Pár évvel ezelőtt ezzel gyűjtöttem magamnak krediteket, vannak benne érdekes dolgok. Jó olvasgatást kívánok az érdeklődőknek! ;)
Forrás: http: //hooptactics.com/Basketball_Basics_History
A játék fejlődése
A meghatározó fejlesztések kronológiai áttekintése
Dr. Naismith az összes fantáziadús terve ellenére, valószínűleg legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a „Barackkosár” játéka a világ legnagyobb teremsportágává fejlődik az évek folyamán. Annak ellenére az alapszabályok száma az eredeti 13-ról jóval 100 fölé növekedett, ezek megőrizték az eredeti szellemiségüket, elveiket. Az alap szabályozások az évek során folyamatosan változtak, például módosult a játékosok száma, a játéktér méretei és vonalazása, bekerült a labdavezetés, majd már nem feldobással folytatódott a játék kosár után. Az 1930-as években szélesedett ki a versenyrendszer, lett egyre elterjedtebb a kosárlabda, ekkor egységesítették országos szinten a szabályokat.
A csapat kerete
Eredetileg nem volt semmiféle szabályozás a játékosok számát tekintve. Az alapötlet szerint a játékot akármennyi játékos játszhatta volna. Azonban ez nem jött össze. Miután kísérleteztek 50 játékossal is, az első mérkőzéseken aztán 9-9 játékos játszotta a kosárlabdát, azon egyszerű oknál fogva, mert Naismith osztályában 18 diák volt. 1897-ben módosult ötre a pályán lévő játékosok száma.
Cserék
A kezdetekben egy lecserélt játékos nem térhetett vissza újra a pályára a mérkőzésen. 1920-ban módosult ez a szabály először, egy alkalommal minden játékos visszatérhetett a pályára. 1934-ben megduplázódott a cserelehetőségek száma, minden játékos két alkalommal állhatott vissza, majd 1945-ben változott véglegessé, akkortól lehet korlátlan számú cserét végrehajtani.
A kosár
Kezdetben a kosár a legtöbb tornateremben az erkélyre függesztett barackkosár vagy láda volt. Ekkor már megállapították a kosár magasságát 10 lábban (305 cm), ami a mai napig változatlan. Idővel nagyon lelassult a játék, mivel a barackkosarakból vagy ládákból valakinek az erkélyről kellett kihalásznia a labdát vagy a pályáról létra segítségével. 1892-ben a barackkosarakat gumiabroncs-szerű, dróthálóval ellátott gyűrűk váltották, amelyek egy évvel később már öntöttvasból készültek. 1912-ben hagyták jóvá a nyílt végű, nejlon hálók használatát, amely óriási mérföldkő volt a játék fejlődésében, ezáltal ugyanis drámain felgyorsult a játék üteme és megnövekedett a kosarak száma.
A palánk
1895-ben dróthálót helyeztek a „gyűrűk” mögé, azzal a céllal, hogy az erkélyen elhelyezkedő szurkolók ne tudjanak beavatkozni a játékba. 1904-ben fa palánkra cserélték a dróthálót, majd 1909-ben jóváhagyták a síküveg palánk használatát. 1916-ban a fallal történő ütközések csökkentése céljából a palánkot két láb távolsággal beljebb hozták, majd 1939-ben ezt a távolságot megduplázták a jelenlegi 4 lábra, nagyobb mozgásteret biztosítva ezáltal a palánk alatt.
A labda
Az első kosárlabda mérkőzéseket focilabdákkal játszották. Ezek azonban alkalmatlannak bizonyultak a labdavezetésre és labdakezelésre. Az első igazi kosárlabdát 1894-ben egy kerékpár gyártó cég állította elő. Az 1890-es évek végén a Spalding cég lett a hivatalos labdakészítő. Az első labdák barna bőrből készültek, ezért nehezek voltak, könnyen deformálódtak és a sok varrás miatt össze-vissza pattantak. 1929-ben a labdákat áttervezték, nagyobb méretűek és könnyebbek lettek, jobban pattantak, és rejtett varrásokkal készültek, amiknek köszönhetően megszűnt a kiszámíthatatlan mozgás is. 1942-ben a varrott labdákat az öntött labdák váltották fel. 1967-től az Amerikai Kosárlabda Szövetség (ABA) nemzeti színű, piros-fehér-kék kosárlabdákat használt a bajnokságában. Napjainkban a WNBA és a FIBA használja a kontrasztos panelekből álló labdákat. A férfi kosárlabda kerülete 30 hüvelyk (kb. 76 cm), míg a női labda 29 hüvelyk (kb. 73,5 cm).
