A napokban a hegyvidéki előválasztás egyik résztvevője, Visi Piroska, a Hegyvidék Jövőjéért Egyesület jelöltje azt állította, hogy a Momentum név szerint küld leveleket olyan választóknak, akik soha nem adták meg személyes adataikat a pártnak. A Momentum rágalmazással vádolta Visi Piroskát. Az üggyel kapcsolatban az előválasztásokat lebonyolító szervezet elnöke is megszólalt.
a másik dolog meg, h nem voltunk önálló állam. gyakorlatilag gyarmat voltunk.
az történt amit ausztra akart, kifosztottak minket, elment kb. 3 millió magyar a "dualizmus" korában, majd az első világháborúba is ausztria kerültünk, az történt amit ausztria akart, annak ellenére h mi elleneztünk. (mi a fenét kerestünk mi olaszországban a háborúban, amit ausztria területszerzés miatt indított?)
Nemzetiségi jogok, alá Ukrajna: megszüntetni az anynyelvi oktatást, a kisebbségek nyelvén a sajtó minden példánya meg kell, hogy jelnnyen ukránul és az adott nyelven méghozzá ugyanazon példányszámban, iskolaszünetben se beszélgessenek egymással a gyerekek anyanyelvükön...stb....stb.
Így néz ki egy ország az eurobürökraták szerint amely a "gyors demokratizáció" mintapéldánya és "érett a gyors EU-s felvételre".
ugye arról nem tudsz, h Kossuthék már 1849-ben meg akarták adni a nemzetiségeknek az egyenlő jogaikat (már akkor is voltak nemzetiségi képviselők a magyar országgyűlésben), de ausztria hatására nem volt elég, az azt ígérte nekik tőle megkapják. ausztria 1851-ben adott nemzetiségi jogokat, de 1853-ban visszavonta.
Magyarországon 1868-ban kaptak a nemzetiségek olyan jogokat, amikkel európában sehol máshol nem rendelkeztek egészen a 20.század végéig.
ausztria meg leszarta őket.
....................................
akárhogyan definiálod, saját nép ellen is lehet háborút folytatni. lásd ruandai népirtás.
a krím annektálása után nem volt semmilyen felmérés. volt egy hamisított népszavazás arról, hogy a krímiek milyen arányban akarnak a ruszkikhoz csatlakozni, de arról is kiderült, hogy hazugság volt, a ruszkik maguk hozták véletlenül nyilvánosságra a valós eredményt a 15 %-nyi csatlakozni akaróról.
na, részemről vége a történelemórának, majd ha tisztességesen felkészültél a témából, esetleg folytatjuk. vagy nem.
nem, az orosz szeparatisák véletlenül lőtték le, mert hülyék voltak, aztán rájöttek, mit csináltak és megpróbálták rákenni az ukránokra, de az se sikerült nekik.
ha a spanyol állam háborút indítana a katalánok ellen, az szerinted nem agresszió.
de te demokratának tartod magad, mert egy definiciót úgy értelmezel, ahogy. (a nácik meg a szektások szoktak így "gondolkozni")
donbasz esetében az ottani oroszok is agreszíven léptek fel, az igaz.
viszont népszavazást ígértek nekik (pl. az akkori ukrán elnök) és a többség autonomiát akart. de ez nem lett, először katonai művelet, majd háború következett.
unlak. végtelenül. rohadtul unalmas ezredszerre leírni, mit műveltek a szabadságos gombaszedő ruszki katonák és a kis zöld emberkék. végtelenül unalmas ezredszerre leírni, mit műveltek a ruszkik annak érdekében, hogy nagy nehezen kirobbantsanak ott egy polgárháborút. az ember már belealszik, mikor ezredszerre is leírja a maláj gépet.
Vagyis BEBIZONYÍTOTTAD a citált párbeszéddel, hogy MAgyar Péter DIREKT akart olyan dolgokat mondatni a Vargával, amiket Ő maga akart hallani, ergo IRÁNYÍTOTT beszélgetést folytatott.
1. Agressziót (1) elkövető v. végrehajtó, támadó fél, állam. Az agresszor elítélése, felelőssége, megbélyegzése. Az egész világ tudja, ki az agresszor. Agresszornak nyilvánították, tekintették.
2.Agressziót (1) előkészítő, arra uszító, agresszív politikát folytató fél, állam. Az agresszorokat le kell leplezni, meg kell fékezni.agresszori.
Az 1. pontban UKRAJNA agresszorként viselkedett a NEMZETISÉGI KISEBBSÉGEIVEL szemben.
A 2. pontban éppen az USA az, aki agresszor, ergo imperialista angolszász felsőbbrendűségi gőg, "DEMOKRÁCIAEXPORTŐR", ami csak egy kamu álca, mert valójában az amerikai IMPERIALISTA GYARMATOSÍTÓ politikáját exportálja.