Van-e példa a Bibliában, főleg az Újszöv-ben lelkigondozásra?
Van-e szükség rá egyáltalán a hívőknek?
Jézus folytatott-e lelkigondozást?
Lelkizett-e egyáltalán? :-)
Jeremiás 17 Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Isten vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy
megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.
-------------------------------
Lám Jézus tanácsára lincselő tömeg megvizsgálta a lelkiismeretét és rájött hogy selejtje van mindenkinek.Hiába mondja sok ember "a szivemre hallgattam" sajnos ez önmagában semmire sem garancia
Ez a történet MÁSRÓL is tanit minket : Hogy a vallás is megujulhat,ime egy régi "igét" a mózesi előirást Jézus felülirja megreformálja mondhatjuk az ÉGI TÖRVÉNY módosulhat.
Ez szinte botrány azoknak akik örök változhatatlan isteni rendet tételeznek fel és ezért léptek fel a zsidó vallás főpapja Jézus ellen.Nem rosszindulat miatt hanem mert nem értették miképpen lehet a RÉGI szövetség helyett UJ !
"nincs szükség emberi közvetítésre Isten és ember között"
Alapjaiban ez teljesen így van! Egy hajótörött egy lakatlan szigeten ugyanúgy üdvözülhet, mint az aki havonta, vagy akár hetente jár szentgyónásra. Ha elég erős, szilárd a hit, és helyes az ember istenképe, akkor nem szükséges más segítségét igénybe venni. Én is ritkán járok lelkivezetőhöz, és leginkább azért, mert egy kívülálló objektívebben tudja látni a problémám, ráadásul Isteni szemszögből, és olyan tanácsokat tud adni, amely megerősítheti a hitem, s közelebb tudok kerülni az Úrhoz.
Szentgyónásra pl. azoknak van szüksége, akik ismerik ugyan a hit alapjait, ismerik azt a tételt, hogy Isten egy szerető, és végtelen kegyelemmel megbocsájtó Isten, ám tudat alatt kételkednek ebben torz istenképük miatt, amelyben Istent valamiféleképpen emberszerűnek akarják látni. (pedig valójában nem alakul soha az Isten az ember képére, hanem az ember lett az Isten képére teremtve). Szintén probléma a megbánt bűnökkel, hogy - miután már megbántuk - önmagunknak is meg kell bocsájtanunk. Ha ez nem történik meg, akkor egy olyan ártalmas önvád marad bennünk, ami megnehezíti a halálunk pillanatában az Istenhez jutásunkat. Magunkat vádolva nem engedjük önmagunkat az Istenhez ilyenkor, pedig ő a végtelen szeretetével mást sem csinál, csak hív.
A szentgyónás megerősíthet abban, hogy a bűnünk el lett törölve. Ha ez sikertelen, akkor fordul elő, hogy egy bűnt, mely már eltörölve lett, újra meg újra meggyónja az illető. Erre a gyóntató felhívhatja a figyelmet, és figyelmeztetheti az illetőt, hogy hite torz, és fogadja el már végre az Isten kegyelmét!
A katolikus vallás csupán annyiban másabb a többi felekezeteknél, hogy sokkal több eszközt, lehetőséget biztosít azoknak, akiknek gyenge a hitük, és vágynak olyasmire, amelyben közelebb kerülhetnek Istenhez. Ám a legtöbb lehetőséget mindig az ima adja, feltéve ha ismerjük a különböző módjait.
A katolikus szentgyónás szentségében éppen az a különös, hogy noha egy ember ül velünk szemben (vagy mellettünk, és gyakran nem is a gyóntatószékben, hanem pl. a plébánia egyik félreeső szobájában), mégis a kapcsolatunk Istennel van a pap közvetítésével. S ő is a szentlélek által vezetve segít minket, a papszentelés szentsége által kapott adományával (nem katolikus számára az előbbi mondat kissé nehezebben felfogható, de itt komoly nem anyagi, hanem lelki tényezők logikus kapcsolatáról van szó).
A lényeg, hogy a lelkivezetést kérőnek is tisztában kell lenni azzal, hogy itt nem egy emberi kapcsolatról van szó!
Az, hogy az ember kibeszéli, hogy mi nyomja a lelkét, egy nagyon fontos aspektus. Mára már csak elvétve található olyan barát aki meghallgatja az embert. Mindenki csak beszélni akar, meghallgatni nem. Mindenki csak kapni akar (meghallgatást) de adni nem. Nagyon egyoldalúvá váltak az emberi kapcsolatok, és egy közös beszélgetésben nem arra figyelünk, ami a másik mond, hanem arra, hogy mikor kerülhetünk mi sorra a közlésben. Jól ismert okai vannak ennek, de itt most nem ez a téma.