A pontozás
Eleinte egy kosár elérése egy pontot ért, illetve további egy pontot kapott egy csapat ha három személyi hibát ki tudott harcolni. 1894-ben vezették be a büntetődobást, ekkor egy büntetődobásból elért kosár egyenértékű volt egy mezőnykosárral. 1896-tól ér két pontot egy mezőnykosár. 1961-ben a rövid élettartamú American Basketball League (ABL) vezette be a hárompontos kosarat elsőként, mely szabályozást 1967-ben vette át és tette hivatalossá a FIBA. A hárompontost az NBA 1977-ben, az NCAA 1980-ban vezette be.
Játékidő
Az első mérkőzések kétszer 15 percig tartottak. Röviddel később ezt megemelték kétszer 20 percesre. Később a félidőket tovább osztották, negyedekre módosult a játékidő felosztása. Az NBA régóta 4x12 perces mérkőzéseket szabványosított, míg a FIBA rendezésű mérkőzések, egyéb bajnokságok 4x10 perces játékidejűek. Döntetlen végeredmény esetére eleinte nem volt semmilyen egyéb rendelkezés. A legelső kosárlabda mérkőzés 2-2-es végeredménnyel zárult. A bajnokságok elterjedése, a mérkőzésszámok drasztikus növekedése azonban véget vetett a döntetlennek. A legelső verzió szerint a „hirtelen halál” szabályozással próbálkoztak, az első csapat, aki a hosszabbításban kosarat ér el, megnyeri a mérkőzést. Ebben a verzióban azonban sok esetben úgy veszítették el a csapatok az egész mérkőzést, hogy a hirtelen halálban nem volt labdabirtoklási lehetőségük sem. Az 1960-as években vezették be a jelenlegi rendszert annak érdekében, hogy mindkét csapat azonos esélyekkel rendelkezzen a hosszabbításban is.
Támadóidő
1954-ben az NBA létrehozott egy 24 másodperces támadóidő szabályt. Ez egy újabb óriási mérföldkő volt a kosárlabda történelmében, megszűnt ugyanis ezáltal az időhúzások lehetősége. A FIBA 1956-ban 30 másodperces támadóidőt vezetett be, majd 1985-ben egy USC-USLA és egy Missouri-Kansas összecsapás után – amelyen a játékosok többször is szó szerint ültek a parketten – az NCAA is bevezette a támadóidőt (45 mp), amelyet 1993-ban csökkentettek 35 másodpercre (a 2015-2016-os szezontól tovább csökkent 30 másodpercre). A női mérkőzéseken 1971-től használták a 30 másodperces támadóidőt. A FIBA 2000-ben, a WNBA 2006-ban szabványosította a 24 másodperces támadóidőt.
Szabálytalanságok
Eleinte szabálytalanságnak számított az ütés, lépéshiba, és a fizikai kontaktusok (pl.: fogás, lökés). Amikor egy játékos kettő szabálytalanságot elkövetett kizárták a játékból a következő sikeres kosárig. Minden kirívó hiba esetében – a maihoz hasonlóan – véglegesen kizárták a játékból. Amikor egy csapat három egymást követő szabálytalanságot követett el, a másik csapat egy pontot kapott (ez volt a mai bónusz szabály elődje). 1911-ben a játékost kizáró hibák számát emelték négyre, majd 1945-ben ötre. 1922-ben a lépéshiba, illetve a labdával történő futás már nem tartozott bele a személyi hibák körébe.
