Csak nem élőben ment ahogy azt eredetileg tervezték, hanem a bemutató előadást adták le élőszerűen. Én kb félórás késéssel tudtam csak csatlakozni, de mivel vissza lehetett menni az elejére, éltem ezzel a lehetőséggel. Viszont, amikor vége lett az előadásnak, levették a linket, így lemaradtam az utolsó fél óráról.
Illabereket végül a Katona felteette a youtube csatornájára, úgyhogy itt (legalábbis egy ideig) nézhető, illetve erről a linkről könnyen archiválható is:
Kedves Nézőink! A járvány idején a Katona József Színház is szeretne hozzájárulni a saját eszközeivel a #maradjotthon kezdeményezéshez. Ezért ma 19 órakor egy olyan előadásunk felvételét tesszük online elérhetővé, ami már lekerült a repertoárról. A felvétel publikálását nem terveztük, de a jelenlegi helyzetben bízunk benne, hogy kellemes időtöltést biztosítunk vele Nektek, Önöknek! Vajon melyik előadás lesz?
Az fb-n kitett fotó alapján várhatóan ez az ILLABEREK című előadás lesz,a mi nagyon sok éven keresztül ment, és a kivándorlással foglalkozott.
A közvetítés valószínűleg a Katona FB oldalán lesz.
Ez is egy nagyon jó előadás, amit jó lenne, ha valaki rögzíteni tudna.
Túlélő (B32 Galéria)
Ma este a "rendes" menetrend szerint Varga Ádám Túlélő című előadását látnátok a B32-ben. A színművész rendelkezésünkre bocsátotta a darab SZFE diplomaelőadását, amit a meghirdetett időpontban, március 16-án 19 órakor láthattok streamként, itt a B32 Facebook oldalán. Hagyományos színházi előadás lesz, akkor, "élőben" láthatjátok, amint vége, a videó már nem lesz elérhető.