Igen ez így van. De még a jelenlegi keretek között is a box, ami a cigányok körében még valahogy működik. Más tényleg nem nagyon, de mondjuk Inda-Pakisztán-Bangladesh viszonylatban él vagy 1,5 milliárd hasonló ember és szintén nem érnek el nagy eredményeket.
Fogalmam sincs, velük kb. semmilyen tapasztalatom nincs, ahogy a nyugati kiválasztási rendszereket sem ismerem. Lehet, hogy az ottani rendszer már nagyon kis korban ki tudja választani a valódi tehetségeket, és kiszakítják a környezetükből. De mondom, nem tudom összehasonlítani az arabokat és a cigányokat.
Nálunk is az edző fia játszott. Mikor ő se tudott hozzátenni többet, a 2. félidő elején beállhattunk mi is, persze mi se voltunk jobbak, bizonyítottuk, hogy "nem véletlenül vagyunk padon", úgyhogy jöhetett megint az edző fia. Végül valami nb2-3-as focista lett, már nem tudom, de hosszú távon ő is abbahagyta, vagy nem tudom, mi van most vele.
Igen, a magyar rendszer hibája, hogy a tehetősebb szülők gyerekei kerülnek tűzközelbe, viszont ez nem rasszizmus, mert ahogy te is írod, a szegényebb magyar gyerekek ugyanígy kimaradnak ebből.
Ugyanakkor azért sem tudnak élsportolók lenni a cigányok (mert ugye más sportágban is ritkán jeleskednek, ahol jó a szakma), mert nem tudnak elszakadni kulturális örökségüktől. Kultúrájuknak része bizonyos fokú hanyagság, nemtörődömség, igénytelenség, ami gátolja ezt. És ezt úgy mondom, hogy cigány vezetők egyetértenek ebben velem, mi személyesen látjuk és tapasztaljuk ezt.
A Parizsi-unneplesen,mar molesztaltak a noket valami Eszak-Afrikai kinezesu majmok,:),tudni kell hogy a szabadsagnak ara van csak iggy tovabb veluk:))))
“Itt van pl. az 1958-as Vb Brazília-Wales negyeddöntője, amelyet 1-0 arányban nyertek meg a brazilok (Pelé 66. percbeli góljával). Aligha lehetett nagy élmény”
kb kétszer voltak a britek a brazil kapu előtt és igencsak szemre tetszetős volt a brazilok játéka. a gól is penges volt annak ellenére ,hogy lassú lövés volt,mert előtte ahogy mellre vette és egy dekàval befordult Pelé,ma is tapsot érdemelne ...
A célfutball nem veszi el a játék szépségét, csak könnyebbé teszi a siker elérését.
Megjegyzem, a régi nagy klasszikus csapatok is bőven játszottak olyan meccseket, amelyektől talán már akkor is falra másztak a szurkolók. Itt van pl. az 1958-as Vb Brazília-Wales negyeddöntője, amelyet 1-0 arányban nyertek meg a brazilok (Pelé 66. percbeli góljával). Aligha lehetett nagy élmény. Vagy az 1962-es Vb-n a 0-0-ás olasz-nyugatnémet csoportmeccs. És ugyanezen a Vb-n a 4. csoport utolsó köre, ahol sem a magyar-argentin, sem pedig az angol-bolgár meccsen nem esett gól. És a legendás mexikói Vb, ahol a későbbi ezüstérmes olaszok egy, azaz egy rúgott góllal lettek csoportelsők, többek között Uruguay-t és Svédországot is megelőzve. Pedig állítólag ez az etalon Vb.
Azért Vrsaljkonak is az utolsó 30 percben elgurult a gyógyszer, szisztematikusan mindenkit feltúgott az oldalán, legvégén még klubtársának Griezmannak is odavert egyet.
Kétféle futball lehetséges: az egyiket nevezzük őszinte játéknak, amikor az adott csapat azt játssza, ami a hagyományaihoz passzol és amelyet elvárnak tőle a rajongói. Azt az eshetőséget is idesorolom, amikor az adott meccs vagy csoport állása miatt kell felvállalni a kockázatot. A másik a célfutball, amikor minden alá van rendelve az eredményességnek. Utóbbi esetben gyakran előfordul, hogy magasról le kell sz*rni azt, hogy akár a saját szurkolóknak, akár a semleges drukkereknek tetszik-e a mutatott játék.
Minél nagyobb a tornarutinja egy válogatottnak, annál jobban rá tud érezni, hogy melyik irányt kell követnie. Ami biztos: nagy nemzetközi tornát ma már csak az tud nyerni, aki magas szinten tud "célfutballozni".
A nagyok ezen a téren is előnyben vannak.
És akkor egy klasszikus példa.
Az 1991-es BEK-döntőben kísértetiesen hasonló volt a felállás, mint a mostani Vb-döntőben. Egy nagy nevekkel felálló, stílusos és elegáns francia csapat (Marseille) és egy helyenként szépen játszó, bombaerős jugoszláv ellenfél (Crvena Zvezda). Szinte mindenki várta azt, hogy mekkora derbi lesz belőle. Pedig Ljupko Petrovic, a jugoszlávok edzője előzetesen beszélt arról, hogy elege van abból, hogy a hazája mindig szépen játszva bukik a végküzdelmekben és most másképpen fog történni minden. Tényleg ez következett be, mert a Zvezda olyan terrorfutballt mutatott be, hogy a végén már szégyelltem magam, amiért ez egy BEK-döntő. Máig emlékszem az NS tudósításának az egyik mondatára: "Lassan aggódni kellett azért, hogy Jugovics eltöri a lábát - Papin fején." A vége az lett, hogy a 0-0 után jöttek a tizenegyesek és a belgrádiak nyertek.
Köszönjük meg a horvátoknak, hogy nem reprodukálták a történelmet, mindenesetre máig jó példa mindez arra, amit mi 1954 óta képtelenek vagyunk megérteni. Elsősorban nem jó csatárok kellenek a győzelemhez, hanem az a képesség, hogy a sorsdöntő meccseken az történjen, amit mi akarunk.
Az ausztrálokról jut eszembe, botrányosan gyengék voltak. Két gól, azok is tiziből. Már 4 éve se voltak jók, de ott legalább nyomtak egy jó meccset a hollandok ellen.
Giroudnak nagyon jók a VB statjai, a gyors indításokat kellett összeszedni, megtartani a második hullám érkezéséig, a szélsőket indítani, emellett a 2 belső védőt is folyamatosan lekötötte.
Valóban gólt nem rúgott, de kulcspasszai voltak, pl. az argentinok ellen is, ja és azt hiszem ő nyerte a frnacia csapatban a legtöbb fejpárbajt, nem véletlen Deschamps ennyire ragaszkodott hozzá.
Egyedül az ausztrálok ellen nem kezdett, de 1:1-nél be kellett hozni őt akkor is.