Igazából viszont Kolumbán fiatalabb társa, a szintén ír Szent Gál (kb. 550 - 646) volt az, aki sikeres térítő tevékenységével kiérdemelte az alemannok apostola címet:
Mikor Szent Gál 646-ban meghalt, az alemannok túlnyomó többsége már keresztény volt.
Tegyük azért hozzá rögtön, hogy az alemann népi hiedelemvilágban a kereszténység előtti elemek még nagyon sokáig tovább éltek, gyakorlatilag egészen a 20. századig.
Igen, írtam is néhányról itt korábban. Ma már teljesen kimentek a divatból ezek a keresztnevek, régen sem voltak gyakoriak, csak az adott szent térítési területén, nekem is volt egy Kilian nevű ősöm Frankföldön.
A német nyelvterület délnyugati részének (Baden-Württemberg, Elzász, Svájc) történelmének egy érdekes fejezete a 6-8. századi ún. ír-skót misszió története.
A kelta topik kapcsán jutott eszembe.
Kelta, főleg ír és skót származású misszionárusok egész hada lepte el ezt a térséget, hogy keresztény hitre térítsék az akkor még pogány, vadnak és zabolátlannak tartott alemannokat, frankokat és bajuvárokat.
Érdemes elolvasni ennek a korszaknak a történelmét, köztük a legkiemelkedőbb hittérítők itteni tevékenységét.
Szent Fridolin, Szent Kolumbán, Szent Gál, Szent Pirmin, Szent Kilian, Szent Eustasius a legjelentősebbek.
De Szent Virgil is kelta származású volt, aki a 8. sz. második felében Salzburgban volt érsek, ő küldte az első keresztény misszionáriusokat a Keleti-Alpok pogány szláv-kelta keveréknépsége, a karantánok közé.
November 30-a András-nap, azaz Szent András apostol emléknapja.
Ehhez a naphoz a német nyelvterületen különféle paraszti mondások kapcsolódtak, amelyek általában az András-napi havazással vagy annak hiányával függtek össze.
Néhány ezekből:
„Andreas, hell und klar, verspricht ein gutes Jahr“
„Andreas’ Schnee tut den Saaten weh“
„Andreasschnee – tut Korn und Weizen weh“
„André bringt Schnee“
„Wenn es an Andreas schneit, der Schnee hundert Tage liegen bleibt“.
Amíg a feudális rendszer lebontásáért dolgoztak még nem volt gond, a problémák a polgári berendezkedés létrejötte után kezdődtek, hogy akkor sem számolták fel magukat és új destruktív céljaik lettek.
Igen. Ami kezdetben néhány ráérő evangélikus értelmiségi jópofa, izgalmas szellemi játszadozásának tűnt, az később egy erősen vitatható szellemi mozgalommá vált. A szellem, akit vagy amit megidéztek, kiszabadult a palackból...
Az ilyen és hasonló szellemi mozgalmak túlnyomó többsége a 18. sz. végére a szabadkőművesség befolyása, sőt irányítása alá került.
Igen, de azért a rózsakeresztes mozgalom sokkal több annál, minthogy simán a mágia vagy alkímia kifejezésekkel meg lehetne címkézni.
Az egésznek a kezdete némiképp összefüggött a lutheri reformáció kezdetének 100. évfordulójával, ill. azzal, hogy lutheránus teológusok egy csoportja további eredményeket, ún. "általános reformációt" szeretett volna végrehajtani a kereszténységben, mindenek előtt persze a német evangélikus egyházban.
Persze szűk kisebbségben maradtak, mert a lutheranizmus korabeli arculatát az ortodoxok (értsd ortodox lutheránusok) és az ún. pietisták irányzatai határozták meg.
Még olyan nézet is van, hogy Rosencreutz mégis csak valóban létező személy volt, aki utazásai és tanulmányai során hatalmas misztikus bölcsességre tett szert.
Persze erre mondják azt a legtöbben, hogy hiszem, ha látom...:-)
És aki nagy valószínűséggel Rosencreutz figuráját és ezáltal az egész rózsakeresztes mozgalmat kitalálta, az nem más, mint egy 17. sz. eleji német (pontosabban württembergi sváb) evangélikus teológus, író, matematikus és misztikus:
Bár ezért ennél valószínűleg összetettebb a dolog, mert a rózsakeresztes mozgalom nem egy magányos álmodozó alkotása volt, hanem ennek megvoltak a maga gyökerei a német protestantizmus misztikum felé hajló irányzatában.
