Valóságos és képletes, szellemi őrtüzek a székely autonómiáért, a magyarság összetartozásáért, az anyaország és a külhoni magyarság egymást gazdagító kapcsolatáért, a nemzet egységéért
Sajnos ez sem kelt már különösebb feltűnést, pedig:
"Autonómia nélkül nincs jövő!
Felhívás Székelyföld és a nagyvilág magyar közösségeihez
Közös imával forduljunk a legfelső hatalomhoz, a történelem urához Székelyföld autonómiájáért 2024. október 27-én. A Székely Nemzeti Tanács húsz évvel ezelőtt vázolt egy olyan jövőképet a székelység elé, amely képes megtartani a szülőföldjén, teljes és tényleges egyenlőséget biztosítva a régió határain belül élő állampolgároknak, egy olyan jövőképet, amelyért küzdeni érdemes.
Székelyföld Autonómiájának Napján, 17.30 órakor lobbanjanak fel a szabadság őrtüzei, hirdetvén az egész világnak, támogatni csak a békés törekvéseket érdemes! Figyelmeztető jelzőtűz legyen minden Székelyföldön megrakott máglya, hogy békés eszközökkel, a jog és a demokrácia útján haladva a székelység példát mutat a világnak, hogy miként kell megőrizni a békét és a biztonságot. Abban a pillanatban lesz esélye minden háborús konfliktus megelőzésének, amikor a nemzetközi közösség felfigyel a székelyek törekvéseinek békés jellegére.
A gyülekezetek lelkészeit arra kérjük, hogy a vasárnapi misén, illetve istentiszteleten beszéljenek az autonómia jelentőségéről, arról, hogy a székelyek békés úton kívánják megteremteni az önrendelkezést, keresztényi példát mutatva más közösségeknek is.
Erdélyben és szerte a Kárpát medencében, de mindenhol, ahol magyarok élnek, ahogy az elmúlt években, fellobbannak a szolidaritás őrtüzei, emlékeztetve arra, hogy – amint az idei esemény jelmondata hirdeti – Autonómia nélkül nincs jövő! Amikor kimondjuk ezt a jelmondatot, akkor emberhez méltó jövőt kívánunk a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ne legyen senki másodrendű állampolgár Székelyföldön, és az emberi élet, a szabadság és a méltóság megbecsülése legyen a legnagyobb közösségi érték.
Az én véleményem az, hogy önállóságra kellene törekedniük a székelyeknek - és ebben semmi rossz, kivetnivaló dolog nincsen, annál is inkább, mert az autonómia úgyis csak egy jelképes dolog lenne; mindig is az volt és most is az.
A románok persze hőbörögnének az elszakadási törekvés miatt, viszont így sokkal jobban felfigyelne a nemzetközi közösség a székelyek törekvéseire, ami ugyanúgy békés jellegű maradna. A mostani kérések megvalósulása ugyanis ugyanúgy vágyálom marad a jövőben is, mint az eddig eltelt 20 évben, ha csupán ilyen jelképes dolgokkal támasztják alá, mint hangzatos beszédek és őrtüzek. Ezek csak a gyengeség, a visszafogottság és az erélytelenség jelei, ami miatt az egész kezdeményezést röhögve félresöprik és figyelmen kívül hagyják a románok.
Az önálló állami lét elismerésével kellene fordulniuk Brüsszel és New York felé, amit a budapesti kormánynak, a magyar anyaországnak is teljes mellszélességgel támogatnia kellene.
Jó lenne, ha ezt mindenütt megértenék és nem kellene így évről-évre újra leírni.
Ez alkalomból Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette: "támogatjuk a székely szabadság ügyét", illetve "a székelység, akárcsak a Kárpát-medence többi magyar közössége, számíthat a magyar kormány kiállására és támogatására".
