Most vettem észre, hogy már egyszer válaszoltam:) Hülye vagyok:) (Egyébként ezt a konkrét konfogurációra mondták. Egy dolog zavar nagyon, hogy a hátsó, egybekötött lámpákra sajnálok majdnem 600e Ft-ot, úgyhogy az nem lesz benne, de van egy határa a dolognak.)
Most 8-12 hetet mondott, de ezt két hete beszéltük meg. Ez augusztus végére változhat, de nem annyira kritikus nekünk. Én örülnék, ha kará sonyra meglenne.
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy a B oszloptól való sötétített üveg mennyire akadályozza a kilátást, ha az ember a tükrök mellett még hátra is néz előzéskor vagy sávváltáskor? Van lényegi különbség? Előre is köszi!
nekem csak az ultrahangos rendszer van benne, ez is bőven elég a pontos manőverezéshez. Teljesen átlátható a karosszéria még anélkül is (Gyakran kikapcsolom, mert oldalsó oszlop stb miatt pánikol a mélygarázsos szűk helyeken, engem spec ez zavar, 30 cm alatti oldaltávolságnál már fokozottan sípol. Maga a rendszer pontos egyébként.)
Az a kérdésem, hogy 15 év kombi octaviázás után a parkolási élet mennyire lesz nyomorúságosabb Park Assist nélkül Budapesten egy Kodiaq-ban? Azt tervezek venni ugyanis. Nyilván millió helyzet van, de örömmel venném gyakorlott Kodiaqosok tapasztalatát a városi parkolásokról. Ma ültem a Kodiaqban, amiben a hossza megegyezik a combi Octaviával, de nyilván 5-6 centivel szélesebb, és a jobb-bal első sarka jóval magasabban van, sokkal kevesebbet látok a lapos occtaviához képest.
Üdv, 3 éves a Kodim. Eddig kapott olajat 1 évesen kb 18 ezernél, volt 2 éves szerviz 21 ezernél olajcsere nélkül és most 2 év 10 hónaposan 28 ezernél jött kiírta, hogy olacsjerét kér, sajnos sokat jár városban.
Eddig tehát a 2 éves szerviz tartva volt az olajcsere meg ha sokat ment akkor 1 évre ha nem akkor meg 8 e km után, majd 2 évre volt meg.
A lényeg, hogy anno a POHU-val leveleztem erről és megerősítették, hogy az ellenőrző szerviz és az olajcsere elválhat egymástól a lényeg, hogy előbbi 2 évente meglegyen a másik (olaj) pedig szintén vagy 2 év, vagy 30 ezer km, vagy pedig esetleg majd maga írja.
Most tehát 2 év 10 hónaposan már egy köztes cserével 28 ezernél írta, hogy olajat kér. Kértem erre árajánlatot több helyről dél-alföldön. Szegedi PoHU kb 125 ezret mondott, ebből 50 volt egy "3 éves ellenőrző szerviz olajcserével" és 75 ezer maga az olajcsere és minden ami hozzá kell.
Vadkerti VW szalon azt mondta nincs 3 éves szerviz, és 49-ért adják az olajat.
Újabb levél ment a POHU-nak akik a korábbi levelezésre utalva megírták, hogy ell. szerviz 2 évente, v 30 ezrenként, és olajcsere is, de ezek külön külön.
És nincs 3 éves szerviz. Visszakérdeztem, hogy akkor mégis mi a bánatot akarnak az autón csinálni ezen okkal 50 ezerért. Kaptam egy nem informatív választ.
Azt, hogy Szegeden és Vadkerten mennyire más az átlagbér, meg hogy POHU szalon drágábban ad mindent mint egy sima VW szalon már megszoktam nem is ez a baj, hogy az olajcsere Vadkerten 49 Szegeden meg 75 ezer. De, hogy 3 éves szerviz nincs és mégis akarnak csinálni? Ezt nem igazán értetettem.
Végül megvolt a Vadkerti olajcsere, spóroltam rajta 75 ezret (125-50).
Eltelt 1 hónap kiiírta az autó, hogy ell. szerviz 30 nap múlva. Felhívtam Vadkertet ez mi a bánat. Mondták, hogy a szegedi 2 éves szervizkor beállítják a köv. figyelmeztetést, de nem tudnak csak 1 éveset akkor is, ha a kocsi amúgy 2 éves intervallummal megy...
Én ezt nem értem. Van egy autó ami 2 évente kell ell. szervizt kapjon de mégis évente is el kell vinni minden második évben, hogy kiüssék ezt belőle?
Vagy Szegeden ez lett volna 50 ezer?
Vadkerten azt mondták ne foglalkozzak vele, ha arra járok kiütik ingyen és majd találkozunk 4 évesen akkor egybe esik majd újra az olaj és az ell. szerviz.
Egy kis saját tapasztalat akku ügyben... is. 2 hete volt az autó a 4 éves szervizen. A szokásos előírtakon kívül
egy olajcserét kértem. Átnézték az autót, elvégezték amit kellett. Azt mondták, minden OK, kiolvasták a hibatárolót, nem volt benne semmi.
