Ezer és egy hálás köszönet, a " Modell kerestetik " , és a " Rögtön jövök " c. filmek feltöltéséért !
Kérem, és egyúttal, nagyon szépen és hálásan meg is köszönöm Neked,, a mai napon 17 órakor kezdődő, Hogy volt!?... c . sorozat, Müller Péter c. eiizódjának a feltevését !!
Lisa és Mike Horsley festőművész házaspár angliai otthonát, karrierjét, műtermét feladva Magyarországra költözött ,hogy súlyosan mozgássérült gyermeküket – az ötéves Joe-t – a budapesti Pető András Nevelő és Nevelőképző Intézetben próbálják önállóságra, önálló járásra nevelni. Az 1986-ban készült film a család beilleszkedésén, problémáin , reményein, félelmein és a többi bentlakó magyar gyermek életének, sorsának alakulásán, fejlődésén keresztül mutatja be magát az Intézetet , az azóta világhírűvé vált magyar konduktív pedagógiai módszert.
"Úton vagyok. Út előttem, út utánam. Forgatásra indulok. Hajnalig még háromszáz kilométer vár rám. Reggel kezdődik a film. Csak a reflektor világítja át az éjszakámat. A fényalagút végén várnak. Oda kell érnem, mert várnak. Ismert vagyok, szeretnek. Ezt akartam, ezért küzdöttem. Akartam, hogy szeressenek, s nagyon jó, hogy érzem az emberek szeretetét. Pap vagyok és áldozó a rock oltára előtt. Rohanok át az időn, téren. Vársoból városba, országból országba, aztán mindig haza. Mindig csak haza. István király; Jézus Krisztus; Petőfiként egy nemzet lélegzett velem együtt, mikor leomlott a börtönfal; százezer ember énekelte velem az Európát az ország háza előtt. Emlékek, amelyek mélyen belém ivódtak. Nekem ez a haza. Ők a hazám."
Szereplők: Auth Csilla BM Duna Művészegyüttes tánckara Bolyai Táncegyüttes Demeter György Farkasinszky Edit Fejes Erika Fejes Mária Huszti Zoltán Kovács Ferenc Margit József Papp Csaba Pitti Katalin Rózsa László Szabó Miklós Vágási Lídia Varga Miklós Vértes Attila
Két fiatalember szeretne ismeretséget kötni két fiatal lánnyal, de többszöri próbálkozásuk ellenére sem vesznek tudomást róluk a lányok. A fiúk egy napon a kapura kifüggesztik a felhívást: neves agg szobrászművészek jó alakú fiatal diáklányokat keresnek modellnek, tisztes bérezés mellett. A lányok remek ösztöndíj kiegészítést remélve jelentkeznek a felhívásra.
Szereplők: Németh Sándor (Vili) Tahi Tóth László (Zoli) Pap Éva (Lici) Voith Ági (Maca) Komlós Juci (Juci néni) Horváth Tivadar (Aggvári szobrász) Agárdy Gábor (Tombor szobrász) Fónay Márta (Takarítónő) Madaras Vilma (Külföldi vevő)
Bocsi,kérhetnék egy kis segítséget?A Válótársak c. magyar sorozatot néz valaki az Rtl en?Az első évadot láttam de már elkezdődött a 2.évad is, talán a 3. résznél járnak.Nem rögzítette ezt a 3 at esetleg valaki,aki fel is tudná tölteni?Vagy valami jó oldalt, ahol nemcsak online lehet nézni, hanem le is tölteni?Köszi előre is, ha tud valaki segíteni.
Tabi László humoros jeleneteiből áll össze a tévéjáték, melyekben mindig akkor vesz váratlan fordulatot a történet, amikor valaki csönget.
Szereplők: Zenthe Ferenc (Korpás Béla a férj) Komlós Juci (Margitka a feleség) Huszti Péter (Bartus Elemér) Tóth Judit (Magdi feleség) Márkus László (Bandi férj) Fónay Márta (Dömösné pénztáros) Kiss Manyi (Vilma néni) Gábor Miklós (Hollósy Márton) Lóránd Hanna (Róza) Siklós György (Félszemű zászlós) Domján Edit (Lili feleség) Mensáros László (Gábor férj) Pap Éva Harsányi Gábor (Bánatos fiatalember)
Miénk a kép Marozsán Erika és Széles Tamás 5.rész 1996
Szórakoztató műsor ,tvrip , 55 perc
Pályaudvar, sínek, vidáman csattogó vonatok, ahol a legnagyobb találkozások és válások, meg a legvidámabb kalandok és futó szerelmek esnek. Ez a Miénk a kép ötödik részének helyszíne. A mai adásban újabb két tehetséges fiatal színész, Marozsán Erika és Széles Tamás indul innen, a mi pályaudvarunkról, hogy elérjenek Önökhöz, hiszen most övék a kép!
