Nemrég azon döbbentem meg, hogy Viggiano még mindig csak 31 éves, pedig milyen nagyon réginek tűnik a soproni szereplése, és azóta bejárta szinte teljes Olaszországot.
Nála a karrierépítésben nagy előny jelentett, hogy az ősei olaszországi bevándorlók voltak az USA-an így egyből kapott olasz útlevelet, és nem számított légiósnak Itáliában. Jómagam úgy 4-5 éve láttam őt először élőben kint kosarazni, akkor a Milánóban volt sokadik ember (pár perceket játszott), a legutóbbi NBA lockout (2011 ősze-tele) ideje volt, és pont azt a meccset sikerült elcsípnünk ahol a lockout idejére "hazaugró" Danilo Gallinari (aki akkor már NBA sztár volt) az utolsó meccsét játszotta mielőtt visszament volna az NBA-be, és a döbbenetes az volt, hogy Gallo mellett a legnagyobb tapsot Viggiano kapta amikor beállt (talán 2-3 percre összesen..), pedig tényleg kb. a cserepadnak is a legvégén ült, de a 13 ezres Mediolanum Forumban vastapsban és kisebb őrjöngésben törtek ki a nézők amikor néha pályára lépett. Amikor csodálkozva megkérdeztük hogy miért, azt mondták hogy abban csapatban ahol milliókat, százezreket kereső zsoldosok, sokszor úgy játszanak mintha szörnyű munka lenne a kosárlabda ( az a Scariolo féle Milano ilyen volt Buruszisszal, Focisszal, Cookkal, Nicholasszal, Mancinellivel..) , ott Viggiano volt az a srác aki mindig úgy állt be, ilyen rövid időkre is, hogy lerítt róla hogy öröm neki a játék, és nem mellesleg ő az élő példa rá, hogy a fehér ember is tud hatalmasat ugrani... és annak ellenére hogy majd' 10 év után is kb úgy beszél olaszul mint Brad Pitt a Becstelen brigantykban, mindenütt imádják Olaszországban a hozzáállása és a természete miatt, és ha már ott tartottunk hogy "White Men Can't Jump" ( talán volt aki látta a filmet), olyan laza, jópofa típusnak tartják ott, mint amilyet ebben a filmben Woody Harrelson megformált.
télleg: Luke Bonner az albás birodalmi lépegető, teljesen alkalmatlan kosárlabdára, tesója Matt Bonner párszor aranygyűrűs a Spursben, bár ő sem valami világot megváltó spíler
Akinek van kedve és ideje nosztalgiázni, az albakosáron is megteheti. Bár ez annyira nem daliás, "csak" 2004-től indul, de azért vannak érdekességek, pl. nemcsak képek, hanem óvási dokumentumok is:
Igen, Mészáros is benne volt a keretben. A Pilar mellett többen játszottak a saját klubjukban párhuzamosan.
Vadkertinek tényleg félelmetesen rossz felépítése volt. Érvényes szerződése volt Pakson, de ő Körmendre akart jönni. El is volt tiltva emiatt legalább egy évig, ezzel kb. véget is ért a karrierje.
Eszembe jutott meg egy vonal. Hires kosarasok gyerekei.
hirtelen a paksi Hodges jutott eszekbe, apuka Craig Hodges a 80asmevek vegi Bulls triplakiralya, a masik inkabb dalias: a honvedos Dalipagics. A srac bena volt de az apuka europa egyik legjobbja volt. Mas jart felenk?
Litvániában ez nem könnyű sztori...van ugye a két mogul,a Zalgiris meg a Rytas,a többit hagyjuk.
Nyilván ezekre a kispadokra "akárki" nem ülhet le,a többi csapattal meg szinte lehetetlen komoly eredményt elérni...amúgy meg Litvániában mindenki kosárlabdaedző.