Az ún. "tübingeni kör", amit württembergi evangélikus teológusok és más értelmiségiek alkottak, már 1614-ben megalkotta a Fama Fraternitatis c. művet, amely már a rózsakeresztesség előfutárának tekinthető.
Ezt az egész témát, nyilván érthető okokból, nem kevés misztikum és titokzatosság lengi körül, így még ma sem deríthető ki pontosan, hogy hogyan és mikor indult ez az egész és kinek milyen szerepe volt ebben....
Ez pedig egy valószínűleg kitalált, mondhatni már-már mitikus személy, akiről sokáig azt hitték, hogy valóban élő történelmi személyiség volt:
Christian Rosencreutz vagy Rosenkreuz (a legenda szerint 1378-ban született, 1484-ben halt meg), német misztikus és kabbalista, az ún. rózsakeresztes mozgalom vagy szellemi irányzat megalapítója.
Magyarországon az egyházi téren az 1681-i soproni országgyűlés XXV. törvénycikkelye rendelkezett a földesúri jogról, kimondván, hogy a protestánsok szabadon gyakorolhatják vallásukat az országban, de a földesurak jogainak épségben tartása mellett.
Na szval másik forrás is megrösiti, hogy az elsö Bach Pozsonyban született 1520-ban.
Szval magyarok voltak a Bakok is.
Veit Bach war Bäcker in Ungarn und lutherisch. Vor der Gegenreformation flüchtete er nach Wechmar in Thüringen, wo er als Bäcker und Müller arbeitete. Nach einer 1735 von Johann Sebastian Bach geschriebenen Familienchronik spielte er zum Zeitvertreib das Cythringen, eine Art von Cister:
„Vitus Bach, ein Weißbecker in Ungern, hat im 16ten Seculo der lutherischen Religion halben aus Ungern entweichen müßen. Ist dannen hero, nachdem er seine Güter, so viel es sich hat wollen thun laßen, zu Gelde gemacht in Teütschland gezogen; und da er in Thüringen genugsame Sicherheit vor die lutherische Religion gefunden, hat er sich in Wechmar, nahe bei Gotha niedergelaßen, und seine Beckers Profession fortgetrieben. Er hat sein meistes Vergnügen an einem Cythringen gehabt welches er auch mit in die Mühle genommen, und unter währendem Mahlen daraufgespielet. (Es muss doch hübsch zusammen geklungen haben! Wiewol er doch dabey den Tact sich hat imprimiren lernen.) Und dieses ist gleichsam der Anfang zur Music bey seinen Nachkommen gewesen.“[1]
Veit Bachs genauer Wohnort in Ungarn ist nicht bekannt. J. M. Korabinsky behauptete in seinem Buch „Beschreibung der … Stadt Preßburg“ (Pressburg 1784), dass die damals zu Ungarn gehörige Stadt Pressburg (das heutige Bratislava) Veit Bachs ungarischer Wohnsitz gewesen sei, doch hält Geiringer dies nur für eine unbewiesene Aussage.[2]
Veit Bach hatte mindestens zwei Söhne. Der ältere Sohn namens Johannes Bach († 1626), der Urgroßvater von Johann Sebastian Bach, war Musikant und Teppichweber in Wechmar. Der jüngere Sohn war Philippus „Lips“ Bach († 1620), Teppichwirker in Wechmar und Stammvater der Meininger Linie der Musikerfamilie Bach.[3]
Das Verwandtschaftsverhältnis zwischen Veit Bach und Caspar Bach (um 1570/78–um 1642/43), Stadtpfeifer in Gotha und Arnstadt, wird in den unten vorgestellten Theorien unterschiedlich eingeschätzt: Nach der ersten Annahme war er vielleicht ein Bruder[4], nach der zweiten Vermutung ein weiterer Sohn[5] und nach der dritten Hypothese ein Neffe[6]von Veit Bach. Ein Zimmermann Han(n)s Bach (1555–1615), der als Spielmann und Schalksnarr am Hof der verwitweten Herzogin Ursula von Württemberg in Nürtingen tätig war,[7]könnte nach der ersten Theorie ein Bruder[8] von Veit Bach gewesen sein, nach der zweiten ein Cousin[9] sein, nach der dritten Theorie ist er überhaupt nicht sicher in den Stammbaum einzuordnen.[10]
