A "nagy vesztesek" között megemlíteném még a brazil Ronaldót, aki kétszer nyert világbajnokságot (1994 - ekkor nem lépett pályára, 2002 - ekkor viszont vezéregyénisége volt a csapatának), Copa Américát (1997, 1999) és Aranylabdát (1997, 2002). A BL-győzelem viszont nem jött össze neki, pedig 2007 tavaszára leigazolta a sorozatot megnyerő AC Milan, csakhogy ősszel már benevezték őt a Real Madrid színeiben, ezért az UEFA szabályai értelmében nem lehetett tagja a Milan BL-keretének.
Igen, azok után, hogy az 1952-es olimpián Németország néven szerepelt az NSZK, 1956-tól 1964-ig jött a közös csapat. A "közös" jelleg azonban nagyrészt abban merült ki, hogy az adott versenyszámban esélyesebb ország versenyzőit indították, így a futballválogatott (amely 1964-ben bronzérmet szerzett) keletnémet játékosokból állt.
1974-ben, 1978-ban és 1980-ban nem volt elődöntő. Az 1980-as olasz negyedik hely mögött ráadásul nem valami nagy teljesítmény áll: házigazdaként nem játszottak selejtezőt, majd csoportmásodikként rögtön bronzmeccset vívtak, amelyet tizenegyesekkel elveszítettek.
Egy haverom NB1-es játékos volt a 90-es években, azt mondja volt olyan edzője, akinél soha nem gyakorolták szögletnél hova álljanak, szabit ki rúgja stbstb, na ezek tiltakoztak pl. Koeman ellen, és ezért lehet itt pl. a spanyol IV. osztályból, amatőr liga, edző.
Itt már nem lesz magyar foci, a teljesítmény nélküli ingyen pénz végképp kinyírta őket.
Gratulálok a franciáknak! Annyira lesimázták az egész tornát (főleg a kiesési szakaszt, olyan ritkán van, hogy valaki 90 perc alatt minden meccset eldönt), hogy az eb-bukás után megérdemelten nyertek. Ezért megnéztem, honnan ez a nagy erő, mert a francia bajnokságot nem szoktuk az élvonalba sorolni, pont 1998-2002 körüli időszak óta gondolkodok ezen, hogy a francia válogatott a francia bajnokság erőssége nélkül jó (kb. mint a portugálok). Szóval egy rövid összefoglaló, hogy a vb előtt a franciák milyen országokban játszottak:
9 francia (PSG [egyik csak kölcsönben], Lyon, Monaco, Marseille)
6 spanyol (Real, Barca, Atletico, Sevilla)
5 angol (Chelsea, Tottenham, 2 manchesteri)
2 német (Stuttgart, Bayern)
1 olasz (Juventus)
2 éve még csak 5 otthon játszó játékosuk volt. Spanyolországban is csak ketten játszottak. Olaszországban hárman, tehát az több volt, viszont Angliában 11-en, még a West Hamben, Crystal Palace-ban, Newcastle-ben is volt játékosuk az eb alatt. Lehet, hogy ezért nem nyertek? Mindenesetre sokat fejlődtek 2 év alatt, és előttük a jövő.
A legviccesebb, vagy inkább legmorbidabb ezek közül a sztorik közül, hogy a németek még az 1964-es olimpiákon is közös csapattal indultak, amikor már a berlini fal is évek óta állt.
Az idei Vb-n megtörtén az európai futball egyik leglátványosabb sikersorozata. A német válogatottról van szó, amelyik 2006 és 2016 között zsinórban hat nagy nemzetközi torna (Vb, Eb) elődöntőjébe jutott be. Ez akkor is elképesztő teljesítmény, ha tudjuk, hogy a németek csak egyet nyertek meg.
Egyébként eddig az alábbi európai válogatottak voltak képesek legalább háromszor elődöntőzni - megszakítás nélkül (vastag betűvel jelezve a megnyert tornák).
NSZK: 1970, 1972, 1974, 1976.
Hollandia: 1974, 1976, 1978
Olaszország: 1978, 1980, 1982
Franciaország: 1982, 1984, 1986
NSZK/Németország: 1986, 1988, 1990, 1992
Franciaország: 1996, 1998, 2000
Spanyolország: 2008, 2010, 2012
Németország: 2006, 2008, 2010, 2012, 2014, 2016
Eddig csak a spanyolok tudtak zsinórban három nagy tornát nyerni. És ahogy a spanyolok 2014-es bukása, a Hollandia elleni 1-5 igazi királydráma volt, úgy a németek is fejedelmi módon haltak meg. Akár Shakespeare is megírhatta volna a bukás történetét.
A franciák 2016 után 2018-ban is a négy között voltak, vagyis a következő Eb-n elegendő lesz az elődöntőbe jutniuk és Pogbáék máris felkerülhetnek a legendák listájára.
