Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Gázpisztoly adás-vétel és cserével kapcsolatos hirdetések kitárgyalása, kérdések, hozzáfűzni valók, fikázások, stb. hogy az adás-vétel topik "tiszta" maradhasson.
Számtalan támadás érte a hazai gyártókat így minket is az utóbbi időben a kaliber magazin főszerkesztőjétől még a Belügyminisztériumba is írt miatta, hogy sima csövű fegyvereket gyártunk. A végén, még el fogja érni, hogy minden ilyen fegyvert meg fognak tiltani, vagy engedélyhez fogják kötni. Eddig is nagy volt a "rajongó tábora", de ő tudja mit csinál. Amennyiben mi a csövet a csőfarnál megnyomjuk, tapasztalataink szerint önvédelmi lőtávolságban a szórásképet jelentősen nem rontja, mellalak biztosan megvan. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a minimális művelettel, ha egyszer ügy lesz belőle, nem fognak megállni a siralmai. A többi gyártó, aki majd nem gyárthat vadászpuskából, muzeálist bizonyára szintén nagy örömmel veszi majd tudomásul. Folyton a szerelt lőszeres, gumilövedékessel kampányol, miközben tudja, hogy jelenleg teljesen reménytelen, de mi ezt értjük, gyártani nem tud, ezért csak a szerelt lőszeresben látja a jövőjét, mert ahhoz csak tőke kell, a gyártáshoz egy sor más dolog is. Fennhangon hangoztatja, hogy azt nem lehet buherálni, miközben semmilyen gyakorlati tapasztalata nincsen, sőt meg feledkezik a házilagos lőszer újratöltésről, olyan lőszert lehet majd tölteni, amiben a lőpor és lövedék eltérhet a gyáritól, ha a fegyver szerkezete amúgy azt kibírja. Továbbá a legelterjedtebb 9 mm szerelt lőszeres fegyverek jellemző csőtorkolati energiája 35-45 Joule, ami a téli öltözékben nem biztos, hogy hatásos lesz. Abban is téved, hogy ha valaha a jövőben ez szabad lesz, csak olyanok tudnak belőle nagyot profitálni, akik gyártónként be tudnak hozni 1000-1000 darab szerelt lőszeres fegyvert, ami mai árakon szállítással, vámmal áfával, vizsgával, nagyjából, SZÁZÖTVENMILLIÓ forint, és akkor még lőszert nem vettünk, ami szintén nem kis tétel. Szóval ezért lett a Revengébe akasztó, így érthető voltam?
Mindig mindenért hisztizik a csávó. Legyen szereltgumis meg egyéb,hogy hátha akkor fel lendül a boltja.
Nyomi paintball markerrel szórakozik,hogy az mennyire jó és fasza. Airsoft replikát meg külföldi boltokból vesz az ember aki ebben benne van. Azokkal mit fog csinálni? Megy majd az EU-hoz sírni?
Mikor megmertem írni a véleményem a miért nincs akasztó a muzeálisban cikke alá akkor kaptam is érte a bant. Másik érdekesség,hogy régen mindenkinek a CSAK FORGÓT szlogent mantrázta. Érdekes most már a szekrénytárasokat is ajánlja,hirdeti. Mindig van valami amiért hisztizik. Kész vicc a csávó.
Amúgy Keserűék milyen levelet tettek ki? Követem őket,de nem a facen lógok. Esetleg valaki egy mailben eltudná küldeni akinek megvan?
Így van! Ezért nem regisztráltam az új kékre, nem fogom finanszírozni a magának létrehozott ingyenes reklámfelületet! A boltjai is jóval drágábbak, mint a többi másik.
Keserűt eleve nem tart, mióta a Művek otthagyta őket. Mert csak az a jó fegyver, amit az ő boltjai árusítanak.
Igy igaz. Csak meg kell nézni hogy hány Keserű termék van az üzleteiben. Azon sem lepődnék meg ha Keserű-ék oldala és a Fb csoportok folyamatos tíltásához is köze lenne.
Jó estét Kívánok ! Itt feltehetek olyan kérdést,ami riasztó problémával kapcsolatos ?/ Nem a probléma riasztó,hanem a szóban forgó, /azaz nem forgó/ MOD .838 M .Patront elsüti,dobot nem forgatja.Házi barkácsolás megoldható ? Segítséget köszönöm !
Hi . Attól is függ mennyire strapáltak, meg érvényes MKH van e ... Látatlanban nagy lesz az ártippek szórása . Az ütőszeg kettétörése Blowtr914 típushiba .
Egy kis segítsèget kèrnèk. Akad egy már kissè leharcolt, de működőkèpes spec 99, meg egy törött ütőszeges Blow tr914. Èn már nem akarok velük foglalkozni, segítenètek beárazni? Előre is köszi
Ha nagyon adásvételit akar adni a viselési leadásakor, akár el is adhatja a barátnőjének, haverjának papíron, aki aztán minden további nélkül eladja anélkül. Szóval én se értem ezt.
Aki meg attól parázik, hogy utána őt veszik elő, ha valaki a játékfegyverrel elkövet valamit később / azt valahol megtalálják, annak mondom, ugyanúgy beidéznék és kihallgatnák tanúként papírral vagy anélkül és ugyanúgy tisztázható a dolog.