Nyitotta:Aki mer az, 2017.03.21 11:20 |
Hozzászólások: 2984 | Hozzászólók: 277
Az orosz szolgálatok úgy érzik, szabadon nyomulhatnak Magyarországon. A közmédia Kreml-propagandát sugároz, a letelepedési kötvényekkel illegális ügynököket lehet betelepíteni, és a politikusok tanácsadóit sem ártana átvilágítani.
Ezekről is beszél Katrein Ferenc, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak többek közt műveleti igazgatóként, és most exkluzív interjút adott az Indexnek. Titkosszolgák ritkán nyilatkoznak, főleg arccal és névvel vállalva.
Leszerelt, mert már nem tudott azonosulni a vezetéssel, az elhárítást orosz ügyekben politikai szintről lefojtották. Kiss Szilárd és Kovács Béla is politikai döntés miatt mászkálhat szabadon, és szerinte Győrkös István GRU-s kapcsolata miatt sem a szolgálatok, hanem a politika nem mert konfrontálódni az oroszokkal.
Nyomozott a romagyilkosságok ügyében, neki is el kellett számolnia a lelkiismeretével, és sosem felejti el a hat áldozatot. Szerinte meg lehetett volna még menteni életeket.
Elmondja, milyen érzés NATO-s partnerszolgálatoknak magyarázkodni, amikor az ember felettesét azzal gyanúsítják, hogy Moszkvának dolgozik. És beszél arról is, hogy ügynököt beszervezni nem olyan nagy dolog, de máshogy megy, mint képzeljük.
Csak a tények kedvéért: ha Kádárék nem lépnek be az utolsó pillanatban a Varsói szerződésbe, akkor '55-ben kivonultak volna a szovjet csapatok. Így volt a háborút lezáró szerződésben. A Varsói szerint pedig "kölcsönösen" állomásoztathatnak csapatokat egymás országában a szerződő felek.
"Ezen feltételek teljesülésével a Szovjetunió hajlandó volt kivonulni Ausztriából. A történésekben Magyarország számára tragédia volt, hogy szó volt róla: országunkat és Romániát is elhagyják a szovjetek, de csak az elmélet szintjén. Az osztrák államszerződés megkötése előtt (május 15.) megalakult a Varsó Szerződés (május 14.), így a szovjetek a maguk eszközeivel „legitimálták” a keletebben fekvő két országban tartózkodó csapataik jelenlétét."
'56 kapcsán is kevés szó esik Kádárékról és a magyar baloldalról.
Szijjártó Péter: Annak a szajkózása, hogy ki a hibás, ki az agresszor, az nem segít - Szerinted segít? Ha segít akkor kinek? Technikailag a ruszki az agresszor amit az ukrán bel és kölpolitika provokált ki. Azt már a fejélettnyugati véleménybuborék elfelejtette, hogy már egy évtizede zajlik háború Ukrajnában, csak az utóbbi 3 évben a tűzerő lett nagyobb.
mert szerinte az amerikai elnök minden nyugati vezetőnél jobban érti az ukrajnai háborút. . - És igaza is van. A háborúk érdekek mentén robbannak ki. Az meg hogy érzelmi alapon közelített az ÍJU a háborúnak annak bozony Ukrajna látta a kárát. Mind területben mint lakosokban. Még több Kaja Kallas és még tovább nyújtani a háborút!
Szergej Lavrov megdicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök minden nyugati vezetőnél jobban érti az ukrajnai háborút. Az orosz külügyminiszter azon az Antalyai Diplomáciai Fórumon beszélt Trumpról, amin Orbán Viktor is részt vesz.
A külügyminiszter arra is reagált, hogy csütörtökön 22 nagykövetség közösen állt ki a gyülekezési jogot korlátozó magyar jogszabály ellen.
„Úgy látom, a pressmani örökség árnya még kitart. Szeretném világossá tenni, hogy mi egy szuverén állam vagyunk, soha nem fogadtuk el – és a jövőben sem fogjuk elfogadni –, hogy kívülről próbálják meg megmondani, hogy mi hogyan éljünk.”
Szijjártó szerint ennek eldöntése az Országgyűlés feladata, akiket a magyarok választanak meg. Az USA, aminek David Pressman eddigi nagykövete volt, most nem írta alá a közös nyilatkozatot.
„Ha nekem egy nagykövetem bármikor részt venne egy ilyen akcióban, azonnal kirúgnám. (…) Nem azért küldök nagyköveteket külföldre, hogy belebeszéljenek az adott ország belső ügyeibe, és azt várjuk el a nálunk szolgálatot teljesítő nagykövetektől, hogy ők se tegyék”
3 havonta Moszkvában jelenti a parancsok végrehajtását a szuverén dunakeszi fucálos...
A német nyomozóhatóságok álllítása szerint egy nagyszabású orosz titkosszolgálati befolyásolási müvelet nyomai Budapestre vezetnek. A "Voice of Europe" nevű prágai médiavállalkozás kapcsán kiterjedt nyomázást folytatnak a német és cseh hatóságok, mert egyértelművé vált, hogy amögött az orosz titkosszolgálatok állnak. Ez eddig is ismert volt, valamint az is, hogy a Voice of Europe bizonyos rendezvényen a MI Hazánk politikusai is részt vettek ill. számukra interjúkat adtak.
Az viszont új elem a nyomozásban, hogy a műveletben részt vettek a magyar kormány által támogatott alapítványok és médiavállalkozások is. Ezek a nyomok döbbenetes cinkosságra, akcióegységre mutatnak rá a magyar kormány és az orosz titkosszolgálatok között.
Lehet, hogy ennek szólt Lipavsky cseh külügyminiszter megjegyzése Szijjártó prágai látogatása kapcsán, akit az oroszok trójai falovának, Lavrov fullajtárjának nevezett?(A hozzászólásokban megtalálható egy friss német cikk linkje, amely erről a magyar nyomról is beszél.)