"Mondd el, milyen egy fa ága, mondd el, mit dalol a folyó, mikor madár száll habjára?"
(Marcos Ana)
Marcos Ana spanyol költő (1920–), aki a Franco-idők börtönében, többnyire magáncellába zárva, 23 éven át szenvedett, nem tudva, mikorra tűzik ki kivégzése napját, 2016 februárjában lesz 96 éves.
"És lent-alant A kert alá pihent Az esti Csend, A barna lant – Egekre húzó húrja: Szivárványívre vont, Bibor zenéjű kéve, – Rendekbe dűlt sugár – Napszállta-hárfa, Könnyű gond; Zilálja, bontja, dúlja Növendék árnyak ujja: Zsongatja holtig-árva És mehetetlen jegenyesudár… – (S nemes zenéje régi réve Titokszitóknak, égforgástudóknak.) "
"Szegény most, gyenge versem, menj árva kis pityergő, véremnek verse mégis és nékem drága vers, ki vallod a világnak, hogy még erembe csergő a régi furcsa taktus s helyettem sirni mersz."
"Élt itt egyszer egy öreg hegedűs, akinek volt egy fia. És miután a hegedűs örökké azon fogadkozott, hogy minden másnak adja inkább a fiát, mint hegedűsnek: a fiából hegedűs lett. S talán ezért került melléje az operába is. Mert váltig fogadkozott, hogy ha már hegedűs is lett a fia, mindenhova megy inkább, mint az operába. Nagyon hasonlítottak egymásra, az apa és fiú. Az öreg hegedűs ugyanolyan volt fiatal korában, mint a fiatal hegedűs és bizonyos, a fiatalból olyan öreg hegedűs lett, mint az öreg volt. Csak a tekintetük volt különböző. Az öregé szelíd, révedező, a fiatalé határozott, mint aki még sokat vár az élettől. Furcsa: az öreg hegedűs azt tartotta magáról, hogy ő nem olyan, különb, mint a többi hegedűs; furcsa: a fiatal is azt tartotta magáról; egymásról pedig azt tartották, hogy nem különbek, mint a többi hegedűsök. Egyszóval megmondva: rendetlen emberek."