És akkor egy másik összeállítás. Találtam egy újabb összesítést, amelyikben Cristiano Ronaldo hatalmas fölénnyel vezet. A futball négy legértékesebb trófeája, amit egy játékos megszerezhet, a világbajnoki cí, az Európa-bajnoki cím, a BEK- vagy Bajnokok Ligája győzelem és a France Football Aranylabdája. Kár ragozni a dolgot, ezek tehetenek halhatatlanná egy játékost.
Nos, ha megnézzük, hogy kinek mennyi van meg ezekből a trófeákból, akkor kiderül, hogy C. Ronaldo hatalmas fölénnyel vezet. 5 aranylabda, 5 BL-győzelem és 1 Eb-győzelem van a vitrinjében, azaz 11 trófeát gyűjtött össze a legfontosabbak közül. Messinek akkor is csak 9 van (5 aranylabda, 4 BL-győzelem), ha beleszámítanánk a Copa Americát. De nem érdemes beleszámítani, mert még nem nyerte meg.
7 trófeája az alábbi játékosoknak van.
Alfredo Di Stefano (5 BEK-győzelem 2 aranylabda), Franz Beckenbauer (1 Vb- és 1 Eb-győzelem, 3 BEK-győzelem, 2 aranylabda), Xavi Hernandez, Andres Iniesta és Sergio Ramos (1 Vb-, 2 Eb-győzelem, 4 BL-győzelem).
A Grand Slam azt jelenti, hogy valakinek mind a négy trófeát sikerült már begyűjtenie. Idén C. Ronaldónak meglehetett volna a nagy négyes, de ehhez a világbajnokságot meg kellett volna nyernie a portugáloknak. Eddig három játékosnak jött össze a Grand Slam: Beckenbauer, Gerd Müller és Zidane. Mellettük van két-dél-amerikai, Rivaldo és Ronaldinho, akiknek szintén megvan, mert ők nyertek Copa Americát.
És akkor néhány nagy vesztes:
Lothar Matthäus: 1999-ben a BL-döntőben pár percnyire volt a mesternégyestől, de jött a híres MU-hajrá.
Rummenigge: 2 BEK-győzelem, 2 aranylabda és 1 EB-győzelem mellett 2 világbajnoki döntőben is vesztes csapatban játszott.
Xavi és Iniesta: ha az újságírók kezében marad az aranylabda odaítélése, akkor valamelyikük biztos nyert volna egyéni díjat. De pont akkor voltak a csúcson, amikor Blatter kiadta a parancsot, hogy Messi és C. Ronaldo seggét ki kell nyalni.
Cruyff: aranylabdából és BEK-győzelemből is 3-3 van neki, de válogatottként képtelen volt a csúcsra jutni.
Van Basten: neki csak 2 BEK-győzelme van a 3 aranylabda mellett, viszont nyert Eb-t. A Vb viszont nem jött össze neki.
Maldini: 5 BEK/BL-győzelem mellett világ- és Európa-bajnoki ezüstérme is van. Aranylabdát sajnos ritkán kap védő.
Igen, jogfolytonosság szempontjából úgy szokták tekinteni, hogy Orosz Birodalom - Szovjetunió - FÁK - Oroszország, Csehszlovákia - Csehország (sőt, még cizelláltabban 1989-től 1992 végéig már Cseh és Szlovák SZK volt, a 94-es vb selejtezőin pedig a szétválás után cseh és szlovák közös válogatott szerepelt), Jugoszlávia (a királyi, a szocialista, majd a megfogyatkozott területű Jugoszláv SZK) - Szerbia-Montenegró - Szerbia. Viszont mégiscsak más területekről van szó, és nem teljesen ugyanazokról a népekről. A szovjet futballban például a Dinamo Kijev révén fontos szerepe volt az ukránoknak is (az 1986-os válogatott kifejezetten erre a klubra épült), a három szovjet aranylabdásból kettő (Blohin, Belanov) ukrán. Vagy a 90-es évek jugoszláv válogatottjának egyik sztárja, Predrag Mijatovic például montenegrói.
Az NSZK-Németország esetében annyival más a helyzet, hogy ott egyazon államalkotó nemzetről van szó, a jelképek is maradtak az egyesítés után (egyedül a FIFA-kód változott FRG-ről GER-re), sőt már a szétváláskor is a DFB az NSZK-ban működött tovább, a kapitány is maradt Herberger.
Megszűnt országok, amelyeknél nem volt elég szereplés az eldöntéshez:
FÁK - az 1992-es Eb volt az egyetlen tornájuk, ahol csoportkörösök voltak. A selejtezőből még a Szovjetunió vívta ki a továbbjutást. Az 1994-es vb-re már külön-külön neveztek az utódállamok.
Saar-vidék - 1950-től 1956-ig volt önálló szövetségük, utána beolvadtak az NSZK-ba. Egyetlen sorozatuk az 1954-es vb-selejtező volt, nem jutottak ki. Eb akkor még nem volt.