Mit is mondhatnék: köszönjük kormányunk szokásos üres lózungjait, amivel sem a székelyek, sem a Kárpát-medence többi magyar közössége baromira nincs kisegítve és semmilyen szabadságjogukban nem teremtenek előrelépést.
És köszönöm, hogy ezt újra, ebben az évben is elmondhattam. Bizonyára a következő esztendő is hasonlóképpen telik majd.
A cigányság melyik ország magyarországi kisebbsége, nemzetisége? Indiáé?
És ki mit nyerne azzal, ha itt autonómiájuk lenne? Mert még ők is semmit, az biztos. A vajdáik és a Farkas Flórián-félék lehet, hogy továbbra is milliárdokhoz jutnának a rajtuk élősködéssel, de az egyszerű cigányok semmi jóra nem számíthatnának.
„Ha a kormány a cigányság jajveszékelését semmibe veszi, akkor nekünk kötelességünk gondoskodni a sajátjainkról, és akkor autonómiában fogunk gondolkodni a közeljövőben.
A székely magyarok ösztönzőek számunkra, támogatjuk őket abban, hogy autonómia törekvéseik sikerüljenek” – magyarázta lapunknak az Opre Roma Demokrata Néppárt vezetője.
Kamarás hozzátette, hogy a cigányság ügyeivel legfelsőbb szinteken mindenhol magyar ember foglalkozik, szerinte „ez egy pofátlanság, mert Magyarországon nincsen képviselete a cigányságnak”.
Érdekes az is, hogy Magyarországon van Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, ami őrzi a nevüket és területi hovatartozásukat, míg a szomszédos területrablók igyekeznek eltüntetni az általuk megkaparintott területeink és településeink nevéből minden "magyar" jelzőt, pl. a délvidéki Magyarkanizsa új neve is csak Kanjiza.
Olvasta már valaki Gyulai Pál megrendítő versét a székely szabadságról?
Gyulai Pál: PÓKAINÉ.
Emelkedik a nap már a hegyek fölé . . . Kelj föl párnáidról, özvegy Pókainé! Tárogató harsan, tenger nép az útcán Szent-páli csatából jő Báthori István.
Fölkel és kitekint, semmit nem hall, nem lát, Csak csörgő láncok közt két szerelmes fiát, És csak annyit mondhat, több ereje nincsen: «Báthori, Báthori, verjen meg az Isten!»
A két fiu hallgat, az ablakra fölnéz: Büszke szabad homlok, sebzett arc, békós kéz, Könny, sohaj, fájdalom, mélyen eltemetve, Hogy a sokaságnak ne telhessék kedve.
«Ti fiaim vagytok, anyátok vagyok én Kiált Pókainé föleszmélve büszkén - Övé a győzelem, miénk a becsület, Oh de hogy lássalak vérpadon titeket!»
Jár-kel öntudatlan, fátyolt vet magára, Fekete a fátyol, jól illik arcára, Gyűrűt és nyakláncot, minden ékszert elhányt Csak szemén szikrázott drága, nehéz gyémánt.
«Nagyságos fejdelem - és elcsuklott szava - Elitélt fiáért könyörög az anya. Én könyörgök, nézz rám, én, aki gyűlöllek; Térdelek mint szolga, sírok mint a gyermek.»
Trónján űl Báthori, Erdély fejedelme, Szivében aluszik irgalmas kegyelme, De haragja ébren, boszuja szomju még, Büszke homlokáról oda van a fönség.
««Im itélt közöttünk Isten sujtó karja, A pártütő hadat sírhalom takarja; Gyáván, nyomorúltan fut Békessi Gáspár, Fiaidra pallos, reád gyalázat vár.»»
«Gyalázat én reám, Békessire átok, Én szívből gyűlöllek, ő trónodra vágyott. Fiaim a székely szabadságért küzdtek, Vitéz fiaimnak, bocsáss, kegyelmezz meg!»
Nem felel Báthori, ingerülve kél fel, Inti Pókainét s kimutat kezével, Bitófák állanak sűrűn ott a téren, Székelyek függenek rajtok harmincnégyen.