A paksi játékosok anno ódákat zengtek a kinti edzőtáborokról...Lukács Attila mesélte:"megy az edzőmeccs,viszem fel a labdát,kinézek jobbra- ott ül a lelátón Kurtinaitis,megyek tovább a labdával,balra nézek-ott beszélget Sabonis az Öreggel(Visockas) a falnak támaszkodva...hát így nem lehet a játékra koncentrálni...)))"""
Zalán szerintem játszott ebben a csapatban,emlékeim szerint.
Robi is ekkortájt kezdett el az Ase első csapatában játszani...
Vadassal valóban félelmetes ikertorony páros voltak a korosztályos mezőnyben,szegény Vadas a magassága mellé nagyon jó kézzel rendelkezett,de vaságyastól sem volt 80 kiló szerintem...és az istennek nem sikerült tömeget rakni rá...Isten nyugosztalja,nagyon jó srác volt.
Pakson a 90es években legendás utánpótlás tornák voltak(jó utánpótlás volt Robi korosztálya,diákolimpiát is nyertek,aztán Gulyás és más senki...pedig több tehetség is rohangált ott)...volt itt Muresan valami román csapattal,már akkor sem volt alacsony...volt egy meccs,talán egy lengyel csapat ellen,ahol összeakaszkodott a polákok egyhatvanas irányítójával...na az mókás látvány volt.
Teljes mértékben egyetértek abban, hogy kiváló kezdeményezés volt és abban is, hogy egy 17-19 éves utánpótlás csapattól a felnőttek mezőnyében max. heti egy-két közös edzéssel nem lehet komolyabb eredményeket elvárni... viszont a fejlődésüket mégis jól szolgálhatja egy ilyen, ahol a korosztályuk krémje rendszeresen együtt szerepel... ez az 1973-ban vagy utána születetteknek volt a korosztálya... a keret kiválasztásánál feltételezem az is szempont lehetett, hogy melyik klubcsapatok voltak ebben a kétéves tervben partnerek, földrajzi távolságok, esetleges szponzori érdekeltségek, stb...
Bakonyi Péter 70% ÁT-30% NM (1973,195, MAFC, Falco, Pécs, Sopron) ifjúkora „fogadott-kosár ikertesójáról” már volt szó az első részben. Bakára is igaz –gyakorlatilag- minden, mint K. Gergőre, akivel végigröpködték a 90-es évtizedet a Hauszmann utcában. Remek kinti dobás, kozmikus fizikum és az „ismerjük meg fővárosunk szórakozóhelyeit” mozgalom vezérkarának VIP kártyája. Már tiniként postázták neki a válogatott behívót (és akkoriban a két jó meccs még nem ért címeres mezt…), de ez sem változtatott különösebben a hozzáállásán. A streetball meghonosításának kezdeti éveiben zsinórban nyerte a zsákolóversenyeket, kultuszt teremtve a műfajnak. Az Ugrálókötél Gyártók Országos Szövetsége székházának falán még ma is emléktáblával köszönik meg neki, hogy ifjoncok százai –urbánus legendákból vett infóktól fűtve- tekerték sportszerüket, remélve „felhőnjárási” képessége titkának megfejtését, nem sejtve, hogy ez bizony (nála is) 90%-ban adottság. A vendéglátásban dolgozik…
Alapvetően jó kezdeményezés volt, hogy az utánpótlás válogatottat két éven keresztül klubcsapatként versenyeztették. Mondjuk ez az eredményekben nem mutatkozott és nem is mutatkozhatott meg. Sem az NB/I B-ben, sem az EB-n.
Az első évben a rájátszásban, a helyosztón szerezték az első győzelmüket. Sokat támadták Puteszt emiatt, hogy van-e értelme sorozatos vereségeknek kitenni a játékosokat és , hogy így fejlődhetnek-e egyáltalán. Völgyivel is kb. innét datálódhat a kapcsolatuk.
Normális NB-es játékos se sok lett a keretből: Gulyás, esetleg Hencsey, Bakonyi.
Nem tudom, miért nem került be Kálmán (1972, idős volt?), Mérész (1973), Mészáros (1974).