A zsinegdíszesekre vagy más néven csatabárdosokra visszatérve:
ezt a kultúrát a speciális formájú, szépen csiszolt kőbaltái után a német és főleg a skandináv régészek hajóbaltás kultúrának is nevezik.
A hajó vagy csónak alakú kőbalták a régészek véleménye szerint nem valódi fegyverek vagy használati eszközök voltak, hanem egyfajta korabeli rangjelzők, státuszszimbólumok, valószínűleg a szabad jogállású felnőtt férfiak rangjelzői.
A hajóbaltás kultúra a leletek szerint a Baltikum délkeleti, keleti medencéjében alakult ki, onnan nyomultak be a mai Észak-Németország és Dél-Skandinávia területére.
Ez a népesség főként félnomád állattartó volt, főleg szarvasmarhát és juhot tartottak, de már ismerték a háziasított lovat is.
Lovaglásra utaló nyomokat ebben a kultúrában még nem igazán találtak a régészek, valószínű tehát hogy a lovakat főként málhás-, esetleg igásállatként használták teherhordásra és kordék vontatására.
Nem voltak tehát a klasszikus értelemben vett lovasnép.
Ismerték a földművelést is, főként búzát és árpát termesztettek, de az állattenyésztés jelentősége nagyobb volt.
Az emberiség története c. kötet foglalkozik a hajóbaltás sírokba temetkezett emberek antropológiai jellegeivel is, jóllehet a mai Nyugat-Európában nem PC ilyesmivel foglalkozni.
Korábbi antropológiai kutatások szerint a hajóbaltások többnyire dolicocephal (hosszúkás koponyaformájú), magas, atlétikus, jó megjelenésű emberek voltak. Antropológiai jelegeik sok tekintetben hasonlítanak a későbbi korok skandináv népességének jellegeihez.
Ez a népcsoport délről, a Jütland-félszigeten és a dán szigetvilágon át benyomult Dél-Svédországba, majd megjelentek az Oslofjord környékén, illetve onnan tovább észak felé további dél-norvégiai fjordok mentén.
A Skandináv-félszigeten élő kevés földművelő törzsre rátelepültek ezek a szarvasmarhatartó törzsek, a félsziget halászó-vadászó-gyűjtögető őslakossága - feltételezhetően a számi népek elődei - pedig kitértek az új jövevények elől és a félsziget belsejébe, ill észak felé húzódtak vissza.
Skandináv régészek és őstörténészek egy részének véleménye szerint a hajóbaltások beáramlása volt az utolsó jelentős bevándorlási hullám Skandinávia történetében, ill. a hajóbaltások és a későbbi korok skandináv népessége között egyfajta kontinuitás mutatható ki.
Tehát kvázi a hajóbaltások tekinthetők a mai északi germán népek távol, de egyenesági elődeinek.
közben megtaláltam: sárga - északi bronzkor, zöld - nyugat európai bronzkor, világoskék - Terramare kultúra, barna dunai kultúra, narancs - északi urnamezős kultúra, vörös- központi urnamezős kultúra, sötétkék Knoviz kultúra, lila Lusatian kultúra
Akkor a kései korra jól használható amit írtál, a bordó területen a Jastorf kultúra élt, a nyugati germánok ősei, a világoszöld a Przeworsk kultúra, itt éltek a vandálok, burgundok, lugik ősei, a Naumburg csoport Türingia területén.
A Billendorf kultúra, a Lausitz kultúra leszármazottja volt ( 1300 -500 ) az Elba és Odera közti területen. Később ezen a területen a Jastorf kultúra követte, majd a sueb semnonok éltek itt.
a térképen 1200 körül látható a Lausitz kultúra, lila szín, ez a Billendorf kultúra területe is
A germánok számára két korszak volt a vaskorban, a régi előrómai vaskor 750 és 480 közt, és az új 480 és 60 közt. A régiben három fő kultúra létezett, a háziurna kultúra, Billendorfi kultúra, a Türing kultúra. Az újban a Jastorf , a Naumburgi, Przeworsk kultúra.
A La-Tene kor egy svájci faluról kapta a nevét, ahol a kultúra első leleteit találták. Ez volt a kelta népek virágkora. Nyugaton eljutottak Spanyolországig, északon Angliáig, délen miután végigrabolták Görögországot, eljutottak egész a mai Törökország területéig, itt le is telepedtek, saját országot hoztak létre Galatia néven. Más csoportjaik Észak-Itáliába telepedtek le és kirabolták Rómát is. Keleten az egész Kárpát-medence területét elfoglalták. Ekkoriban három településtipusuk volt: kis falvak, megerősített kisvárosok ( oppidum ) , fejedelmi várak. Az oppidumokban a lakóházak közt műhelyek is voltak. Fejlett művészetük volt.
