Olyannyira gondoltam rá, hogy van csapat ahol, úgy csináltam, de általában az csak akkor jut eszembe, ha totál szemből csapatképről, vagy tablóról csinálok kivágót.
Igazából nincs oka, hogy így vágom, vagy talán annyi, hogy így valamiért könnyeben tudom a játékosok fejeinek az arányát összehozni.
A halványításon nem gondolkodtam sose, azt hiszem azzal nem is bonyolítanám az életem.
Ha egy kicsit több időm lenne, egy program autodidakta módon való elsajátítására, akkor lehet változtatnék, a jól bevált módszereimen :)
Szia! Előbb jött meg az email ,bearanyoztad a napomat, az állam leesett.Nagyon szépen köszönöm!Tegnap voltam Pécsen , sajnos kevésbé volt sikeres a kirándulás.Találtam ugyan gombokat ,vásároltam is az úgy nevezett Schmideg féle gombokat vettem,kapuval labdával, 6 csapatot az egyik játékboltban,de kicsit nekem csalódás ez a fajta gomb.Mikor hazaértem egy játékost vettem ki,és ennek a gyűrűje ,hát...nem nyerte el a tetszésemet, a többit még nem szedtem ki,remélem azok nem ilyenek lesznek.A másik az a színkombináció,pl. az olasz válogatott eléggé érdekesen mutat a lila-sárga dresszben.Egyelőre próbálom felfogni úgy ,hogy a semminél ez is jobb.Egyébként még voltak kispoharasok is ,de azokat nagyon kicsinek találtam.Ha valakit érdekel ,annak szívesen megadom,hogy juthat ezekhez, az általam vett fajtából még volt 5-6 csapat amit árultak.
Üdvözítő Bumburnyák összevonásra vonatkozó álláspontja, de ha már itt kezdtem el a sorozatot, akkor itt fejezem be.
A Libertadores Kupám újabb 40.-44. csapataiként mezbe került résztvevői.
A perui kontingens mind a hat csapata mezbe került és már csak 20 csapat hiányzik a rajthoz. Remélem addigra Bumbi prototípus státuszban lévő csodakapui is hozzáférhetőek lesznek :)
35 évnek kellett eltelnie, hogy Kornél (gyerekkori játszótársunk) újból egyet gombfocizzon a Maracana-ban. Annak idején Hollandiát,, képviselte'' . Még a Ceausescu rendszerben útlevéllel átjutott Magyarországra, onnan a barátaival megpattantak Ausztriába, majd két év után Ausztráliába , Melbourne-be telepedett le. Érdekes jelenet volt az is mikor Magyarországra érkeztek, a haverok akkor mondták el neki, hogy ők tovább akarnak állni, csak azért nem avatták be a tervükbe, mivelhogy túl fiatal volt, majdnem gyerek, és attól tartottak nehogy még Romániában valakinek elmondja, hogy miben sántikálnak. Mondták neki, hogy hazamehet, de ők mennek tovább . Mire Kornél csak annyit mondott : együtt jöttünk, együtt megyünk ! Természetesen Ausztriára gondolt .
..kellően koros vagyok ahhoz, hogy újra ragaszkodjam bizonyos elveimhez..ennek megfelelően, itt elköszönök tőletek, magam ezután csak az általam igazán autentikusnak tartott "Gombfoci" fórumban fogok megjelenni, mely nem jelenti azt, hogy a többi topikot ne olvasnám..
..közben, javasolnám mindenkinek a hasonló megoldást, tegyünk félre sértődéseket, beidegződéseket, egy maroknyi csapat ez, megférnénk egyetlen helyen is..
Szia!Két P-vel írom a nevem de majd legközelebb :) :)
Lehet előbb ott kellene próbálkozni ahol készültek a kivágók.Én más munkáját nem szoktam elküldeni és eladni sem.Érdeklődj Gábornál mert ő csinálta,de ha véletlen már kitörölte nincs meg neki és a beleegyezését adja akkor természetesen megoldható a dolog.
Sziasztok! Üdvözlök mindenkit!Új vagyok itt a fórumon. Bele-bele olvasgattam az eddigi hozzászólásokba ,üzenetekbe.Először is engedjétek meg,hogy ,hogy gratuláljak ,egyszerűen fantasztikusak a munkáitok.Szebbnél szebb kivágókat láttam,kimondottan az tetszett ,hogy viszontláthattam sokukon gyerekkorom "sztárjait". Személy szerint az 1990-es VB idején vettem első csapataimat ,ezek X-esek voltak.Ezek sablonjait felhasználva gyártottam anno a csapatokat, az eredetit körberajzoltam ,újságokból és pannini matricákból használtam fel a csapatképeket illetve szintén újságokból vagdostam ki a neveket ,olyan méretűeket kerestem ami ráfért. 20 Nb 1-es csapat kereteit frissítettem éveken keresztül ,külföldi klubcsapataim nem voltak, ellenben válogatottak igen,a 86-os-90-es,94-es 98-as világbajnokág , a 88-as ,92-es,96-os Eb minden csapatát elkészítettem.Ezek mellet elkészültek még a 95-ös Copa America csapatai is.Aztán ezeket egytől egyig elajándékoztam kb. 15 éve.Jelenleg egyetlen gombom sincsen. Pár hete egyik haverommal beszélgettünk és szóba kerültek a régi gombfoci derbik,amiket a szüleink legnagyobb örömére a parkettára felrajzolt pályán nyomtunk.Úgy döntöttünk ennek hatására,hogy beszerzünk egy asztalt és a régi idők csapatait.Aztán ez abban módosult ,hogy az asztalt mi fogjuk elkészíteni,neten találtam pontos méreteket ,ez alapján fogjuk megcsinálni.Mikor a neten keresgéltem úgy találtam erre a fórumra is.A csapatok elkészítésével vagyok meglőve.Mindenképp szeretnék gombokat vásárolni.A különböző játékboltok kínálatát böngésztem,de ezeken nem igazán tudok kiigazodni.Nem tudom melyik lenne a megfelelő méret ,olvastam alapméretet,kicsi méretet,nagy méretet.Gondolom a kicsi a kispoharasoknak felel meg. Az alapméret lehet az X-esnek megfelelő?Sajnos a városba ahol élek végigjártam az összes játékboltot ,de egyben se találtam egy darab gombfocit se.Most hétvégén elmegyek Pécsre,ott valószínű szerencsével járok, egy ottani játékbolt kínálatában találtam.Viszont a kép alapján nem tudom eldönteni melyik mekkora lehet.Mindenképp szeretném beszerezni régi a csapataimat ,tehát amiket most megvásárolok azokból igazából nekem csak a gomb a lényeg.Olvastam ,hogy milyen programok segítségével készítitek a csapatok kivágóit,ezek alapján próbálkozok majd, illetve már próbálkoztam is több kevesebb sikerrel.Amire kíváncsi lennék ezzel kapcsolatba,az a kivágók átmérője, ha jól emlékszem az X-es méretűek olyan 2 cm körüliek voltak, a kispoharaséra pedig nem emlékszem. Ha valaki ebben tudna nekem segíteni az megköszönném.