A hosszú hét végét az ország másik felében töltöttem. Vasárnap kirándulni indultunk. Tankolás, majd kb. 40 km megtétele után megálltunk egy kilátónál.
Szerettünk volna felmenni, de nem volt nyitva. Így tovább indultunk...VOLNA. De az autó nem indult be. Még 10 percet sem álltunk. Volt nálam egy
multiméter, rámértem az akkura: 12.4 V-ot mértem álló helyzetben, de nem indult a motor. Az asistant szolgálatot felhívtam, kiküldtek egy szerelőt, aki úgy vélte, hogy akkumulátor probléma van. A szerviz autó "power bankjáról" beindítottuk az autómat. Így elmaradt a kirándulás. Hétfőn reggel felhívtam a
Skoda márkaszervizt, és soron kívül fogadtak. Hozzáteszem reggel gond nélkül indult az autó. Rögtön leellenőrizték az akkut egy teszterrel, ami alapján
cserét javasoltak. Ki is cseréltettem, és nyugodtan autóztunk hazáig.
Csak azt nem értettem, hogy ahol a 4 éves szervizen voltam, miért nem ellenőrizték le az akkut?
Tudom, ez nem a reklám helye de abszolút pozitív a véleményem a soproni Walter Skoda márkaszervízről! Csak ajánlani tudom!
Szóval, ha szervizben jártok, és nem egy-két éves az autótok, meg az akkumulátorotok, inkább ellenőriztessétek le.
2 hete vagyok Kodiaq tulajdonos, pontosabban üzembentartó, mert a tulajdonos egyelőre a lízingcég. Nem új az autó, egy 2021. júniusi példány 94 000km-rel, még épp a ráncfelvarrás előtti egyik utolsó darab, 2.0 TDI, 147 kW motorral, 4x4, Style. Miután nagyon sokat szemeztem különféle Octavia és Superb kombikkal, végül a 7 ülés győzött a vásárláskor, mert nagy a család (gyerekek, unokák, kutya, sok cucc mindig...), és korábban Ford Galaxym és 2 Opel Zafirám volt szintén 7 üléssel, meg mellettük egy Octavia II-esem is, amit nagyon szerettem (de azt most már a gyerekek nyúzzák) emiatt (is) lett most megint koda.
Weltauto-s az autó, garanciával. Nyilván, mielőtt hozzám került, pár hónapig állt a telepen. Miután elhoztam, kb. másnap este megjelent a hibaüzenet: "12V akkumulátor gyenge, feltöltés menet közben" - amin egy kiadós miskolci út (2x200km) sem segített, meg a direkt töltővel való töltögetés sem. Visszavittem, oda hová vettem, garanciálisan új akksira cserélték. Csak sajnos az új akksival is többször kiírja reggelenként ezt a hibaüzenetet, és oké, hogy tél van és hideg, meg nem mindig távolra megyek, hanem csak közelre a városba, meg minden, ami csak lehet az autóban benne van extra (csomagtartó nyitás, ülésfűtés, ülésállítás, stb., stb.) , az áramot fogyaszt, de normális ez? Beülök, csak 1-2 percig piszkálom (még álló helyzetben) az Infotainment rendszert, mert ki akarom tapasztalni, hogy mi mindent tud, de közben kikapcsol, mert "12 V akksi gyenge". Persze jó, hogy kikapcsol, hogy ne merüljön le teljsen és el se tudjak indulni, na de akkor is.
Szóval kérdésem, hogy van-e valakinek hasonló tapasztalata, és ha igen, akkor mi lehet a megoldás? Vigyem vissza még egyszer garanciálisan?
Amúgy szuper az autó, nagyon szépen megy, a 147kW=200LE eszementen gyorsítja a majd két tonnás gépet, amikor szükséges, miközben az eddigi fogyasztása (2x tankoltam eddig 2 hét alatt) 6.5 liter körül van (város/pálya/normál használat vegyesen). Szédületesek a benne lévő asszisztensek, az AUTO világítás, a tempomat, a sávtartó, a távolságtartó, meg a hatalmas beltér. Meg minden más. Nagyon jó a konzervatív németautós dizájn, meg a fizikai gombok az Infotainmenten és a fűtés/hűtés/szellőzésen (a halálom volt, hogy a Zafirában csak a menü 7-ik bugyrába belemenve lehetett ki-be kapcsolni a klímát...).
az elmúlt hónapokban ismét a telefon csatlakoztatással volt gond, iphone 12, ha egyszer csatlakozott, akkor mindig elindítja a Waze-t, ha nem indítom el, akkor is. Most megint töröltem a párosítást, később újra próbálom.
Sziasztok! A 4 éves szervízről van valakinek tapasztalata? Miket csinálnak és mennyibe kerül automata váltós változatnál? Köszönöm előre, ha valaki megosztja segítségül, hogy mire számítsak, figyeljek!