másikéról írnék. Egy kis absztrakciót az értelembe, az Istenért. Ne a szép aranyozott képkeretet figyeljük már örökké, hanem a képet a képkeretben."
„Pálcikával azért ő tanított meg mikádót játszani egy téli délutánon. Talán ez volt az egyetlen játék, ami érdekelte. Engedni, hogy a csíkozásuk szerint különböző értékű pálcikák, a mandarin, a bon zen, a szamuráj és a kuli szétomoljanak a tenyerünkből, aztán egyenként, másik kettő segítségével úgy emelni ki őket a halomból, nagy óvatosan úgy gurítani, a hegyes végére szorított ujjunkkal úgy felállítani, vagy mindkét hegyes végét ujjaink közé szorítva kiemelni, hogy a többi pálcika ne érezze meg, ne mozduljanak el, meg se rezzenjenek a változástól. Nemcsak látni, hanem mintegy előre érzékelni a kiválasztott pálcika pozícióját a többiek között. Lélegzetünkre is ügyelni, hogy rezzenetlenre sikerüljön a művelet. Arra is ő tanított meg először, hogy előbb ki kell engedni a levegőt, akkor lehet a lélegzetet biztonságosan visszatartani. Ha teli tüdővel tartjuk vissza, akkor az erőfeszítéstől beremeg a kéz. Ezt a tapasztalatot másfél évtized múltán ismét magamévá kellett tennem, amikor fényképezni tanultam, s állvány vagy támaszték nélkül, kézben tartott kamerával, hosszú expozíciós időre volt szükség.” – Nádas Péter: Világló részletek, fotó – Nádas Péter: Önarckép Rolleiflex-szel (1963)
Elkezdtem olvasni a konyvet, de meg nagyon az elejen tartok. Lassan fogom tudni olvasni, mert a munkahelyemen elkezdodtek a tulorazasok, ez Karacsonyig fog tartani.
Mint emlitettem, eddig nem olvastam egyetlen Nadas Peter konyvet sem, viszont tetszik a fogalmazas modja esmint Te is emlitetted - az "emberabrazolasa".
Nem konnyu egy eletet leirni visszaemlekezesbol, biztos kimaradnak reszletek, megha ennyi oldalon keresztul is probalja ezt megtenni.
Nyomaszto kor volt a II. Vilaghaboru es az '56 -os esemenyek is - ezt valoszinuleg nem lehet happy modon feldolgozni...
Olvasni fogom tovabb, mert valoban nagyon erdekel...
Hat nekem nehez lenne a bournemouthi vagy a Poole-i konyvtarbol kikolcsonozni ezt a konyvet / itt elek/.
Az e-book olvaso mar uton van, hetvegen talan sikerul letolteni a konyvet / valoszinuleg nekem kb. 5000 Ft-ba fog kerulni/ Papirformatumu konyveket mar nehezebben tudok olvasni, foleg ilyen sok oldalszamut - megprobalkozom ezzel a masik modszerrel.
Kivancsi vagyok a "hianyossagokra" , amelyeket emlitettel a konyvvel kapcsolatban.
Tehát akkor rövid, első olvasás utáni feljegyzéseim.
Hatalmas vállalkozás, óriásian erős és szép szerkezetben, bravuros "fejezetek" sokaságával, világlóan éles emberábrázolással.
Mégis, hiányérzeteim: vannak feleslegesen belevarrt részletek, főként a Scheiber Sándor portré. (1956 után - nem időrendben - kevés epizód szerepel, közülük ez ez teljesen elüt az egész könyvtől, semmi belső logikája nincs, hogy ide került.)
Érdekes, hogy 1300 oldalon, a nagyon részletesen tárgyalt gyeekkorban viszonylag kevés az iskola/iskolák megelevenítése. Legbővebben még a Svábhegyi/Diana úti iskola, de ott is csak két portré - rövidebben az igazgatónő - hosszabban és maradandóbban a növénygüjtő bilógia tanárnő.
A többi tanár nevét épp csak felsorolja, és ami fura: a nagyterjedelmú könyvben egyetlen iskolaórai tanórai emlékezés/jelenet nincs. (Iskola-körüli, folyosói, tanítás utáni, de iskolával kapcsolatos, az van - óra alatti, tanítási egyetlen egy sincs.)
//A legdöntőbb, az egész könyvet - számomra - kissé megroggyantó hiányról legközelebb.//
Nádas élete a traumatikus történések sorozata: nemcsak a háború emlékei, de szülei elvesztése és 1956 is hatott személyiségére, amire alapvetően az autisztikus jegyek voltak jellemzőek. Ez nem könnyítette meg a szociális életét, a Világló részletekből egy kívülálló, megfigyelő és önreflexív típusú gyerek képe rajzolódik ki, aki mindenre rákérdez. A játékok, a verekedés nem vonzották, később az első szexuális élményéről azt írta, hogy “akkor azon is túl vagyok, mert ha író akarok lenni, akkor végül is tudnom kell, hogy mások miért tartják ezt a bizonyos cselekményt olyan érdekesnek”, illetve a szeretet szót három évtizeden át nem értette, mások szempontja szerint nem tudta értelmezni. Ide tartozik az is, ahogy megmutatja Nádas, hogyan találkozott a szexualitás nyelvével, titkaival, hogyan vette észre ebben is az elhallgatás és az elfojtás praktikáit. Ezért is szórakoztató az az epizód, amikor Nádas elárulja, hogy pornográf regényt akart fordítani, miután rátalált a Bambi írójának, a Pesten született Felix Saltennek az álnéven írt művére, az Egy bécsi kurva emlékeire. Ekkor határozta el, hogy “mindent, de mindent meg fogok írni, amit az emberek elhallgatnak egymás elől. Abban a pillanatban mindenesetre így szólt az elhatározásom.” És végül is az életmű eddig megjelent főbb művei pont erre tesznek kísérletet.