Az, hogy egy lelkivezetést követően minden folytatódik tovább, éppen ennek köszönhető, hiszen annyira belesüllyedtünk ebbe a közlési kényszerbe, hogy nem kívánjuk meghallgatni az Istentől érkező tanácsokat, és aszerint élni tovább. Azaz ez a helyzetünk Istentől való fokozatos távolodást eredményez. Ezért fontos az, hogy gyakori imával igyekezzünk újra és újra Isten felé közelednünk, különösen egy lelkivezetést követően, és nem követelőzve, hanem hálát adva, megköszönve a segítségét, és azt, hogy ha ráhagyatkozunk akkor elfogadjuk azt, hogy az ő akarata tud érvényesülni, és az a legnagyobb bajokból is jót tud kovácsolni, még ha esetenként erre évek szükségesek.
Az is igaz, hogy vannak jó és rosszabb papok is. Aki bent van egy hívő közösségben az könnyen kérhet tanácsot, ötleteket, hogy kihez érdemes menni és lelkivezetést kérni. Minden papnak van valamilyen értékes karizmája, de nem mindnek a lelkivezetés az erős oldala.
Senki sem lesz papfüggő ha lelki tanácsot kér tőle.
Részint mert a bölcs pásztor éppen az adott ember SAJÁT választási felelösségére mutat rá,használd a józan eszedet mérlegelj !
Az én esperesem egy homiliában ezt mondta " az ateista nem is ember"....kiesett az énekeskönyv a kezemből....erre visszakunkorodott és elmagyarázta a nyájnak hogy azért mégiscsak ember :)) Máskor diszkréten panaszkodtam neki hogy a hosszu erőltető beszédén rendre elbóbiskolok :)) azt mondta : " maga nem ér rá istenre ? " Annyira begerjedtem hogy illetlenül reagáltam : istenre ráérnék de a te fecsegésedre már nem.
Namost forduljak hozzá LELKI tanácsért ? :)))Megoldom magam a problémámat mert élete alanya igyis ugyis mindenki ö n m a g a !
Persze vannak S Z E L I D aranyos jóember pásztorok IS.....tudom tudom...
Nagyon sok hívőnek van szükség rá! Főleg a mai időkben. Katolikus körökben ez a szentgyónás szentségében történik meg, egy olyan lelki-vezetővel, akit már régóta ismer (pontosabban aki őt régóta ismeri). Sokan - főleg az idősek, de sok fiatal is - azt gondolják, hogy a gyónás nem más mint a megbánt bűnök fölsorolása. Ez egyáltalán nem így van, illetve nem így kellene lennie. A lelkivezetés a gyónási titok miatt folyik e szentségben, s akár mindenféle bűnök felsorolás ill. feloldozása nélkül is lezajlik ilyenkor. Aki gyakran jár ugyanahhoz a lelki vezetőhöz, azt az adott pap jól ismeri, és nem szükséges minden alkalommal megismernie az illetőt, hogy hatékony segítséget tudjon nyújtani. De lehetséges idegen gyóntatóhoz járulni is, csupán az elején közölni kell, hogy lelkivezetésről lenne szó, gyónási titok alatt.
Más felekezetekben is lehetséges ilyen, s ott a lelkésznek kell szólnii, hogy lelkivezetésre van szükség.
Aki ezeket nem ismeri, vagy nem hívő, az mindenféle pszichológushoz, pszichoterapautákhoz járkál, ám ott nem mindig kap hatékony segítséget, mert azok nagy részét már megcsapta a mai világ mérgező szele. De az is igaz, hogy vannak olyan esetek, amelyben egy lelkivezető nem tudna segíteni. Ilyenkor épp ő küldi az egyént a megfelelő orvoshoz.
bizonyára jézus nem tudott minden egyes emberrel személyesen foglalkozni, akivel találkozott, vagy akit meggyógyított. de a legtöbbnek mondott valami fontosat, vagy meggyógyította... és szabadjára engedte :)
"Rosszabb legyen annál, hogy 38 évig magatehetetlenül feküdt, várva a csodát?"
Van-e példa a Bibliában, főleg az Újszöv-ben lelkigondozásra? Van-e szükség rá egyáltalán a hívőknek? Jézus folytatott-e lelkigondozást? Lelkizett-e egyáltalán? :-)
