Az Economist Intelligence Unit demokrácia indexe az USA-t a teljes demokrácia kategóriából a "flawed" (hiányos, fogyatékos) demokrácia kategóriájába sorolta, és most már a politikai korrupciójáról ismert Japán is megelőzi.
Nagy szó, hogy a súlyosan elfogult, USA-hívő Economist elszánta magát erre a lépésre. Kínossá kezdett már válni, hogy az oligarchia uralmáról hírhedt USA ilyen sokáig tartotta magát a teljes demokráciák előkelő klubjában. A sors fintora, hogy az időzítésből ítélve pont az oligarchia orra alá borsot törő Trump megválasztásától szakadt el nekik a cérna.
Szórakoztató a még "british understatement"-el is minimum szeszélyesnek nevezhető osztályzatok összetevőit összehasonlítgatni egyes országokra vonatkozóan. Nem egyszer készteti a nemzetközi kérdésekben kicsit is jártas érdeklődőt szemöldöke felvonására.
Akik másokat kioktatnak demokráciából es meg egy nyamvadt szavazast sem tudnak egységesen megrendezni hanem össze vissza vagy 30 fele módon, es a TV műsorok jelentik ki ki a győztes nem a "valasztiasi bizottság
Egy nemrég megjelent könyv részletesen taglalja, hogy a német jogászok a nürnbergi törvények megalkotásakor erősen támaszkodtak az amerikai Dixie államok rasszista törvényeire:
James Q. Whitman: Hitler's American Model: The United States and the Making of Nazi Race Law
2017
Ezek a törvények nem átmeneti eltévelyedések voltak, hanem a kezdetektől fogva fennáltak, és csak az 1960-as években szüntek meg, hasonlóan az Ivy Leage egyetemek numerus claususához.
Vót szerencsém hozzá, pár éve laktam ott szemben a völgy és a 10-es freeway másik oldalán Desert Hot Springsben az Indian Canyon Dr mellett - csak pár mérföld PS és igazán hangulatos időtöltés átugrani mindenféle liberális demokratikus söröket inni. (és talán még kóser is, hiszen kiterjedt ortodox zsidó közössége van a városnak - ilyesmire is figyelni kell a főzőknek)
A nemzeti arculat elsősorban a többségi fehérek igényeinek megfelelő államforma ,vagyis a normális törvények betartatása. Trump-ot a dolgozók a kizsákmányolt emberek feketék és a fehérek szavazták ,meg nem a nyerészkedő liberál-demokraták ,akik óriási vagyonnal rendelkeznek,nem az ő cicájuk a Hilary lett az elnök. Trump ,nemzeti államot akar megint,ahol a többségi dolgozók telepesek farmerok ,vigyék a pálmát .Amerika az amerikaiké ! Sok munkahelyet ,haza akarja hozni az óriás cégeket külföldről ,hogy csökkentse a munkanélküliséget. A demokratáknak pedig hátra arc !
Ugye a kaliforniai artisan sörökről írtam. A Palm Springs-i microbrewery az ugye pontosan az ;-)
Amúgy Palm Springsben...Az én kedvencem a Steel Reserve 211 aminek egyetlen előnye, hogy 8.1%-os és amikor először ittam azt gondoltam, hogy rögtön legalább kettőt kell belőle
Lehet azért mert oda Obama Trump beiktatása után azonnal? ;-))
Az én kedvencem a Steel Reserve 211 aminek egyetlen előnye, hogy 8.1%-os és amikor először ittam azt gondoltam, hogy rögtön legalább kettőt kell belőle. De nem, hanem csak egyet. Amúgy Palm Springsben vannak kiváló microbrewery-k, csak ott meg rendkivül nagy (és sok) a meleg .... de az sem baj, mert nem azért szeretjük.
Ez csak mutatja az oroszok kisebbrendűség érzését!
a II VH-ban sokkal szarabb technikával tudtak győzni azzal dicsekednek mai napig. Aztán ugyan mihez kell 9000 atomfegyver nekik?
Ha csak a tizede marad azzal is el tudjak pusztítani az egész világot.
De nézzük a legprimitívebb racionális alapon. A világon van 4500 varos (ami Pécsnél nagyobb). Ki a francnak kellene annal tobb atomfegyver? Nincs az valós lehetőség - kivéve egy öngyilkos armageddon hívó vallási örültet, de annak se lenne minden katonai beosztottja az - aki atomfegyvert akarna dobni minden 150 ezres es nagyobb varosokra!
Tehat kapasbol lehetne FELEZNI az orosz, usa fegyverzetet. De akkor legalább biztonságos, modern és jól orzott lehetne. Most meg ugye...
Oroszország egyedül a nukleáris fegyverei védelmében bízhat.
Trump javaslatát, hogy az embargó megszüntetése fejében radikálisan kurtítsa mindkét fél a nukleáris arzenálját, Moszkvában nem fogadják túl nagy lelkesedéssel.
Trump szerint: "Nem tudom, hogy fogok Putyinnal kijönni, még soha nem tallkoztam vele.... De ha súrlódások lennének, mit gondolnak, én leszek vele keményebb, vagy Hillary lenne?"
A hírek szerint Putyin még semlegesebben néz kettőjük találkozója elé.
"Az én felfogásomban Trump megegyezett a GOP-al, hogy nehogy támogassák, sőt."
Szerintem ez visszamenőleges gondolkodás, és nem realisztikus. Aki közelről követte a GOP vezető alakjainak Trump-ellenes koalícióját, láthatta: az nem megjátszás volt. A republikánus establishment komolyan be volt rezelve, hogy Trump - és miatta a republikánus kongresszusi jelöltek - olyan katsztrofális vereséget fog szenvedni, ami magával rántja a pártot a szakadékba, a kimászás reménye nélkül. Trump egy rendszerbaleset volt, és most próbálnak kihozni belőle, amit lehet.
Ez egy lehetséges forgatókönyv. Ahogy mondod, ez feketén-fehéren nem fog kiderülni. Viszont Trump működéséből (utólag) világos lesz, hogy történhetett-e ilyen.
Az én felfogásomban Trump megegyezett a GOP-al, hogy nehogy támogassák, sőt. Ezzel kifogta a szelet a GOP ellenesek elég nagy részénél, aki pedig GOP párti volt az amúgy is inkább őt támogatta mint a demokratákat - utóbbi egy percig sem kétséges. Ha volt háttéralku, természetesen sosem fog kiderülni, de tévútra visz abból kiindulni, hogy ki milyen nyilatkozatokat tett - legalábbis nem szószerinti értelmük van.
Jó pár éve (2004 körül?) volt egy tanulmány, amely statisztikai módszerekkel kimutatta, hogy az USA nem demokrácia, hanem oligarchia, ugyanis a döntések egészen elsöprő többségét a különféle erőcsoportok érdekei alapján hozzák meg, míg a választópolgárok hatása gyakorlatilag nulla. Az a választásokra korlátozódik, ahol a bipoláris hatalmi struktúra erősen behatárolja a lehetőséget. Mondjuk ez Trump színrelépésével egy ici-picit borult, hiszen Trump nem a GOP választottja volt.