IV. László, Árpád-házi királyt, Kun László néven ismerjük a magyar történelemből. Műsorunkban megismerkedhetnek az izgalmas sorsú, mozgalmas életet élő Kun Lászlóval és korával, azokkal a helyszínekkel, ahol a király rövid élete alatt élt, harcolt és szeretett. Közben hallgathatják Szörényi-Bródy zenéjét és nézhetik a szegedi előadás részleteit, mely az uralkodót és szerelmét, Éduát mutatja be.
A tragikomédia hőse, George Riley, önjelölt feltaláló otthon barkácsolt találmányainak páncélzatában igyekszik kitörni a látszólag idilli, ám valójában szürke nyárspolgári családi mindennapokból. "Feleségem úgy zárta el előlem a napot, mint valami megdönthetetlen bútor." - mondja. Egy sorsdöntö szombati napon azonban végre tetté váltja ábrándjait: zsebében egy tízschillingessel, egy fogkefével és élete legzseniánisabb találmányával elhagyja otthonát.
Szereplők
Fillár István Lőte Attila Galambos Erzsi Kozák László Cs. Németh Lajos Almási Éva Tolnay Klári Major Tamás Alkotók
Az eltört korsó Heinrich von Kleist, a német romantika egyik legfontosabb drámaírójának egyetlen vígjátéka, melyet maga Goethe mutatott be először weimari színházában 1808-ban. A hatalomról és az azzal való visszaélésről szóló mulatságos őskrimiben szerencsére hamar kiderül, hogy ki a bűnös – a kérdés csak az, hogy megússza-e a büntetést vagy sem. Ádám, a falusi bíró, kótyagosan ébred – érzi, hogy rossz napja lesz. Fáj a feje, titkárától pedig megtudja, hogy Walter törvényszéki tanácsos úton van ellenőrizni a munkáját. Ráadásul már az ajtóban tolonganak a falusiak, akik mind azért jönnek, hogy derítsen fényt a titokra: ki járt este Évánál, a fiatal, gyönyörű leánynál? A lány szerelme dúl-fúl, anyja ki akarja tagadni, Éva viszont csökönyösen hallgat. Az első és legfontosabb bizonyíték egy eltört korsó... Ilyen igazságos és okos bíró mellett biztosan rábukkannak a tettes nyomára! Vagy mégsem?
Szereplők: Czakó Julianna (Éva a leánya) Dávid Kamilla Gáspár Tibor (Ádám falusi bíró) Kerekes Valéria (Margit) Kokics Péter (Sugár írnok) Máhr Ágnes (Brigitta asszony) Nádasy Erika (Márta asszony) Rusznák András (Rupi a fia) Simon Zoltán (Walter törvényszéki tanácsos) Simonfi Adrienn (Liza) Szegedi Dezső (Tuskó Vitus) Tóth András (Walter szolgája)
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójának alkalmából két különleges mű kerül színre egy estén az Operaház színpadán. Az egyik Rautavaara kortárs finn komponista kiemelkedő alkotása, A bánya, amelyet az 1956-os magyarországi események inspiráltak, és bányaomlás következtében a föld alatt rekedt munkások történetén keresztül mesél a diktatúra ellen lázadó közösségről.
A finn zenemű mellett egy új magyar opera ünnepi ősbemutatójára kerül sor: az Opera Déry Tibor, Makk Károly, Bacsó Péter Szerelem című filmjének adaptálására kiírt pályázatának nyertes művére. Varga Judit fiatal zeneszerző markáns eszközökkel teremti meg saját világát, melyet természetesen erősen meghatároz a Déry-novellák és a Makk-film hatása, de amelyben már egy új generáció képét kapjuk az 50-es évek történelméről.
Hála a kincsetérő szlogennek, meg lehet találni a bújdosó Fórumot!:) /Bár talán most tartósan itt lehet megtalálni!/ Köszönet minden eddigi és leendő feltöltőnek és tagnak!