««Pártütés a székely híres szabadsága, Elfeledte: székely támad; székely bánja! Nem vagyok festett kép, nem leszek gyermekbáb, Fejedelemmé tőn Isten s Erdélyország. »»
«Verjen meg hát Isten, támadjon Erdély fel!» Kiált Pókainé, s többé nem sír, térdel, Nagy fájdalma lelkén nagyobb elszánást szűl, Elfordúl kevélyen és távozni készül.
««Megállj!»» szól Báthori s arca rettentő lesz. Megáll és leborúl: «Kegvelmezz, kegyelmezz!» ««Egyiknek kegyelem, a másik haljon meg, Válaszd ki amelyik kedvesebb szivednek.»»
Kegyetlen kegyelem, fájóbb öröm búnál; Báthori hős lehetsz, de atya nem voltál! Szegény Pókainé, mint egy tébolyodott, A börtönbe rohant s fiaira omlott.
«Hol vagy János, Péter? Hisz' mindkettő él még . . . Melyitök kedvesebb? - Oh irgalmas szent ég! Melyiket szeressem? . . . Szóljatok igazán!» Fiai zokognak: ««Anyám, édes anyám!»»
Elnémult a börtön, csak sírás hallatott, A bús atyafiak elhozták a papot; Villog már a pallos, belépett a hóhér; Porkolábtól rabot, anyától fiut kér.
Felsóhajt most Péter: «Én ifiabb vagyok, Kedves bátyám, érted szívesen meghalok!» Többet is mondana, de nem tud mondani, Mintha még eszébe jutott vón' valami:
És felel rá bátyja: «Oh neked mátkád van; Neked élni kell még, hosszan, boldogságban, Lásd én úgy maradtam, mint szedett szőlőág, Az én mátkám meghalt: a székely szabadság.»
««Halljunk mind a ketten!»» egymást átölelik, Anyjoknak kebelén nyugosznak fejeik, Anyjok tébolyodva kiáltja szüntelen «Melyiket szeretem, melyiket szeretem!»
Elnémult a börtön, csak sírás hallatott, Az anya, a fiu, a pap imádkozott, Villog már a pallos, előbb lép a hóhér Porkolábtól rabot, anyától fiut kér.
«Nincs, nincs, nincs! csak egy van, csak egy, egyetlen egy!» Sikolt Pókainé és szíve megreped. Péter átölelve tartja és nem látja, Hogy' suhan ki gyorsan a hóhérral bátyja.
«Hol van János bátyám, hol van? Mondjátok meg!» A bús atyafiak könnyekkel felelnek. Kiáltás hangzik fel a vérpad lépcsején: «Temess anyám mellé s élj boldogul, öcsém!
Megteszi Magyarország, amit csak lehet. Mindig támogatta az őshonos kisebbségek jogaiért való küzdelmet. Ott volt a "Minority SafePack" kezdeményezés. Összejöttek az aláírások az előírások szerint, az EU különböző országaiból, az EU mégis lesöpörte az asztalról.
Én őszintén drukkolok ottani nemzettestvéreink sikerének, hogy elérjék Székelyföld valamilyen szintű önrendelkezését, de:
1. csak őrtüzekkel, csak ilyen szűkkörű megemlékezésekkel nem fognak célt érni abban a sovén, magyarellenes, nemzetállamos román politikai közegben. Ahhoz nemzetközi szintre kellene vinniük ezt a kérdést, Brüsszel meg az ENSZ elé. Ebben az anyaországi magyar politikának kellene partnerüknek lennie.
2. még az autonómia sem lesz teljes megoldás, hanem a Romániából való kiválást kellene megcélozniuk, akármilyen lehetetlennek is tűnik. Magyarországnak pedig úgy kellene ezt támogatnia, mint ahogy a románok hajtanak Moldávia hozzájuk csatolására.