Szerbia-Montenegró és az 1992 utáni Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (konyhanyelven "Kis-Jugoszlávia") esetében a besorolás kérdéses, hogy utóbbit vegyük egybe a régi egységes Jugoszláviával, és Szerbia-Montenegrót külön, vagy inkább a területi egyezőséget vegyük figyelembe (főleg, hogy a 2004-es Eb selejtezőit még a Jugoszláv SZK kezdte meg és Szerbia-Montenegró fejezte be.) Az 1992-es Eb-re ugyan kijutott Jugoszlávia, de eltiltották a részvételtől, csak az 1998-as vb-re nevezhetett újra, ahol nyolcaddöntőig jutott, majd 2000-ben negyeddöntősök voltak az Eb-n (ami ott még csak a második kört jelentette). A 2006-os vb-re kijutott Szerbia-Montenegró, a csoportkörben kiesett. A torna idejére a két ország már különvált, a keretben a kapus Jevric volt az egyetlen montenegrói születésű játékos, de később szerb állampolgár lett.
Akik még egyikre sem jutottak ki: Andorra, Azerbajdzsán, Ciprus, Gibraltár, Grúzia, Észtország, Feröer, Fehéroroszország, Finnország, Kazahsztán, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Moldova, Koszovó, (Észak-)Macedónia, Montenegró, Örményország, San Marino.
Franciaország - az idei torna után immár vb-n és Eb-n is két arany és egy ezüstérmük van. (esetleg az elődöntők billenthetik a vb felé a mérleget, de ott régebb óta van a torna)
Németország (az NSZK eredményeivel együtt) - világbajnoki érmekből ugyan több van nekik: négy arany (1954, 1974, 1990, 2014), négy ezüst (1966, 1982, 1986, 2002), négy bronz (1934, 1970, 2006, 2010), de ott több torna volt már, az Európa-bajnokságokon a három arany (1972, 1980, 1996), három ezüst (1976, 1992, 2008) és három elődöntős kiesés (1988, 2012, 2016) is elegendő arra, hogy a legeredményesebb európai országnak számítsanak
Szlovénia - vb-re ugyan eggyel többször jutottak ki önállóan (2002, 2010, Eb 2000), de mindannyiszor a csoportkörben búcsúztak, ez még annyira nem számottevő különbség, mint pl. Skóciánál
Törökország - a 2002-es vb-n bronzérmesek lettek, az Eb-n 2008-ban jutottak négy közé (ott már nincs bronzmeccs)
Albánia - a 2016-os Eb volt eddig az egyetlen nagy torna, amire kijutottak
Belgium - idén ugyan a legjobb vb-szereplésüket produkálták a bronzéremmel, de Eb-n már ezüstérmesek is voltak (1980)
a volt Csehszlovákia - vb-n kétszer jutottak döntőbe (1934, 1962), de mindkétszer ezüstérmesek lettek, míg az Európa-bajnokságot 1976-ban sikerült megnyerniük, és két bronzérmet is szereztek (1960, 1980). A szétválás után Csehország esetében még inkább az Eb felé billen a mérleg, hiszen 1996-ban ezüstérmesek lettek, 2004-ben elődöntőig jutottak, vb-re 2006-ban jutottak ki, kiestek a csoportkörben.
Dánia - 1992-ben Európa-bajnokságot nyertek, 1984-ben elődöntősök voltak, 1964-ben negyedikek, vb-n az 1998-as negyeddöntő a legjobbjuk
Görögország - 2004-ben megnyerték az Európa-bajnokságot, vb-n a 2014-es nyolcaddöntő a legjobb eredményük
Hollandia - vb-n ugyan háromszor jutottak döntőbe (1974, 1978, 2010), míg Eb-n csak egyszer (1988), de utóbbit meg is nyerték, ezért vettem őket ide. Ha az elődöntőbe jutásokat is vesszük, akkor jobban az Eb felé billen a mérleg (1976 - bronz, 1992, 2000, 2004, vb-n 2014 - bronz, 1998 - negyedik hely)
a volt Jugoszlávia - 1960-ban és 1968-ban ezüstérmesek lettek az Eb-n, vb-n 1930-ban lettek megosztott bronzérmesek és 1962-ben negyedikek
Lettország - 2004-ben kijutottak az Eb-re, vb-re önálló országként még nem sikerült
Portugália - 2016-ban Európa-bajnokok lettek, van egy ezüstérmük is 2004-ből, vb-n az 1966-os bronz a legjobb eredményük
Spanyolország - háromszoros Európa-bajnok (1964, 2008, 2012), egyszeres világbajnok (2010)
a volt Szovjetunió - 1960-ban megnyerték az Eb-t (vagyis elődjét, a Nemzetek Kupáját), 1964-ben, 1972-ben és 1988-ban ezüstérmesek lettek, vb-n az 1966-os negyedik hely volt az egyetlen elődöntős szereplésük. A felbomlás után Oroszország idén legjobb vb-szereplését produkálta a nyolc közé jutással, de Eb-n már négy között is voltak 2008-ban
Wales - 2016-ban a négy közé jutottak, vb-n 1958-ban a nyolc közé