F. M. Dosztojevszkij - Szakonyi Károly: A félkegyelmű ,webrip
magyar színházi közvetítés-Színpadi látomás két részben
Idén lenne 195 éves Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij a 19. századi világirodalom és az orosz irodalom méltán híres képviselője. Születésnapja alkalmából "A félkegyelmű" című egyik legnagyobb hatású művének színpadi változatával emlékezünk rá a debreceni Csokonai Színház előadásában. A regény főhőse Miskin herceg, a "jó ember" idealizált típusa, aki nem túlzottan okos, de ugyanakkor gyermekien tiszta és ártatlan. A herceg hosszas betegség után érkezik haza Oroszországba, és próbál beilleszkedni az ottani életbe. A fő téma a szerelem: botrányosan megfoghatatlan, minden társadalmi normát felrúgó ösztön, és mégis emberi. Hazudnak, csalnak, ölnek miatta. Miskinnek, a szent őrültnek a dolga, hogyha meg nem is szeretjük, legalább megértsük ezt a szenvedélyt.
Közreműködők: Lengyel György (rendező) Imre Zoltán (koreográfus) Bertók Lajos (színész) Szalma Tamás (színész) Miske László (színész)
A történet főhőse Durumó, egy csíki ördög, aki a Hargita tetejéről jó messze ellát és aki megkísérti a Székelyt, amikor rájön, hogy annak "gyengéje" a "gyengébb" nem.
Szereplők
Anda Chirpelean Ferenczy Csongor Gáspár Imola Hunyadi László
RENDEZŐ: Cselényi László ÍRÓ: Tamási Áron FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Kolozsvári Papp László ZENESZERZŐ: Selmeczi György OPERATŐR: Zalányi Ferenc
A szépséges Denise gyámatyja a fiatal Pierre. Szomszédjaik, Fanchette és Catherine özvegyek, mindketten szemet vetettek a férfira. Pierre fontos levelet kap Párizsból a bácsikájától, így tudja meg, hogy estére gazdag lesz. Denise is levelet kap a bácsitól, aki estére a nagy fához küldi. A postás és az özvegyek is értesülnek a titokról, így ők is a nagy fához osonnak este, hogy megleljék a kincset.
Maros Gábor (Pierre) Oszvald Marika (Denise) Zsadon Andrea (Fanchette) Domonkos Zsuzsa (Catherine) Latabár Kálmán (Postás) Budapesti Operettszínház Énekkara MÁV Szimfonikus Zenekar Váradi Katalin (karmester) Rónai Pál (karigazgató)
Szorgalmi időszakban hétvégente van időm színházra, így most láttam csak, hogy megszűnt a szinhaz.hufórumha. Nagyon elkeserített, de remélem, hogy ez csak átmeneti állapot, majd egyszer azt is beintegrálják az szép, új oldalra, ami jelenleg elég sivár szeirntem. A régi csúnya volt, de tartalmas.
A hasonló nevű topicban sok film vált elérhetővé a rajongók számára, nagyon fontos része volt az internet műveltebb főinek.Remélem sikerül majd folytatni.
korábbi hsz-ben láttam, hogy a port.hu -ra is panasz érkezett. Hát nem is értem, miféle új inda pass-os regisztrációkat kérnek ezek az oldalak. Egy üzemeltetőhöz kerültek?
Sziasztok, örülök, hogy itt újraindult a fórum! Nagyon hálás lennék ha valaki megtudná osztani a Zenés TV Színház: Eljegyzés lámpafénynél c. műsort, ami 2016. november 20. vasárnap 00:20 - 01:05 lesz latható az M3 csatornán! Előre is nagyon köszönöm! :)
Privát írás lehetőségének, még csak a nyomát sem láttam itten ! Hol lehet itt privátot írni ?!?
Baráti üdvözlettel !:
Apazoli01 !
Van két darab Winchesterem ! A flash Video Downloader esetében, alapból, a Sata 1 Winchesteremre teszi a filmeket a Flash Video...! hol van Flash Video Downloader esetében, olyan beállítási lehetőség, ami például, a Video Download Capture esetében megvan ! Ott, ugyanis beállíthatom, hogy hová, illetve, melyik Winchesteremre tegye a filmet ! A Flsh Video Downloader is ?!?
Sajnos az eddig használt port.hu-ról le kell mondani, annyira megbízhatatlanná vált. Eddig legalább a műsorok időpontja megfelelő volt, most már az sem biztos, hogy az a műsor lesz, amit kiírnak. Az elmúlt két hétben többször is rá kellett jönnöm, rosszul programoztam.