A szervezet főigazgatója, Orbán Viktor egykori testőre, Hajdu János most év végéig, 2016. december 31-ig toldotta meg a zárat.Hajdú azzal indokolta a döntést, hogy "ott továbbra is védett személyek tartózkodnak, közlekednek"'. Nyílván nem a három éve vendégségbe menő nagykövetre gondolt.
Hivatalosan is megerősítették az elfogását. Szerda délután Keszthelyen csaptak el rá a TEK-esek. Nem működik együtt a hatóságokkal, nem tett vallomást. Újabb bűncselekményre készülhetett. Tovább »
A Hír TV munkatársa tegnap Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját próbálta kérdezni a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban, ugyanis nemrég kiderült, az offshore cégeknek óriási profitot hozó felállásban még egy elítélt orosz csaló is letelepedési kötvényhez juthatott. Azért csak próbálta, mert mikor megkérdezte Hajdut, hogy nem szúrták ki az orosz adócsalót, egy egyenruhás vállánál megfogta és visszarántotta
Tavaly szeptember 16-án a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség tagjai hat külföldi újságírót, televízióst vertek meg, amikor feloszlatták a lezárt határátkelőnél Magyarországra benyomulni igyekvő migránsokat.
A lap úgy tudja, hogy az ügyészség már több újságírót, rendőrt és TEK-est kihallgatott, egyelőre mindenkit tanúként.
Az ügy azért is érdekes, mert korábban Pintér Sándor belügyminiszter tagadta, hogy külföldi újságírókat vertek volna meg Röszkénél, noha a sérült újságírókról felvételek is készültek. A rendőrség ugyanakkor már megsemmisítette a röszkei összecsapásnál készült felvételeket.
Egyetlen eredeti gondolata sincs, és az a tragédia számára - habár ezt ő nem érzékeli -, hogy azt a sok baromságot amit előadott, valószínűleg el is hiszi. Menthetetlen klinikai eset az ürge... :)
"Egyszer csinálnának a románok nálunk posványosi egyetemet, lenne nagy jajongás!"
Már ez a "posványos" is sokat elmond rólad barátocskám, de hát ez a te bajod!
A román barátaid ugyanis minden további nélkül megtehetnék uganazt, mint a magyarok Erdélyben, de erre - úgy látszik - a kb. 20 ezer magyarországi románnak valahogy nincs igénye. De itt az alkalom, légy te az élesztőjük! Keltsd föl bennük az igényt!...
Te viszont vagy nem érted rendesen a magyar nyelvet, vagy pofátlanul rágalmazol!
Arról írtam ugyanis, hogy a magyarországi kisebbségeknek nem kell félniük állami atrocitásoktól csak azért, mert nem magyar a nemzetiségük (nem modható el ugyanez a szomszédainknál élő magyarok esetében). Következésképpen Torgyán József tudtommal nem az állam, de javíts ki, ha tévednék! Mindemellet a képviselő elmondhatta a mondandóját németül is, sőt az Országgyűlés meg is tapsolta, úgyhogy nem egészen értem, hogy mi a gond?
A képviselő többek között azalábbiakat mondta:
"Egy másik gondolat, amelyre szintén felhívnám a figyelmüket: nem szokás a demokráciákban az, hogy a többségi nyelvet védjék a kisebbségi nyelvekkel szemben. Fordítva szokás a demokráciákban törvényeket alkotni. Önmagukban is kihalásra és asszimilációra ítélt nemzetiségi nyelveket szokás védeni, és azt gondolom, ahogy mi Magyarországon ezt a gyakorlatot folytatjuk, másutt is ez lenne a szerencsés."
"Hány helyen használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban, állami intézetekben ugy mint Romabarátban a magyarok?
Mennyi saját nyelvű egyetemet biztosított az Magyar állam számukra?
Mennyi alanyi jogon járó képviselőjük is van a magyarországi kisebbségeknek, es mióta?"