Szereplők: Marozsán Erika Széles Tamás Rendezte: Gárdos Péter Írta: Bíró Zsuzsa Producer: Sándor Pál
Kedves Fórumozók! Szerdán ment az m5-ön Wim Wenders 1982-es filmje---A dolgok állása
. Találtam a neten egy szinkronos változatot, de lehetetlen formátumban, így barkácsoltam egy xVid-et. Hátha valakit érdekel... Tart: A német független filmes amerikai megrendelésre készíti a Túlélők című filmet Portugáliában. A forgatás azonban pénz- és nyersanyaghiány miatt leáll. A színészek tetszhalálba merevednek a dologtalan időszakra, mindenki más elfoglaltság után néz. A producer megszökik, a rendező utána indul, és Los Angelesben találja meg őt, ahová hitelezői elől menekült. Beszélgetéseikből a rendező számára is világossá válik - az európai és az amerikai filmgyártás éles ellentéteként -, hogy a világ filmes moguljainak akció, emberfeletti hős és színes látvány kell, nem fekete-fehér valóság. Amikor a megbízók megtalálják őket, a rendező nem tud mást tenni, mint - fegyverként maga elé tartva kameráját - a valóságot filmezi. xvid - 1 gigabyte
Elnézést kérek Tőled a pofátlan merészségemért, de bizony énnekem a konvertálás , az én tizenöt éves gépemen, bizony másfél-két órámba telik !! Új gépre pénzem nincs, tekintve, hogy a nyugdíjszerű ellátásom a hetven három ezer forintot sem éri el !
A feltevésedet, nagyon szépen és hálásan megköszönöm !
Baráti szeretettel üdvözöllek !:
Apazoli01 !
Ui !: Az általad kért filmet lemezen tudom, csak megküldeni, Neked, egy az általad megadott postafiók címre !
Anna, a cserfes kis cselédlány, nem tudja, ki volt az apja, csak három férfi kényképét örökölte édesanyjától, s nagyon ragaszkodik a képekhez. Mindenki szórakoztat történeteivel, ám senki sem tudja, mi is az igazság abból, amit mesél nekik.
Szereplők: Törőcsik Mari (Anna) Mészáros Ági (Natália) Tordy Géza (Lakatos) Agárdy Gábor (Maxim) Csákányi László (Végrehajtó) Békés Itala (Lakatos anyja)
Ha megoldható a számodra, akkor MP4-ben kérem az Anna három apja c. magyar film feltevését, de avi-ban is nagyon jó lesz ! A feltevést, előre is, nagyon szépen, és hálásan, köszönöm meg, Neked !
Emlékhangverseny Zrínyi Miklós és katonatársai halálának 450. évfordulójára 2016
komolyzene ,tvrip , 78 perc
Zrínyi Miklós és katonatársai hősi halálának 450. évfordulóján, „Zrínyiek a magyar zenében” című emlékhangverseny, mely egyben Vajda János Zrínyi-kantátájának ősbemutatója.
Rátonyi Róbert Ritmus RevüRevüfilm ,32 perc ,tvrip
Egy vérbeli revüfilm 1971-ből, Rátonyi Róbert főszereplésével, sok dallal, tánccal.
Szereplők: Rátonyi Róbert Balázs István Börzsönyi Mihály Rajnai Elli Rátonyi Hajnalka Túri Éva Bordás Éva Janács Evelyn Dékány Éva Pallai Ágnes Pogány Alinka Sebők Zsuzsa Szabó Judit Szűcs Györgyi Magyar Állami Hangversenyzenekar Gyulai Gaál Ferenc (karmester) Magyar Rádió és Televízió Tánczenekara Zsoldos Imre (karmester) Balassa P. Tamás és kisegyüttese Express együttes Jereb együttes Körmendi együttes
Könnyűzenei összeállítás, melyben a magyar dalokon kívül bolgár, lengyel és NDK slágerek is felcsendülnek, az 1973-as Budapest különböző pontjain.
Szereplők: Benkó Dixieland Band Generál Granczarow Borisław Michael Hansen Die Nancies Jadwiga Strzelegka Ulm Ales Vincze Viktória Gesler György Slágerszervíz tánckara
Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal ,118 perc ,tvrip
Puccini világhírű operája 1937 óta látható az Operaház színpadán, Nádasdy Kálmán legendás rendezésében. Idén azonban „megújult” az opera. A mostani színpadra állításra korunk egyik legkiválóbb fiatal rendezőjét, Damiano Michielettot kérték fel. A nemzetközi hírű művész a mai Párizs térképét tárja elénk: bohémei mai fiatalok, könnyelműek és szerethetőek, akik szerelmüket izzadó ablakú albérleteikben élik.
Karmester
Kovács János
Rendező
Damiano Michieletto
Szereposztás
Rodolfo Boncsér Gergely
Schaunard Nagy Zoltán Marcello Haja Zsolt Colline Kiss András Mimì Sáfár Orsolya Musetta Szakács Ildikó Benoît Gárday Gábor Alcindor Geiger Lajos Parpignol Beöthy-Kiss László