Lázár János még tavaly áprilisban állt elő azzal, hogy nyáron jellemzően meleg van a panellakásokban, ezért az jutott eszébe, hogy bizonyos felsőbb szinteket bontsanak el, és az ott élők meg éljenek kertes házakban. Múlt héten pedig ezt erősítette meg Orbán Viktor is, amikor Hódmezővásárhelyre ment kampányolni Lázárékhoz.
A mol irodahaz valoban torzszulott. Egy normalis magas epuletnek legalabb ketszer, de inkabb haromszor ilyen magasnak kellene lennie. Mindezt mondva a mol irodahaz meg mindig sokkal jobb, mint az Arpad hid pesti hidfojenel levo ket irodahaz, amik szanalmas gnomok.
Kar volt elengedni az eszak-csepeli irodanegyed tervet, oda tenyleg epulhettek volna
normalis felhokarcolok. Habar kerdeses, hogy a magyar gazdasag elbirna el tucatnyi ekkora meretu epuletet. Valoszinuleg nem, semmi szukseg nem lenne ra.
A miniszter véleménye nem változott, évek óta hangoztatja, hogy nem tetszik neki a Mol Campus.
Nem változott meg Lázár János építési és közlekedési miniszter véleménye a 143 méteres Mol Campus irodaházról. A toronyházat csütörtökön adták át, az RTL Híradója pedig felhívta Lázárt, aki azt mondta:
fenntartom korábbi véleményem, megvalósulása után is tájsebként tekintek rá.
Lázár János korábban sem volt elragadtatva a Mol új székházától: 2017 decemberében egy kormányinfón ő maga jelentette be meglepetésszerűen, hogy a kormány nem fogja engedélyezni Budapesten a 65 méternél magasabb épületek fejlesztését. Ráadásul a szabályozás sem egységes: az Árpád híd környéki irodafejlesztések területére vonatkozó határértékkel együtt megemelték 90 méterre. Viszont a 65 méter feletti építményeket a kormánynál kell engedélyeztetni.
Körül nézhetne Budapesten, épül több toronyház is, csak észre kellene venni!
Lázár János még tavaly áprilisban állt elő azzal, hogy nyáron jellemzően meleg van a panellakásokban, ezért az jutott eszébe, hogy bizonyos felsőbb szinteket bontsanak el, és az ott élők meg éljenek kertes házakban. Múlt héten pedig ezt erősítette meg Orbán Viktor is, amikor Hódmezővásárhelyre ment kampányolni Lázárékhoz.
Remélhetőleg nem akadályozza meg a kilenc magyar férfi űrhajóst a nő meghágásában annak pszichiátriai betegsége! Elvégre a magyar Mars-kolónia léte sokkal fontosabb dolog.
Mindezek mellett komolyan gondolom, hogy ez kezdettől fogva egy hoax volt, hogy legyen mivel foglalkozni annak aki unatkozik. Magam is hozzászóltam a témához, de mindig abban a tudatban, hogy ez csak egy érveléstechnikai ujjgyakorlat szórakoztató célból ... amolyan gondolatkisérlet, minthogy leszáll az első magyar űrhajó a Marson, de csak a hibernációból erekcióval való ébredés után eszmél rá a 10 fős személyzet, hogy csak egy nőt hoztak aki ráadásul leszbikus. Hogyan alakul a telepesek sorsa, beszéljük meg!
A Miniszterelnökség ténylegesen megkezdte a panelbontással kapcsolatos háttértárgyalásokat, ám úgy tűnik, hogy ez most oda vezetett, hogy a szakma meggyőzte Lázár Jánost: panelépületek nagyszámú el- vagy visszabontására jelen körülmények között nincs lehetőség, és tömeges igény sincs rá
A Miniszterelnökség ténylegesen megkezdte a panelbontással kapcsolatos háttértárgyalásokat, ám úgy tűnik, hogy ez most oda vezetett, hogy a szakma meggyőzte Lázár Jánost: panelépületek nagyszámú el- vagy visszabontására jelen körülmények között nincs lehetőség, és tömeges igény sincs rá. A panelek korszerűsítésének kérdése azért nem marad annyiban, de most egy időre valószínűleg lekerül a napirendről.
Minderről Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke számolt be, érdekképviseletük már két, a Miniszterelnökségen megtartott egyeztetésen is részt vett.
Arról született döntés, hogy alaposan megvizsgálják az ügyet: valamennyi meghívott érintett szervezetet a témába illő tanulmányok készítésére kérte fel a kormány. A megbeszélések várhatóan ősszel folytatódnak.
Kaplonyi György szerint világossá vált, hogy a panelépületeket nem szabad egységesen kezelni, hisz más megoldások szükségesek Hódmezővásárhelyen és Budapesten is. Noha a kabinet továbbra is nyitva tartaná az el- vagy visszabontás igény szerinti lehetőségét, ilyen tömegigények egyelőre nem érzékelhetőek.
A szakmai szövetség elnöke egyébként üdvözli a kormány egyeztetési kezdeményezését, egyetért abban, hogy az 50-60 éves panelek átfogó felújításra szorulnak, és az eddigi, elsősorban energetikai szemlélet helyett a közérzet átfogó javítása kell, hogy a fő cél legyen. Ide értendő például a víz- vagy áramhálózat, a pincék, a szemétledobók állapota, vagy akár a társasházak jogi helyzete is.
Az MTOSZSZ szerint mindehhez lakásonként legalább egymillió forintos állami támogatásra lenne szükség, körülbelül ugyanennyi kedvezményes hitellel és némi önerővel megtoldva. Tekintettel az érintett lakások több százezres számára, ez értelemszerűen százmilliárdos összeg.
A Miniszterelnökség szerint jelenleg a szakmai vélemények, javaslatok és álláspontok begyűjtése és összegzése zajlik és elemzik az állami szerepvállalás lehetőségeit is. Egyetértés született a tekintetben, hogy átfogó, minden részletkérdést lefedő, hosszú távú programcsomag megalkotása szükséges. A kormány kiemelt célja az életminőség javítása, ezért több megoldástípust tartalmazó anyagot készít, ami kitér az épületek városszöveten belüli elhelyezkedésére, statikai, gépészeti állapotára, az építészeti, funkcionális energetikai korszerűsítésre, vagy akár a környezetrendezésre is. Típustól függő pénzügyi lehetőségeken is munkálkodnak. Mindezekről az adatok bekérésének és elemzésének lezárultáig nem tudnak további információval szolgálni.