Büntetődobás
1894-ben vezették be a büntetődobást 21 láb (6,4 m) távolságról. Bármelyik játékos elvégezhette ezeket, így a csapatok rövid időn belül speciálisan erre a feladatra használt játékosokat kezdtek el alkalmazni. 1895-ben közelebb került a büntetővonal, egészen 15 lábig (kb. 4,5 m). 1924-ben módosult a szabály úgy, hogy annak a játékosnak kellett elvégeznie a szabaddobást, aki ellen a szabálytalanságot elkövették.
Passzolás
A passzolásra vonatkozó szabályok az idők folyamán nem változtak, még mindig az eredetileg használtak vannak érvényben.
Labdavezetés
Az eredeti szabályok szerint a labdás játékos nem mozdulhatott el. 1901-ben egy új szabály lehetővé tette a játékosok számára, hogy egyszer leüssék a labdát, de aki ezt megtette nem dobhatott rá ezután, csak passzolásra volt lehetősége. Ez sokkal több passzolást eredményezett. 1909-ben lépett be a folyamatos labdavezetés lehetősége és az ezután történő rádobás is engedélyezve volt már. Komoly átalakulás kezdődött a támadójátékban, amely természetesen a védekezésre is kihatott. Megszűnt a kétszerindulás lehetősége is. 1927-ben egy rövid időre ismét nem megengedettnek minősítették a labdavezetést, de aztán ezt a tiltó szabályozást két héten belül elvetették.
A pálya vonalai
A kezdeti időszakban nem voltak meghatározva a pálya méretei, rendre az aktuális terem falai határolták be a lehetőségeket. 1904-től változtak a pálya határai festett vonalakra. Ez a nyers szabály önmagában katasztrofális volt, az hozhatta ugyanis a labdát, aki a legelőször birtokba vette. Lökdösődések, könyöklések, teljese téboly jellemezte ebben az időben a mérkőzéseket. Az erkélyre felpattanó labdákért is óriási harc folyt, sprint fel a lépcsőn és ott folytatódott tovább az öldöklő küzdelem. Voltak csapatok akik külön játékosokat állítottak a lépcsőkre a feljutást akadályozandó, illetve az erkélyen is volt emberük annak érdekében, hogy elsőként érjen a labdához. Ennek a megregulázására először drótkerítést vezettek be, ezzel próbálták a játékot gyorsítani, a játékteret elhagyó labdák számát csökkenteni. Illetve fontos cél volt ekkoriban a játék- és nézőtér elkülönítése, ugyanis a szurkolók is egyre vehemensebben avatkoztak be a játékba a legkülönfélébb módokon (pl.: szöggel szurkálás, tárgyak bedobálása, gáncsolás). A játékosok gyakran szenvedtek el karcolásokat, vágásokat a drótkerítéstől, és a rozsdásodás és egyéb körülmények miatt a fertőzés veszélye is felmerült. 1913-ban változott meg a jelenlegi szabályra az ezzel kapcsolatos rész, azaz az a csapat elveszíti a labdát, aki utoljára ér hozzá mielőtt az elhagyja a játékteret. Ez a szabály teljesen visszaszorította a kezdeti időszakban a fizikai kontaktusokat és nagy szabad területeket biztosított.
Felezővonal
1932-ban hozták be a felezővonalat, hogy gyorsítsák a játékot, mérsékeljék, nehezebbé tegyék az időhúzásokat. Ezt megelőzően a támadó csapatok élvezték azt a luxust, hogy az egész játéktér a rendelkezésükre állt „a labda elrejtésére”. Unalmas, alacsony pontszámú mérkőzések voltak, a csapatok leginkább arra törekedtek, hogy a labdát távol tartsák az ellenféltől és nem akartak kosarat elérni. 1933-ban már a 10 másodperces szabályozás is életbe lépett, a támadó csapatnak ennyi idő állt rendelkezésére ahhoz, hogy áthozza a labdát a másik térfélre. Ez a szabály óriási segítség volt a védekező csapatnak és felgyorsította a játékot. A FIBA és az NBA 2000-ben egyaránt 8 másodpercre csökkentette ezt a megkötést.