Te vagy nagyon tájékozatlan-, vagy bagyon buta-, vagy pedig csak kellően aljas és alattomos vagy. Ha ugyanis vennéd a fáradtságot, és egy picikét tájékozódnál a romániai állapotok felől, akkor tudhatnád, hogy Romániában - még regionális szinten is - csak papíron létezik a magyar nyelv használata, a gyakorlatban sehol!
Ez azt jelenti, hogy a még mindig kb. 1.4 milliós erdélyi magyarság sehol sem használhatja hivatalosan a román közigazgatásban az anyanyelvét, mivel csak román nyelvű nyomtatványokat fogadnak el, ami azt jelenti, hogy minden hivatalos ügyet csak románul lehet intézni!
Tehát e tények alapján könnyen belátható az, hogy a kb. még mindig 1.4 milliónyi magyarság miért kéri, követeli az egyébként tőle diktatórikus, tehát erőszakos eszközökkel elvett magyar egyetem visszaszolgáltatását. Továbbá az is belátható, hogy pl. a kb. 20 ezer magyarországi román anyanyelvű kisebbség számára - amely mellesleg eddig nem jelezte, hogy önálló román egyetemre lenne szüksége - miért is kellene a magyar államnak biztosítania egy román nyelvű egyetemet?
Magyarország természetesen minden tekintetben biztosítja a kisebbségei számára azokat a közösségi jogokat, amelyek megilletik őket (ez nem mondható el sem Romániáról, de a többi szomszédunkról sem). A kisebbségi önkormányzati rendszer-, a Magyarországi Kisebbségek Országos Szövetsége-, valamint az Országgyűlésben alanyi jogon biztosított képviseletük által minden lehetőségük megvan arra, hogy a velük kapcsolatos problémákat ismertessék, megoldásokat javasoljanak vagy kérjenek a magyar államtól.
Szóval nem kéne ezt a sunyi, alattomos hadovát erőltetned, mert ezzel a körülröhögésen kívül, csak magadat égeted...
A magyarországi kisebbségek helyzetével kapcsolatban egyébként az alábbi linken is tájékozódhatsz.
Ilyen az, amikor amúgyis gyenge jellemek még inkább hitvánnyá válnak, amikor a gerinc a közepes nyomást sem bírja és megtörik. A futsalos külügyér kitüntette Medgyessy Pétert, aki meghatottan állt a megtiszteltetéstől. Lelki szemei előtt nyilván feljsejlett valamilyen állami[...] Bővebben!Tovább »
..akiket egyébként Magyarországon semmi állami atrocitás nem ér a nemzetiségi hovatartozásuk miatt,
Fontos hazudni?
Romániai Magyar Szó (!!)
2004. július 31.
Mária Jakabová, a magyar Országgyûlés szlovák nemzetiségû alelnöke, aki a felszólalásait rendszerint az anyanyelvén kezdte, aztán magyarra váltott, s ez ellen a pártállam idején nem hangzott el ellenvetés. A rendszerváltás utána viszont, amikor egy német nemzetiségû szabaddemokrata képviselô a magyar törvények kínálta lehetôségek szerint anyanyelvén is szólni akart, „Torgyán József azonnal ordítozni kezdett.
Azt hiszem, megdöbbentõ, ami ebben a Házban zajlik, hogy egy magyarországi nemzetiségi képviselõ nem szólalhat meg Torgyán József állandó közbekiabálásai miatt a saját anyanyelvén!
a gőzerővel folyó erőszakos beolvasztásuk ellenére is....akiket egyébként Magyarországon semmi állami atrocitás nem ér a nemzetiségi hovatartozásuk miatt,
lennel szíves felsorolni
Hány helyen használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban, állami intézetekben ugy mint Romabarátban a magyarok?
Mennyi saját nyelvű egyetemet biztosított az Magyar állam számukra?
Mennyi alanyi jogon járó képviselőjük is van a magyarországi kisebbségeknek, es mióta?
Ja, mert mi nem erőszakosan olvasztjuk/tottuk be oket, hogy semmi olyat nem adunk nekik amit meg Romania is biztosít, hanem nálunk ok nem akarjak, meg minek nekik hat kevesen vannak, nem kell.