A gót írásról. Egymást közt szólva, szépnek szép, de a családfakutatás során az ezzel írt anyakönyvi szövegeknél vért izzadtam sokszor, jobb lett volna ha maradtak volna a hagyományos latin betűknél.
Ez egy szimpla terrorizmus volt, csak emberek százezreinek halálát és műemlékek tízezreinek pusztulását eredményezte Európa szerte, a második vh végéig zavartalanul folyt a haditermelés, semmilyen hatása nem volt a bombázásoknak rá, a kiagyalóinak háborús bűnősként kellett volna végeznie, ha nem a győztesek ítélkeznek.
Egyébként kifejezetten polgári célpontokat is támadtak az angolszász bombázók, amelynek egyik célja a német lakosság megfélemlítése, terrorizálása, ellenállásának megtörése volt.
Sajnos az angolszász hatalmak nem mentek végig ezen az úton:
"It was quite a surprise to us when the first Hamburg raid took place because you used some new device which was preventing the anti-aircraft guns to find your bombers, so you had a great success and you repeated these attacks on Hamburg several times and each time the new success was greater and the depression was larger, and I have said, in those days, in a meeting of the Air Ministry, that if you would repeat this success on four or five other German towns, then we would collapse." Albert Speer The Secret War
Talán már '43 végén-'44 elején véget érhetett volna a háború, sok-sok millió ember felesleges halálát "megspórolva".
Én a hannoveri régi városházán láttam egy olyan makettet, amely az angolszászok által rommá bombázott várost ábrázolja.
Egyébként kifejezetten polgári célpontokat is támadtak az angolszász bombázók, amelynek egyik célja a német lakosság megfélemlítése, terrorizálása, ellenállásának megtörése volt.
Érdekes módon ez a modern történetírásban annyira azért nincs kihangsúlyozva...
Azt ismerni, hogy II.Lajos udvari fetője egy jelentékeny német reneissance mester volt Hans Krell.
A mási ami fontos, hogy Nagy lajos azon kevés személyek közé tartozik, akiröl két neves mester is készitett protrét. Az egyik Hans Krell, a másik pedig nem kisebb mint Tiziano.
Ez arra jó, hogy összenézve a két portrét, össze lehet vetni a német és az itáliai reneissance festési módot.
Vélemény?
Tiziano II. Lajosa, szintén lopott kép, nem saját.
Nem ismerem a festőt. Szerintem ki kellene állítani a képet, hiszen II. Lajos volt az utolsó magyar király, vele ért véget a középkori magyar állam története. Azért mondom ezt, mert neki volt utoljára Budán a fővárosa önálló királyként, Szapolyai már a török hűbérese volt, Ferdinánd székhelye pedig Bécs volt.
Erröl a képröl még sokmindent el lehet mondani. De akkor folytassuk Németország történelmével.
Másik német reneissance festő, akit talán jobban ismertek. Ez Hans Krell.
Életéről kevest tudunk, művei annál inkább fontosak.
II. Lajos magyar király udvari festője volt.
Lipcsében halt meg 40 évvel a mohácsi csatavesztés után) és talán Ansbahcban vagy születhetett a 15. század végén.
Müvei közül egyedül az utolsó portré van Magyarországon. Ez a portré II. Lajosról a politikai propaganda által hirhedtté tett Matolcsy féle festményvásárlás révén került az MNB tulajdonába, amit az MNB a Magyar Nemzeti Muzeumban helyezett el (nincs kiállitáson, kb 2000 történelmi portréval együtt).
Valamennyi kép lopott, nem saját kép!
Egy kép Mária királynéról, II. Lajos hitveséról, ez Münchenben az Alte Pinakothekban van
A zöld hátterü fiatalkori kép II. Lajopst ábrázolja, ez a bécsi Kiunhistorisches Museumban van (valszeg ez sincs kiállitva).
Az utolso a sárgászöld hátterő kép része a Matolcsy féle festményvásárlásoknak, ez a Hans Krell kép van a Magyar Nemzeti Muzeumban (tulajdonos Magyar Nemzeti Bank). Szintén nincs kiállitva, ez II. Lajos utolsó portréja, 1526-ban halála elött készült.
A kép témájára visszatérve a halál a középkor és a kora újkor emberének életében sokkal inkább jelen volt, mint a mai modern kor emberének életében.
A halál témáját azonban a ma embere sem tudja elkerülni, bármennyire is szeretné.
(Nagyon sok modern ember egyszerűn beteges módon próbálja eldkerülni ezt a témát, a halál jelensége úgy ahogy van, sokak számára tabutéma lett a modern civilizációban).
Engem ez a témaválasztás ragadott meg a legjobban a festményben, nem is tagadom, bár azt is kénytelen vagyok elismerni, hogy a szép fiatal nő ábrázolása kiválóra sikeredett.:-)
1. A fiatal csajszi fehéren tündököl, szerintem azért mert ez a jelen. Baldung ezt a képet 24 éves korában festette, amikor ugy nézett ki mint önarcképén a 25362 hozászolásban. A multat jelképező gyerekkor és a jövöt jelképező öregasszony és a halál mind elmosodott sárgás árnyalatu (csak mert a jelen pillanatban nincs jelen).
2. Az is érdekes, hogy a halál a homokrorát nem a gyerek és nem a vénasszony fölött tartja, azért mert a gyerekkor már elmulott, tehát tulélte, a vénasszony állapot meg még a jövö és a jövöt ugye meg is kell érni.
3. hanem pontosan a jelen fölött van a homokora (a fiatal csaj feje fölött, jelezve, hogy bármely pillanatban történhet valami.
4. A festméng bécsi felirata szerint ez a mű 1509-es. Ez volt az az év, amikor Baldung elhagyta mesterét Dürert Nürnbergben és Strassburgba költözött, hogy önállo karriert kezdjen és lehet ez volt az elsö önállo munkája.
5. A halál és ez a téma (a megrendelésen tul) azért jelenik meg, mert Baldung már találkozott vele: 1494-ben a délnémet régióban borzaszto pestisjárvány söpört végig (Baldung akkor még csak 10 éves lehetett, és egy gyereknek talán méginkább a kis lelkébe vésödik).
6. Dürer ugyanekkor összekapcsolta a kellemest a hasznossal. A hasznos elsösorban az volt hogy elmenekült a pestis elöl és ezt a menekülést egy itáliai tanulmányutra használta, ahol találkozott a kor összes neves mesterével. Sajnos kivéve a kortárs Boticellit és Antonellot Messinát (ök tul délen voltak, Firenzében illetve Sziciliában). Boticelli lehet épp akkor tartozkodott Magyarországon. Vitéz János Esztergomban megbizatásokkal látta el.
Igen, el is kerülte a figyelmemet, hogy ez a remekmű az idei Szentestén volt 200 éves.
Az alkotói egyébként osztrákok, pontosabban Salzburg tartománybeliek voltak, az nekem is új infó, hogy gyors elterjedésében a tiroliak is komoly szerepet vállaltak.