Három másodperces terület
1936-ban egy másik terült jött létre a gyűrű közelében, azzal a céllal, hogy megakadályozza azt, hogy a támadó játékosok tábort verjenek a gyűrű környékén akadályozva ezáltal a védőket. Gyakoriak voltak akkoriban a durvaságok is a pozícióharc közben, ennek a visszaszorítása is a célok között szerepelt. A terület eleinte kulcslyuk alakú volt, napjainkra az alapterülete megnövekedett és a félkör alatti rész trapézból téglalappá módosult.
Feldobás
1937-ben még minden kosarat feldobás követett. A magas, jó ugró játékossal rendelkező csapatok számára ez nagy előny volt, illetve ez a szabály is nagyban lassította a játék menetét, ezért eltörölték. Eleinte ez a játékelem is óriási fizikai küzdelem volt, nem egyszer a játékvezető is megsérült közben. Napjainkban ezt már csak a mérkőzés elkezdésekor és tartott labdák után használják, szigorúan tilos a testi kontaktus.
Kosárakadályozás (védekezés)
1944-ben vezették be azt az új szabályt, amely megtiltotta a védekező játékosok számára, hogy az ellenfél dobásába a labda leszálló ágában beleérjenek. Két játékos, Bob Kurland és George Mikan miatt (utóbbi miatt időlegesen 350 cm-re is felemelték a gyűrűket, de ezáltal csak még inkább dominált, ezért ezt gyorsan elvetették) voltak kénytelenek bevezetni ezt a szabályt, akik akkoriban a palánk alatt állva egyeduralkodók voltak.
Kosárakadályozás (támadás)
1958-ban vezették be a támadók részére is a kosár akadályozás szabályt. Bill Russell kiemelkedő fizikai paramétereinek és emelkedésének köszönhetően társai dobásait a gyűrű közelében felugorva két kézzel elkapva segítette azokat a gyűrűbe.
Zsákolás - „Alcindor”-szabály
1967-től 1977-ig az amerikai főiskolai kosárlabda bajnokságban tilos volt a zsákolás. A magyarázat az volt, hogy az esetleges sérüléseket és anyagi károk keletkezését megakadályozzák, csökkentsék. Az ok azonban ennél egyszerűbb volt, meg akarták törni Lew Alcindor (később Kareem Abdul-Jabbar) center egyeduralmát. A játékos csattanós választ adott, kifejlesztette a „Sky hook” (Égi horog) dobásformát, amelynek köszönhetően szinte megállíthatatlan lett.
Edzők
Érdekes és talán sokak számára hihetetlen módon csak 1949-ben lett engedélyezett az edzők alkalmazása. Egészen addig nem lehetett edző sem a játékidőben, sem a félidőben és a kezdeti időszakban is csak a félidőben volt engedélyezett az edzői beavatkozás.
Női kosárlabda
1893-ban az első női kosárlabda csapatot Sendra Berenson torna oktató alapította Northamtpon város Smith College iskolájában. A férfi nézőket nem engedték be, ez akkoriban társadalmilag elfogadhatatlan lett volna. A Naismith által felvázolt pálya alaprajzot kissé félreértelmezték, így ők eleinte három részre osztották a pályát, amelyben részeként két-két játékos helyezkedhetett el. 1938-ban a három részes felosztás módosult két részesre, két-két védő és támadó játékos lehetett a pályán, akik csak az adott térfélen mozoghattak, míg egy-egy játékos (rover = vándor) az egész pályán mozoghatott. A Stanford és a California egyetemek csapatai játszották az első hivatalos mérkőzést 1896-ban. Az első hivatalos országos bajnokságot 1936-ban az Amatőr Atlétikai Unió (AAU) szervezte, a FIBA 1969-ben tartotta meg az első világbajnokságot. 1971-ben váltottak a nők az egész pályás verzióra, amelyet a férfiak is játszanak. 1972-ben történt a női kosárlabda és az egész női sport legnagyobb mérföldköve a Title IX elnevezésű szabályozás beiktatásával, amely egyenrangúvá tette a női és férfi sportokat. 1982-ben indult először NCAA bajnokság női vonalon, amelyet a Louisiana Tech egyetem nyert meg. Oklahoma állam állt át az egészpályás verzióra legutolsóként, 1995-ben. Napjainkban a női kosárlabdát is ugyanolyan lelkesedéssel és intenzitással játsszák, mint a férfi verzióját.