A kora vaskori kultúrák Skandináviában és Észak-Németországban:
a sötétzöld nagyjából az északi és északi-tengeri germánok őseinek területe volt, a bordó a Jastorf-kultúra, a nyugati germánok őseinek területe, míg a világoszöld a keleti germánok őseié.
A homokszínű a Nordwestblock népének területe lehetett, a narancssárga pedig a keltáké.
A Hallstatt kultúra az ausztriai Hallstatt városáról kapta nevét, itt annak idején a 19.század közepén 900 sírt találtak a korból. A kultúra az urnamezős kultúrából fejlődött ki. Ők használtak először tömegesen vasfegyvereket és eszközöket. Kereskedelmi kapcsolatban álltak a dél-franciaországi görög városokkal és az etruszkokkal. A kor arisztokratái hegyeken vagy meredek domboldalakon épült településeken, 8-10 méter magas faszerkezetű földsáncokkal megerősített várakban éltek. A halottakat kamrasírokba temették, a férfiak mellé vasfegyvereket, sokszor lovaikat és kocsijukat temettek.
A mellékelt térképen látható Heuneburg, egy kelta fejedelmi központ, ez ma Hundersingen része, ahonnan ősapám érkezett Vörösvárra :)
Ne felejtsd azért el, hogy a bronzkori és kora vaskori Németország területén nemcsak kelták és germánok éltek, hanem az északnyugati régiókban az ún. Nordwestblock népe is.
Az Elp-kultúrát érdekes nagycsaládos házszerkezet jellemezte: hatalmas méretű, háromhajós parasztházak, amely a családtagok és a szolgák lakhelyén kívül az istállót is magában foglalta.
Egy-egy ilyen ház egy nagycsaládnak és kb. 25-30 szarvasmarhának nyújtott otthont.
Ennek a népességnek a fő megélhetési forrása a marhatartás volt, de természetesen ismerték a földművelést is, főként búzát és árpát termesztettek.
Tengeri hajózásra utaló nyomokat egyenlőre nem nagyon találtak a régészek, pedig ennek a népnek az egy része a tengerpartokhoz közel élt.
A kultúra népességének etnikuma valószínűleg a Nordwestblock volt, egy ősi indoeurópai csoport, amely nem volt sem germán, sem kelta.
Ami az urnamezős időszakot illeti, én azt olvastam egy cikkben, hogy ebben a kultúrában és ebben a korszakban nagyon sokat fejlődött a mezőgazdaság termelékenysége, főleg a fejlettebb mezőgazdasági eszközöknek, pl. az ekéknek köszönhetően.
Ez nagyon erős népességnövekedést okozott Közép-Európában, valóságos korabeli népességrobbanást.
Az így kialakult népfölösleg egy része elvándorolt, főleg nyugat, délnyugat és dél felé.
Az urnamezős kultúra nyugati felének népe valószínűleg a proto-italo-kelta volt.
Az urnamezősök népvándorlása következtében ebben a korszakban jelentek meg az első indoeurópai nyelvű népek a Brit-szigeteken, a mai Franciaország nyugati partjainál, az Ibériai-félszigeten és az Itáliai-félszigeten.
A vaskort két időszakra lehet osztani Németországban, a Hallstatt időszak 800 és 450 közt, a La-Tene időszak 450 és 0 közt tartott. Két részre oszlott Németország, az északi germán és a déli kelta részre, először a keltákat ismertettem.
Az Elp az nagyjából a mai Északnyugat-Németországra és Észak-Hollandiára, a Hilversum pedig a mai Dél-Hollandiára és Belgiumra terjedt ki.
Ezek a kultúrák nagyjából a középső bronzkorban léteztek, kb. Kr.e. 1.800-tól Kr.e. 800-ig.
Ezeket a kultúrákat a késő bronzkori urnamezős kultúra váltotta fel, de nincs bizonyítva, hogy népességcsere történt, valószínűbb, hogy új anyagi és szellemi kultúra és egy új temetkezési szokás (urnamezős) terjedt el.
Érdekes, hogy nemcsak kelták és germánok voltak, hanem az Alsó-Rajna vidékén az ún. Nordwestblock népe is, amely se nem germán, se nem kelta volt, de indoeurópai a feltételezések szerint.
Őket később legnagyobb részben a nyugat és délnyugat felé terjeszkedő germánok asszimilálták.
Bár ennek az egész Nordwestblock-hipotézisnek megvannak a gyenge pontjai és az ellenzői.
Mindenesetre nagyon érdekes és egyben rejtélyes témakör:
A zsinegdíszesekre visszatérve, ők indoeurópaiak voltak vsz és rátelepedtek az itt élő népességre, a terület északi és déli részén később a vaskorban kialakultak a germánok és kelták.
